Ikigai ​– A hosszú élet japán titka 60 csillagozás

Héctor García Kirai – Francesc Miralles: Ikigai – A hosszú élet japán titka

A japánok úgy tartják, minden embernek megvan az ikigaija, vagyis a létezésének oka.
Az ikigai az egyik titka az Okinava-sziget lakóinak, akik a világ leghosszabb életű emberei közé tartoznak. A szerzők egészen az Okinava északi részén található Ogimi településig utaztak, ahol több száz interjút készítettek. Leginkább a féltve őrzött titok érdekelte őket: hogyan találták meg a hosszú életű japánok a létüket elégedettséggel, boldogsággal és értelemmel megtöltő ikigait.
A kötet célja, hogy segítsen az olvasónak megtalálni a saját ikigaiát. Közben a japán filozófia számos olyan elemével is megismerkedhetünk, melyek segíthetnek megőrizni a test, elme és szellem egészségét.
Okava Miszao egészen száztíz éves koráig ellátta önmagát – közben összesen három különböző évszázadban élt. Mikor tudósok arról kérdezték, hogyan vigyázott az egészségére, csak ennyit válaszolt: „Szusit ettem, és aludtam”.

Eredeti megjelenés éve: 2016

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Ikigai Bookline Könyvek

>!
208 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789633109182 · Fordította: Varju Kata

Enciklopédia 20


Kedvencelte 1

Most olvassa 7

Várólistára tette 66

Kívánságlistára tette 69

Kölcsönkérné 2


Kiemelt értékelések

Molymacska>!
Héctor García Kirai – Francesc Miralles: Ikigai – A hosszú élet japán titka

Olvastam már az Ikigairól, de mint a legtöbb életmód könyv, az is színes-szagos, képes, idézetes, és nagyon modern kis könyv volt. Ez ellenben teljesen más, és nem vált előnyére.
Ez a könyv olyan életmód könyv, ami tényleg szól valamiről, és szövegekre helyezik a hangsúlyt. Ellenben bár ne tennék! Az alábbiakban megpróbálom pontokba szedni (ahogyan a könyv is tette) hogy mi a problémám vele.
1. A klisék
Ha beírod a keresőkbe hogy a hosszú élet titka, akkor biztos, hogy a könyv 90%-át megtalálod. Egyél egészségesen, ne igyál alkoholt, ne dohányozz, mozogj, gondolkodj pozitívan, éled az életet. Juhé? De magáról az ikigairól annyival kevesebbet beszéltek, és inkább csak a kliséket puffogtaták, hogy ez is kell az ikigaihoz, meg az is. Hát oké, de konkrétan nem erre voltam kíváncsi.
2. Az ismétlés
Amikor minden mondatot ezerszer megismételsz, és a lényeget ugyan már az első fejezetben leírtad, de a nyolcadikban is kell még ismételni az első fejezetet. Alapvetően nem az a baj, hogy sok az ismétlés, hanem hogy tényleg az első fejezetben már mindent leírtak, onnantól pedig egy-egy fejezet csak ismétlés, majd elmondjuk másképpen, majd példákkal, majd más példa, majd ismétlés. Húzd ki a könyvből az ismétléseket, és negyed ekkora marad a kötet. Rakj bele képeket, és kész a trendi életmódi könyv.
3. Ugrálás térben és időben
Egyik pillanatban még Japánról van szó, majd más szigetvilágról, majd megyünk a háború előttre, majd Amerikába, én meg pillogok, hogy mi történik. Sokszor azok az összefüggések, amik mentén az írók írnak, az olvasónak nem mindig logikus (ha az Ikigairól beszélünk, miért fontos nekem az, hol vannak a szuperidősek más helyen, és hogy máshol miben különbözik az élet, mint Japánban? Én az életmódra vagyok kíváncsi, nem minden másra).
4. Gondolatok, érzések, statisztikák, a könyv oltárán
Én ahogy olvastam, kicsit elbizonytalanodtam, hogy tényleg jó ez nekem? Oké, idős emberekről írtak, és idős emberek beszéltek magukról, de közben mégsem éreztem hitelesnek. A statisztika is furcsa volt, nem említették Japánban lévő hatalmas öngyilkossági arányt sem, csak megjegyezték, hogy más-más halálozási arányok vannak a megyékben.
Van az a vicc a matekos vicc, ahol a titkárnőt kérdik, kettő meg kettő mennyi, és erre visszakérdez, mennyi legyen? Én is így éreztem a statisztikákkal. Ami nem támasztja alá a könyv téziseit azt nem is ismerik inkább…

