A ​maximalista 56 csillagozás

Hazai Attila: A maximalista

Szelíd és brutális történetek hétköznapi nyelven elmesélve. Dermesztő humor és gyermeki rácsodálkozás: tényleg? ez van?
Trandafír, a bicikliző fenomén.
A kötetben nem publikált novellák esszenciális sűrűségben mutatják meg a Hazai-próza vad ízeit. Angyali abszurd és alpári realizmus. Az élet felfoghatatlan és triviális, és aki mesél: kérlelhetetlen, kiszámíthatatlan, infantilis. Naiv, és közben rafináltan provokál. Védtelen, agresszív, kiszolgáltatott.
A legvagányabb mimóza?
A kortárs irodalom rakkendroll botrányhőse?
Annyi biztos, hogy az egyik legmaibb szerzőnk – nagy kár, hogy nincs már köztünk.
A maximalista Hazai Attila hatodik könyve.
Garaczi László

Eredeti megjelenés éve: 2015

Tartalomjegyzék

>!
Magvető, Budapest, 2015
144 oldal · ISBN: 9789631431742
>!
Magvető, Budapest, 2015
144 oldal · ISBN: 9789631433333

Enciklopédia 2


Kedvencelte 3

Most olvassa 1

Várólistára tette 32

Kívánságlistára tette 31

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
Kuszma P
Hazai Attila: A maximalista

Elképedve és némiképp tanácstalanul öt csillag. Hazai ugyanis olyan író, aki nemigen hasonlítható senkihez, legfeljebb indirekt módon: azokon keresztül, akiknek hátat fordít. Ami ezeknek az elbeszéléseknek a formai megvalósítását illeti, a posztmodern szöveghagyománnyal való drasztikus szakítás jellemzi őket, egyfajta, szinte az imbecillitásig leegyszerűsített, néhol direkten vulgáris nyelv*, amit a hülye is megért. Viszont ami a cselekményt illeti, az több, mint zavarba ejtő: ezek az asszociatív kanyarok a történetben, ezek a groteszk fordulatok igencsak próbára teszik az értelmezőt. Merthogy itt a kérdés már nem úgy merül fel, hogy „mit akar az író?” (merthogy szokás feltételezni, hogy az író azért szokott akarni valamit**), hanem a következőképpen: „akar-e valamit az író?” És ez az a talány, ami elülteti bennünk az elbizonytalanodás érzetét, azt a kozmikus nyugtalanságot, ami a nagy művészetek jellemzője (mint arra Németh Gábor előszava is rámutat). És hát nyugtalanság, az van bennem – ergo: ez nagy művészet. Persze az, hogy Hazai tudatosan vagy tudatlanul játszik ezzel, nem eldönthető. De senki nem mondta, hogy az irodalom egyszerű dolog. És gyakran akkor a legkevésbé egyszerű, amikor szemre nagyon egyszerű.

* Érdemes lenne talán elidőzni a kérdésnél, hogy legújabb generációs „megosztó” íróinkra, mint Potozky, Berta vagy Totth, mennyire hatott ez a stílus: az irodalmi nyelv anti-irodalmivá tételének kísérlete. Első blikkre talán Parti Naggyal is felfedezhető némi hasonlóság, de Parti Nagy látszólag echte rögvalóság-dialektusa valójában nagyon is tervezett irodalmi konstrukció.
** Pedig hát ez is mekkora előítélet már – mintha egy írónak, egy művésznek mindenképpen akarnia kéne valamit. Bezzeg egy elektroműszerészről nem szokás feltételezni, hogy akármit ki akar fejezni azzal az izével… szóval… elektroműszerrel, ami éppen kikerült a kezéből. Pedig!

