Hogyan ​fogjunk hozzá egy nő meggyilkolásához? 80% 84 csillagozás

Kezdjük a címmel. Bajom volt vele, ezért bevetettem a gugli fordítót, hogy mi is ez valójában. Szó szerint azt mondja, hogy Hol kezdjem el megölni a nőt, vagyis valami olyasmi akar lenni, hogy Hol kezdődik egy nő meggyilkolása, vagy Mi vezet egy nő meggyilkolásához. Ez kategorikus ellentétben van a magyar címadással (ezúton is gratuláció a felelős személyeknek az újabb bulvárosításért), ami egyértelmű akaratlagosságot, kiterveltséget sugároz. A novellák viszont pont arról szólnak, hogy miféle akaratlan véletlenek, szerencsétlen félreértések vezetnek oda, hogy már megint egy nő húzta a rövidebbet. Amúgy a válasz elég rövid, és minden novellára ráhúzható: a sértett macsóság. Kivéve persze a záró írást, ami gunyoros tanácsokat ad egy nő kikészítéséhez.
Egyrészt valóban szörnyű, hogy vannak országok (és ezek közül valószínűleg Törökország nem a legrosszabb), ahol ezt élhetik át a nők. Másrészt ezek az írások ebben a töménységben azt sugallják, mintha ez teljesen általános gyakorlat lenne az egész országban. Na persze, mit várjunk egy muzulmán országtól? Az utószóban a szerző leírja, hogy 2009-ben 963 nőt öltek meg. Egy 85 milliós országról beszélünk. Ha leosztjuk Magyarországra, az 113 meggyilkolt nő. Utánanéztem, 2012-re találtam egy statisztikai adatot, abban az évben itthon 55 nőt öltek meg. Vagyis Törökországban „csak” kétszer annyit, mint a mi fejlett liberális(?) demokráciánkban. Mindenki eldöntheti maga, melyik sok, vagy kevés. No, csak azt akarom kihozni ebből, hogy ez így, ebben a formában, megfelelő árnyaltság nélkül inkább egy feminista kiáltványhoz hasonlított, mint irodalmi műhöz.

A kiadó beemelte a kötetbe a korábban külön megjelent Csak egy hüvelyknyi férjem legyen… című könyvet is (így, és nem hüvelynyi, ahogy a word ajánlja, az egy másik, 18+-os könyv lesz), ami azért árnyaltabb képet nyújt. A rövid novellák női főhőse elképzeli, milyen lenne az élete egy bizonyos típusú férfi mellett. Ebből arra következtetek, hogy Törökországban még nagyon fontos dolog a férjhez menés. Ellentétben mondjuk Magyarországgal, ahol a férj csak a CSOK-hoz szükséges egyik függelék. Ezeknek az írásoknak a hangulata már nem kizárólag negatív, mint a könyv másik részében, inkább adnak egy általános képet a török társadalomról, ahol a férfiak már olyanok, mint általában: vegyes képet mutatnak. Ebből a szempontból tulajdonképpen jó is, hogy a két könyv egy kötetbe került.

Ami a címet illeti, elsőként a Hogyan öljük meg a feleségünket? című, 1960-as évekbeli filmre asszociáltam. Csakhogy míg az egy közepes limonádé, ez bizony egy tökéletes kijózanító. A kilencvenes években banktisztviselőként dolgozó, majd Londonban takarítást, bébiszitterkedést és egyéb kisegítő munkákat vállaló Hatice Meryem jelenleg szappanoperák és sorozatok forgatókönyveinek írásából él. Ezen kötete, mely jelen kiadásban magában foglalja a Csak egy hüvelyknyi férjem legyen… című, korábban itthon is megjelentet is, nem más, mint egy utolsó utáni, kétségbeesett segélykiáltás.