Ellenben a könyvben vannak tényleg érdekes gondolatok, és érdekes példák is. Sokat foglalkozik a flow-val, van szó benne a jógáról és meditációról, és tényleg értékes, ikigaihoz kapcsolódó dolgokról. Emiatt mindenképpen érdekes kicsit beletekinteni, de mégsem volt a könyv számomra annyira pozitív élmény. Lehet életmód könyvek kedvelőinek ez tetszeni fog, nekem mégsem jött be igazán.

vorosmacska>!
Héctor García Kirai – Francesc Miralles: Ikigai – A hosszú élet japán titka

A könyvet két spanyol szerző jegyzi, Japánban töltött tapasztalataikra, az ott végzett riportszerű munkáikra és az európai pszichológiában és filozófiában szerzett tudásukra, kutatásaikra épül. Kiindulópontjukat az az egyszerű kíváncsiság adta, hogy miért vannak a világon matuzsálem kort megélő emberek, és vajon ők ezt hogyan csinálják? Megkeresték azt a Japán falut, Ogimit (Okinava prefektúra), ahol a legmagasabb a százévesek aránya a lakosság számához viszonyítva. Egy hetet eltöltöttek a helyszínen és tanulmányozták az ott élő emberek napi rutinját, mentalitását és étrendjét. Ami feltűnő a „százévesek falvában”, hogy egészen az ifjaktól (80-as korosztály) a százon túliakig mindenkire jellemző az aktív életmód és pozitív életszemlélet. Nem tévé előtti ücsörgéssel töltik napjaikat búskomorságban, hanem kertészkednek, minden reggel tornáznak, nem eszik degeszre magukat (80%-ig, erre külön kifejezés létezik: hara hacsi bu) és aktív közösségi életet élnek, pl. rendszeren karaokéznak a faluban, közösen ünneplik a szülinapokat stb.
És hogyan kapcsolható mindehhez az ikigai? A japánok úgy tartják, hogy mindenkinek megvan a maga létezésének az értelme, célja, azaz az ikigaija, amit kitartással és élvezettel végez élete vagy bizonyos életszakasza során. Ez lehet egészen egyszerű dolog is (mint pl. valaki elhatározza, hogy saját maga termeszti meg kiskertjében a zöldségszükségletét, vagy évente elolvas 100 könyvet, vagy pl. tanulmányozza a pillangók szárnycsapásait a hajnali órákban – a lényeg, hogy az a tevékenység örömmel és elégedettséggel töltse el. Itt jön be a flow fontossága, ami szintén szerepet játszik a szép kort megélők körében. Szó van még a könyvben a logoterápia előre mutató hatásáról (szembeállítva a pszichoanalízis múltban kutakodó, gyakran eredménytelen módszerével), különféle keleti mozgások nagyon tömör bemutatásáról, a wabi-sabiról és az icsi-go icsi-e felfogásról, ami annyit takar, hogy „ez a pillanat csak most létezik, és nem fog megismétlődni” – azaz éld át teljességgel az adott pillanatot. spoiler
Szóval, van benne pár jó gondolat, és néhány japán szakszóval is megismerkedhettem.

Annamarie P>!
Héctor García Kirai – Francesc Miralles: Ikigai – A hosszú élet japán titka

Sok érdekesség van ebben a könyvben, melynek alapvető mondanivalója, hogyha nem találod meg az életed célját, amiért parányi életed megjelent a létben, akkor nem leled meg a hosszú és kiteljesedett életedet. Ennek az elixírnek a Japánban végzett kutatások szerint több összetevője is van, úgymint
-mozgás
-lelki béke
-egészséges táplálkozás (80%-ig szabad jóllakni)
-életcél
-lehetőleg saját kert és saját termény
-közösségi szolgálat (?)-mondjuk így.

Tényleg sok hasznos gondolat van a könyvben, de sajnos ettől még nem lesz jó egy könyv. A könyv nem blog. Szeretjük, ha van eleje, vége, valami szisztéma szerinti felépítése. Nos, ez most nem sikerült, a könyv szerkesztőért kiált. Ha meg is hallaná eme kiáltást ama szerkesztő, lehet, hogy komoran csóválná a fejét. Mert egy könyv nem lesz jó attól, hogy hasznos gondolatok vannak benne és egy jó szerkesztő gatyába is rázza azokat. Nem árt, ha a mondanivalónak van mélysége, az író kitér a részletekre, és állításait több oldalról is próbálja alátámasztani. Őszintén szólva, még ekkor is kell egy pici koktélcseresznye a cupcake tetejére, amitől elolvad az olvasó.

