A ​sztyepptől a tundráig 4 csillagozás

Nagyon felbosszantottam magam ezzel a könyvvel. Nem állítom, hogy valami haj de nagy várakozással kezdtem volna hozzá, hiszen volt már szerencsém a szerző egy másik opuszához is:
https://moly.hu/ertekelesek/1179338
De hát mindig remél az ember… Ráadásul olyan helyeket járt be, ahol – legalábbis egy részükön – egy évvel ezelőtt mi is jártunk. Gondoltam, nosztalgiázok egy kicsit.
Pedig ez a könyv még talán a másikat is alulmúlta. El is kezdtem utánanézni, ki ez a fizetett bértollnok, aki az ötvenes éveket megszégyenítő nyelvcsapásokkal nyalizik a nagy Szovjetuniónak és a nagy Leninnek. Ez azért már akkor, amikor a könyv született (nyolcvanas évek eleje), nem volt kötelező. Amit találtam, az elkeserítő – vagy inkább jellemző volt. A szerző, aki kiváltságosként végigutazhatta a Szovjetuniót, az egyik, ügynökmúltú újságírókkal foglalkozó weblap szerint: „Újságíró, a Magyar Központi Híradó osztályvezetője, az MTI prágai és berlini tudósítója, az MSZMP KB munkatársa, a Magyar Rádió és Televízió elnökhelyettese, bécsi sajtóattasé, az Ország-Világ főszerkesztője.” Ő azok közül való volt, aki nem kényszer hatására, hanem önként és dalolva jelentett… Mivel az Ország-világ a szovjet-magyar barátság egyik szócsöve volt, nem véletlen, hogy a főszerkesztője beutazhatta az egész országot. És ő cserébe lelkesen hozsannázott a nagy Szovjetunióval kapcsolatosan bárminek. Hiszen tudjuk: Nincs a földön gazdagabb, szebb ország, / Hol az ember boldog és szabad!
Ezek a sunyi, hazug, hízelgő, kritikátlan, nyalizó részek alapvetően elrontották az olvasásélményt. Hozzá jött még az időnként feltámadó vágy, hogy valami nagyot és költőit írjon, de kár volt szépirodalmi babérokra törnie, csak giccses, sematikus, nevetséges bekezdésekre futotta.
A szerző láthatóan jártas volt az orosz/szovjet irodalomban, de azért azt nem hittem el neki, hogy bármely helyzetben azonnal beugrott volna neki a megfelelő orosz költemény. Az meg a vicc kategória, hogy meglátogat egy irodalom rajongó tsz-elnököt ("Zömök, pirospozsgás arcú, mosolygós férfi fogad. (…) Először ragyogó kék, nevető szeme ragad meg. Aztán beszélni kezd – s úgy érzem, többé nem szabadulok a varázsától." – de a mellékelt képen én csak egy késői Jelcinre emlékeztető, alkohol-torzította fejet látok…), és ott aztán egymás szájából kapkodják ki az idézeteket.
Aztán amit Lenin körül csapott! „Meghatódottság és valami meg nem fogalmazható érzés kerített hatalmába. Majakovszkij verssorai mint szívdobbanások dübörögtek bennem: "vendégségbe” érkeztem Leninhez. Nem a szoborhoz, nem az üvegkoporsóban pihenőhöz – az élő Leninhez." Mármint Uljanovszk városába, a Lenin emlékközpontba… Aztán elárulja, hogy Leningrád városában a legnagyobb hatást őrá Lenin dolgozószobája tette. Hát ezekből a pátoszos, ömlengő leírásokból is idézhetnék, de minek. Kár az időért.

Ami miatt talán nem volt teljesen hiábavaló időpocsékolás és fölösleges bosszankodás az elolvasása, az talán a könyv egynegyedébe belefért volna. A városok, folyók, tájak leírása, a történelmi és irodalmi adatok (bár többször átment unalmas ismeretterjesztésbe). Meg persze az, hogy felidézhettem egy csomó helyet, ahol jártam, beleértve a volgai hajózást is. Kár, hogy a könyv jórésze nyugodtan kidobható.

A könyvet a moszkvai olimpia előtt írták. Ideológiája ennek megfelelően alakult. Ettől eltekintve, örömmel utaztam az íróval. Hatalmas területet járt be, ami az akkori országnak csak töredéke. Számomra csupa ismeretlen, felfedezésre váró vidék. Szentpétervárra valóban kevés lapot szánt.

A könyv eleje inkább ismeretterjesztő könyv jellegű, melyből pár régi orosz város történelmét, kultúráját ismerhetjük meg. A Volga menti úttal kezdődik a valódi útleírás, melyből azért olvastam már érdekesebbet és főleg izgalmasabbat, de egy négyest érdemelne. A szépirodalmat utánzó írásmód, az émelyítően idilli világkép és az ideológiai ömlengések viszont sokat rontanak az élményen. A sokat dicsért Leningrádról (Szentpétervár) több, és szebb képeket is betehettek volna.

Csodalatos hangulatu könyv, több mint egy utleiras! Haynal Kornel ujsagiro 70-es evek vegen tett utazasa Oroszorszag Europai reszen. A szerzö jo tollu, eles megfigyelö es az Orosz ember lelkevel lattatja Oroszorszagot! Ahogy irja csak ugy lehet megismerni egy orszagot annak kulturajat es szorgalmas nepet, hogyha az ott elö emberek szemevel es lelkevel lattatja ezt az csodalatos kulturaju ellentmondasokban gazdag, nagymultu es jövöben gazdag orszagot! A szerzö bebarangolja ezt a hatalmas orszagot, falvait es gyönyörü architekturaju ösi varosait. Minden amit Oroszorszagrol tudni kell, paratlan könyvelmeny!!