Éjszaka ​minden megnő 31 csillagozás

Archie Dumbarton
Határ Győző: Éjszaka minden megnő

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Határ ​Győző nevét a fiatal olvasónemzedék nemigen ismerheti. Az évtizedek óta Angliában élő, sajátos látásmódot és életfilozófiát képviselő írónak, költőnek és drámaírónak – néhány versén kívül – harminc év után ez lesz az első magyarországi bemutatkozása. Most kiadásra kerülő regénye mégsem példa nélkül való a magyar irodalomban: abszurd látásmódja, szürrealista vítiói leginkább Szentkuthy Miklós világára emlékeztethetik az olvasót.
Az „Éjszaka minden megnő” című regényét Határ 1972-ben írta; franciaországi kiadása után magyar nyelven 1984-ben jelent meg a müncheni Aurora kiadó gondozásában. Az „Éjszaka minden megnő” különös, bizarr regény: a szerző meghatározása szerint „metafizikai fantasztikus regény”. Keserű gondolatai, sokszor cinikus látomásai mögött ott érezzük az aggodalmat a magunk cinikus és szeretetlen, hamis prófétáktól sem mentes XX. századi világa és a fogyasztói társadalom fonáksága iránt: de a sorok közül kicseng a határainkon túl élő, magyar nyelven író… (tovább)

>!
Magvető, Budapest, 1986
246 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631406822

Enciklopédia 2


Kedvencelte 4

Most olvassa 2

Várólistára tette 36

Kívánságlistára tette 7


Kiemelt értékelések

>!
entropic P
Határ Győző: Éjszaka minden megnő

(Az értékelés kevéssé szól a könyvről. De a könyv ihlette.)

Néha rájövök, hogy milyen nagyon jó dolog emberekkel élőben és igaziból beszélgetni egy könyvről, és nemcsak olyan társalgós módon, hogy „mit olvasol most? juj, azt én is olvastam. tetszik? hol tartasz benne?” (Azért csak néha jövök rá erre, mert csak néha van alkalmam efféle beszélgetéseket folytatni. Tegnap véletlenül volt – és most felül kell vizsgálnom mindazt, amit alapból gondoltam erről a könyvről. Ami szerintem jó dolog. De hogy értelmes értékelés nem lesz most belőle, az biztos.)

Egyébként a másik fajta, társalgós-időkitöltős, a barátságos-közösség érzetét nyújtó (vagy ennek az illúzióját megteremtő) beszélgetéseket is szeretem néha. (Csak ügyetlen vagyok az ilyesmiben.) Mert például milyen jó az, amikor a kolléganőm asztalán az Elements of Style és a Microsoft Manual of Style legújabb kiadása mellett megpillantok egy könyvet a DINOSZAURUSZOKRÓL, s ennek kapcsán beszélgetünk egy kicsit arról, hogy a gyerekei odavannak a dinoszauruszokért, meg hogy annak idején mi is odavoltunk a dinoszauruszokért, ám a 20-25 évvel ezelőtti dinoszauruszos könyvekben mintha sokkal kisebb lett volna a dinoszaurusz-választék, mint az újabbakban. S ilyenkor tudjuk, hogy mindketten emberek vagyunk, és azt is sejtjük, hogy ha ketten maradnánk a bolygón, akkor lenne valami közös, amibe kapaszkodva továbbra is emberek maradhatnánk, és nem gyilkolnánk le egymást fél perc alatt, és nem lennénk mérhetetlenül magányosak.

Meg az is milyen jó, amikor egy másik kollégámnak, aki mindig megkérdi, hol tartok az épp aktuális könyvemben, a héten mindennap elmesélhettem, hogy épp hol tart Archie Dumbarton az el-emberietlenedés vagy el-embertelenedés (elmagányosodás) folyamatában, aminek kapcsán aztán mindig az apokaliptikus filmekre terelődött a beszélgetés. S ilyenkor tudjuk, hogy mindketten emberek vagyunk, és azt is sejtjük, hogy ha véletlenül túlélnénk egy apokalipszist, és csak ketten maradnánk ezen a bolygón, akkor volna bennünk valami közös, és kaphatnánk annyi emberi ingert és interakciót és szót és gondolatot egymástól, hogy a teljesen mesterséges, tanulás útján elsajátított ember-mivoltunk ne merüljön rövidesen feledésbe.

