Az ​elátkozott köztársaság 69 csillagozás

Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság

Ma ​már talán nem gondolunk így rá, de a modern magyar történelem meghatározó alapeseménye az 1918-as októberi forradalom. Az első világháború négy pusztító éve után a történelmi Magyarország 1918. október 31-én összeomlott. Győzött az „őszirózsás forradalom”. A régi rendszer jelképét, Tisza Istvánt meggyilkolták. Nem sokkal később megszűnt a királyság, kikiáltották a „népköztársaságot”. Ez a modern magyar történelem kezdete. Mindaz, ami előtte történt, hirtelen múlttá lett. Mindaz, ami a Károlyi Mihály nevével fémjelzett forradalom kitörésével elkezdődött, máig sem jutott nyugvópontra a magyar történeti emlékezetben. 1918 őszének lázas korszaka a maga részleteiben, a maga konkrét személyiségeivel és emberi mozgatórugóival mégis feledésbe merült, csak legendák élnek róla a köztudatban. Ez az olvasmányos könyv utólagos igazságtevés helyett a források izgalmasan sokrétű beszámolóit szembesítve hozza közel ennek az alapvető eseménysornak, az őszirózsás forradalomnak a főbb… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2018

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Modern Magyar Történelem Jaffa

>!
Jaffa, Budapest, 2020
488 oldal · ISBN: 9789634753131
>!
Jaffa, Budapest, 2018
488 oldal · keménytáblás · ISBN: 9786155715693
>!
Jaffa, Budapest, 2018
488 oldal · ISBN: 9789634753131

Enciklopédia 117

Szereplők népszerűség szerint

Ady Endre · Krúdy Gyula · Friedrich István · Garami Ernő · Hóman Bálint · Jászi Oszkár · Károlyi Mihály · Kövess Hermann · Kun Béla · Landler Jenő · Linder Béla · Louis Franchet d'Espèrey · Lukács György · Mindszenty József · Nagyatádi Szabó István · Pogány József · Tisza István · Varga Jenő · Zilahy Lajos

Helyszínek népszerűség szerint

Budapest · Oroszország · Nagyszeben · Nemzeti Színház · Zempléni-hegység


Kedvencelte 6

Most olvassa 10

Várólistára tette 53

Kívánságlistára tette 57


Kiemelt értékelések

Kuszma P>!
Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság

Hatos könyvének alapállítása, hogy az őszirózsás forradalom a magyar történelem fordulópontja: ami azelőtt volt, az ugye szép tiszta történelem, ami viszont azóta van, az hovatovább mitológia, amiben mindenki politikai hovatartozástól függően rendezi el a maga hőseit és gonosztevőit. Erre a Károlyi vezette „elátkozott köztársaság” a lehető legjobb példa, amit bal és jobb úgy interpretál, mintha nem is ugyanazon eseményről beszélnének: előbbi szerint a tiszta lelkű vörös gróf kézen fogva elvezetett volna minket a munkás (és paraszt-) paradicsomba, de a reakciósok, a bűzhödt ellenforradalom ezt nem hagyta. Utóbbi szerint pedig Károlyi mint az internacionalista (és ízlés szerint: cionista) összeesküvés sanda kétkezes csatabárdja, le akarta fejezni a sokat szenvedett nemzetet, de szerencsére a tenger nélküli tengernagy úr résen volt. (És persze egyikük sem különíti el ténykedését kellőképpen a proletárdiktatúrától.) Hatos ezzel szemben káprázatosan mutatja be, hogy Károlyi nem volt se zseni, se gonosz: a pacifizmus emelte hatalomba (mert akkor az emberek csak azt tudták, mit nem akarnak: háborúzni), de amikor a békevágy és antantbarátság jelszava kiment a divatból, nem maradt más a tarsolyában, sodródott, rossz döntéseket hozott, amíg a határozottabb bolsevikok arrébb nem tessékelték. Nincs szó tehát mestertervről – Hatos amúgy sem hisz a mestertervekben, szerinte a történelem a helyzet szülte hirtelen döntések sorozata, ami köré utólag fabrikálunk konstrukciót –, egy naiv idealista van, aki nem tanulta meg, hogy a politikusok sorsa néha nem azon múlik, hogy jó döntést hoznak-e, hanem hogy mit tesznek, ha nem hozható jó döntés*. És Károlyi ezen a vizsgán megbukott.