A statisztikák szerint Törökország legnagyobb társadalmi problémája jelenleg a gyilkosság áldozatául esett nők meglehetősen magas aránya. Ha mindez nem lenne elég, az igazán fájdalmas az egészben az, hogy többségük életét a családjukba vagy közeli ismeretségi körükbe tartozó férfi oltja ki. A szerző társadalmi szerepvállalása és szépirodalmi munkássága itt cseng össze, a gyilkos férfiak portréját pedig szokatlan stílusban – általános alanyt használva, szigorú és szikár mondatokban – írja meg. Megpróbál a gyilkosok fejével gondolkodni, felemeli hangját a nemtelen erő és hatalom ellen, s bemutatja, hogy gyakorlatilag bármilyen apró indok is elég az elboruláshoz. Akár vitaindítóként is szolgálhat, célja mindenképp a kijózanítás – ébredjetek, emberek!

Elképesztően intenzív, tömörsége ellenére is hatásos hangulatfestő erővel bír: izzó energia, nyugtalan gondolatok, fájdalmas felismerések. Nem tudom, mennyire érett be ez a rengeteg elhintett gondolat hazájában, abban viszont biztos vagyok, hogy megéri – ha csak egy kicsit is, de – elgondolkodni a hogyanokon, miérteken. Alapelvem, hogy a nőket minden körülmények között tisztelni, imádni és bálványozni kell – ha egy ilyen mű szükségeltetik ennek megértetéséhez, ám legyen. A kortárs világirodalomért, illetve a török vonalért rajongók semmiképpen ne hagyják ki, de bárki olvasó készüljön fel, hogy nem mesét kap. Ez bizony a rút és fájdalmas valóság. Egy olyan álom, amiből talán már soha nem fogunk felébredni.

Bevallom, ez a könyv nem érdekelt igazán, de kölcsön kaptam, és a májusi „csakKapszulaKönyvetOlvasok” kihívásomba szépen beleillett, valamint rövid is. Ezekkel a prekoncepciókkal álltam neki.

Az első rész „Csak egy hüvelyknyi férjem legyen…” címmel női elképzeléseket vonultat fel különböző házasságokról. Az elbeszélő elképzeli, milyen lenne zenésszel, szegénnyel, lustával, öreggel, és így tovább, a házasság. Volt benne fájdalmas, volt megható is, meg pár, ami idegesített. Összességében nem nagyon fogott meg, gondolkodtam is hogy milyen unalmas ez a könyv…

Aztán jött a második nagy egység, a címadó „Hogyan fogjunk hozzá egy nő meggyilkolásához?”. Ami viszont jött, tarolt és sokkolt. Azt hiszem ez direkt borzasztani akart, azt akarta hogy érezd rosszul magad, szenvedj, olvasd el nők halálát, sok gyilkosságot, értelmetleneket, idegeseket, tervezettet, spontánt.

Férfiszemszögből íródott, férfiak által meggyilkolt nőkről. Megtört bevallom, nagyon, iszonyúan nehéz volt. És akkor az utolsó fejezettel lökött rajtad még egyet Hatice Meryem, és elmondta, hány nőt ölnek meg ma is Törökországban.

Provokált a vége? Igen. Abszolút férfiellenes? Igen. De tudod mit? Megértem, és egyet is értek vele ilyen tapasztalatokkal a világból. off

Akkor olvasd el, ha erre felkészültél, bár igaziból erre nem lehet.

