Egymáshoz ​tartozók 61 csillagozás

Háy János: Egymáshoz tartozók

A viharos sikert és fölzaklató vitákat kavaró regény, A gyerek, valamint összegyűjtött versei, a Meleg kilincs után ismét kisprózakötettel jelentkezik Háy János.
Kik és mik is tartoznak egymáshoz? Családtagok és családi történetek. Azután az irodalmi „család” tagjai, hajdani írókollégák és az irodalomtörténeti emlékek. Valóságos utazások szóló naplók. Képzeletbeli utazások kortársaink indulatainak és elfogultságainak vidékén. Ahogy a szerző írja előszavában: „olyan viszonyokról van szó, pl. apa-anya-gyerekek, író-írás-irodalom, amelyek természetükből adódóan egymáshoz tartoznak”.

Eredeti megjelenés éve: 2009

>!
Palatinus, Budapest, 2009
272 oldal · ISBN: 9789632740386

Enciklopédia 4


Kedvencelte 6

Most olvassa 3

Várólistára tette 48

Kívánságlistára tette 40

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

cippo I>!
Háy János: Egymáshoz tartozók

Az a helyzet, hogy én a Háynak a szellemi áramlatára már akkor föl voltam feküdve (állítólag), amikor még azt se tudtam, ki az a Háy. Namost, jó nekem itt, Uram.

1 hozzászólás
Bogas>!
Háy János: Egymáshoz tartozók

Először azt gondoltam: kedves. Aztán, hogy érdekes. Majd azt, hogy klassz. Végül pedig, hogy szomorú.
Még arról is majdnem meggyőzött, hogy adjak még egy esélyt Bovarynénak. Majdnem. Viszont a következő, amit Háy Jánostól fogok olvasni, a Gézagyerek lesz.

Kovaxka P>!
Háy János: Egymáshoz tartozók

Meglepett, hogy nincs meg, gyorsan be is szereztem. A novellák egy része nagyon más volt, mint az eddig olvasottak. Többet mutattak meg a szerzőből, az alkotási folyamatból, a pályatársakból. Legjobban a vitriolos humor, irónia, önirónia tetszett, bár gyakran fájt. Kedvencem a Hol volt hol nem volt Petőfi. A napokban láttam a Gézagyereket a Pinceszínházban (remek darab és előadás!), így külön öröm volt a külföldi sorsáról olvasni. Bovarynéhoz nekem is kedvet csinált! Kedvelem Háyt, bár félem is.

Rea>!
Háy János: Egymáshoz tartozók

7 hónapja fenem a fogam erre a könyvre, csak valahogy mindig mást vettem helyette. Na, de most Hari kölcsönadta, (köszönet neki!) és én nagy kedvvel kezdtem bele, olyan kis nyugodt tudattal, hogy nyilván ez is tetszeni fog, mivel korábbi könyvéből már ismert szerethető stílusát kapom majd most is.Kaptam is, jó is volt, de kicsit mégis más, mint amire számítottam. Meglepett, hogy milyen sokat megmutatott magából Háy János: saját munkájáról, életéről. Pályatársaknak is több oldalnyit szentelt. (Szabó Magdáról külön öröm volt olvasni.) Persze majdnem a összes fejezet olyan humoros, hogy végigkuncogtam. Sőt, némelyik résznél arra kellett gondoljak, hogy hisz engem most játékosan szívatnak:) Máshol déja vu érzésem volt, előző könyveiben hasonló gondolatokat már olvastam, persze amit igaznak érzek, azt nyugodtan nyomhatja a képembe többször is. Aztán úgy alakult, hogy mégis az utolsó komoly fejezet lett a kedvenc, amit az asszimilálódásról ír. Teljesen igaznak tartom. Szóval egy jó kis könyv! Olvassátok, de ne ezzel a könyvvel kezdjétek az íróval való ismerkedést.

2 hozzászólás
niebla>!
Háy János: Egymáshoz tartozók

Felüdülés volt, nem tudtam, hogy Háy nem csak a legborzasztóbb emberi helyzeteket írja le (ugyanis a Házasságon innen és túl, amit eddig olvastam tőle, elég depis volt). Különösen tetszettek a családi és az irodalmi sztorik, az irodalmas résznél néha már egy-egy novellánál egész műveltnek éreztem magam, persze nem mindig. :) Bovarynéhez kedvet adott (a Jadviga párnája is nemrég, úgyhogy már tényleg itt az ideje!). A könyv végén megint előkerült az a „minden rossz" életérzés, hát persze. De nem baj.

csucsorka IP>!
Háy János: Egymáshoz tartozók

Ez már a harmadik próbálkozásom volt az alkotóval – nagyon nem akartam feladni.

