Az óceánt átszelő utazás és a Titanic tragédiája végleg megváltoztatja egy fiatal nő életét… Írország, 1912… Egy apró falu tizennégy szülötte a jobb élet reményében Amerikába indul a Titanic óceánjáró fedélzetén. A tizenhét éves Maggie Murphy számára azonban az utazás hatalmas lemondással jár, mert hátra kell hagynia kedvesét, Séamust. Maggie egyike azon keveseknek, akiknek a harmadosztály utasai közül sikerül túlélnie a katasztrófát. Egy New York-i kórházban egyedül felébredve a lány megesküszik, hogy soha nem beszél a rettegéssel és pánikkal teli végzetes éjszakáról. Chicago, 1982… Az édesapja halála óta céltalanul sodródó Grace Butler nem találja a helyét a világban. Mikor a dédnagymamája, Maggie megosztja vele egész életében őrzött, fájdalmas emlékét a Titanicról, története magával ragadja Grace-t – így végül mindketten rálelhetnek azokra, akiket rég elveszettnek hittek. A megtörtént eseményeken alapuló regény az „addergoole-i tizennégyek”-nek emléket állítva feltárja, milyen… (tovább)
Hullámok tengerén 92 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 2012
Enciklopédia 2
Kedvencelte 12
Most olvassa 2
Várólistára tette 88
Kívánságlistára tette 60
Kölcsönkérné 1
Kiemelt értékelések
A fülszöveg alapján ennek a könyvnek tetszenie kellett volna nekem, ám mégsem így történt.
Úgy gondolom, hogy ha valaki egy ilyen nagy horderejű eseményt akar a regényének középpontjába állítani, akkor azt nagyon kidolgozottan kell tennie, hogy valamiért majd kitűnjön a többi, jelen esetben „titanicos” történet közül. De miközben ezt írom, egy kicsit szégyellem is magam, amiért egy ilyen tragikus eseményről írt könyvet így bírálok, hisz nem azért süllyedt el annak idején a Titanic, hogy majd később írhassanak róla egy könyvet az én szórakoztatásomra.
Http://konyvutca.blogspot.nl/2016/02/hazel-gaynor-hulla…
Már régebb óta nálam volt kölcsönzésben a könyv. A férjem is ajánlotta, hogy érdekes a sztori, és jól lehet vele haladni. Ennek ellenére csak nehezen tudtam rávenni magam, hogy elkezdjem. Most már csak csodálkozok magamon. Nem is értem, hogy miért tartottam ennyire tőle. Kb. 40 – 50 oldal után kezdett lendületet venni a történet, és ezután nehezen tudtam letenni. Az 1912-ben játszódó rész jobban tetszett, mint a hetven évvel későbbi. A vége felé az a kis csavar meglepett, de egyúttal örömmel töltött el. Szép volt a visszatérés az írországi kis faluba, és megtudni, hogy az ott lakók nem feledkeztek el a Titanic utasairól. A könyvet elsősorban a téma iránt érdeklődők figyelmébe ajánlom.
Számomra nagyon nehezen indult be a történet. Az eleje túl száraz, túl unalmas volt, tele leírásokkal a hajóról, a felszolgált ételekről, különböző érdektelen dolgokról. A többféle váltott szemszögnek köszönhetően sokszor nem is igazán fogtam fel, hogy kiről olvasok, úgyhogy eleinte kötődni egyik karakterhez sem tudtam.
Aztán eljött az ütközés pillanata, megkezdődött a visszaszámlálás, és onnantól kezdve berántott a könyv. Hiába tudtam, hogy mi fog történni az elsüllyeszthetetlen hajóval és csaknem 1500 utasával, így is nagyon megrázott, arról nem is beszélve, hogy a megmenekült embereknek sem volt utána fenékig tejfel az élete. (Hogy a hozzátartozókat, akik feleslegesen vártak, már ne is említsem.)