Számomra Közel-Kelet viszonylag ismeretlen terep, amin talán még egyszer sem fordultam meg, a feminizmus viszont annál komfortosabb nekem. Mélyen megérintett és elgondolkodtatott ez a két gyűjtemény, melynek első felvonásában inkább humorosan, de persze nem kevésbé kritikusan leshetünk bele több tucat török nő (elképzelt) sorsába, míg a másik, a címadó részben sokkal brutálisabb, gyomorba vágós történetek vannak. Az írónő bámulatosan bánik a szavakkal, egész életeket, komplex konfliktusokat ismerhetünk pár pár oldal alatt. off Viszont, az utolsó írás, amiben kitér arra, hogyan és miért is született meg a kötet, egy kicsit elvett a tetszésemből. Én, személy szerint nem vagyok híve ennek a radikális hozzáállásnak, hogy a nők a legjobbak, a férfiak a legrosszabbak, vagy fordítva; nekem nem ez a feminizmus lényege. Nem kell a férfiakat letaszítani a pozíciójukból, csak engedni kell a nőket is odaférni. Persze, vannak erőszakos emberek, gyilkosok, perverzek, de vannak normálisak is, és biztos vagyok benne, hogy csak tiszteletre kell tanítani mindkét felet, és az megoldana sok problémát. Egyébiránt, és ezzel talán nem leszek népszerű, de azok a történetek, amik arról szóltak, hogy a feleség hűtlen volt, és ezért ölte meg a férje… egyértelműen nem azt mondom, hogy megérdemelték, mert senki sem érdemel ilyet, és semmilyen szempontból nem elfogadható az, hogy a konfliktust bárki így „oldja meg”, azonban szerintem ez jól mutatja azt, hogy mi sem vagyunk ártatlanok. Talán nem erőszakoskodunk nyíltan, inkább sunyin megcsaljuk a férjünket, de ez sem egy szép dolog.

Bárhogy is, nekem tetszett a kötet, hálás vagyok, amiért eljutott hozzám is. Nem hiszem, hogy ha nem Kapszulás kiadásban jelenik meg, akkor felkelti az érdeklődésemet. off Rávilágított nem csak arra, hogy milyen helyzetek uralkodnak Törökországban, de arra is, hogy nem Margaret Atwood az egyetlen, akitől érdemes ilyen témában olvasni. Sokkoló, mély történetek ezek, amiket mindenkinek meg kéne ismernie.

Két szomorú és az elkeserítő török valóságra rávilágító mű szerepel ebben a kötetben, egyfajta női segélykiáltásként:

Az első történetben mintha egy lassan tinikorba lépő lány osztaná meg a gondolatait naplójával: Többféle rendű és rangú férfitípust sorakoztat fel, és eljátszik a gondolattal, hogy melyikből milyen férj válna, és ő milyen életet élhetne mellettük. spoiler

A második, címadó novella még az elsőnél is jobban rávilágít a nők másodrendű helyzetére Törökországban, és arra, hogy a házasságkötés után a férjük egyben uruk is, aki akár rabszolgaként is bánhat velük, sőt meg is ölheti őket. Ez az elkeserítő tendencia az elmúlt évszázadok alatt már annyira beleivódott a török társadalomba, hogy hiába emelik fel egyesek hangjukat ellene, sajnos nem nagyon változik semmi, és a nők teendőit csak a gyerekszülésre, az otthon rendbentartására és férjük testi igényeinek kielégítésére korlátozzák, és nem nézik jó szemmel azt, ha egy nő továbbtanulna, és önmegvalósító elképzelései vannak. spoiler

Kifejezetten érdekes történetekkel volt tele ez az aprócska kötet. Alapvetően két részre oszlik. Az első részben a nők szemszögét ismerhetjük meg, a második részben pedig a férfiak szemszögét. Mivel a keleti kultúra jelenik meg benne, így sokszor éreztem azt, hogy nekem picit sok, de egyébként annyira el tudom képzelni, hogy tényleg így van sajnos…. Nekem/nekünk annyira idegen az, hogy a nőnek szava nincs, szinte tárgyként kezelik, hogy ilyenkor éri az embert a legnagyobb döbbenet. Azt sem tartom kizártnak, hogy ezek a valóságban is megtörténnek sajnos.
Elgondolkodtató történet volt. Gyorsan lehetett vele haladni, nagyok a sortávolságok, illetve sok az „üres” oldal.
Számomra a novella nem éppen kedvelt műfaj, de itt igazán élveztem az olvasását, és hát bevallom, sokszor örültem, hogy ezek csak ilyen rövidek (mostanában nem bírom a kegyetlenkedést… :D öreg vagyok már ehhez).
Összességében 4,5 csillagot tudok rá adni, igazából szívesen olvasnék még az írónőtől a jövőben. :)