Az ikigai a japán szemlélet szerinti életcél, életértelem megtalálása.Akkor fogod a hosszú életet meglelni, ha olyan életcélt találsz, amiért fel tudsz vállalni, és fel is akarsz vállalni egy egészséges életformát. Ha ez a könyv lelkesítő lenne, mindenki kiugrana a fotelből és repülnének a laptopok is a sarokba. Sajnos ezt most nem sikerült még közelről sem elérni.

Ami tetszett benne, az a rengeteg Csíkszentmihályi Mihály gondolat. Ezek szerint a FLOW elmélet már világszerte elemivé lett. Szuper!

2 hozzászólás
K_A_Hikari I>!
Héctor García Kirai – Francesc Miralles: Ikigai – A hosszú élet japán titka

A boldogságot mindig a szíved dönti el.”

Egyetemi órához kellett elolvasni, és kicsit megfeledkeztem róla :D Nagy szerencse, hogy nagyobb betűs. így gyorsan tudtam haladni vele.
Egyébként érdekes, volt benne sok új infó is számomra, meg maga a stílus is jó és olvasmányos.
Jó szívvel ajánlom olvasásra, főleg azok számára. akik szeretik/érdeklődnek a japán kultúra iránt.
Kívánom, hogy találjátok meg a saját ikigaiotokat, éljetek át sok ichi-go ichi-e pillanatot, és lássátok meg a saját vabi-sabitokat.

Iloonka>!
Héctor García Kirai – Francesc Miralles: Ikigai – A hosszú élet japán titka

Hú, ez a könyv váratlanul és elég hamar jutott a kezemhez, így különösebb elvárásaim, képzeteim nem voltak. Igazából érdekes volt számomra, mert engem, ahogy sok embert is foglalkoztat, hogy mi a titka a hosszú életnek.
Miközben a két író elkalauzol minket Ogimibe, addig sok más dolgot is szóba hoznak, ami szintén a témához kapcsolódik. Mélyen beletemetkeztek a témába, hisz statisztikákat, hosszú életű emberek is szerepet kapnak a könyvben, és nemcsak japán emberekről van szó, habár kétségtelen, hogy alapjáraton a japán kultúrára fókuszál.
Hasznos könyv és többnyire egyet is értek a javaslatokkal, elképzelésekkel, habár vannak olyanok is, amik ellentmondásosak, vagy nem értek egyet velük. Nem biztos recept a hosszú élethez, de abban már biztos vagyok, hogy a felsorolt dolgok sokkal kiegyensúlyozottabbá tehetik az embereket, akik elveszettnek érzik magukat és elolvassák ezt a könyvet.

csokitorta>!
Héctor García Kirai – Francesc Miralles: Ikigai – A hosszú élet japán titka

Ez a regény is, amelyről a bejegyzést írom, nagyban segített a helyes útra lépni, rengeteg hasznos tanácsot és érdekességet olvashattam. A tippek mellett egy nagyon fontos dologról is szó esik, méghozzá magáról az Ikigairól. Hogy mit is jelent ez a szó? Tulajdonképpen ez adja az életünk értelmét, emiatt kelünk fel nap, mint nap. Az Ikigai azt a hivatást jelenti, amelyet teljes szívünkből és lelkünkből művelünk, és ilyenkor flow állapotba kerülünk. Az írók, illetve a meginterjúvolt japán emberek nagyon hasznos tanácsokkal láttak el az egészséges életmód terén. Olyan vitaminokban bővelkedő ételeket és italokat ismertem meg, amelyekről még csak nem is hallottam… A „80%-os szabály” nagyon hasznosnak bizonyult (ne edd magad tele, a gyomrod mindig csak 80%-ig legyen tele), már több napja tesztelem. Nemcsak az étrenddel kapcsolatosan adnak tippeket az írók, de még a mozgás terén is. Több jógagyakorlattal is megismerkedtem, valamelyiket biztosan kipróbálom majd, mert régóta foglalkoztat ez a sportfajta.A felépítése ennek a könyvnek nem mindennapi, ne egy konkrét regényt képzeljetek magatok elé. Olyan, mintha blogbejegyzéseket olvasnátok, számtalan kis fejezetekből, vázlatpontokból épül fel a cselekmény. Engem ez egyáltalán nem zavart, mert így mindig volt időm az iskolai szünetekben, illetve a tömegközlekedésen olvasni egy-két fejezetet.
Bővebb értékelés: http://varazstinta.blogspot.hu/2017/01/a-hosszu-es-eges…

zsuzsyb I>!
Héctor García Kirai – Francesc Miralles: Ikigai – A hosszú élet japán titka