Nem azt mondom, hogy ettől hátast kell dobni, mert nagy „hűű” meg „haa”, de édes, bájos, nagyon szórakoztató írásköteggel van dolga annak, aki leveszi a polcról ezt a könyvet.

korkata>!
Háy János: Egymáshoz tartozók

Négy részre vannak osztva a történetek ebben a könyvben.
Nekem legjobban a családdal kapcsolatosak tetszettek. Aranyos, megmosolyogtató történetek a mindennapi életünkből. A legjobban A nyaralás az Adriára című írást élveztem. Két esetben is voltam már író-olvasó találkozón ahol ő volt a meghívott író. Mind a kétszer a család című részből olvasott fel. Már felolvasva megfogtak az írásai, jó volt olvasni is.
Az irodalom rész kedvet csinált Mikszáth Kálmán: Jókai Mór és kora című könyv elolvasásához. Irodalmi kalandozások. Találkozhatunk Csokonaival, Petőfivel, Bovarynéval, Jókaival, Szabó Magdával.
A harmadik témakör az út. Itt az író több utazásaiba pillanthatunk bele. Nápoly, London, Olomutz, Oroszország. A nápolyi út nyerte el legjobban a tetszésemet. Az oroszországi útnak az avantgárd költővel című írás egyben volt humoros és szomorú is. A történet végére kezdtem lehangolódni.
Az idő témakörében írt történetek voltak a legnehezebbek számomra. Itt hangolódtam le végképp. Ettől függetlenül elvarázsolt a könyv.

fülcimpa>!
Háy János: Egymáshoz tartozók

Imádom ezt a pasit! Úgy írt pl. Mikszáth: Jókai Mór élete és koráról, hogy tuti el fogom olvasni, miért is „Elkényeztetett kedvenc” az író.
Ez az opus nem a legjobb tőle, de elfogultan bújtam, és sokszor felkaccantam. Jelesre értékelem!

2 hozzászólás
Mafia I>!
Háy János: Egymáshoz tartozók

az útleírós részek nem érdekeltek, a többi viszont nagyon jó.

furmie>!
Háy János: Egymáshoz tartozók

Vicces volt Tamaráról, egyetemi tanáromról olvasni :)
És igen, a Petőfi volt a kedvenc.


Népszerű idézetek

egy_ember>!

…egy isten van, mit tudhatna ő a párkapcsolatokról…

egy_ember>!

Egyáltalán nem azért lettem író, mert matekból hülye voltam, hanem szabad akaratból.

egy_ember>!

Olyan nekem az angol, mint nagyanyámnak a mikrosütő. Ha tudná használni, neki is praktikus lenne.

Dora P>!

Nem tudtam hirtelen mit mondani, mert jól válaszolni csak az indiánok tudnak a filmekben. Az életben az ember soha nem tud olyan rendeset visszaszólni. Vagy hülyeséget mond, vagy túl későn.

42. oldal

Mafia I>!

Úgy éreztem magam, mint egy Bartók-mű pszichoanalitikus elemzése. Nem vér folyt bennem, hanem tiszta forrás.

256. oldal

fülcimpa>!

Olyan az idő, mint az apám volt? Hogy fölemeli a kezét és mi összeszarjuk magunkat a bátyámmal. Vagy olyan, amilyen apa én vagyok: hogy fölemelem a kezem és a gyerekek csak bámulnak: Apu, valami baj van?

234. oldal Palatinus, 2009

cippo I>!

A korszerű olvasó, legalábbis a mai irodalomtudomány szerint, nem éli bele magát az olvasmányba, úgy tekint az irodalmi műre, mint könyvelő a negyedéves bevallásra, legfeljebb a számszaki hibák hozzák ki a sodrából. Be kell vallanom, hogy én alapvetően korszerűtlen olvasó vagyok, a lehető legkorszerűtlenebb, mert nemcsak beleélem magam a megragadott sorsokba, még az elbeszélővel is szeretek cimborálni. Akárkitől nem tudok végighallgatni egy hosszú történetet.

Banska Bystrica ostroma

fülcimpa>!

Állni kellett. Háromszor csuklottam össze. Gyerekkorom óta nem bírok állni. Még a templomban is összeestem. Ezért nem lettem elsőáldozó, mert mire rám került volna a sor, már a sekrestyében hevertem ájultan.

99. oldal Palatinus, 2009

cippo I>!

Ha én leszek a mérleg nyelve, akkor se nyalom ki vele a valagatokat – vágtam bele a médián edzett pofájukba.

Nyugtával dícsérd

madárka>!

Úgy keveredtem bele ebbe a történelmi regény-ügybe, mint kóbor vereshagyma a lecsóba.

83. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Békés Pál: Csikágó
Örkény István: Egyperces novellák
Győrffy Ákos: Akutagava noteszéből
Krasznahorkai László: A Théseus-általános
Krasznahorkai László: Megy a világ
Szív Ernő: A vonal alatt
Lázár Ervin: Csillagmajor
Bartis Attila: Tizenegy novella
Békés Pál: Bélyeggyűjtemény
Németh Kriszta: Csücsök