>!
Aigi P
Hazai Attila: A maximalista

A fiatalon elhunyt Hazai Attilától eddig nem olvastam semmit. Amiért most mégis megvettem a kötetet annak az volt az oka, hogy benyeltem a marketing csalit. Nem is bánnám ha a végeredményt tekintve ez mindig így történne. Mert nézzük milyen címkéket akasztottak Hazaira, a kortárs irodalom rakkendroll botrányhőse, fenegyerek stb. Ha elhangzik bárhol is az a kijelentés, hogy „az irodalom fenegyereke” (szerintem ilyen sosem hangzik el), akkor rögtön Bukoswkira gondolok, magyar viszonylatban maximum olyan valakire, aki kávéfoltos nyakkendőben, késve érkezik a felolvasására egy félig üres romkocsmába. Tegyük is félre a címkéket, mert Hazai-t mint magánembert nem ismertem, az írásaiból pedig semmi nem utal arra, hogy bármi köze lenne azokhoz a címkékhez melyeket kíméletlenül rápakoltak.
Tovább megyek, szerintem még a sokat hangoztatott nyelvi minimalizmus sem igaz. Még mindig Bukowskival összevetve. Persze a többi magyar íróhoz képest lehet benne valami.
Szövegeit inkább kísérletezgetőnek, helyenként csapongónak, szélsőségesnek, abszurdnak, indulatoktól, érzelmektől átfűtöttnek látom. És ebben a formában nekem tetszik. Nagyon is. Nagy hibája kortárs irodalmunknak, hogy száműzi a kísérletezést, mind nyelvben, mind tartalomban. Tudom kis piac, nem kockáztat senki.
És ami még jobban tetszik, hogy végre nem a távoli múltról kell olvasnom, vagy valami zsákfaluba száműzött lecsúszott figurák nyomoráról. Példának okáért a szintén tragikus sorsú, és egyébként kiváló író, Borbély Szilárd Nincstelenek című regényét az egyik legfárasztóbb olvasmányomként, a végtelen számban, unalomig ismétlődő jajistenkémként szoktam emlegetni. Ilyenkor érzéketlenek bélyegeznek. De ez is elfér.
Hazai „hősei” azonban hozzám szólnak. Ezek a városi alsó középosztálybeli, megfelelési kényszeres, elfojtásokkal küzdő, önérvényesítésre képtelen figurák ebben a furcsa nyelvi, leíró környezetben képesek megérinteni. A szabadság, szerelem és a boldogság utáni vágy pedig szinte mindegyik novellában megjelenik, még ha csak sejtetve is. Persze lehet, hogy csak én akarom belemagyarázni, de az sem szokott zavarni. Az még mindig jó könyv, ha én feltudom tölteni olyan mondanivalóval, amiről talán az írónak sem volt szándéka. És ez egy ilyen jó kis könyv. Azt gondolom, és ez is nyilván személyes, de Hazai Attila tényleg űrt hagyott maga után és csak remélem, hogy jönnek még olyanok akik mernek kísérletezni és a jelenünkhöz szólni. És persze, hogy lesznek olyanok akik ki is adják. És ha kiadják tehetnének rá egy egyezményes jelet a számomra, hogy felismerjem. Ez nem bánom lehetne egy fenegyerek címke is.

3 hozzászólás
>!
giggs85 P
Hazai Attila: A maximalista

Már másodjára olvastam ezt a rövidke kötetet, de sok mást most sem tudok mondani, mint hogy Hazai Attila történetei egy külön, egyedi és máshoz nem igazán hasonlítható világban játszódnak, amiben bármi bármikor megtörténhet. De hogy mi fog történni a következő oldalon, többnyire még csak meg sem tudjuk tippelni.
Igazán kár, hogy ilyen keveset élt, és keveset alkotott, mert nagy szükség van az ilyen egyedi, öntörvényű hangra az irodalomban.