A végén szépen összeért a két szál, tetszett, hogy Maggie végül visszatért a gyökereihez, szeretett cseresznyefáihoz, az pedig különösen kedves a számomra, hogy az írónő a valóságból – gondolok itt az addergoole-i tizennégyekre – merítette az ihletet.
„Olyan dermesztő az idő, hogy kicsordult tőle a könnyem, viszont szellő sem rezdül. A teljes szélcsend miatt az ember már – már azt hinné, hogy megállt a hajó. A tenger olyan sima, mintha fekete üvegen lebegnénk.”
Szépen megírt kivándorlás történet egy tragédiába torkolló út margóján. Tizennégy fiatal elindul, hogy élete álmában főszereplővé váljon, de a sors az a galád, az a szörnyű közbeszól.
Líraian, mondhatni női kecsességgel van megírva ez a könyv, végig érezni rajta a szomorúságot (mert elhagyom a hazám), a reményt (csodlátos életem lesz végre!), és a félelmet (mi lesz, ha mégis vissza kell térjek).
Két síkon olvashatunk, a jelenben, ami 1982 és a múltban 1912-ben. Nagyon szépen fonódik össze a történet, ami végig hű és megtörtént eseményeket dolgoz fel „az addergoole-i tizennégynek” állít emléket.
Miközben olvastam a könyvet és haladtunk előre egyre az járt a fejemben, hogy miért nem lehetett ezt a katasztrófát elkerülni. Ahogy a dokumentumfilmek szokták elmesélni másodpercről másodpercre, nos itt is emberi hibák sokasága vezett el a tragédiához. Először is úgy gondolom, hogy a kapitány választás borzalmas volt, hiszen több problémája is volt a múltban, okozott balesetet is. Isten tudja miért őt választották a nyugdíjazása előtti utolsó útra. A másik a sebesség rossz megválasztása, utána sorrendben: a nem megfelelő megfigyelés (állítólag nem volt távcsöve az árbóckosárban lévő megfigyelőnek), a jéghegy megpillantásakor kiadott rossz parancs az ügyeletes tiszttől, hogy térjenek ki balra, és a többi pedig egy döbbenetes, fájdalmas dráma. De van még valami, ha a közelben lévő Californian rádiósa nem megy aludni, akkor még hány embert lehetett volna megmenteni? És a legnagyobb kérdés, hogy miért nem volt elég mentőcsónak?
A katasztrófa túlélőinek százalékos aránya már csak azért is megdöbbentő, mert a hajó legénységéből alig élték túl a katasztrófát, míg az első osztály utasait mentették leginkább, ott magas az arány. A másodosztály utasaiból már jóval kevesebb a megmentettek aránya és a harmadosztály a legnagyobb vesztese ennek az útnak. Szörnyű belegondolni, hogy azok az emberek mit élhettek át azokban az órákban.
Te jó ég, de imáadtam én ezt!
Kiskoromtól fogva nagyon érdekel a Titanic története, rengeteg cikket olvastam a témában, van több könyvem is róla, és persze a filmet is már kismilliószor láttam.
Ez a könyv csodálatosan van megírva, és még ha helyenként ismétli is önmagát, nem tudtam nem imádni. Főleg, miután elolvastam „A regény háttértörténete” fejezetet, ahol kiderült, hogy a főszereplőt, és a 14 ír kivándorlót valós személyek ihlették.
Nagyon tetszett, hogy több szálon futott a történet, és megismerhettük Maggiet, a 17 éves ír lányt 1912-ben, valamint dédunokáját Grace-t 1982-ben.
A végén a csavar is meglepett, de más befejezést el sem tudtam volna képzelni, ez a történet így volt kerek. Külön tetszett, hogy az írónő kitért arra is, hogy milyen volt a rokonoknak a várakozás rettenetes időszaka, míg várták a híreket a rokonaikról/szeretteikről. Ma szinte percek alatt megtudnánk egy ilyen esetben, sajnos élőben követhetnénk Instagramon meg Twitteren az eseményeket, 1912-ben pedig napokig vártak egy-egy hírre az emberek. Idegtépő lehetett.