Az ikigai szóval úgy kezdődött a történetem, hogy pár nap leforgása alatt sorozatban találkoztam vele. Szembejött valahol egy videó, aztán találkoztam vele egy másik könyvben megemlítve, és másnap a könyvtárban ki volt téve a könyv az asztalra. Nem is volt kérdés, hogy ikigaim részét képezi a könyv elolvasása.
Sok jó – bár korántsem új – dologgal találkoztam, érdekes volt kicsit bepillantani ennek a japán közösségnek az életébe, tanulni tőlük (és szomorúan megállapítani a kultúrák közti különbségekből adódó lehetőségek korlátait) Végig tudtam, nem azért olvasom, mert mindenképp jó hosszú életet szeretnék élni – a szerzőkkel ellentétben nem gondolom attól jó valami, hogy sokáig tart – hanem csak szeretnék nyugodtabban, lazábban élni és gondolkodni. Na jó, az étrendemen is pont kellene változtatni, de sajnos aligha tudok beszerezni egy rakás olyan bogyót, amit ezek a százéves japánok esznek. :))

kormix P>!
Héctor García Kirai – Francesc Miralles: Ikigai – A hosszú élet japán titka

Egy újabb könyv, amit munkatárstól kaptam. Az alapján, amit és főleg ahogy mesélt róla, valami igazán nagy dologra számítottam, valamire, ami majd teljesen megváltoztatja a nézeteimet.
Ha ez nem is történt meg, mindenképpen érdemes volt elolvasni a könyvet. Rengeteg érdekességet rejt, a logoterápiától kezdve a flow-n keresztül egészen a radio taiso-ig. Az első hét fejezetet hasznosnak érzem, vannak benne szerintem olyan tanácsok, amiket érdemes megfogadni, olyan gondolatok, amiken nem rossz ötlet rágódni picit.
Nyilván mindenkinek mást ad a könyv, nyitottság kérdése is ez. Számomra nem igazán volt sokkal több egy ismeretterjesztő írásnál, de én ezzel is elégedett vagyok. Az önsegítő vonal nem feltétlenül nekem íródott, néhány rész azonban nálam is elérte a célját, legalábbis elindított bennem valamit.
Az egyetlen problémám a könyvben megfogalmazottakkal, hogy a mi mai, rohanó világunkban sokkal nehezebb követni ezt az iránymutatást, mint egy faluban a japán dzsungel közepén. Aki tényleg rá tud erre annyi időt szánni, amennyit ez igényel, az igazán szerencsés. Én nem tartozom ezek közé.
Összességében tehát vegyesek az érzéseim, de inkább hajlok affelé, hogy ez egy hasznos könyv. Ha nekem teljesen nem is, de másoknak biztosan. És igazából annak is jó választás lehet, akit érdekel a japán kultúra egy különlegesebb nézőpontból.

Shion_Blanc>!
Héctor García Kirai – Francesc Miralles: Ikigai – A hosszú élet japán titka

Elsősorban azért olvastam el, mert nem rég jártam Japán egyik szigetén, Okinawán, amit rengeteget emlegetnek a könyvben.
Én személy szerint inkább turistaparadicsomnak láttam, mint annak a helynek ami 100 éves időseknek ad otthont, de el tudom képzelni, hogy a sok egészséges étel, a friss levegő és az úszkálás az óceánban csak jót tesz.
Kicsit többet vártam a könyvtől, mert sok újat nem tudott nekem mondani az egészséges életről vagy Japánnal kapcsolatban.
Bár, Japánról már rengteget olvastam és amennyire manapság a környezetemben állandó téma az egészséges életmód (még a férfiak is állandóan odafigyelnek a súlyukra és diátáznak..) szinte már mindenki táplálkozási és egészségügyi szakértőnek mondhatná magát.
Viszont nagyon jó összefoglaló és véleményem szerint erre gyakran szükségünk van, hogy újra emlékeztessen minket a fogadalmainkra, amit a jobb élet elérése érdekében teszünk.