>!
dacecc P
Hazai Attila: A maximalista

@Zero kollega fáradhatatlan bátorítására jól elolvastam a kötetet, pedig amúgy nem biztos, hogy mostanában a kezembe került volna, annak ellenére, hogy időről időre eszembe jutott, hogy rá kellene nézni arra a Hazaira már. Szóval ránéztem, és egy kicsit zavarba is jöttem az elején. Mert hogy ezek dilettáns szövegek a legjobb fajtából. A Sárbogárdi Jolán fajtából, szóval azt akarom mondani, hogy remek szövegek. És nem véletlen szerintem az sem, hogy Berta Ádám neve is felmerül a bevezetőben, mert vele is érzek itt rokonságot. Nekem Berta szövegei már egy kicsit nehezebben csúsznak, Hazai viszont nagyon érzi az egyensúlyt, amin rengeteget dob a humora. Ez a humor is alkalmazkodik a szöveg stílusához, egészen naiv hatású megszólalások, mint „Jó fej vagyok?” váltják ki a nevetést. Be kell látni, hogy Hazai megvezet minket, pontosan tudja, hogy milyen hatást akar elérni, és sikerül is neki. Mert valaki nem lehet igazi dilettáns úgy, hogy minden szó a helyén van.

>!
eme P
Hazai Attila: A maximalista

Bevallom, a kötet első pár novellája után még nem nagyon tudtam mit kezdeni az egésszel. Aztán lassan beindult a gépezet, el is kapott rendesen. Sem előbbit, sem utóbbit nem igazán tudom megmagyarázni.
Furcsa írások ezek – többnyire hétköznapi, de mégis kissé „hangyás” történetek, melyekben úgy bukkan fel az abszurd és a groteszk, mint nagyító alatt a burjánzó mikroszkopikus világ. Nem is hinnéd, hogy van ilyen. Aztán, mikor az orrod elé dugják, még a(z idegenlelkű) bakonyi zebrát és a szentendrei krokodilt is elhiszed.
A novellák amúgy a banális hétköznapokból merítenek és banális, hétköznapi figurákkal operálnak. Azért is mozoghatunk világukban annyira otthonosan. Rólunk (is) szólnak, na, tetszik, nem tetszik. Amolyan nevetős-torokszorítós abszurditással, amelyben a nevetős vonal sokkal erősebbnek tűnik, mint amilyet a mai trendtől megszokhattunk. Még happy endből is jut pár, bár érzed, hogy az minden, csak nem happy end.
A kötet novellái nem a lezárásukkal hökkentik meg az embert, pontosabban nem a csattanóval, főként, hogy ez el is marad. A meghökkentő pontosan az, hogy nem felelnek meg az olvasói elvárásoknak. A novella maga egy „csattanó” azzal, ahogy a világot látja és láttatja, ahogy próbál ellenálni a tragikumnak, ahogy valami engedékeny, szinte elnéző feloldással zárul, szinte mindig. A kérdés az, kinek a nézőpontjából… Az elbeszélőéből? Vagy inkább a szereplőkéből?
Naivitásról, gyermetegségről olvastam valahol. Talán van benne valami. De valószínűbb, hogy nagyon is tudatos koncepció eredménye mindez. Mintha nem akarnának ezek a novellák a szokásos módon működni, nem a szokásos módon akarják képünkbe nyomni kisszerű életünk magányát, szürkeségét, fájdalmait. Sajátosak. Mondanám, hazaisak, ha nem ez lenne az első olvasásom a szerzőtől.

>!
sophie P
Hazai Attila: A maximalista

Ha eddig nem tudtam, most megtanulhattam, mi az a minimalizmus a prózairodalomban.
    Egészen újfajta … nem is újfajta, vannak sokan, akik így csinálják … tehát szokatlan ez a nagyon közel kép. A környező, mindennapi világ irányába fordul, mint egy speciális kézikamera kattintgat, egész aprólékos leírások a fényképek, szigorúan keretez a látószög, a kitekintés a reflexió, akár van erre olvasói igény, akár nincs. (Ha már belenéztél, lesz). Hogy ez valami újfajta realizmus? Nagyjából így megy, nem? Bizonyos részletek nagyon fontosak, a többi csupa kitaláció. De hol van ebben az érzékenység? Meg a motiváció. Mármint az íróé? Ott van az, látszik is, igen, ennyire köznapi, ő is csak ember. Az olvasóé meg ott van, ahol lennie kell.
    Sokszor kell nevetni. Először is mert minden karikatúrán lehet nevetni, ha van benne valami lendület. Másodszor azért, mert könnyű meglátni magunkat benne, s ha el nem szörnyülködünk (s magunkon miért is szörnyülködnénk), akkor jó. Mások bénázásain még könnyebb kacagni. Ítélkezés? Magyarázkodás? Értékítélet? Jellemábrázolás? Ugyan már! Görbetükör. Kikacsintás, esetleg.
    Cselekmény van. Leginkább valami, a fentiekhez illően banális a történet. Párbeszédek is vannak. Köznapiak, sokszor eléggé vulgárisak, esetleg nyelvtanilag helytelenek, de azért nem ízléstelenek.
    A többit nem tudom. El kéne olvasni valami idevonatkozó szakirodalmat, hogy kell az ilyesmit nevezni és csoportosítani. Megnéztem, van bőven.

