A ​bogyósgyümölcskertész fia 87% 414 csillagozás

De jó volt!!:)
Két „film” ment a fejemben miközben olvastam. Az egyik Háy bogyójából termett, a másik a saját, Trabantos család-élményem maratoni sorozata. A trabi kombi volt, mert hogy horgász familiából származom ám én – UC-04-47 – sosem felejtem és abba sok cucc fért és a gátoldalon is felment , még ha sár volt, akkor is. Nem úgy, mint például a Wartburg. Óh, azok a régi évek, anyám folyton a Bródy dalt dúdolta, mert hosszú évekig Balatonföldváron volt a mi óceán partunk. Tudjátok, a vidékieknek óceán, ahogy Háy is mondja.
Nagyszerű könyv!
Jó kedvre derít ( Dzsimi Hendriksz és a fokhagyma) és csak a szépre emlékezel(m)…

A haverom, akivel több mint eddigi életem felét végigbandáztunk, na ő, mármint ez a haverom tud ilyen történeteket.
Emlékszik minden klubra, aluljáróra, bakancsos-stoppolós utazásra, kollégiumi szökésekre, szóval mindenre, amit én meg a havarom, meg a haverom haverjai az évek alatt végigéltünk. A haveromat szoktam megkérdezni, hogy mi hogyis volt, meg mikor történt, és biztos-e, hogy úgy. És akkor a haverom, aki persze nem a bogyósgyümölcs kertész fia, elmeséli, hogy hogy volt. Gondoltam, könyvet kellene belőle írni, mert mikor elmeséli, mindenki jót röhög, hogy tényleg? – Öcsém, ez marha nagy…
Na és akkor jött ez a fiú, a bogyósgyümölcskertész fia, aki persze nem haverom, és ő is elmeséli.
A különbség, csak az, hogy ő úgy meséli el, hogy az fáj. A haverom, meg úgy meséli el, hogy azon mindenki jót röhög, és nem is tudják, hogy fáj, pedig igen. Akkor is, amikor úgy történt, és néha még most is….

Életkép-novellák, önéletrajzi ihletésű írások füzére, nagyon tetszett. Könnyed, őszinte hang-mennyire ráismerek egy korszakra, a helyekre!*
Jó választás volt ez, a Molyklub tagok kedvencei közül.

*Különösen a kultikus Bem rakpart 6 említése volt nekem érdekes, hiszen oda jártam egy időben minden vasárnap, az „egész” gimivel együtt.

Én ezt pont így nem, de a faterom mesélt róla. Meg az anyám. Meg a nővérem, meg a nővérem haverjai. Meg odajártam suliba a losonczi villához, meg vártam a nyolcasra, sokat. Meg tudom hol van az ördögorom, mert oda is jártam, ha nem is marikacsokiért, de sportszeletért a kistrafikba. És leó jégkrémért is.

Azt írtam egy kommentben, hogy a nosztalgiafaktor nekem nem olyan erős, van itt ugyanis egy kis generációs gap, de a budapesti helyszínek sunyiváratlanul mégiscsak beleringattak az emlékezésbe. Persze nem ezért szerettem nagyon a könyvet, hanem mert olyan keresetlenül eredeti és valóságos és nagyon sokat nevettem és belül kicsit sírtam a bogyósgyümölcskertész fiával, mert az álmai és a szégyenei, azok nagyon tiszták és nagyon ismerősek, és persze rendszerfüggetlenek.
Könnyű volt ráhangolódni Háy stílusára is, néhol fura mondattöréseivel és központozásaival együtt, mi több, ettől élt a szöveg az első laptól az utolsóig. Főleg a tömör kis párbeszédek nagyon erősek a sok félbehagyott gondolattal.
Katarzis nem volt, ez nem az a fajta, de tökéletes bevonódás igen. Szerintem a maga műfajában ez így ahogy van, hibátlan.

