Az ​elátkozott köztársaság 41 csillagozás

Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság

Ma ​már talán nem gondolunk így rá, de a modern magyar történelem meghatározó alapeseménye az 1918-as októberi forradalom. Az első világháború négy pusztító éve után a történelmi Magyarország 1918. október 31-én összeomlott. Győzött az „őszirózsás forradalom”. A régi rendszer jelképét, Tisza Istvánt meggyilkolták. Nem sokkal később megszűnt a királyság, kikiáltották a „népköztársaságot”. Ez a modern magyar történelem kezdete. Mindaz, ami előtte történt, hirtelen múlttá lett. Mindaz, ami a Károlyi Mihály nevével fémjelzett forradalom kitörésével elkezdődött, máig sem jutott nyugvópontra a magyar történeti emlékezetben. 1918 őszének lázas korszaka a maga részleteiben, a maga konkrét személyiségeivel és emberi mozgatórugóival mégis feledésbe merült, csak legendák élnek róla a köztudatban. Ez az olvasmányos könyv utólagos igazságtevés helyett a források izgalmasan sokrétű beszámolóit szembesítve hozza közel ennek az alapvető eseménysornak, az őszirózsás forradalomnak a főbb… (tovább)

Tartalomjegyzék

>!
Jaffa, Budapest, 2020
488 oldal · ISBN: 9789634753131
>!
Jaffa, Budapest, 2018
488 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155715693
>!
Jaffa, Budapest, 2018
488 oldal · ISBN: 9789634753131

Enciklopédia 40

Szereplők népszerűség szerint

Ady Endre · Krúdy Gyula · Csernyák Imre · Friedrich István · Garami Ernő · Hóman Bálint · Jászi Oszkár · Károlyi Mihály · Kövess Hermann · Kun Béla · Landler Jenő · Linder Béla · Louis Franchet d'Espèrey · Mindszenty József · Nagyatádi Szabó István · Pogány József · Propper Sándor · Tisza István · Varga Jenő · Zilahy Lajos

Helyszínek népszerűség szerint

Budapest · Nagyszeben · Zempléni-hegység


Kedvencelte 2

Most olvassa 9

Várólistára tette 35

Kívánságlistára tette 45


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság

Hatos könyvének alapállítása, hogy az őszirózsás forradalom a magyar történelem fordulópontja: ami azelőtt volt, az ugye szép tiszta történelem, ami viszont azóta van, az hovatovább mitológia, amiben mindenki politikai hovatartozástól függően rendezi el a maga hőseit és gonosztevőit. Erre a Károlyi vezette „elátkozott köztársaság” a lehető legjobb példa, amit bal és jobb úgy interpretál, mintha nem is ugyanazon eseményről beszélnének: előbbi szerint a tiszta lelkű vörös gróf kézen fogva elvezetett volna minket a munkás (és paraszt-) paradicsomba, de a reakciósok, a bűzhödt ellenforradalom ezt nem hagyta. Utóbbi szerint pedig Károlyi mint az internacionalista (és ízlés szerint: cionista) összeesküvés sanda kétkezes csatabárdja, le akarta fejezni a sokat szenvedett nemzetet, de szerencsére a tenger nélküli tengernagy úr résen volt. (És persze egyikük sem különíti el ténykedését kellőképpen a proletárdiktatúrától.) Hatos ezzel szemben káprázatosan mutatja be, hogy Károlyi nem volt se zseni, se gonosz: a pacifizmus emelte hatalomba (mert akkor az emberek csak azt tudták, mit nem akarnak: háborúzni), de amikor a békevágy és antantbarátság jelszava kiment a divatból, nem maradt más a tarsolyában, sodródott, rossz döntéseket hozott, amíg a határozottabb bolsevikok arrébb nem tessékelték. Nincs szó tehát mestertervről – Hatos amúgy sem hisz a mestertervekben, szerinte a történelem a helyzet szülte hirtelen döntések sorozata, ami köré utólag fabrikálunk konstrukciót –, egy naiv idealista van, aki nem tanulta meg, hogy a politikusok sorsa néha nem azon múlik, hogy jó döntést hoznak-e, hanem hogy mit tesznek, ha nem hozható jó döntés*. És Károlyi ezen a vizsgán megbukott.

