Ismeretlen ​(?) Naprendszerünk 4 csillagozás

Hédervári Péter: Ismeretlen (?) Naprendszerünk

Az Univerzum-könyvtár e kötetében arról kívánunk jelentést adni olvasóinknak, hogy az űrkutatás megindultával milyen forradalmi változások zajlanak le azokban az ismereteinkben, amelyeket évezredek során szűkebb világunkról, a csillagos égről, s benne Naprendszerünkről kialakítottunk.
Az első, még kezdetleges távcsövekkel végzett megfigyelések alapján értettük meg igazán, hogy a Föld nem a világ közepe, hanem társaival a Nap körül kering egy rendszer tagjaként, amelynek középpontja a Nap. E megfigyelések óta szakadatlanul változott az a kép, amelyet Naprendszerünkről kialakítottunk, de mégis még századunk közepéig is abban a meggyőződésben élhettünk, hogy többé-kevésbé jól ismerjük ezt az egyetlen Naprendszert, amelyet puszta szemmel is láthatunk…

Eredeti megjelenés éve: 1986

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Univerzum Könyvtár Kossuth

>!
Kossuth, Budapest, 1986
328 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630926784 · Illusztrálta: Kelemen Eörsné

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Gábris Gyula – Marik Miklós – Szabó József: Csillagászati földrajz
Székely Sándor: Élet – ember – világ
Szabó József: Űrrepülés
Kulin György: Az élet csillagászati feltételei
Kulin György – Kolbenheyer Tibor: Csillagászat az atom korszakában
Sztrókay Kálmán: Ismerkedés a csillagokkal
Kulin György – Róka Gedeon: A nagy világmindenség
Nagy Róbert: Amatőr csillagászat számítógépen és okostelefonon
Sánta Gábor – Éder Iván – Szabó Sándor: Csillagok távcsővégen
Galambos Tibor: A világűr képekben