A jobboldali mitológia egyik legfőbb vádja, hogy Károlyi a trianoni országcsonkolás felelőse is – de hát így, ebben a formában ez sem igaz. Tény, nem vallott nagy államférfiúi bölcsességre, hogy ilyen sokáig kapaszkodott a pacifizmusba és a föderatív megoldás rózsaszín álmába, de ezzel együtt „országlása” alatt alakult meg a Területvédő Liga és combosodott meg a Székely Hadosztály, miközben a jobboldali tisztikar és a baloldali katonatanácsok jobbára azzal foglalkoztak, hogy botot dugjanak Magyarország Anyácska biciklijének küllője közé**. Persze ha nem tettek volna így, alighanem akkor sem lett volna sok sansz a sikerre: a hős magyar katona hazaszökdöséssel foglalkozott, a románok, csehek és szerbek viszont az antant fegyvereivel és (részben) tisztikarával kiegészítve dobrokoltak a határon. Akárhogy is nézem, az akkor már veszett fejsze nyele volt – de nagyon jól jött Horthynak (aki maga kínos óvatossággal kerülte el Pestre vonulásakor a román seregtesteket), hogy szép nemzetközi szokás szerint ráverheti egy bűnbakra a balhét, így ő maga hótiszta lappal indulhat.

Hatos könyve pazar ábrázolása az összeomlás káoszának, sűrű, mégis lendületes szöveg, amiben felsziporkázik időnként a szerző azon képessége, hogy szikrázó iróniával képes megragadni egy-egy történelmi szituáció abszurditását. Félretéve félelmeimet a nagy szavaktól: szerintem ez az utóbbi évek legfontosabb könyve a magyar történelemről.

* https://moly.hu/idezetek/612702
** Külön szép, amikor a Károlyi által delegált tábornok, miközben a délszlávok a határt fenyegetik, egyszercsak nyugdíjazza magát, hogy aztán Horthy mellett lássuk újra, amint azzal vádolja egykori kinevezőjét, hogy nem tett meg mindent a győzelemért.

15 hozzászólás
Cipőfűző>!
Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság

Nincs könnyű dolga a történésznek. Az időközben rárakódott ideologikus fekáliákat borzasztó nehéz lebontani történelmi eseményekről vagy akár csak személyekről. Hatos Pál mindenesetre kísérletet tesz, hogy az objektivitás keretein belül maradjon, és az egyik vagy másik oldalról az elhallgatottakat próbálja előhívni, vagy a felnagyított aspektusokat próbálja kordában tartani.

A magyar történelem egyik leghomályosabb időszaka az 1918-as magyar október és az első magyar köztársaság története. Sajnálatos tragédia, hogy az emlékezet meglehetősen szélsőséges véleményekben örökítette meg, holott ez egy polgári, demokratikus rendszer akart lenni, csak sajnos nem lett túl hosszú életű, ideje sem volt kibontakozni, a világháborús vereséggel nagyon érett Trianon, jöttek a kommunisták, meg hát ők maguk se tudták pontosan, hogy mit akarnak (békét, de hogyan tovább?; új világot, régi szellemben). A magyarokat körbevevő nemzetiségek nacionalista és irredenta mozgalmai komoly ösztökélést (legalábbis félrenézést) kaptak az antant győzelméből fakadóan. A wilsoni elvek pedig nem értek el idáig, hiába várták őket.

Noha a könyv nem fordít reflektorfényt egyetlen személyre sem, azért Károlyi Mihály közvéleménybeli elhibázott megítéléseiről (jobb és bal) lefejti a ragadványokat. Nem volt szerencsés a kommunista hatalomátvételt szemlesütve nyugtázni, de hát ki tudta akkor még hogy mi a szép ígéretekbe csomagolt kommunizmus… csak azok, akik elhozták messze földről.