A jobboldali mitológia egyik legfőbb vádja, hogy Károlyi a trianoni országcsonkolás felelőse is – de hát így, ebben a formában ez sem igaz. Tény, nem vallott nagy államférfiúi bölcsességre, hogy ilyen sokáig kapaszkodott a pacifizmusba és a föderatív megoldás rózsaszín álmába, de ezzel együtt „országlása” alatt alakult meg a Területvédő Liga és combosodott meg a Székely Hadosztály, miközben a jobboldali tisztikar és a baloldali katonatanácsok jobbára azzal foglalkoztak, hogy botot dugjanak Magyarország Anyácska biciklijének küllője közé**. Persze ha nem tettek volna így, alighanem akkor sem lett volna sok sansz a sikerre: a hős magyar katona hazaszökdöséssel foglalkozott, a románok, csehek és szerbek viszont az antant fegyvereivel és (részben) tisztikarával kiegészítve dobrokoltak a határon. Akárhogy is nézem, az akkor már veszett fejsze nyele volt – de nagyon jól jött Horthynak (aki maga kínos óvatossággal kerülte el Pestre vonulásakor a román seregtesteket), hogy szép nemzetközi szokás szerint ráverheti egy bűnbakra a balhét, így ő maga hótiszta lappal indulhat.

Hatos könyve pazar ábrázolása az összeomlás káoszának, sűrű, mégis lendületes szöveg, amiben felsziporkázik időnként a szerző azon képessége, hogy szikrázó iróniával képes megragadni egy-egy történelmi szituáció abszurditását. Félretéve félelmeimet a nagy szavaktól: szerintem ez az utóbbi évek legfontosabb könyve a magyar történelemről.

* https://moly.hu/idezetek/612702
** Külön szép, amikor a Károlyi által delegált tábornok, miközben a délszlávok a határt fenyegetik, egyszercsak nyugdíjazza magát, hogy aztán Horthy mellett lássuk újra, amint azzal vádolja egykori kinevezőjét, hogy nem tett meg mindent a győzelemért.

15 hozzászólás
Ákos_Tóth IP>!
Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság

Létezik egy olyan jobboldali mantra, mely szerint a Horthy-korszak és a II. világháború alatt regnáló politikai eliten azért nem lehet számon kérni sem a háborús részvételt, sem az évtizedes antiszemita, antidemokratikus kormányzást, mert Magyarország azokban az esztendőkben kényszerpályán mozgott, amiről lehetetlenség lett volna letérni. Adódik tehát a párhuzam: vajon az I. világháború utolsó hónapjaiban a Károlyi-kormány nem ugyanezen a kényszerpályán haladt éppenséggel? Ha igen, miért démonizáljuk őket és az általuk megálmodott köztársaságot – ha nem, milyen jogon alkalmazunk kettős mércét? Valóban ördögtől való, összeesküvésekkel terhelt férckormányzat volt a Károlyi-garnitúra? Nem fedezhetünk fel valamiféle reális legitimációt egy olyan rendszerben, amit a másik oldal módszeresen gyaláz immáron évtizedek óta? Egyáltalán, kaphatunk valaha is tiszta képet 1918 telének zavaros magyarországi történéseiről?
Kaphatunk, itt van minden ebben a könyvben!