Mondom, jó dolgok ezek a beszélgetések – kellemesek, barátságosak, biztonságosak, olajozottak. Bármiről legyen is konkrétan szó, ezek a beszélgetések végül is mindig arról szólnak, hogy legyünk kedvesek, érdeklődjünk egymás iránt, s jelezzük egymásnak, hogy mindannyian emberek vagyunk, s hogy vannak dolgok-szavak-élmények, amik mentén kapcsolódhatunk egymáshoz. Bármilyen felszínesen, bármilyen véletlenszerűen is – de kapcsolódhatunk.

Ez a sok kis barátságosságos-kellem-cseverészés persze csupa olyasmi, amiről – elvileg erről a könyvről írva – Határ Győző iszonyúan, zavarbaejtően szarkasztikus-cinikus hangnemben beszél a regény utószavában. Olyan cinikusan és szarkasztikus beszél erről, hogy attól úgy érzem, bármit és bárminek az ellenkezőjét gondolom erről a könyvről, úgyis én leszek a hülye. A melegségre, kandallótűz előtti giccses otthonosságra vágyó ember, aki, még ha hajlandó is nyugtalanodni, felkavarodni (felkavaródni), az úgyis csak katasztrófa-turistáskodás, ami után visszatérhet(ek) a biztonságos, néha ál-izgalmas, élményt-ingert-tárgyat-szavakat-képeket-szexet-testeket-elméket mindenféle cél, terv és értelem nélkül egymásra halmozó zajos-langy-büdösbe.

De ha nem lenne ez a zajos-langy-büdös, talán mind Archie Dumbartonok lennénk a saját hullaház-világunkban. Melyik a jobb? Értelmetlennek tűnik már a kérdés is. És valaki valahol úgyis röhög rajtunk, rajtam a kérdés hallatán.

5 hozzászólás
>!
n P
Határ Győző: Éjszaka minden megnő

…a semmiből szeretetet teremtő világot tárja elénk.
Szürrealizmussal megfestett, pszeudo-metafizikai absztrakció vagyis Határ Győző gondolódott egyet és hazugságra vetemedett. Ezt ő mondja, nem én. Mármint, hogy hazugság az egész. Az, ha nem jól olvassuk. Az, ha bölcselkedésre, ha világrengető megoldásokra várunk a történet közben. Nem azt kapjuk. Archie Dumbarton útján járhatunk végig, először Valahol, aztán Mindenhol és végül Sehol. Robinzoni magányában Pénteket keres, az életnélküli létben minden rostjaira esik szét, felemésztődik. Ura a világnak, de nem önmagának. „Az emberi idegrendszer – a környezet ingermezőire kicsapva – szakadatlanul legel.” Hátára döglötten fekszik a létlenség. Plakátemberek hívó szava „hallatszik”, a Lét újformát öltött a Nemlétben. Archie amíg tudja, féli, hogy pünkösdi királysága véges, hogy vetélytárs nem lévén, önmagának ellensége. Kezdetben volt a szabadság, aztán lett a szabadosság, a magamnak félés. Nincs már szó, csak „Hangok”, eltörmelékesedett a beszéd is. Nincs humor, mely a világ-cinkossága volt, könnytelen, gyásztalan földmagány van. Az álom, mint táplálékeső, az ép elme megtartását követeli. S az éjszakát, melyben minden megnő a pánik-takaró fedheti el. Hogyan tovább? Hol a „fiam, kiben nekem kedvem telik”?Hol a Corpus Christi – a majd minden jóra fordul – optimizmusa? A lexikonnal házaló vigéc az Új Ádám szerepét próbálja, s a Nemlét újra Létre fakad. Él-e még a világ?
Minden ami volt, újra „volt”; és a Nagy Ugyanaz újra ugyanúgy volt, ugyanaz az "ugyanaz.