Hatos történetírói stílusa könnyen befogadható, olvasmányos, kissé ide-oda kapkodó, az események kakofóniája abszolút átjön a sorok között. Nálam a könyv csúcspontja az erdélyi román előrenyomulás megfékezésére irányuló kétségbeesett intézkedések krónikája. Nagyon jól bemutatja, hogy mennyire nem volt politikai lépési lehetősége a központi irányításnak (meg kellett nyerni az antant jóindulatát, de ellen kellett állni a kisantant agressziójának), hogy mennyire csekély volt a helyi (magyar nemzetiségi) erők védekezési potenciálja, hogy a világháború egy szociálisan elcsigázott társadalmat hagyott maga után.

kaporszakall>!
Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság

Nem annyira letisztult, mint Christopher Clark Alvajárókja vagy Timothy Snyder Véres övezete (kedvenc történelmi olvasmányaim egy-egy korábbi évből), de egy számunkra sorsdöntő (habár nagyon rövid) korszak sokoldalú, eleven és árnyalt képét nyújtja, s az általam ismert munkáknál* tárgyilagosabb, illetve átfogóbb. Így – meglehet, kissé elsietve mondom, hisz az év kétharmada még hátravan – valószínűleg ez a könyv lesz nálam az idei sztár a történelmi szekcióban.

A mozaikszerű, színes tárgyalásmód egyszerre köti le az olvasót, és tükrözi a bemutatott időszak illúziókkal terhes anarchiáját. Általunk jól ismert, és kanonizált figurákról tudjuk meg, hogy mennyire mások voltak akkoriban, mint később. Zuhognak ránk a nevek, események, hitek és tévhitek – úgy kapjuk meg a történelmet, mint a kortársak: kavargón, kiismerhetetlenül, napról-napra változó reményekkel és csalódásokkal. S nem fekete-fehérben látjuk a szereplőket, hanem esendőségükkel, kis gyávaságaikkal, hiúságukkal és piszokságaikkal együtt.

A sine ira et studio elve, ha nem is maradéktalanul, de erőteljesen érvényesül; a szerző rokon- vagy ellenszenvei csak halványan színezik a politikusok és katonák portréját. A konzervatív alapállás picit érződik Tisza István, Garami Ernő, Stromfeld Aurél vagy Kratochvil Károly szimpatikusabbra rajzolt arcéle, és Pogány József vagy Kun Béla karrierista gátlástalansága kapcsán, de ezek a jellemzések sem túloznak, inkább csak kidomborítanak.

Az előttem értékelők szavait nem kívánom elismételni, de egy ponton – @TLD értékelésével szinkronban – én is vitatkoznék a szerzővel. Nincs lezárt, vagy napjainkra hatástalanná vált történelmi időszak, mindennek a következményeit szenvedjük vagy élvezzük most is, és sok régi konfliktus ma is megoldatlan. Példaként hozhatnám a Dózsa György vezette parasztfelkelést, amit érzésem szerint nem ok nélkül hallgattak agyon az ötszázadik évfordulón…

A stílus végig élvezetes; egy-egy kiszólás, utalással a mai viszonyokra, meglehet, némelyek szemében zavaró, de szerintem nem jobban, mint egy hajszál a különben ízletes húslevesben. Félretesszük, és kanalazunk tovább.

A történelmet kedvelő molyoknak kiváló szellemi táplálék. Emésszétek egészséggel!

* Ormos Mária munkája, a Padovától Trianonig nagyon jó, de lényegében a diplomáciatörténetre szorítkozik. Károlyi Mihály emlékirata, a Hit, illúziók nélkül pedig, bár érdekes, de – mint a legtöbb emlékirat – elfogult.

Kovács_Laci>!
Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság

Mivel Hatos Pálnak eme munkájáról számos kiváló értékelés született itt, a molyon, s mert az idézetek zömét is kijegyzetelték a többiek, ezért egy tömör összefoglalását írom le annak, amit a munkából emlékezetre méltónak találok. Csak így, csuklóból…

Első: Az őszirózsás forradalom az elégedetlen, rokkant, a világháború poklától megszabadult katonatömegek követelései által erősödött meg.

Második: A szociáldemokraták, Károlyi és elit rokonsága csak a kialakult káoszban próbáltak meg rendet vágni. Sajnos, Károlyi Mihály tényleg azt az erélytelenséget, ügyefogyottságot mutatta a népköztársasági rendszer fennállása alatt, amit emlegetni szoktak. Ugyanez érvényes Jászi Oszkár fantaszta, pacifista, Közép-Európa összeölelkezését vizionáló gyermekded terveire is. A szociáldemokraták vezetősége pedig a köztársasági intermezzo végén mégis csak lefeküdt a lenini- Kun Bélához köthető ígéretnek. A magyar szociáldemokrácia ilyen, a saját magát ágyékon szúró tettén külön felháborodtam, merthogy ideológiai szinten közel állónak érzem magamhoz eredeti célkitűzéseiket. Az pedig nem mentség, hogy a szovjet hatalom nélkül nem lehetett volna honvédelmet szervezni.