Hatos Pál tanulmánya egyszerűen csodálatos, lenyűgöző kutató- és alkotómunka eredménye egy olyan témában, amiről idáig magyarul sosem írtak még elfogulatlanul – a politikai aktualitástól függően hol indokolatlanul felmagasztalták, hol a legszörnyűbb vádakkal illették a benne főszerepet játszó közéleti szereplőket. Pedig a történelem általában túl bonyolult ahhoz, hogy a fekete-fehér „árulók és nemzetmentők”, „hazafiak és hazafiatlanok”, „rosszak és jók” ellentétpárokkal jellemezzük az eseményeket formáló személyeket, csoportokat, közösségeket. Hatos éppen ezért jó messziről, a háború előestéjéről indítja el történetét, és egyből elénk tárja a Trianon előtti Magyarország teljes kórlapját, kezdve az egészségtelenül szétszabdalt társadalommal, a kisebbségek ambivalens helyzetével, na meg a politikai elit hozzáállásával ezekhez a problémákhoz. Világosan látszik már ekkor, hogy az ország változásokat várt, és a háború nem érhetett véget békés úton. Az a bizonyos kényszerpálya mintha már ekkor meglebbenne a szemeink előtt, sőt, bizonyos tekintetben még szimpatizálni is tudunk a jövőbeni köztársasággal – mindezt úgy, hogy Hatos abszolút tényeket közöl, semmiféle sugalmazás nem bújik meg sorai között. Rengeteg érdekes szellemtörténeti, kulturális, vagy ténybeli adalékanyag kerül itt felsorolásra, például az éhező bécsi népről, mely szép lassan meggyűlölte a magyarságot, vagy a parasztság körében feljegyzett gondolatokról, melyekből sokkal inkább a béke utáni feltétel nélküli vágyakozás sejlik fel, mintsem a nemzet bármely magasabb érdekének támogatása.

Aztán kezdődik az összeomlás, felbomlik a hadsereg, és elénk tárul a háborút követő napok, hetek, hónapok drámája. Letaglózó, vadnyugati állapotok, káosz rajzolódik ki, amiben Linder Béla ikonikus, jobbról a mai napig egyszerű hazaárulásnak tekintett mondatai egészen új értelmet nyernek*. Megdöbbentő az az éleslátás, amivel Hatos a pacifizmus (és az antimilitarizmus) amúgy támadhatatlannak vélt eszméjét a diplomáciai és társadalmi körülmények függvényében már-már az összeomláshoz vezető, súlyos áldozatokat követelő anarchizmussal is párhuzamba állítja – lám, a politikában nincsenek örökérvényű jelszavak és igazságok! A Károlyi-kormány tehetetlensége és az ország drámája szívszorító, a politikai inkompetencia sztereotípiáját elkezdi megszínezni az elbukott, felsült értelmiségi idealizmus szomorú árnyéka, a Trianon felé, majd tovább vezető ösvény pedig valódi kényszerpályává alakul. Olyan sorssá, amit nem gonosz francia, amerikai és hazaáruló magyar politikusok, főleg nem a kommunisták, vagy a zsidók (csak hogy a legközkedveltebb bűnbakjainkat említsem) jelöltek ki az ország számára, hanem a történelem hideg és rideg logikája – szerintem a kötet legfontosabb értéke a rengeteg benne található információ mellett éppen az, hogy rámutat erre a fontos tényezőre, egyúttal eltántorít minket a bűnbakkeresés kétes és bűnös aktusától.

Sok tekintetben hasonlít ez a könyv a tavaly olvasott 1913 című csodához, ámbár annál jóval töményebb, de még mindig rendkívül olvasmányos, szenvedélyes írás. Szerettem, siettem vele, amikor csak lehetett, kézbe vettem, pedig kemény témát dolgoz fel cseppet sem könnyed módon. A történelmünkkel kapcsolatos, elfogultság nélküli igazságtételhez azonban egy lépéssel közelebb kerültünk általa, és lehet, hogy a következő hasonló megnyilvánulásra még nagyon sokat kell várnunk. Addig is figyeljetek Hatos Pálra! Ki tudja, mivel áll elő legközelebb…