2 hozzászólás
>!
Evione 
Határ Győző: Éjszaka minden megnő

Először is: félelmetes, de kenterbe veri az összes horrorkönyvet. Az emberiség Archie Dumbarton kivételével elpusztult. Ez az Archie az átlagnál is átlagosabb, nincsenek különleges képességei, de valami miatt mégis csak ő maradt életben. Hogy miért? Olvassátok el! :) És miért mondtam, hogy félelmetes? Archie hallucináció a frászt hozták rám (ez egyébként elmondható a könyv egészéről). A borítóról már nem is beszélve, ami szintén ilyen hatást váltott ki belőlem.
A másik dolog amit szeretnék megemlíteni az a mű nyelvezete. Szerintem zseniális! Nagyon szeretem, amikor valaki ilyen bravúros és laza módon használja a nyelvet, és semmi erőlködés nem érződik rajta, csak hanyag módon odaveti ezeket a szavakat és szókapcsolatokat az olvasónak, aki meg csak ámul és irigykedik, hogy ő is szeretné így használni az anyanyelvét.

5 hozzászólás
>!
ddani P
Határ Győző: Éjszaka minden megnő

Ezt a könyvet egészen magasról induló, ám egyre lappadó lelkesedéssel olvastam, úgy 80 oldal után félbehagytam, sarokbavágtam, bosszankodva. Bosszankodva, mert Határ Győző kiváló író, klassz mondatokat ír, élvezet őket olvasni – leszámítva a regény cselekményét, ami egyszerűen nem működött. Archie Dumbarton úgy ahogy van lapos, érdektelen főszereplőnek hatott – pedig a felütés, hogy egyedül maradt a világon mint egy kifordított Robinson, és van hozzá valami szürreál álomszerű badtrip amivel nem is képes szembenézni, egy darabig elhúzzák a könyvet, de úgy leül, hogy reccs. Dacára annak, hogy tele van jó szavakkal, angolos kultúrával jól megírt magyarul (! ilyet könyörgöm, senki többet?) és úgy általában nagyra értékelhető stílussal. Nem tetszettek a CSUPA NAGYBETŰS többoldalas nagyon nem rokonszenves obszcenitások (pedig leleményes, mosolygós-pajzán szóösszetételek voltak ott közben, csak ezt ne így könyi…) meg ez a terjengős befordulásos egotrip egyhúzásra, messze sok. Muszáj leszek elolvasni valami mást a szerzőtől ezek után, a szakács ugyanis kiváló; de ezt a receptúrát csak nem tudtam megenni. Szerencsére van még könyve, kikeresek valami kedvemrevalóbbat.

3 hozzászólás
>!
Marcus 
Határ Győző: Éjszaka minden megnő

Újabb felfedezésre váró mestermű, egy pszichológiai-filozófiai-teológiai poszt-apokaliptikus regény, ami a mondanivaló összetettsége mellett csakúgy mellékesen zseniálisan használja a nyelvet.

Benne van maga az író: a külföldre szakadt hazánkfia, a sokat megélt menekült. A „lekapcsolt világban” egyedül maradó, már a nevében is utalásokat hordozó Archie Dumbarton alakja önéletrajzi elemeket sem nélkülöz. És a nyelvi lelemények is csak egy ilyen kényszer-világpolgártól eredhetnek; nem árt hozzá egy kis angoltudás, de azért a magyar nyelv csavarain fogunk igazán ámuldozni. (Egyébként lehet, hogy a korábban megjelent eredeti (?), angol változatot is el kellene olvasni, hogy abban vajon hogyan jelennek meg ezek.)

Amennyire elvont az alapötlet, annyira természetes az az út, amit Archie bejár. Mintha csak a saját, a társadalomból kiszabadult énünket látnánk az először mindent kipróbáló, élvezkedő főhősben. Aztán beszivárog a realitás, a magány, az értelmetlen lét érzése. Majd a szürrealitás, a hallucinációk, az egyre körmönfontabb eszmefuttatások, amelyek végül is mégis elvezetnek a – valamilyen – megoldáshoz.