Harmadik: Ez pedig a káoszt kihasználó, bűnöző elemek tevékenysége. Nekem ne mondja senki, hogy az az uszítás, amit Kun Béla, a Lenin által biztosított pénzen rendezett „kis” fővárosi turnéján művelt, nem volt káros, az amúgy is gyenge lábakon álló köztársasági eszmére, államformára, amikor anekdoták keringtek arról, hogy egy Pestre felutazott parasztbácsi se vágta, mi az a köztársaság (Állítólag azt mondta, jó dolog ez az új államforma, na de ki lesz a király? Gyötrelem…).

Negyedik: Hatos a fent vázolt, már Száray törikönyvében is feltüntetett alapvető ismereteket támasztja alá gigászi mennyiségű korszakos sajtóanyag, levéltári anyag felvonultatásával a Magyar Királyság szinte teljes területéről, így a helyi specifikumokat is megismerjük, ezek árnyalják a képet. Például választ kapunk, ki volt a szociáldemokraták közül az, aki nem árulta el a parlamentáris rendszerbe, mint legitim társadalomformáló eszközbe vetett hitét (Garami Ernő, akitől majd tényleg kell olvasnom legalább egy írást.). Megadja a választ arra, kik azok, akik tényleg megvetésre méltók voltak ebben a rendszerben, nem csak egyszerűen tehetségtelenek (Pogány József, aki a még fronton lévő székely katonáknak nem volt hajlandó eljuttatni a lőfegyvereket, hanem embereivel tönkre tetette azokat még Budapesten.) Megismerjük a Dunántúl keresztényszocialistáinak helyzetét, mely a helyi jómódú, katolikus parasztság támogatása által erősödött meg. Egy sátoraljaújhelyi köztársaságit, akit igazából az érdekelt csak, hogy a szülei boltjának konkurrenciát jelentő más boltosok vállalkozásait szétveresse. Apáthy István zoológus Kolozsvárért folytatott héroszi küzdelmét.

Ötödik: Hatos egy isteni, jól kimért, de szarkasztikus stílusban számol le a kor teljesen jogos sértettségéből származó mítoszokkal. A zsidóság éppen a Monarchiában tudott beépülni a leginkább a társadalom egészébe (Szterényi József, Korányi család, folytathatnánk a sort…), így nem lehettek a „tőrdöfés-elméletben” szereplő bűnözővé. A szabadkőművesek pedig, Bókay Árpád orvosprofesszorral az élen, olasz testvéreiknél kérték a magyar ügy támogatását. Ugyanakkor megismerhetjük Márai Sándor és Hóman Bálint talán számító jellegű, korai vonzódását a bolsevizmushoz, amely Szabó Dezső esetében pedig már szégyentelen mértéket öltött.

Mindent egybevetve, Hatos munkája hiánypótló, sok káoszos gondolatot felszámol. Tényleg, csak ajánlani lehet.

balazs>!
Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság

1918 szeptember. Wekerle miniszterelnök a Vaskapuhoz látogat, mert „a háborúban megizmosodott magyar nagytőke” vízerőművet építene a Dunára, ahonnan Magyarország és a legyőzött Szerbia és Románia áramellátást megoldanák… Mindez másfél hónappal a teljes összeomlás előtt…! Ahogy a szerző egy interjúban fogalmazott: tényleg hihetetlen módon „felgyorsult a történelem” 1918-20-ban, nem lettem volna a döntéshozók helyében…

A könyv nagyon fókuszált: csak pár hónapról szól, ezért nagyon részletes tud lenni, viszont ez nem megy az élvezhetőség rovására, mert rengeteg, a fentihez hasonló történet színesíti. Mindenkinek ajánlom az első magyar köztársaság történetének ezt a feldolgozását (egyébként most a harmadik köztársaságban élünk, az első volt az 1918-19-es, a második az 1946-49 közötti, a harmadik pedig 1989 óta tart).