Én csak annyit tudok mondani, hogy odavagyok.

>!
Magvető, Budapest, 2015
144 oldal · ISBN: 9789631431742
>!
akire MP
Hazai Attila: A maximalista

A 90-es évek elején olvastam tőle először, a mi szerkesztőségünkhöz is beadta „A pulóver” című (később a „Szilvia szüzessége” kötetében megjelent) novelláját, amellyel élénk vitát váltott ki köztünk. Hazai prózája vagy bűnrossz volt, vagy zseniális (esetleg mindkettő egyben), mindenesetre mindenkiben nyomot hagyott.
Rám író még nem volt ilyen hatással, mondhatnám az általa írt film címére utalva. (Az általa is fordított) Raymond Carver minimalista megközelítési módjához hasonlóan valahogy az ő mondatai is követik az embert. Carver írásaiból Robert Altman „Rövidre vágva” címmel forgatott filmet annak idején, Hazai Attilának pedig az élete lett „rövidre vágott”. Talán a szövege említett utóhatásának köszönhető, hogy minimalista maximalizmusa a posztumusz kötetében is élő maradt.

>!
olvasóbarát P
Hazai Attila: A maximalista

A szerző eddig kötetben meg nem jelent, 1991 és 2000 között keletkezett műveiből válogatták össze az anyagot. Fura szövegek Hazai írásai, olyanok, mintha játékosan, humorosnak tervezetten, de nem jókedvűen rakott volna össze különböző dolgokat, amiből néha brutális, néha csak szomorú dolgok álltak össze. Vegyes érzelmekkel olvastam, vannak nagyon érzékletes leírásai, jó mondatai, és megdöbbentő fordulatok a történetekben, pl. „… forró tekintetű, száraz bort, és édes életet kedvelő férfi.” A lepottyant teknősbéka , Ahogy Ági a férjét kicsinálta , vagy a kötet címadó novellája A maximalista élénk írói fantáziára vall. Nekem néha kicsit sok volt spoiler az ötletelés.

9 hozzászólás
>!
Goofry P
Hazai Attila: A maximalista

Magától értetődő kázus, hogy Hazai Attila nekem (is) nehéz eset. Ezért a bizonyos fajta előítéletességem dacára szerencsésnek mondható az a helyzet, amelyben egyértelműen kimondhatom, hogy nem viseltetek semmiféle ellenérzéssel ezzel a kötettel szemben. Nagy vonalakban még tetszik is a novellák által megjelenített Hazai -féle cicomátlan artisztikum. És mintha tényleg túlmutatna azon az egykor volt szubkultúrába csukott tendencián egy mára már markánsan mutatkozó mainstream irányvonal az alkotó művészetét illetően. Ezzel párhuzamosan pedig mind a rajtam kívülálló „kortársi-” , épp úgy a bennem élő viszonylatokban egyaránt észlelhető valamiféle beérkezett nyitottság és „használhatóság” az író ábrázolását és látásmódját illetően. És úgy nézem, ez így jó.

