A ​szökevény (Florida 1.) 86% 43 csillagozás

A könyv első harmadát rettenetesen untam. Olyannyira szenvedtem, hogy kínomban már végigfutottam a figyeltjeim értékeléseit is, pedig ilyet soha nem teszek. Aztán csak eljutottam ahhoz a részhez, ahol Jarrett hazavitte asszonyát a kígyókkal és aligátorokkal teli Barbárországba, és onnantól magába szippantott a történet. Az írónőhöz méltán nem volt hiány izgalomból, kalandokból és csökönyös vitákból sem, amit – utóbbi esetében – természetesen csak a spoiler tudott orvosolni, a sokadik ilyen alkalom után viszont már csak legyintettem, és inkább az indiánok és fehérek közötti viszálykodásra (háborúra) figyeltem.
Mivel a következő rész Jamesről szól, gondolom Naomival történt valami (hüpp-hüpp), de nem is szaporítom a szót, jöjjön a folytatás.

Szeretem az ilyen típusú történeteket, bár ez valamiért nem mindig tudott lekötni. Egy-két részt rövidítenék benne, hogy pörgősebb legyen. Próbáltam megkedvelni a szereplőket, de sajnos nem fogtak meg. Tara néha nekem már túlságosan naiv volt, ez sokszor zavart, idegített. Jarrett inkább közömbös volt, pedig az ilyen figurákat meg szoktam kedvelni. Jarrett vidéke nem semmi, én biztos nem mentem volna oda, vagy sikítva menekülök el onnan. Sok olyan élőlény van ott, amitől kiráz a hideg. Fehér ember – indián, egy olyan harc, ahonnan szerintem nem lehet győztesként kikerülni. Érdekes világ az indiánok világa, a kultúra, ahogyan együtt élnek a természettel.

Én ezt a sorozatot se sorrendben olvastam, ezért előbb, még évekkel ezelőtt olvastam a gyerekek történeteit és csak most a szülőkét. És mivel nekem a fiuk, Ian története az öt csillag, erre nem tudok csak gyenge 4 csillagot adni.
Az eleje nagyon lasan indult számomra, aztán a menekülős rész bepörgött, de Cimmaronban megint megültek az események. Aztán a vége felé kezdett megint izgalmassá válni, mikor kitört a háború.
A főszereplőkkel sokáig nem tudtam dűlőre jutni, nem voltak igazán szimpatikusak, nem tudtam nekik drukkolni. A nagy életre szóló szerelmet se értettem, amikor már sokadik alkalommal semmi más nem történt csak veszekedtek majd jött a monumentális békülős szex, de még mindig semmi kommunikáció és gyakrolatilag a másik nevén kívül semmit nem tudtak egymásról.
De mivel már olvastam James történetének kivételével a többi részt, tudom, hogy lesz ez sokkal jobb is.

Újra olvasva is nagyon jó volt. Kifejezetten szeretem ami ebben az időszakban játszódik. Sorozatindításnak tökéletes. Aki szereti a történelmi romantikus regényeket annak érdemes belekezdeni a Florida sorozatba.
Tara menekül az üldözői elől és találkozik a Jarrett McKenzivel egy nagyon erős férfival aki magával vonszolja az ő vadregényes birtokára. A civódásukat szerettem olvasni. Szellemesek voltak.
Jerett testvérét és családját is jó volt megismerni. A következő kötetben még többet fogunk megtudni róla.

Egy regény esetében a minőség egyértelmű árulkodó jele, ha szinte fáj az olvasónak, hogy nem tudja egyvégtében végigolvasni. Így jártam ezzel a kötettel, utáltam az éjszakát s a másnapi munkanapot, mert kiszakítottak a történet megkapó világából. Lebilincselt a mese, különösen Jarrett belevaló karaktere rabolta el a szívemet. spoiler Tetszett az indiánok emberközpontú ábrázolása, mind a családias hangulatú közösség, mind a harcok kegyetlenebb oldalának bemutatása. Helyenként részletgazdag leírásokkal, a történelmi háttér ismertetésével picit ugyan szárazabb részekbe botlunk, de a történet mozgalmassága, no meg hőseink macska-egér játéka, fergeteges szócsatája bőven kárpótol a pár unalmasabb pillanatért.
Jöhet a folytatás, de nagyon!

Szinte utolsóként olvastam a sorozatból:) Éppen ezért nem kap 5 csillagot. Nagyon szeretem Heather Graham könyveit, különösen a Florida sorozatot, viszont érezhető ezen a könyvön, hogy még nincs úgy kiforrva az írónő stílusa, mint s többi részben. Szokás szerint sokat olvashatunk Florida történetéről, az ott érő indiánokról, ami engem mindig is magával ragadott.

Voltak benne részek, amiket nemes egyszerűséggel átugrottam, mert temérdek sok volt egy bekezdésben az idegen név, helyszín, évszám, cselekmény a múltban és a jelenben, illetve sosem tudtam követni, hogy most akkor kinek, mi a titulusa és a hovatartozása. (Persze, miután reflexszerűen ellapoztam ezeket, így később nem zavartak.)
Mindent egybevetve jó volt, de szerintem a végét összecsapta az írónő. Meg volt az a bizonyos „téli hangulatom” olvasás közben de maradandó élményt nem okozott.