Három gondolat:
1) „Nem akarok több katonát látni”.
A hadseregről szóló rész számomra súlyos állításokat tartalmaz. Először megkapjuk a kötelező mítoszrombolást, Linderről kiderül, hogy csak egy hétig volt hadügyminiszter, továbbá katonáink többsége amúgy is inkább fosztogatott, vagy hazament, mint hogy a hazát védje… de aztán kiderül, hogy volt azért egy Pogány Józsefünk, aki többszörösen rászolgált mindarra a gyűlöletre, ami azóta Lindert övezi, és aki a Katonatanács vezetőjeként hónapokig szabotálta a honvédelmet (pl. emberei szándékosan megrongálták a Székely Hadosztálynak szánt lövegeket). Később hadügyi népbiztos lett a Tanácsköztársaságban. Hatos könyve alapján, ha nem is Linder, de Pogány és a szocdemek igenis szándékosan tették tönkre a hadsereget! Ezredesi rang felett mindenkit nyugdíjaztak és utópisztikus intézkedéseket hoztak, hogy a szolgálati hierarchia helyébe a „pajtásságot” állítsák (valójában hogy a hadsereget szétverjék, és saját hatalmukat bebiztosítsák): a legénység maga választotta tisztjeit, akiket titkosan választott „bizalmi férfiak” ellenőriztek, és akik már nem is fegyelmezhettek, arra külön esküdtszékek álltak fel. Nem csoda, hogy szétzüllött az egész.

2) A franciák szívattak minket. Objektíve.
A korszakban két papírt kaptunk a csigaevőktől:
– 1918.11.13-án aláírtuk a belgrádi egyezményt: Károlyiékat már ez is megdöbbentette (az „áruló” vörös gróf ugyanis a Szent István-i Magyarország területi egységét próbálta megőrizni), pedig ekkor még csak Erdély legkeletibb részét kellett kiüríteni (a Marosig). A franciák aztán meggondolták magukat, csak erről nem szóltak nekünk: hagyták, hogy a románok (akik kész helyzetet akartak teremteni a béketárgyalásokra) simán átlépjék ezt a vonalat. Henri Berthelot, a románokat ebben leginkább támogató tábornok aztán hogy, hogynem, a 20-as években egy kisajátított erdélyi nagybirtok boldog tulajdonosává vált… Január végére Erdély közepén beállt a front (a később elcsatolt terület kb. fele még mindig a mi birtokunkban volt), s ezt a vonalat 1919 januárjától áprilisig stabilan tartotta a Kratochvil Károly vezette Székely Hadosztály.
– Majd 1919.3.20-án megkaptuk a Vix jegyzéket, ami egy semleges zónát írt elő a román és a magyar hadsereg között, csak épp úgy, hogy nekünk 200 km-t vissza kellett volna vonulnunk (Debrecen mögé), a románok pedig majdnem a későbbi országhatárig jöhettek előre… Erre Károlyi lemondott.

3) A felelősség.
Számomra a könyv tanulsága, hogy 1918-ra Nagy Magyarország már elveszett, Károlyiék ezért nem lehetnek felelősek. De az ördög a részletekben van. Ügyesebb politikával, hadseregszervezéssel és erő felmutatásával talán kisebb veszteséggel meg lehetett volna úszni. A határ menti nagyvárosok, Csallóköz kérdése, a fél ország román megszállása (és kifosztása)… Ennél talán lehetett volna jobban csinálni.

De igazán a háború előtti egy-két évtizedben lehettünk volna ügyesebbek: a nemzetiségi kérdés, a választójog és a szociális feszültségek egyikét sem kezelte a magyar elit, miközben az ellenzék a haderőfejlesztést gáncsolta, ahol tudta. Katasztrófa lett a vége.

rheinfuss>!
Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság

Példaértékű felkészültséggel és objektív távolságtartással megalkotott hiánypótló kötet az 1918-as őszirózsás forradalom és az azt követő rövid, demokratikus időszakról.
Rengeteg forrással megtámogatott, igazi történészi munka, mely rendkívül olvasmányosan és napjainkig ható tanulsággal próbálja megvilágítani az események mozgatórugóit, a sajnálatosan (részben) kényszerpályán mozgó magyar politika a korszakban helyesnek vélt, de utólag hibásnak bizonyult döntéseit. Nem idealizál, nem ítélkezik, a következtetések levonását az olvasóra hagyja, és ahhoz, hogy ez megfelelően objektív lehessen, rengeteg támpontot nyújt.