>!
Biedermann_Izabella P
Hazai Attila: A maximalista

Hazai Attila novelláskötete belőlem meglehetősen vegyes reakciókat váltott ki. Másodszori nekifutásra is kissé idegenül mozogtam a szövegben, bár az igaz, most egy kicsit türelmesebben vettem az író asszociációs hajtűkanyarjait.
Egyszerre volt jelen ebben a kötetben számomra valami hagyományoktól független báj, meg a mindig mindent megszállott aprólékossággal leltározó elbeszélő. Az utóbbi, sajnos, gyakorta idegesített.
Azon gondolkodtam, olvastam-e valaha ilyesmit, de csak Astúrias jutott eszembe, aki viszont nagyon más.
Valahogy úgy maradtam magamra Hazai írásaival, mint a józan nő a részeg férfival: értem én, hogy mit szeretne, csak… És nem tudom a mondatot befejezni, mert nem rossz szövegek, és nem is feltétlenül érdektelenek, egyszerűen csak mintha egy éretlen elme szüleményei lennének. Túl messze vannak az én logikai mintázatomtól.
Mindezek ellenére örülök, hogy elolvastam.


Népszerű idézetek

>!
Kuszma P

Sanyi a büfében megérintette Viola vállát, és erősen hadonászva az új festményéről kezdett beszélni. – A kép jobb oldalán egy csinos menyasszony látható a vőlegényével, esküvői ruhában. A lány kezében csokor virág, mögöttük narancssárga kerítés, és egy szürkemarha meg a borja. A kép érdekessége, hogy a jegyespár tekintetén látszik, sokat vitatkoztak, vajon katolikus vagy protestáns szertartás szerint keljenek-e egybe, és az egyik pap barátja kilopta a homárt a hűtőből, és el akarta adni a bolt előtt, az esküvő utáni fotózáson pedig töltött káposztát és rántott pulykamellet dobált a férj a szürkemarháknak, hogy közelebb jöjjenek, de a marhák végül nem akarták megenni.
– Hát ez ígéretes képnek tűnik – mondta Viola.
– Na, akkor megadod a telefonszámodat? – kérdezte Sanyi.
– Aha. Háromszázkettővel kezdődik. Úgy lehet megjegyezni, hogy, mondjuk, reggel felkelsz, és elgondolkodsz azon, három tojásból süssél rántottát vagy kettőből. Közben pedig arra gondolsz, hogy mégse sütsz rántottát.
– Értem. Ez menni fog. Három, nulla, kettő. Akkor hívlak holnap. Szia. És izé, szóval nagyon szimpatikus vagy – mondta Sanyi.

46. oldal Viola esete a gólyafészekkel

2 hozzászólás
>!
Kuszma P

Ha egy szöveg a hibát eszközként használja, értelemszerűen javíthatatlanná (tehát a lehetséges legjobbá) válik, lényegében függetlenül attól, hogy a szerzője tud-e erről a processzusról, vagy sem, aknamezőn járunk, nem árt, ha fölébred, és akkor már ébren is marad a hermeneutikai gyanú, épp, mint Piszkos Fredet illetően, hogy „akkor ez most kavarja-e, vagy nem kavarja?”
Avagy „Ülő férfi szándékosan elrajzolt fülekkel.”
A gyanú azonnal a nyugtalanság (lásd fenn) alakját ölti, hívjuk leánykori nevén kíváncsiságnak, nézzük izgatottan, szerző és szöveg hogyan csinálják, mi jöhet még ezután.

8. oldal, A javíthatatlan - Németh Gábor előszava

2 hozzászólás
>!
balagesh IP

Botrányos, nyers, vicces, dilettáns, zseniális.

9. oldal; A javíthatatlan (Németh Gábor előszava)

1 hozzászólás
>!
Zero MP

– Biztos megviselte ez a szerencsétlenség. Mármint, hogy tönkrement a lángossütő bódé. Igazán sajnálom. Én viszont beütöttem a fejemet egy kicsit a szélvédőbe, azóta már sokkal jobban vagyok.
– Könnyű magának, maga csak belemegy az emberbe, de én vagyok az, akibe belejönnek – szipogott Erzsike.