Mert ugye nincs is olyan messze a nógrádi Vámosmikola a Dunakanyartól. De ebben a könyvben nem oda kirándulnak, hanem a Balatonra – igaz, csak két napig. A budapesti fiú meg náluk nyaral, így akár ők is nevezhetnék az életüket üdülésnek. Nem teszik, viszont szedik a bogyósgyümölcsöt rendületlenül, az apa párizsi utat remél általa, a fiú már egy Lévisznek is örülne. Mégis ő (azaz maga Háy János) jut távolabbra… Szól a Hendriksz meg az Omega, csupán ez figyelmeztet arra, hogy nem pont ugyanabban a korban (és helyen) nőttünk fel. Mégis mintha saját emlékeimmel találkoztam volna, átjárt tőle a málnaérlelő meleg…

… És lehet rajta nevetni, még az ember könnye is kicsordul tőle.
Vagy azért, mert sírni kell. (részlet a fülszövegből).
Lehet és kell nevetni, jól esett néha sírni, akár nosztalgiázni is. Többet nem is akar, csak valami szívmelengető jót adni, emlékezni, megidézni. Azt pedig profin teszi!
Segít napra jutni.

A molyos tagságom előtt már olvastam egyszer. Emlékszem, ültem kinn Szentendrén a Duna parton és olykor hangosan röhögtem, olykor a szemem törölgettem.
Most ugyanez volt, csak tömegközlekedve, vagy az ágyon heverészve…
Szerintem Háy egyik legjobb elbeszélés kötete… ezután bármelyik kötetét is veszem kézbe, egy kicsi csalódásszerűség marad bennem…

Az 1970-80-as évek történetei vannak a kötetben, amikor a Nógrád megyei kisfiú Pestre kerül, és elkezdődik az Élet… egyszer vicces, egyszer keserédes történetekbe fut bele főhősünk, ahogyan az Élet (át)írja az eltervezett kalandokat. További Háy kötetekben is szinte ugyanezek történnek, de úgy látszik, felnőttként már több ború kerül a mesékbe.
Azért szeretem ezt a kötetet, mert szerintem alapvetően ilyen Háy János még mindig: akiből inkább a gyermeki báj világlik ki, mint a felnőttes ború…és a keserédese is inkább édes, mint keserű.

Többször elő fogom még venni ezt a kötetet, mert jó…

Sikerült megint egy jó kis Háy kötetet a kezembe fogni. Megszerettem ezt a fiút. Egy ízig-vérig embert láttam. Sok-sok valós emberi tulajdonsággal. A történetek hol viccesek, hol komolyak, hol elgondolkodtatóak. Ismerősek nekem is ezek az érzések melyekkel a novellákban találkoztam. Jó hogy valaki ilyen formában is megírta az akkori korszak sajátosságait. Hiszen akkor ilyen volt az élet. Ezek a történetek a szerző által választott írói stílussal befogadhatóbbak. Csak ajánlani tudom ezeket a novellákat. Hiszen egy kicsit kizökkentenek a mindennapokból.

évekkel ezelőtt Barátos mondta, hogy olvasta. hogy jó nagyon. a bogyósgyümölcskertész fia. hogy sokat röhögött.
én meg mondom, jó, hülye címe van. biztos jó lehet. de azért nem olvastam el.
aztán most úgy kattant az agyam, hogy ez nekem kell. nem is csak kölcsön, hanem kell. aztán meglátjuk, hogy tényleg jó-e.
hejj, Háy, Háy! hát bizony jó könyv ez! bizony szétröhögtem az arcom itt-ott. meg bizony nem röhögtem más részeken. ide az összes többi könyveddel is!
UPDATE: a születés gondolom sokmindent meghatároz. bolond ez a Háy, született bolond. most olvastam épp: „Régésznek készült, de első ásatása során véletlenül feltárta kedvenc kutyájának maradványait.”

Ez a könyv olyan volt, mint egy marék bogyósgyümölcs. Színes, édes, kicsit savanykás, itt-ott keserű – mint az élet. Jól visszaadta az adott kor hangulatát, a kamaszkor, a felnőtté válás buktatóit.