Alvarando P>!
Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság

Brutális és szórakoztató olvasmány egyszerre. Az őszirózsás forradalomról eddig szinte csak szőrmentén, a Károlyi-kormányt vizsgálva olvashattunk. Nincs másképpen ebben a könyvben sem, de itt kiegészül azzal a ténnyel, hogy maga a hétköznapi ember hogyan élte meg a dualista rendszer összeomlását és a Károlyi-féle népköztársaság rövid ideig tartó tündöklését. Kezdetnek kapunk egy nagyon részletes társadalomtörténeti áttekintést, ahol megtudjuk, hogy a társadalom különböző osztályai hogyan élték meg a háború végét, majd ott találjuk magunkat a történések középpontjában, ahol nagyon részletesen megismerjük a háború végi állapotokat: a politikai viszonyokat és a hadsereg állapotát. Láthatjuk amint összeomlik a dualista rendszer, hatalomra kerül Károlyi Mihály és megbukik Tisza István. Elég részletes képet kapunk arról hogyan került Károlyiék kezébe a hatalom és hogyan viszonyult a közvélemény a gyűlölt Tisza István halálához. Láthatjuk hogyan hatott az emberekre a népköztársaság kikiáltása, majd hogyan omlott össze mindez azért, mert a hatalomra kerülteknek nemigen volt külpolitikai elképzelésük. Ebből a kötetből is teljesen megérthető, hogy Károlyi Mihály miért nem tartozik a kedvelt történelmi személyiségek közé. Láthatjuk amint a történelmi Magyarország széthullásával hogyan fordul mindenki Károlyiék ellen és hogyan nyernek teret Kun Béláék. Maga a szerző nem kíván ítéletet mondani a korszakról, de olykor ironikusan fogalmaz, ami színesebbé teszi az olvasmányt. Szükség is van rá, mert olykor oldalnyi bekezdésekkel operál, ami első látásra rosszul érinti az olvasót, de az olvasmányosság és az irónia sokszor feledteti ezt. Kun Béla hatalomátvétele után pedig képet kaphatunk, hogyan élt az emberek emlékezetében az őszirózsás forradalom és Károlyi emléke a későbbiekben. A könyv ajánlható bárkinek, aki részletesebben szeretne olvasni a magyar történelem egy kisebb fejezetéről.

Nyájas_Olvasó P>!
Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság

Zseniális, kedvenc lett. Így kell történelemkönyvet írni!

cinkos>!
Hatos Pál: Az elátkozott köztársaság

Nagyon tanulságos kötet, egy történetről, amely nem kezdődik jól, és nem is végződik jól. Érdekes és fontos adalék ahhoz, hogy valamit értsünk az elmúlt kb. 170 év magyar történelméből és politikájából, ami sokkal kaotikusabb és véletlenszerűbb volt, mint ahogy azt az iskolában tanultuk, meg ahogy általában a „kollektív emlékezetben” él. Hatos Pálnak nem lehetünk elég hálásak, hogy egy ilyen fogyasztható, de egyáltalán nem habosított stílusú könyvvel látott hozzá a mítoszromboláshoz, végig ügyelve rá, hogy ne újabb mítoszokból építsen katedrálist. A történet, amit leír, elkeserítő, de ettől még izgalmas, és aki nem a korszak szakértője, annak biztosan tartogat meglepetéseket. A mai társadalmi viszonyainkban való eligazodásban is segít, miközben persze nem oszlatja el a homályt teljesen, hiszen az egyik legfőbb erénye épp az, hogy következetesen és hangsúlyosan foglalkozik a történelem kaotikus, fraktálszerű alakulásának bemutatásával. És nem mellesleg arra is rámutat, mennyire kockázatos bármikor is utólagosan ítélkezni történelmi események kapcsán; persze, ezzel nem könnyíti meg a „történelemmel való szembenézés” munkáját, de, ami legalább ennyire fontos, árnyalja azt, megóvva bennünket a könnyelmű ítéletektől. Plusz érdeme pedig kiváló, irodalmi stílusa, filozófiai műveltsége és elegáns humora.


Népszerű idézetek

Kuszma P>!