3 hozzászólás
Miyako71 P>!
Héctor García Kirai – Francesc Miralles: Ikigai – A hosszú élet japán titka

Ez egy sportos könyv. Ami alatt azt értem, hogy olyan „mindent bele” típus. A szerzők sok mindent felvillantanak, ami kapcsolódhat a hosszú élet titkához, talán a „nagy titkot” is leírták, csak győzzük kibogarászni a sokféleségből.
Olyan szempontból jó a könyv, hogy széles skálán képet kapunk arról, mit tehetünk a hosszú, boldog életünkért. Olyan szempontból nem, hogy ezek csak pillanatfelvételek, amiktől azért nem leszünk nagyon okosabbak. Tulajdonképpen az lenne a legegyszerűbb, ha elvonulnánk Okinawára, mert a könyv szerint ott minden feltétel adott a minimum 100. születésnap eléréséhez. A többit bármelyik másik életmód-tanácsadó könyvben elolvashatjuk.
A könyv erőssége a szép kiadás, jó érzés kézbe venni. Olvasmányos stílus jellemzi, bár idegesítő volt, hogy hány fejezeten kellett átrágni magam ahhoz, hogy a kb. 70-80 oldalnyi igazán japán vonatkozást megismerhessem.


Népszerű idézetek

Jeffi P>!

Az olvasás az egyik olyan napi tevékenységünk, amelynek révén a legtöbben kerülnek az áramlás állapotába.

93. oldal

Kapcsolódó szócikkek: flow · olvasás
vorosmacska>!

A hosszú élet titka, hogy korán kell lefeküdni, korán kell kelni, és sétálni egy jót. Nyugodtan élni, és élvezni a dolgokat. Jól kijönni a barátokkal. Tavasz, nyár , ősz, tél…Minden évszakot boldogan kell élvezni.

136. oldal

1 hozzászólás
Jeffi P>!

Morita azt szokta mondani, hogy az érzelmek olyanok, mint az időjárás-előrejelzés: nem tudjuk igazán megmondani mi lesz, és hatásunk sincs rá, csak annyit tehetünk, hogy elfogadjuk ami jön. Ilyenkor szokták a vietnami szerzetes, Tich Nhat Hanh egyik híres mondását idézni: „Üdv, magány, hogy vagyunk ma? Gyere, ülj le mellém, majd én vigyázok rád.”

81. oldal

Jeffi P>!

Az embernek nem nyugalmas lét kell, hanem kihívás, aminek segítségével kibontakoztathatja képességeit és harcolhat.

73. oldal

Nadjaa>!

A vasárnapi neurózisnak nevezett tünetegyüttes például akkor jelenik meg, mikor rövid időre megszabadulunk a kötelezettségeinktől, és a hét közben jellemző rohanás is szünetel – ilyenkor viszont szembesülünk a belsőnkben tátongó ürességgel.

Nikolett_Kapocsi P>!

Az ikigai tíz törvénye

Könyvünket tíz szabállyal zárjuk, melyeket az Ogimiben élő idősek bölcseletéből szűrtünk le.


1. Maradjunk mindig aktívak, sose nyugdíjazzuk magunkat. Aki felhagy azzal, amit szeret és jól tud csinálni, az elveszti életének értelmét. Ezért még a hivatalos munkahelyi pályafutás befejezése után is nagyon fontos értékes tevékenységeket végezni, szépséget teremteni, mások hasznára lenni, segítséget nyújtani, és formát adni saját kicsiny világunknak.

2. Fogadjunk mindent nyugalommal. A sietség mindig fordítottan arányos az életminőséggel. Ahogy a mondás is tartja: lassan járj, tovább érsz. Mikor már nem rohanunk folyton, az idő és az élet is új jelentést kap.

3. Ne együk magunkat dugig. A hosszú élet szempontjából a kevesebb gyakran több. A 80% szabálya szerint az egészséget úgy tudjuk hosszan megőrizni, ha mindig kicsivel kevesebbet eszünk annál, amit kívánnánk, ahelyett, hogy teletömnénk a hasunkat.

4. Vegyük magunkat körbe jó barátokkal. Ők a legjobb ellenszer aggodalom ellen – az életet megkönnyíti egy jó beszélgetés, vagy ha sztorizunk egymásnak és meghallgatjuk őket. A barátainktól tanácsot kérhetünk, együtt kapcsolódhatunk ki, megoszthatjuk velük álmainkat, napjainkat, egyszóval: élhetünk.

5. Hozzuk magunkat formába a következő születésnapunkra. Ahogy a kocsinknak, úgy a testünknek (saját hordozóeszközünknek ebben az életben) is rendszeres, napi karbantartásra van szüksége. És a testgyakorlás még a boldogsághormonok termelődését is beindítja.