* „Ezer évek tradícióit, ezer évek szolgaságát, ezer évek zsarnokságát kellett romba dönteni. Ehhez ötéves háború kellett, ehhez ezer és ezer halál kellett, hogy egy új győzelmes élet támadjon fel belőle. Ez az új győzelmes élet a pacifizmus jegyében születik meg. (…) Nem kell hadsereg többé! Soha többé katonát nem akarok látni!” – mondta ezt az alkoholista Linder részegen, feltüzelve, olyan időkben, amikor a frontokról fegyelmezetlenül hazaáramló, fosztogató, irányítás nélkül maradt katonák fenyegették a közrendet, a polgárok biztonságát. Linder veteránként meggyűlölte a háborút, egyike volt azoknak, akik a világégés végeztével hittek abban, hogy ilyesmi nem történhet meg még egyszer, másfelől nézve pedig logikus ambíció volt részéről a hadsereg minél gyorsabb lefegyverzése, mielőtt még több áldozata lesz a fosztogatásoknak és a káosznak. Azokban a zavaros napokban vélhetően sokan megéljeneztük volna ugyanezeket a szavakat!

>!
Jaffa, Budapest, 2018
488 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155715693
Cipőfűző>!
Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság

Nincs könnyű dolga a történésznek. Az időközben rárakódott ideologikus fekáliákat borzasztó nehéz lebontani történelmi eseményekről vagy akár csak személyekről. Hatos Pál mindenesetre kísérletet tesz, hogy az objektivitás keretein belül maradjon, és az egyik vagy másik oldalról az elhallgatottakat próbálja előhívni, vagy a felnagyított aspektusokat próbálja kordában tartani.

A magyar történelem egyik leghomályosabb időszaka az 1918-as magyar október és az első magyar köztársaság története. Sajnálatos tragédia, hogy az emlékezet meglehetősen szélsőséges véleményekben örökítette meg, holott ez egy polgári, demokratikus rendszer akart lenni, csak sajnos nem lett túl hosszú életű, ideje sem volt kibontakozni, a világháborús vereséggel nagyon érett Trianon, jöttek a kommunisták, meg hát ők maguk se tudták pontosan, hogy mit akarnak (békét, de hogyan tovább?; új világot, régi szellemben). A magyarokat körbevevő nemzetiségek nacionalista és irredenta mozgalmai komoly ösztökélést (legalábbis félrenézést) kaptak az antant győzelméből fakadóan. A wilsoni elvek pedig nem értek el idáig, hiába várták őket.

Noha a könyv nem fordít reflektorfényt egyetlen személyre sem, azért Károlyi Mihály közvéleménybeli elhibázott megítéléseiről (jobb és bal) lefejti a ragadványokat. Nem volt szerencsés a kommunista hatalomátvételt szemlesütve nyugtázni, de hát ki tudta akkor még hogy mi a szép ígéretekbe csomagolt kommunizmus… csak azok, akik elhozták messze földről.

Hatos történetírói stílusa könnyen befogadható, olvasmányos, kissé ide-oda kapkodó, az események kakofóniája abszolút átjön a sorok között. Nálam a könyv csúcspontja az erdélyi román előrenyomulás megfékezésére irányuló kétségbeesett intézkedések krónikája. Nagyon jól bemutatja, hogy mennyire nem volt politikai lépési lehetősége a központi irányításnak (meg kellett nyerni az antant jóindulatát, de ellen kellett állni a kisantant agressziójának), hogy mennyire csekély volt a helyi (magyar nemzetiségi) erők védekezési potenciálja, hogy a világháború egy szociálisan elcsigázott társadalmat hagyott maga után.

kaporszakall>!
Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság

Nem annyira letisztult, mint Christopher Clark Alvajárókja vagy Timothy Snyder Véres övezete (kedvenc történelmi olvasmányaim egy-egy korábbi évből), de egy számunkra sorsdöntő (habár nagyon rövid) korszak sokoldalú, eleven és árnyalt képét nyújtja, s az általam ismert munkáknál* tárgyilagosabb, illetve átfogóbb. Így – meglehet, kissé elsietve mondom, hisz az év kétharmada még hátravan – valószínűleg ez a könyv lesz nálam az idei sztár a történelmi szekcióban.