A szász király, III. Frigyes Ágost lemondó nyilatkozata szállóigévé vált Németországban. A drezdai uralkodó ugyanis trágár tájszólásban küldte melegebb éghajlatra egykori alattvalóit: „Machd doch eiern Drägg alleene!” (Magyarul hozzávetőlegesen: "Sz…jatok magatokban!") – s távozott.

235. oldal, Az elátkozott köztársaság

7 hozzászólás
Kuszma P>!

[Kiskunfélegyházán] Az áhítatos tömeg, amely nappal megilletődve énekelte a magyar himnuszt, és lelkes éljenzéssel fogadta a fegyelemre, nyugalomra és a magántulajdon védelmére felszólító csillapító szavakat, az est beálltával fosztogató csőcselékké „alacsonyult”, a helyi takarékpénztárt fosztogatta, s mivel a páncélszekrényt feltörni nem tudta, dühében a bank márványasztalait törte szét. S ez így ment napokon keresztül: délben ünneplés, fogadkozás, nemzeti színű boldogság, este fosztogatás, a vasúti raktárak boroshordóinak csapra ütése, szatócsboltok redőnyeinek felfeszítése. A tömeg erkölcsi színeváltozása a napszakokhoz igazodott.

172. oldal, Az elátkozott köztársaság

6 hozzászólás
Kuszma P>!

A történész „fordított próféta”: a végeredmény ismeretében írja meg történelmet úgy, mintha az lejátszatlan, variációkkal teli játszma lenne.

15. oldal, Vesztes ügyek és vélt árulók

Kapcsolódó szócikkek: történelem
Kuszma P>!

Bármilyen furcsának is tűnhet: racionális magyarázat és összeesküvő-mítosz egy tőről fakad, abból a kiirthatatlan vágyból, hogy logikus értelmet tulajdonítsunk a megtörtént eseményeknek. Itt az ideje azonban, hogy a történelem megismerésében is hasznosítsuk a viselkedés- és döntéselméletben egyre inkább tért hódító felismerést: ha egyszer meghoztunk egy döntést, utána sokszor érdekeink ellenére is ahhoz tartjuk magunkat, de azt, hogy döntésünk meghozatalában milyen nagy szerepe volt az irracionális tényezőknek – érzelmeinknek, szenvedélyeinknek, pillanatnyi körülményeinknek és/vagy érdekeink szeszélyes félreismerésének stb. –, gyakran eltagadjuk, hogy magunknak és másoknak is értelmes válaszként adhassunk róla számot.

14-15. oldal, Vesztes ügyek és vélt árulók

Kuszma P>!

A Nagypáholy felhívással fordult a francia és olasz szabadkőművességhez, hogy mentse meg a Magyar Köztársaságot, a „demokrácia keleti bástyáját”, és akadályozza meg azokat, akik „több millió magyart akarnak imperialisztikus célokra törő idegen uralom alá hajtani”. Válasz nem érkezett. Ha a szabadkőműves internacionálé mindent átható uralmáról szóló hetvenhét ilyen-olyan népmesét zárójelbe tesszük, rá kell jönnünk, hogy amiképpen a magyar szabadkőművesek elsősorban magyar, úgy a francia és olasz szabadkőművesek elsősorban francia és olasz hazafiak voltak.

289. oldal, A Károlyi-kormány külpolitikája

4 hozzászólás
Csabi>!

Stréter István volt honvédelmi miniszter arra emlékezett, hogy az albán fronton a legénység mezítelen testét rongyos csalánszövet ruha fedte, s amikor leléptette a vele beszélő bakát, az feszesen tisztelegve azt mondta: „Ezredes uram, alázattal kérem, forduljon hátra, mert kilátszik a seggem!”

108. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Stréter István
1 hozzászólás
paoloni>!

A magyar közvélemény egy jelentős részében a franciabarátság a világháború végéig fennmaradt. A Nemzeti Színházban A kaméliás hölgy a legsikeresebb külföldi darabként futott a háborús években is, a könyvesboltokban gyorsan elkeltek a francia sikerszerzők, a jobb társaság a Duna-korzón és a Váci utca üzleteiben francia társalgással tüntetett, s a francia nemzetiségű nyelvtanárokat szívesen látták a háborús gazdagok terített asztalainál.

119. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Budapest, Váci utca · Nemzeti Színház
Cipőfűző>!