6. Mosolyogjunk. A szívélyesség barátokat szerez, és mi magunk is ellazulunk tőle. Jó, ha meglátjuk a rosszat, de sose feledjük, micsoda kincs, hogy itt lehetünk, most, ebben a világban, ami telis-tele van lehetőségekkel.

7. Kerüljünk újra kapcsolatba a természettel. Bár az emberi lények többsége már városokban él, mégis alaptermészetünk, hogy összeolvadjunk a természettel. Rendszeresen vissza kell térnünk, hogy a természetben feltölthessük lelkünk akkumulátorait.

8. Mondjunk köszönetet. Adjunk hálát az őseinknek, a természetnek, ami levegőt és élelmet ad nekünk, barátainknak és a körülöttünk lévő embereknek, mindazért, ami fényt hoz napjainkba, és amitől boldogok vagyunk, hogy élhetünk. Mindennap szánjunk rá pár percet, hogy köszönetet mondjunk, mert ezzel a boldogságunk is növekszik.

9. Éljünk a pillanatnak, a pillanatban. Ne siránkozzunk a múlt miatt, és ne féljünk a jövőtől. Csak a mai nap létezik. Használjuk ki tehát a lehető legjobban, hogy emlékezetes legyen.

10. Kövessük ikigaiunkat. A szenvedély mindenkiben ott szunnyad: ez a tehetség ad értelmet napjainknak, és ösztönöz arra, hogy a lehető legjobbat hozzuk ki magunkból, egészen életünk utolsó pillanatáig. Ha még nem találtuk meg, akkor – Viktor Frankl szavaival – az a következő küldetésünk, hogy megkeressük.

vorosmacska>!

Százhúsz évesen szokott le a dohányzásról, akkor is a szürke hályogja miatt, ugyanis nem mindig talált be szájába a cigarettával.

56. oldal, Jeanne Calment, a történelem legtöbbet élt embere, akinek hitelesen ismerjük a születési dátumát

Jeffi P>!

A Yeshiva Egyetem munkatársai egy kutatás során arra a következtetésre jutottak, hogy a hosszú életű embereknél két közös jellemző figyelhető meg: a pozitív szemlélet, illetve a fejlett érzelmi kifejezőkészség. Tehát akik pozitív hozzáállással fogadják az élet kihívásait, és képesek jól kezelni a saját érzelmeiket, azok lényegében már megvívták a hosszú életért folyó küzdelem jó részét.

45. oldal

Nikolett_Kapocsi P>!

Még egy olyan egyszerű tevékenység is megköveteli bizonyos szabályok betartását, mint az olvasás. Bizonyos képességekre és tudásra van szükségünk, hogy tovább tudjunk olvasni egy kötetet. Ha egy fizikusoknak írt, kvantummechanikáról szóló könyv olvasásába fogunk anélkül, hogy konyítanánk a fizikához, akkor pár perc múltán egészen biztos fel is adjuk, mert semmit sem értünk belőle. A másik véglet, ha már mindent tudunk, amiről a könyv szól, és ezért hamar elunjuk magunkat.

Viszont ha egy könyv megfelel képességeinknek és korábbi tudásunknak, és valami újat tesz korábbi ismereteinkhez, akkor el tudunk merülni az olvasásban, és észre sem vesszük, mennyi időt töltöttünk könyvvel a kezünkben.

Az olvasás az egyik olyan napi tevékenységünk, amelynek révén a legtöbben kerülnek az áramlás állapotába

Kapcsolódó szócikkek: olvasás
Nikolett_Kapocsi P>!

1. Nem kell aggódni

A hosszú élet titka, hogy ne aggodalmaskodjunk. És hogy frissen tartsuk a szívünket, ne hagyjuk, hogy megöregedjen. Nyissuk meg a szívünket az emberek felé, széles mosollyal az arcunkon. Ha mosolyogsz és kitárod a szíved, akkor az unokáid és az egész világ látni akar majd.


Hasonló könyvek címkék alapján

Julie Friedeberger: Jóga az irodában
Eric Steven Yudelove: 100 nap a jobb egészségért, a jó szexért és a hosszú életért
Varga Imre: Légy önmagad!
Dely Károly: Jóga
Selvarajan Yesudian – Haich Erzsébet: Sport és jóga
Tara Stiles: Gyógyító jóga
Tara Lee – Mary Attwood: Kismamajóga
Tara Stiles: Élj egészségesen a saját szabályaid szerint
Rachel Brathen: Jógacsaj
Jóga