A mozaikszerű, színes tárgyalásmód egyszerre köti le az olvasót, és tükrözi a bemutatott időszak illúziókkal terhes anarchiáját. Általunk jól ismert, és kanonizált figurákról tudjuk meg, hogy mennyire mások voltak akkoriban, mint később. Zuhognak ránk a nevek, események, hitek és tévhitek – úgy kapjuk meg a történelmet, mint a kortársak: kavargón, kiismerhetetlenül, napról-napra változó reményekkel és csalódásokkal. S nem fekete-fehérben látjuk a szereplőket, hanem esendőségükkel, kis gyávaságaikkal, hiúságukkal és piszokságaikkal együtt.

A sine ira et studio elve, ha nem is maradéktalanul, de erőteljesen érvényesül; a szerző rokon- vagy ellenszenvei csak halványan színezik a politikusok és katonák portréját. A konzervatív alapállás picit érződik Tisza István, Garami Ernő, Stromfeld Aurél vagy Kratochvil Károly szimpatikusabbra rajzolt arcéle, és Pogány József vagy Kun Béla karrierista gátlástalansága kapcsán, de ezek a jellemzések sem túloznak, inkább csak kidomborítanak.

Az előttem értékelők szavait nem kívánom elismételni, de egy ponton – @TLD értékelésével szinkronban – én is vitatkoznék a szerzővel. Nincs lezárt, vagy napjainkra hatástalanná vált történelmi időszak, mindennek a következményeit szenvedjük vagy élvezzük most is, és sok régi konfliktus ma is megoldatlan. Példaként hozhatnám a Dózsa György vezette parasztfelkelést, amit érzésem szerint nem ok nélkül hallgattak agyon az ötszázadik évfordulón…

A stílus végig élvezetes; egy-egy kiszólás, utalással a mai viszonyokra, meglehet, némelyek szemében zavaró, de szerintem nem jobban, mint egy hajszál a különben ízletes húslevesben. Félretesszük, és kanalazunk tovább.

A történelmet kedvelő molyoknak kiváló szellemi táplálék. Emésszétek egészséggel!

* Ormos Mária munkája, a Padovától Trianonig nagyon jó, de lényegében a diplomáciatörténetre szorítkozik. Károlyi Mihály emlékirata, a Hit, illúziók nélkül pedig, bár érdekes, de – mint a legtöbb emlékirat – elfogult.

rheinfuss>!
Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság

Példaértékű felkészültséggel és objektív távolságtartással megalkotott hiánypótló kötet az 1918-as őszirózsás forradalom és az azt követő rövid, demokratikus időszakról.
Rengeteg forrással megtámogatott, igazi történészi munka, mely rendkívül olvasmányosan és napjainkig ható tanulsággal próbálja megvilágítani az események mozgatórugóit, a sajnálatosan (részben) kényszerpályán mozgó magyar politika a korszakban helyesnek vélt, de utólag hibásnak bizonyult döntéseit. Nem idealizál, nem ítélkezik, a következtetések levonását az olvasóra hagyja, és ahhoz, hogy ez megfelelően objektív lehessen, rengeteg támpontot nyújt.