40. oldal, "Laci bácsi buszozik"

>!
Dr_Benway

Rágyújtott egy Pall Mallre, s a tétova díszhalakat fürkészve vigyorogni kezdett. Egy idő után kiderült vizsgálódásaiból, hogy a kék halacska szerényen ugyan, de mégis felvállalja, hogy neki most nincsen semmi dolga, nem akar presztízskérdést csinálni a dologból, nem akar önmagáról hamis képet adni. A sárga halacska mintha szégyellte volna a sorsául jutott tétlenséget; rendesen, szisztematikusan körözött az üvegkalitkában, de Feri átlátott a szitán, tudta, hogy a sárgának sincs szinte semmi dolga. Az a sárga hal egy hazug, képmutató gennyláda – gondolta Feri. Ideevez, odaevez, körbeforog, hullámvonalban keringőzik a stréber. Egy nagy horgot kéne gyömöszölni a pofájába, és felrántani, fel keményen, jól móresre tanítani az ilyen gerinctelen, strici halat, aki félrevezeti a tévénézőket!
Úgy mozgolódik ez a halacska a korallok felett, mintha egy komoly, elfoglalt lény lenne. De engem nem ver át. Én átlátok rajta. Színlelő, hazug, karrierista, csak tátogja a magáét, és azt hiszi, abból áll az élet, hogy letagadjuk, elködösítjük és magunknak se valljuk be, hogy voltaképpen nem csinálunk semmit.

13. oldal

>!
sophie P

Két gyermeket nemzett, ám negyvenéves fejjel elvált, s ekkor gyakorlatilag orvosi értelemben is megbolondult. Beszélni kezdett hozzá a nyitott vízcsap, kioktatta a villanyizzó, harci indulókat dudorászott a felcsavart gázkonvektor, még az ebédre főtt csirkenyak is perverz, családellenes dolgokat suttogott a fülébe.

112. oldal - A maximalista

>!
sophie P

– Képzelje doktor úr, van bennem valami barlangocska. Különösen ősszel van ilyen érzetem, úgy tűnik, mintha száraz, kesernyés léghurka lenne a bensőmben, ami a vesém tájékáról indul, és felkúszik egészen a tüdőm felső csúcsáig, a garatomig. A szívem mellett is elkanyarog. Mintha a rossz levegő rossz gondolatokkal keveredne benne.

34. oldal - Laci bácsi buszozik

>!
sophie P

Erzsike karja olyan fehér volt, akár a frissen mázolt lakótelepi ajtó, csak éppen több szőr volt rajta, szája vékony, mint egy szelet fokhagyma, lába vaskos, akár egy körúti lámpaoszlop, nagylábujja gömbölyű, mint az októberi vadgesztenye.

36. oldal - Laci bácsi buszozik

>!
sophie P

Laci eközben még egyszer megmosta a nyakát és a vállát, arra gondolt, nagyon szar ez a könyvelői munka, talán valami új meló után kellene nézni, megmosta a combját, a vádliját, a nagylábujja és a következő lábujja közötti kis részt is megmosta, és lassan kiszedegette a zokniról odatapadt szöszöket.

94. oldal

Kapcsolódó szócikkek: könyvelő
>!
Dr_Benway

– Szeretlek – mondta a lány. – Akkor is szeretnélek, ha nem lenne hajad.
A fiú elmosolyodott.
– Én akkor is szeretnélek, ha nem lenne lábad – mondta.
– Azért ez egy kicsit túlzás – szólalt meg a lány. – De mindegy. Jó, hogy ilyen mértékben elfogadjuk egymást.

37. oldal Laci bácsi buszozik


Hasonló könyvek címkék alapján

Kjell Askildsen: A thesszaloniki kutyák
Raymond Carver: Katedrális
Kjell Askildsen: Úgy, mint azelőtt
Chuck Palahniuk: Harcosok klubja
Per Petterson: Lótolvajok
Per Petterson: Megtagadom
Jay McInerney: Fények, nagyváros
Craig Clevenger: A gumiember
Douglas Coupland: X generáció
Erlend Loe: Naiv.Szuper.