1001 ​magányos rinocérosz 92% 32 csillagozás

Ha van nálad elég medve,
meg fogsz lenni elégedve
Csak elmondom, hogy jártam ezzel a verseskönyvvel ma délután, nem szégyellem, emberek vagyunk, bárkivel előfordulhat. Tehát az történt velem, hogy: a könyvtár polcait köröztem körbe, sokadjára, amikor a H betűnél ráakadtam erre a kis kötetre. A címe jó, a borító is érdekes, belenézek, vicces, kedves, mosolyogtam is. Hát, hogy ez az Attila ilyeneket is tud, milyen jó, hogy vidám is volt néha, humora is van, nagyon remek. Miután végigolvastam, nézegettem a borítót még egy kicsit és látom, hogy ő nem azaz Attila akire én gondolok. Nem a Hazai, hanem a Havasi. Sikerült úgy elolvasnom a verseket, hogy fel nem merült bennem, hogy írt-e Hazai ilyeneket, miért is írt volna, de ha írt, hogy nem tudtam róla. Mentségem legyen, hogy hoztam ki tőle is valamit. Bocsánatos dolog ez így szerdán (hétfőn vagy pénteken még ártatlanabb önmegtréfálás lenne). Ilyenekre akkor vagyok képes, amikor az élet szépsége spoiler, már a nyakamig ér és ez van. Jó versek, olvassátok! :)

Imádtam a karaktereit, Báró Miczky Marcellt a szerenádjával, a főszakácsot a tíz kicsi indiánjával kilenc kuktájával, meg a Lila Gorillát, nem beszélve a pórul járt csótányról és Samuról a házi mamutról!
Eddig csak fordításokat olvastam Havasi Attilától, tetszettek azok is, de a saját elméje még briliánsabb és abszurdabb, mint a fordítottjaiéi. (Úristenezaszó, valaki majd írja meg, hogy kellene helyesen.)

Havasi Attila nagyszerű költő, érzékeny formaművész. Gyerekverseit is szeretem (nagyon „korhatáros” gyerekversek ezek, igen), bár ez a gyerek-vers-kötet nem annyira meglepő és friss, mint a Manócska. Azért ebben is akadnak a kelet-európai abszurd csodás darabjai, nagyon vicces és groteszk versek:

A csótány veszése

Elbeszéli az életkörülményeit. Kint lakok a konyhába.
Megvan itten mindenem.
Eszek-iszok rendesen.
Hagynak engem békébe.

Elbeszéli, miként jutott be Bemegyek a szobába.
a szobába. Küszöb alatt átbújok.
Itt vagyok a szőnyegen.
Megállok és szétnézek.

Elbeszéli, mit látott és Jobboldalt a virágok.
cselekedett ott. Előttem a heverő.
Baloldalt a kisszekrény.
Felmászok az oldalán.

Elbeszéli, hogy mit gondolt Itt vagyok a tetején.
a szekrényen. Megállok és szétnézek.
Virágmintás tapéta.
Át is lehet menni rá.

Elbeszéli, hogyan pihent meg Itt vagyok a tapétán.
a sikeres kaland után. Kicsit megyek fölfele.
Virág szirmán pihenek.
Sokat mentem máma már.

Elbeszéli amit azután látott és Jön az ajtón befele.
hallott, de még nem érthette. Odaül az asztalhoz.
Véletlenül erre néz.
Felugrik és kiabál.

Elbeszéli, hogy a következőkben Megfogja a papucsot.
mi mindenen ment keresztül. Idejön és fejbecsap.
Menekülni nem lehet.
Leesek a padlóra.

Elbeszéli, hogyan bántak el vele, Ragad engem galléron!
s hogy milyen véget ért. Vet engem a vécébe!
Húzza rám a zúdulót!
Azzal együtt lefolyni!

Az elején bizonytalan voltam, hogy tetszeni fog-e ez nekem. Nem örültem, hogy a szerző egyszerre próbál mély lenni és humoros, úgy éreztem, ez valahogy nem áll össze. A kötet második felében Romhányiéra emlékeztető költemények voltak, és én ilyenekre számítottam, ezért a könyv második fele teljesítette az elvárásomat.

'Korhatáros gyerekversek’ – szól az alcím, nos, ez 10-100-as korhatárt jelent… Weöreshöz, Varró Danihoz hasonlítható bravúrköltészet a fiatal író-műfordító második kötete.

A legszigorúbban kovácsolt versezetekben humoros gyermekversek lapulnak, a ritmus, a rímek játéka elgyönyörködtet kicsit, nagyot egyaránt. A vízilovak mellett sokféle állat lakik még a könyvben: a Hét Rét Görénytől a Szőrösszívű Szőregéren át a simogatni való mamutig. „Bikkfa hegyében a bikkmakkban / közepes kukac esz cikkcakkban. / Odabent rágcsál régesrég, / sehová se siet, csak éhes még.” (Némely kukacok…)

Mégsem csak gyerekkönyv: kisebb része felnőttnek szól, mert hiába játékossága, utálásai érthetetlenek gyerekszemmel. Ellenben könnyedén gyermekverset gyúr pl. Vörösmarty Előszavából: baljóslatú, groteszk képeit csak egy felnőtt érti, ám közben „nyúl Botond” vadóc történetét a gyermek is élvezi. Vörösmarty mellett átgyúrt még Petőfit, Adyt és másokat, vagy alkot nonszensz-t, badart. Még limerick-rajongók is találnak fogukra valót.

Ha van nálad elég medve,
meg fogsz lenni elégedve:
akad, ha kell, aki mindig
vigyáz becses személyedre.

(2007)

Őt olvasva megint feltűnt, hogy mennyire szeretem a limerikek strófaszerkezetét, mintha csak viccelődésre találták volna ki: lassú felütés, gyors ritmusváltás, és a végén az elejére rímelve kivezetett csattanó. Még Havasi hosszabb költeményeinél is jól működik, lásd: http://moly.hu/idezetek/301060.

Őszintén megmondva az első pár versnél komolyan azt hittem, hogy nekem ez az egész nem fog tetszeni, de a végére marhára megszerettem. Felnőtteknek szóló (szó)játék, amit imádok. Hát, elveszek én még Havasi Attilától mást is, hogy lássam, hasonlóan jó-e a többi!

No, kérem szépen, nem csak Weöres és Varró Dani tud remek gyermekverseket írni. Ezzel a kötettel Havasi Attila bizonyította, hogy van más is, aki életképes ezen a területen. Öröm volt olvasni. Frappáns kis mondogatók, nem csak gyerekeknek. Sőt, a címnek talán ellentmondva, a verseknek felső korhatáruk nincs. Lehet, hogy alsó sem, mert ha a szöveg minden szavát nem is érti a gyermek, a dallamosság, játékos hangzás biztosan megnyeri magának.
Ha lenne gyermekem, ezt (is) olvasnám neki. Ha gyerek lennék, követelném a felolvasását. Így csak szimplán elolvastam, és jókat mosolyogtam rajta. Édes.

Mosolyogtató versek, azért tartott ilyen sokáig az olvasás, mert időközben kölcsön adtam a kötetet.

A Manócskánál játékosabb és „ártatlanabb”, de zseniális kis kötet. Kár, hogy Havasi Attila olyan keveset publikál!!!