Alvarando P>!
Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság

Brutális és szórakoztató olvasmány egyszerre. Az őszirózsás forradalomról eddig szinte csak szőrmentén, a Károlyi-kormányt vizsgálva olvashattunk. Nincs másképpen ebben a könyvben sem, de itt kiegészül azzal a ténnyel, hogy maga a hétköznapi ember hogyan élte meg a dualista rendszer összeomlását és a Károlyi-féle népköztársaság rövid ideig tartó tündöklését. Kezdetnek kapunk egy nagyon részletes társadalomtörténeti áttekintést, ahol megtudjuk, hogy a társadalom különböző osztályai hogyan élték meg a háború végét, majd ott találjuk magunkat a történések középpontjában, ahol nagyon részletesen megismerjük a háború végi állapotokat: a politikai viszonyokat és a hadsereg állapotát. Láthatjuk amint összeomlik a dualista rendszer, hatalomra kerül Károlyi Mihály és megbukik Tisza István. Elég részletes képet kapunk arról hogyan került Károlyiék kezébe a hatalom és hogyan viszonyult a közvélemény a gyűlölt Tisza István halálához. Láthatjuk hogyan hatott az emberekre a népköztársaság kikiáltása, majd hogyan omlott össze mindez azért, mert a hatalomra kerülteknek nemigen volt külpolitikai elképzelésük. Ebből a kötetből is teljesen megérthető, hogy Károlyi Mihály miért nem tartozik a kedvelt történelmi személyiségek közé. Láthatjuk amint a történelmi Magyarország széthullásával hogyan fordul mindenki Károlyiék ellen és hogyan nyernek teret Kun Béláék. Maga a szerző nem kíván ítéletet mondani a korszakról, de olykor ironikusan fogalmaz, ami színesebbé teszi az olvasmányt. Szükség is van rá, mert olykor oldalnyi bekezdésekkel operál, ami első látásra rosszul érinti az olvasót, de az olvasmányosság és az irónia sokszor feledteti ezt. Kun Béla hatalomátvétele után pedig képet kaphatunk, hogyan élt az emberek emlékezetében az őszirózsás forradalom és Károlyi emléke a későbbiekben. A könyv ajánlható bárkinek, aki részletesebben szeretne olvasni a magyar történelem egy kisebb fejezetéről.

cinkos>!
Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság

Nagyon tanulságos kötet, egy történetről, amely nem kezdődik jól, és nem is végződik jól. Érdekes és fontos adalék ahhoz, hogy valamit értsünk az elmúlt kb. 170 év magyar történelméből és politikájából, ami sokkal kaotikusabb és véletlenszerűbb volt, mint ahogy azt az iskolában tanultuk, meg ahogy általában a „kollektív emlékezetben” él. Hatos Pálnak nem lehetünk elég hálásak, hogy egy ilyen fogyasztható, de egyáltalán nem habosított stílusú könyvvel látott hozzá a mítoszromboláshoz, végig ügyelve rá, hogy ne újabb mítoszokból építsen katedrálist. A történet, amit leír, elkeserítő, de ettől még izgalmas, és aki nem a korszak szakértője, annak biztosan tartogat meglepetéseket. A mai társadalmi viszonyainkban való eligazodásban is segít, miközben persze nem oszlatja el a homályt teljesen, hiszen az egyik legfőbb erénye épp az, hogy következetesen és hangsúlyosan foglalkozik a történelem kaotikus, fraktálszerű alakulásának bemutatásával. És nem mellesleg arra is rámutat, mennyire kockázatos bármikor is utólagosan ítélkezni történelmi események kapcsán; persze, ezzel nem könnyíti meg a „történelemmel való szembenézés” munkáját, de, ami legalább ennyire fontos, árnyalja azt, megóvva bennünket a könnyelmű ítéletektől. Plusz érdeme pedig kiváló, irodalmi stílusa, filozófiai műveltsége és elegáns humora.

Nyájas_Olvasó P>!
Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság

Zseniális, kedvenc lett. Így kell történelemkönyvet írni!

Bolondkandúr>!
Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság

Bátor könyv. Pont ma voltam egy ünnepségen, ahol a szónok (nem politikus volt) főleg általános iskolás gyerekekből álló közönség előtt kijelentette, hogy Magyarországon az elmúlt kétszáz évben két forradalom volt: 1848-ban és 1956-ban. Mellettük 1918 a forradalmi család szégyellt gyerekévé vált, akit vendégek érkezésekor gyorsan eldugnak a hátsó szobába.
Rendkívül izgalmas és sűrű időszak volt ez, rengeteg információt, neveket, eseményeket kap az olvasó, oda kell figyelni. Viszont nagyon olvasmányos és jó stílusban megírt. Egyetlen kis negatívumot tudok említeni, a jegyzeteket szerencsésebb lett volna az adott oldal aljára tenni, mert elég nehézkes állandóan a kötet végén keresgélni.