És egy ilyen műnél természetes az is, hogy a legeslegvégső csavar nem a végén, hanem utána, az utószóban következik.

>!
alaurent P
Határ Győző: Éjszaka minden megnő

Bizarr regény, a világvégék egy sajátos, határgyőzős értelmezése, amelyben van megváltás, van folytatás, vagy legalábbis megvan a lehetősége (de anélkül, hogy bárki vagy bármi jobb lenne tőle a világon). A váratlanul és megmagyarázhatatlanul egyedül maradó főhős kalandjai filozófiai kérdéseket vetnek fel, az uralkodásról, a gazdagságról és a magányról, paranoiáról és a korlátlan lehetőségekről. A főhős végigpróbál mindent, amire lehetőséges van, élvezi az életet, elvesz belőle mindent, amit egyedül lehet, amíg eljut a csömörig, és rádöbben a küldetésére. Nincs számára más út, mint vállalni az áldozatot, amely végül úgy hull a semmibe, hogy senki nem tud róla – a világ megválthatatlan, gondolom én, de legalább meg kell próbálni, sugallja Határ Győző.

>!
D_Krisztina
Határ Győző: Éjszaka minden megnő

Véletlen került hozzám a könyv, nem terveztem hogy elolvasom.
Először leraktam és pár napig ott is hagytam, féltem tőle. Nem tetszett a kisugárzása, se a borítója, se a címe. :)
Aztán elkezdtem olvasni és már nem féltem, sőt megszerettem.
Még egy darabig biztos hogy a hatása alatt leszek, át kell gondolnom a mondanivalóját, mert van neki. :)

1 hozzászólás
>!
Mortii
Határ Győző: Éjszaka minden megnő

A fülszövegben írt „megvilágosodás” kicsit megriasztott, de szerencsére nem olyan értelemben találta meg istent, ahogy gondoltam. Nagyon tetszett a történet, újraolvasás esélyes és kedvenc lett!

*azt kifelejtettem, hogy indokolatlanul sok időt tölt a piros lámpás negyedben, ami elég unalmas és sokszor ülteti a cselekményt! De ezt leszámítva tényleg kiály!

>!
Gabriella_Balkó
Határ Győző: Éjszaka minden megnő

Másra számítottam. Érdekesen indult, Archie egy nap arra ébred, hogy maga maradt az egész világon. De azt hittem, valami mást fog kihozni belőle az író. Azért a végén levő csavar egy kicsit megmentette a regényt.

>!
Magvető, Budapest, 1986
246 oldal · keménytáblás · ISBN: 9631406822
>!
Mandragoria
Határ Győző: Éjszaka minden megnő