1910-ben a lakosság 6,4 százaléka szavazhatott, 1848-ban 7,2 százaléka. Tisza István egyébként 1910-es földcsuszamlásszerű győzelme ellenére sem rendelkezett a magyar közvélemény támogatásával, de győzött, mert a választási rendszer sajátosságai neki kedveztek, ellenfelei pedig szétesettek voltak. Pártjára, a Nemzeti Munkapártra az 1910-es képviselő-választásokon 380 000-en szavaztak – jórészt a sok, kis létszámú nemzetiségi választókerület alaposan megdolgozott választójogosultjai-, a párt így 255 képviselőt küldhetett a magyar parlamentbe, a 428 000 színmagyar ellenzéki választópolgár – igaz, több párt között megoszlott – szavazata viszont csak 125 képviselő megválasztására volt elég. (400 000 választójogosult el sem ment szavazni.) Az Alföld és a Dunántúl magyarsága rendre a kiegyezéses rendszer ellen szavazott óriási lélekszámú választókörzeteiben, de a parlamenti egypártrendszer nem engedte meg, hogy érvényesítse akaratát. Már az „öreg” Tisza Kálmán parlamenti váltógazdaságot kizáró magyar szupremáciája is ezen az ellentmondáson nyugodott, s fia, Tisza István elleni gyűlölet sem ereszthetett volna olyan tartósan gyökeret, ha kivételes akaraterővel képviselt politikája mellé magyar közvéleményt tudott volna teremteni. De nem tudott. A felejtés legalább annyira alakítja a történeti hagyományt és politikai kánonokat, mint az emlékezet. Tisza István 1910 és 1918 közötti parlamenti többsége a magyar lakosság alig 2 százalékának bizalmán alapult, […]

65-66. oldal

Kapcsolódó szócikkek: 1848 · 1910 · Tisza István · Tisza Kálmán
Cipőfűző>!

Az emlékezet […] ilyesformán működik: játékos és felelőtlen módon, túllépve az emberi esendőség mindent átszövő hálóján, felrúgva a kronológia vastörvényeit.

194. oldal

paoloni>!

Bár a háború éveiben felére csökkent a színházi előadások száma, a színházjegyekért már novembertől újra nagy sorok kígyóztak. Molnár Ferenc Andorja, Herczeg Ferenc Tillája mellett a sikamlósabb belvárosi színpadokon arra is választ kerestek, hogy a szabad szerelem vagy a házasság a nő és férfi viszonyának adekvát formája az új, reménybeli szociális mintaállamban. A mozik megnyitása szintén hozzájárult az utcák lecsendesítéséhez. Kertész Mihály, a Casablanca későbbi világhírű rendezője hetente készített új filmeket. Novemberben már kész volt A víg özvegy filmváltozata, hogy felvidítsa a szomorú publikumot, decemberben pedig Molnár Ferenc Az ördög című drámáját varázsolta filmvászonra, az író legnagyobb megelégedésére. Krúdy kétkedőn kérdezte egyik tárcájában, vajon lesznek-e a köztársaságban bálkirálynők, s a magába szállás idejét jövendölte. Ez egyszer alaposan tévedett. Pesten nemsokára táncőrület tombolt. A következő hónapokban tánciskolák nyíltak szerte a városban. Amelyik háznál lány, asszony és zongora volt, ott már délután négykor felcsavarták a szőnyeget; hódított a one-step és a foxtrott. Volt, aki gyászruhában táncolt, akadt, aki vörös császárkabátban a szobalányok, a front poklából hazatévelygett katonatisztek és az elhízott hadimilliomosok rögtönzött, demokratikus kavalkádjában.

171. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Molnár Ferenc

Hasonló könyvek címkék alapján

Tobak Tibor: Pumák földön-égen
Bächer Iván: Nagypapa hűlt helye
Szécsi Noémi – Géra Eleonóra: A budapesti úrinő magánélete
Bókay János: Bohémek és pillangók
Ráth-Végh István: Az emberi butaság
Romsics Ignác: A trianoni békeszerződés
Oplatka András: Németh Miklós – Mert ez az ország érdeke
Ungváry Krisztián: A Horthy-rendszer mérlege
Nyáry Krisztián: Így szerettek ők 2
Szécsi Noémi: Lányok és asszonyok aranykönyve