Népszerű idézetek

Kuszma P>!

A szász király, III. Frigyes Ágost lemondó nyilatkozata szállóigévé vált Németországban. A drezdai uralkodó ugyanis trágár tájszólásban küldte melegebb éghajlatra egykori alattvalóit: „Machd doch eiern Drägg alleene!” (Magyarul hozzávetőlegesen: "Sz…jatok magatokban!") – s távozott.

235. oldal, Az elátkozott köztársaság

6 hozzászólás
Kuszma P>!

[Kiskunfélegyházán] Az áhítatos tömeg, amely nappal megilletődve énekelte a magyar himnuszt, és lelkes éljenzéssel fogadta a fegyelemre, nyugalomra és a magántulajdon védelmére felszólító csillapító szavakat, az est beálltával fosztogató csőcselékké „alacsonyult”, a helyi takarékpénztárt fosztogatta, s mivel a páncélszekrényt feltörni nem tudta, dühében a bank márványasztalait törte szét. S ez így ment napokon keresztül: délben ünneplés, fogadkozás, nemzeti színű boldogság, este fosztogatás, a vasúti raktárak boroshordóinak csapra ütése, szatócsboltok redőnyeinek felfeszítése. A tömeg erkölcsi színeváltozása a napszakokhoz igazodott.

172. oldal, Az elátkozott köztársaság

6 hozzászólás
Kuszma P>!

A történész „fordított próféta”: a végeredmény ismeretében írja meg történelmet úgy, mintha az lejátszatlan, variációkkal teli játszma lenne.

15. oldal, Vesztes ügyek és vélt árulók

Kapcsolódó szócikkek: történelem
Kuszma P>!

Bármilyen furcsának is tűnhet: racionális magyarázat és összeesküvő-mítosz egy tőről fakad, abból a kiirthatatlan vágyból, hogy logikus értelmet tulajdonítsunk a megtörtént eseményeknek. Itt az ideje azonban, hogy a történelem megismerésében is hasznosítsuk a viselkedés- és döntéselméletben egyre inkább tért hódító felismerést: ha egyszer meghoztunk egy döntést, utána sokszor érdekeink ellenére is ahhoz tartjuk magunkat, de azt, hogy döntésünk meghozatalában milyen nagy szerepe volt az irracionális tényezőknek – érzelmeinknek, szenvedélyeinknek, pillanatnyi körülményeinknek és/vagy érdekeink szeszélyes félreismerésének stb. –, gyakran eltagadjuk, hogy magunknak és másoknak is értelmes válaszként adhassunk róla számot.

14-15. oldal, Vesztes ügyek és vélt árulók

Kuszma P>!

A Nagypáholy felhívással fordult a francia és olasz szabadkőművességhez, hogy mentse meg a Magyar Köztársaságot, a „demokrácia keleti bástyáját”, és akadályozza meg azokat, akik „több millió magyart akarnak imperialisztikus célokra törő idegen uralom alá hajtani”. Válasz nem érkezett. Ha a szabadkőműves internacionálé mindent átható uralmáról szóló hetvenhét ilyen-olyan népmesét zárójelbe tesszük, rá kell jönnünk, hogy amiképpen a magyar szabadkőművesek elsősorban magyar, úgy a francia és olasz szabadkőművesek elsősorban francia és olasz hazafiak voltak.

289. oldal, A Károlyi-kormány külpolitikája

4 hozzászólás
Csabi P>!

Stréter István volt honvédelmi miniszter arra emlékezett, hogy az albán fronton a legénység mezítelen testét rongyos csalánszövet ruha fedte, s amikor leléptette a vele beszélő bakát, az feszesen tisztelegve azt mondta: „Ezredes uram, alázattal kérem, forduljon hátra, mert kilátszik a seggem!”

108. oldal

spedway>!