„Potyognának a könnyek a szeméből, amikor azokról az asszonyokról beszélne, akik karjukon gyermekükkel a hatalmas mozdony elé vetették magukat, hogy elhallgattassák kicsinyük gyomrának korgását, szólna azokról az állomásokról, amelyeket róluk neveztek el, és mesélne arról a két hajléktalanról, akik éveken keresztül a vonatokon élhettek, és bejárhatták az egész országot, mert minden vasutas ismerte és segítette őket…”

Hadd kezdjem én is azzal, hogy mennyire borzasztó ez a magyar cím. Egyáltalán nem utal arra, amiről a könyv valójában szól, sőt kifejezetten mást sejtet; más témát, más műfajt, más stílust.

Már csak azért is ajánlanám sokaknak ezt a kötetet, mert borzasztó gyorsan olvasható, rövid történetek vannak benne, mégis fontos a mondanivaló, az indok, ami miatt ezeket a történeteket Hatice Meryem megírta és kiadtatta. Gyakorlatilag nők szomorú sorsáról, boldogtalanságáról van itt szó, arról, milyen hirtelen és milyen könnyen megy tönkre egy élet még akkor is, ha a legjobb végkifejletre számítottunk.

Nem vagyok viszont maradéktalanul elégedett, sok szöveg szerintem kiforratlan volt, kicsit olyan nincs több ötletem, ezért belemagyarázok valamilyen személyiségbeli gikszert, amin keresztül elindulhat a lejtmenet. Nyilván felmerül a kérdés, lehet-e ennyi (nem számoltam meg, hány verzió van) különböző sorsra ugyanazt a női boldogtalanságot ráhúzni. Egy idő után ezért sajnos érdektelenné vált számomra ugyanaz a sztori.

Aztán jött a második rész, érzésem szerint itt már valamivel hosszabb szövegekkel álltunk szemben. Irodalmilag sokkal jobban megalkotott írások ezek, olyan igazi maró, nyers, erőteljes feminizmussal. Jobban megfogott, jobban lekötött ez utóbbi fejezet, jó döntés volt így egy kötetet létrehozni belőlük.

Sajnálom, hogy viszonylag alacsony százalékon áll, de mégis megértem, csak talán bár több emberhez eljutna ez a könyv – kérdés, ki mennyire értené meg.

A könyvben két mű is helyet kapott, a korábban már megjelent 'Csak egy hüvelyknyi férjem legyen', illetve a címadó 'Hogyan fogjunk hozzá egy nő meggyilkolásához?'. Mindkettő novellákkal operál, míg előbbiben olykor humor is társul az írásokhoz, addig az utóbbi brutálisan mutatja be, milyen okokból vetemednek ma férfiak arra, hogy nőket gyilkoljanak. Talán nem véletlen, hogy ezt a két művet egybe pakolták, így kicsit talán könnyebb az olvasása.
Az első novellacsomag változó színvonalú írásokat tartalmaz, egy-kettőnél olyan érzésem támadt, nem feltétlenül van helye a sorban, illetve kicsit jobban ki lehetett volna dolgozni. A második már nyomokban sem tartalmaz vidámságot, kellemetlen érzést hagy maga után. A legszomorúbb talán az, a leírt esetekekről pontosan el tudjuk képzelni, valóban megtörténhetnek, hiszen nem sejthetjük, mire pöccen be egy férfi igazán…
A kötet végén az írónő szavait olvasva elgondolkozhatunk, miért nem teszünk már valamit annak érdekében, hogy ne kelljen a világon ennyi nőnek erőszakos halált halnia… Kíváncsi vagyok, hogy a céljait elérte-e Meryem, amiket felvázolt, sikerült-e felhívnia a figyelmet a problémára.

Egyszer olvasós, úgyis belénk ég…

„nincsen ember hiba nélkül, neki is volt néhány hibája”

Ezt a hihetetlen-narancssárga színben pompázó kapszula könyvet még tavasszal szereztem be, már akkor is eléggé meghökkentett a címe. Most pedig @konyvelem Csaba #párakapu kihívása kapcsán került sor az olvasására, és a 19-re lapot húzni tipikus esete lett végül. Az előző olvasmányom is eléggé lehozott az életről, de a pontot a mondat végére e könyv témája (és tartalma) tette ki.