Véletlenül akadtam rá egy hozzászólásban kihívás kapcsán, aztán megnézve az értékeléseket, nem volt kérdéses, hogy elolvasom. Annyira magával ragadott, annyira lenyűgözött ez a furcsa absztrakt vagy metafizikai fantasztikus regény, hogy azt gondoltam: megleltem az igazi világomat!
Aztán csalódnom kellett…
Nem tudom, miért, de nagyon nehezen haladtam vele. Alig akartak fogyni az oldalak (egyszerre egyébként se tudtam annyit olvasni), és a megkomponált szavak kiolvasása is nehézséget okozott, tele volt az egész egy komplett nyelvújítási mozgalom tárával, amik jelentése ráadásként olykor megnevezhetetlen is volt.
Maga az elgondolás remek, én nem olvastam és hallottam olyan nem sci-fi regényről, ahol egyetlen túlélő maradt a rejtélyes módon elpusztult világban, ahol nem az volt a lényeg, hanem ettől valami teljesen eltérő. Remek lélektani vonal kanyarítható ebből, vajon mit kezd magával az ember? Lehet, hogy a leírás jó hatásos volt, csak a tettek buták. Vagy lehet, hogy a tettek megmagyarázhatók voltak, csak a levetítés nem volt kellő képi eszközzel felruházva. Ezt nem tudtam eldönteni, de a lényeg mindenképpen az, hogy nem találtam meg benne a behúzó erőt.
Sőt, az utolsó harmad, a végső tett elcselekedése kifejezetten vontatott és túlontúl részletes volt, és az emlékezések/előrevetítések is megakasztották. Ami leginkább zavart az egészben, az a párbeszéd hiánya volt. Nehéz olvasmány így, majdnem folyamatosan elbeszélő részek leírásával.
Persze közben kíváncsi voltam, hogy mi lesz ennek az egész semmittevésnek a vége, véget ér-e egyáltalán, aztán belejött egy izgalmas kis bibliai vonal, és varázsütésre minden újra olyan lett, mint régen (itt is túl részletesre sikerült az élet folytatásának megmutatása, elég lett volna ott befejezni, hogy minden egyszerűen visszatért). Valami mást is vártam, de a lényeg az egész 14 (?) hónap történéseiben volt, a nem megmagyarázott hangokban és bábu-eldőlésekben, a láthatatlan-hallhatatlan mozgásokban. Csak éppen ez a valami elveszett a lexikonnal házaló házaló-vigéc Bentley-jének felfordult környezetében.
Sajnáltam, mert nagyon vártam, de talán majd egyszer újrapróbálom. Az nem lehet, hogy ennyi jó meglátás között én ne találjak egy kicsit is meggyőzőt!


Népszerű idézetek

>!
Psyche

…szerette volna becsukni a boltot. Magára húzni a pánik éjszaka-takaróját. Pedig tudta, hogy éjszaka minden megnő.

>!
Psyche

Az álom volt a fellélegzés, a visszamenekülés, az egymásratalálás – az álom a társ világ látszatfeltámadása…

>!
Psyche

Az ember nem tud elég gyorsan lekésni az életéről.

>!
Sansa I

Lelkének feneketlen üressége, mint az őskáosz, süketen kavarog, a gondolat vemhét kivetni képtelen.

87

>!
Zálog

Eljátszadozott a pánik bolondgombáival; azután egyszer csak ahelyett, hogy halálra rémült volna – életre józanodott.

135.

>!
Sansa I

Eltelt a föld gonoszsággal. Mint a telefingott váróterem.

>!
cassiesdream

… és ha létezett volna az a csodakapcsoló, amivel úgy lehet reggelt csinálni, mint villanyt gyújtani, hát legszívesebben felgyújtotta volna a reggelt …

1. fejezet

>!
Sansa I

Isten bűne az istenségével való hencegés. Abbeli silánysága, hogy ő a Megmutatkozó, a Kitárulkozó, a Mindenütt Jelenvalóságával Kérkedő isten. Minden emberi testetöltése narcizmus. Öntetszelgés. Idétlen mulatozás a mumuslátó emberiség hókuszpókuszain.

>!
Sansa I

Nekem is elegem van a sok cikornyás, cifra dumából. Az arany sóderből, amit maga nyom, meg amit én. A magáéból is, a magaméból is.

>!
cassiesdream

Az emberi idegrendszer ingerzabáló jószág.
Állandó ingerhatások bombázzák környezetéből, és élete abból áll, hogy ingerkörnyezetéből kiválasztja a neki való ingert, lenyeli, mint az anakonda a bornyút, mindenféle reflexválaszokat adogat; ami nem kell, kiköpi, amit megemésztett, kitojja – ez a működéstana. Az emberi idegrendszer – a környezet ingermezőire kicsapva – szakadatlanul legel.

4. fejezet, 38. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Kakuk Móni: Holdvilág
Icik Manger: Az édenkert könyve
Mariam Petroszjan: Abban a Házban
Gabriel García Márquez: Száz év magány
Vera Panova: Hány óra van?
Paul Willems: A hattyú krónikája
Karin Tidbeck: Amatka
Oskar Panizza: Holdtörténet
Michal Ajvaz: A másik város
Babits Mihály: A gólyakalifa / Kártyavár