Csodás történet volt, mindenkinek ajánlom!
Update: Most látom csak az eredeti borítót, mégis mi az istenért nem azzal jelent meg a magyar??? Hát az valami csoda…
A Titanic az egyik olyan film számomra, amit bárhol, bármikor, bármilyen mennyiségben meg tudok nézni, és mindig sírok rajta. Ebből adódóan nagyon érdekel a fikción kívül a valós történet is, és minden ezzel kapcsolatos történet, így nem volt kérdés, hogy Hazel Gaynor könyvét el fogom olvasni.
Ami elsőnek megfogott, az a borító, és a szépséges hullámmotívumok, amiket a digitális kép annyira nem ad vissza, de élőben lélegzetelállító. Aztán jött a tartalom…
Nagyon tetszett!! Tetszett a szereplők jelleme, a téma ábrázolása és a két idősík is, ahogy összefonódott a szereplők jelene és múltja.
Ajánlom mindenkinek, aki szereti az Alexandra kiadó fantasztikus családregényeit (Titkok örvénye, Árvák vonata, Szárnyak nélkül szabadon, stb. :)) mert nagyon megéri elolvasni.
Mindig kétségek között őrlődve, szinte már félve veszek a kezembe olyan témájú könyvet, melynek középpontjában tragikus kimenetelű, megosztó világesemény áll . Elgondolkoztat, hogy miért akar még valaki egy „ lerágott csont” , agyon elemezett témáról egy hasonszőrű „majd én megmutatom” stílusú száznegyvenediknek körbejárom regényt írni.
Ennél a regénynél viszont kellemes csalódás ért, hiszen kifinomult, választékos stílusban, a történelmi tényeket korrekten kezelve, érzelmeket kellő mennyiségben, változatosan átadva igyekszik ráirányítani az olvasó figyelmét egy életútra. A szépen felépített, megszerkesztett történet két szálon fut, melyből kétségtelenül az 1912-es történet tartogat nagyobb izgalmakat, fordulatokat a Titanic történetével. Nagyon korrekt szerintem, hogy kerüli a felelősök keresését és inkább az életben maradottak további sorsára koncentrál
Szép jelenet, amikor a főhősnő visszatér szeretett írországi kis falujába és látja, hogy mennyire fontos a közösségnek a Titanic utasai emlékének megőrzése. Nagyon tetszett, hogy mennyire igyekszik a tragédia után is a pozitív hozzáállást erősíteni, a jóra való törekvést népszerűsíteni, elősegíteni. Szóval így is lehet írni egy történetet egy katasztrófáról, hogy elgondolkodtató olvasmányélmény legyen.
Sokáig tologattam ezt a könyvet, több olvasmánylistát is megjárt, mire rászántam magam. Kicsit tartottam attól, hogy túlságosan szomorú, lelkileg is megterhelő történetet fogok kapni, viszont ez csupán részben bizonyult igaznak.
A Hullámok tengerén egy picike ír faluban kezdődik, ahol a főszereplő lány, Maggie, tizenhárom társával készül átszelni az óceánt az Új Világba, egy sikeresebb élet reményében. Ráadásul nem is akármivel, hanem az egész világot bejáró hajóval, a Titanic-kal! Maggie naplót is vezet az utazásról, melyben részletesen legjegyzi a Titanic-kal kapcsolatos megfigyeléseit a legapróbb részletekre kitérően, sőt egy kedves, barátságos hajósinasnak köszönhetően egy villanásra az első osztály életébe is betekintést nyer. A gondtalan, várakozással teli napokat a félelem, a rettegés és a bizonytalanság váltja fel, amikor váratlanul lecsap rájuk a katasztrófa, ami valamennyiük életére súlyos árnyékot vet… Közel 70 évvel később, már dédnagymamaként találkozunk újra az idős asszonnyal, amikor is készen áll arra, hogy végre megossza beszámolóját az újságírói álmokat dédelgető unokájával. Ahogy szembenéz a végzetes éjszaka emlékével, párhuzamosan járunk a múltban és a jelenben egyszerre, míg a végére megérkezünk, és pontot tehetünk a történet végére.