A magyar agrártársadalom szerkezete nem csupán hatalmas polarizáltságában volt egyedülálló, hanem a parasztság millióinak a fent lévők" úri társadalmától való kulturális elszigeteltségében is. Legismertebb példája ennek mindjárt a paraszt elnevezés megbélyegző státusza. A „csizmás képviselő” Nagyatádi Szabó István már 1909-es parlamenti szűzbeszédében felszólította a magyar politikai elitet az úr és a paraszt közötti asszimetrikus nyelvhasználat megszüntetésére. „Mikor a földmívelő nép […] hallja, hogy ha valaki buta, azt mondják rá, hogy paraszt; ha valaki durva, azt mondják, hogy paraszt; mikor a földmívelő nép tapasztalja, hogy úri emberre is, ha illetlenül viselkedik, azt mondja a társa, hogy paraszt; […] akkor […] nem lehet rajta csodálkozni, ha azt, a ki ezt neki mondja, nagyobb parasztnak tekinti, mint akire alkalmazza. […] Legyenek meggyőződve, hogy a nép, legalább az, amelyet én ismerek, arról az emberről, a ki vele ezt a szót alkalmazza, egyáltalában nem tételezi fel, hogy képes legyen érte valami jót tenni.” A felhívás eredménytelen maradt, Nagyatádi Szabó beszédére reagálva az egyébként kiváló közgazdász, Bernát István nyíltan kimondta, hogy a polgár szó használatának kiterjesztése a kisbirtokos parasztságra elmosná a társadalmi hierarchia szükséges megkülönböztetésének lehetőségét. (Igaz, Nagyatádi Szabó István sem adott volna választójogot trágyahordó kocsisának.)

32. oldal, I.2 "Aho volt eszük, hogy hogyan ugortak neki a háborúnak." A magyar paraszti társadalom változásai a háború alatt

Kapcsolódó szócikkek: Nagyatádi Szabó István
Cipőfűző>!

Az emlékezet (…) ilyesformán működik: játékos és felelőtlen módon, túllépve az emberi esendőség mindent átszövő hálóján, felrúgva a kronológia vastörvényeit.

194. oldal

LNB>!

Minél nagyobb jelentősége van egy múltbéli eseménynek, annál hajlamosabbak vagyunk okai helyett a következményei felől értelmezni. Az emlékezet múlttal való csalóka játéka könnyen megejt, mert egyszerre él a mítoszteremtés és a felejtés eszközeivel. Történelmi esemény és emlékezet között aligha tátonghat nagyobb szakadék, mint az 1918-as „magyar október” esetében.

LNB>!

Garami Ernő, a korszak legbefolyásosabb szociáldemokrata vezetője úgy vélekedett, hogy a gazdasági haladás nem az iparfejlesztéssel, hanem elsősorban a társadalom műveltségi szintjének emelése útján valósulhat meg. „A kultúra mint ilyen, teremthet ipart, az ipar sohasem teremt [kultúrát]”.
(…) Garami a Népszava szerkesztőjeként Babits Mihálynak és Ady Endrének több honoráriumot fizetett, mint a munkás fűzfapoétáknak, mert esztétikai tekintetben nem vallotta az egyenlőséget. Ez a megkülönböztetés a klasszikus marxista esztétikai gondolkodásból fakadt, amely minden materializmusa ellenére a műalkotást a fizikai munka produktumainál magasabbra értékelte. A kulturális arisztokratizmus azonban nem állt meg a Népszava irodalmi rovatánál.

Kapcsolódó szócikkek: Ady Endre · Babits Mihály · Garami Ernő

Hasonló könyvek címkék alapján

Böszörményi Gyula: Ármány és kézfogó
Szabó Magda: Abigél
Faludy György: Pokolbeli víg napjaim
Tobak Tibor: Pumák földön-égen
Fehér Klára: Hová álljanak a belgák?
B. Czakó Andrea: Pitypangtánc
Lesznai Anna: Kezdetben volt a kert
Polcz Alaine: Asszony a fronton
Wass Albert: Elvásik a veres csillag
Temesi Ferenc: Por I-II.