A könyvről:

A szerző a török (muzulmán) társadalomban szinte elfogadott, nők ellen elkövetett bűncselekményekre reflektálva, személyes tapasztalatokból építkezve írta meg ezt a novellagyűjteményt, melynek legfontosabb célja a figyelemfelkeltés volt.

„halljuk meg a nők utolsó sikoltását”

A kötet két nagyobb csokor rövid írást foglal magába, melyeknek közös pontja a női sors. Azt a közkeletű vélekedést helyezi fókuszba, hogy egy nő életének kiteljesedése, ha férjet talál magának, aki mellett persze kifogástalan, mélyen alázatos életet kell élnie, a megtorlás terhe mellett.

A szerző az első, „Csak egy hüvelyknyi férjem legyen” címmel illetett részben arról fantáziál, milyen lehet például egy házmester, egy esztergályos, egy futár, vagy egy börtönőr, egy dologkerülő, egy pipogya, stb. feleségének lenni.
A második, címadó részben pedig jelentéktelen dolgok, banális véletlenek következtében elkövetett szándékos gyilkosságokról szóló történetek sorakoznak.

A legtöbb nyúlfarknyi fejezet felszínességével, és a könyv egészét uraló, erőltetett fekete humorával nem igazán tudtam mit kezdeni a témával összefüggésben, a sztereotip általánosítás pedig nem volt szimpatikus.
Az első rész kissé talán untatott is, a második, címadó érdekesebbnek tűnt.

Összességében érdekes élmény volt. A tartalmát tekintve megdöbbentő, gyomorforgató, ijesztő és kiábrándító is.
Továbbra sem tudom értelmezni, miért gondolja felsőbbrendűnek magát az egyik nem a másiknál…
Miért mindig a nő a hibás?

Csatlakozom azoknak a sorához, akik szerint elszúrták a címet. Igaz, hogy provokatív, de a történet ismeretében sokkal logikusabb és hasonlóan figyelemfelkeltő lenne valami olyami, hogy Mi vezet egy nő meggyilkolásához?

Nem tudtam, hogy a címadó novella mellett a Csak egy hüvelyknyi férjem legyen is benne van, bár talán nem a legszerencsésebb párosítás, mivel a másodikban a legtöbb gyilkosságot a férjek követik el. Mindenesetre ad hozzá némi sötét réteget még úgy is, hogy az inkább a fekete humor jellemző rá, ahogy végigveszi a különböző férfitípusokat és elképzeli velük a házasságot. Engem ez nem nagyon kötött le, egy idő után kimondottan monotonnak éreztem a sok lehetőséget, szóval talán rövidebben ütősebb lett volna. A végkifejlet viszont tetszett spoiler

A második novella sokkal rövidebb, de durvább is. A felépítése hasonló a férjeshez, mert rövid, egy-két oldalas sztorikkal mutatja meg, milyen hirtelen és drámaian érhet véget egy nő élete. A tényszerű, tárgyilagos stílusa miatt csak kevés rész hatott rám igazán spoiler, de ezt én szándékosnak éreztem, volt valami olyan jellege, mint amikor a hírekben hallunk az ilyen esetekről.
Szerintem fontos volt az írónő utószava, amiben leírja, hogy Törökországban mennyi nő esik gyilkosság áldozatává, amit sok esetben valamilyen közeli hozzátartozója követ el, mert felnyitja az olvasók szemét, hogy milyen elcseszett világban is élünk. És amikor kb. minden nap olyan hírek jönnek szembe az emberrel, hogy egy nőt bántalmazott vagy megölt a férje, az élettársa vagy csak egy random pszichopata, és valószínűleg még meg is ússza súlyos büntetés nélkül akkor nem nehéz párhuzamot vonni az olvasottak és a mai világunk között.