Megindító, emberi és érzelmes írás, ráadásul egy olyan szemszögből, ami teljesen más színben láttatja velem a tragédiát. Nem tagadom, tényleg felkavaró erről olvasni, de valóban a történelem része, ami a mai napig hatással van az emberekre.
Mindenképp pozitív csalódás számomra, megéri kézbe venni!
Érdekes könyv, a fél csillag levonást Grace részei miatt adtam, mert azok nekem nem tetszettek annyira. Valahogy nem tudott annyira lekötni, mint a Maggieről és a Titanicról szóló részek.
Nem ez az első könyv, amit a hajóról olvastam, illetve természetes, hogy láttam a hajóról készült filmet is (a 1997-es látványosabb, de nekem jobban tetszett az előbbi 1996-os), mègis még mindig a hideg kiráz az egésztől. Olvasni, hogy az emberek milyen boldog izgalommal várták az utazást, hittek egy új, szebb életben, miközben tudom,hogy mi fog majd velük történni. Elképzelni is szörnyű, hogy mit élhettek át azok az emberek azon az éjszakán. Szomorú történet a hajó története, de ebben a könyvben Maggie élete boldogan ér véget. Séamusért kicsit aggódtam, hogy mi történt vele. Örülök, hogy az írónő mégis elrendezte az ő sorsát is.
Népszerű idézetek
A Titanic mintha mindenkire ilyen hatással lett volna, lelkesítette és lenyűgözte az embereket, összehozta és összekapcsolta őket, mindannyian osztoztak a hatalmas és pompás látványosság okozta áhítat érzésén, amit a szegecselt acéllapok váltottak ki. Elvégre mindössze ennyiből állt a hajó: szegecsekkel egymáshoz rögzített acéllemezekből. De a Titanic mégis sokkal több volt ennél. Olyan hajó volt, ami életeket változtatott meg, lehetőségeket és jómódot ígérő jövő felé szállította az utasait. Legalábbis ebben reménykedtek.
97. oldal
Nekem a Titanic hús-vér embereket jelentett, valós életeket, és a jövőbe vetett reményt. Aztán láttam, ahogy mindezt elnyelte az óceán.
187. oldal
Soha ne szolgáltasd ki magad a megbánásnak, Grace. Csak akkor hozhatunk döntést, ha tisztában vagyunk vele, milyen választási lehetőségekkel állunk szemben. Ha megrettenünk, hátat fordítunk, és elbújunk a döntések elől, akkor soha nem is fogjuk megtudni, mire lett volna lehetőségünk, így végül öregkorunkra megkérdőjelezünk és megbánunk mindent. Élj remény teli életet. Ne pazarold az életed megbánásra.
193. oldal
Hasonló könyvek címkék alapján
- Jojo Moyes: Tengernyi szerelem 87% ·
Összehasonlítás - Daphne du Maurier: Halott éjszakák ·
Összehasonlítás - Daphne du Maurier: A francia kalóz szeretője 79% ·
Összehasonlítás - Jeffrey Archer: Majd az idő eldönti 95% ·
Összehasonlítás - Danielle Steel: Ékszerek 86% ·
Összehasonlítás - Bethan Roberts: Az én rendőröm 80% ·
Összehasonlítás - Julia Gregson: A naptól keletre 76% ·
Összehasonlítás - Irwin Shaw: Gazdag ember, szegény ember 94% ·
Összehasonlítás - James Clavell: A sógun 93% ·
Összehasonlítás - Agatha Christie: Halál a Níluson 93% ·
Összehasonlítás