Azt hiszem, mindenki ismeri, akár csak hallásból is, a Karthago együttes Requiem c. dalát. Ha az egész dalszöveg nem is, de az a bizonyos kérdés nagy valószínűséggel sokaknak ismerősen cseng: „Ugye eljössz még?”
1981-ben, a zenekar székesfehérvári koncertjén egy fiú meghalt a Karthagóért, s a rockzenéért – az ő emlékére született ez a dal, s vele együtt ez a könyv is. Hatala Csenge megpróbál fényt deríteni arra, hogy ki is volt ő, s mi történt vele azon a végzetes estén.
„Ez a fiú azonban sosem tért vissza a koncertről.”
Ha az anyukám nem mesél nekem erről a történetről, biztosan nem foglalkoztatott volna engem is a kérdés, hogy mégis miféle tények, okok állhattak ennek a tragédiának a hátterében, amit a mai napig homály fed.
„Volt egy fiú és volt egy lány”
Az igazat megvallva, nem tudtam, hogyan álljak ehhez a könyvhöz, de végtére is győzött a kíváncsiságom, és izgatottan kezdtem bele az olvasásba, hogy hát akkor most fény derül az igazságra. Ahogyan egyre jobban belemélyedtem Csenge kutatásába, úgy tudtam egyre jobban elképzelni azt a világot, amiben ez a név nélküli fiú élt, a mindennapjaival, és a családi hátterével együtt.
„S a fiú elindult az álmok útján”
Elképesztő volt megismerni őt a rokonai, és a barátai visszaemlékezésein keresztül, akik ezzel próbálták segíteni az írónő munkáját. Ezen felül még a kutatási adatok/eredmények botránkoztattak meg, s olyan heves érzelmeket váltottak ki belőlem, amire egyáltalán nem számítottam. Egyszerűen nem fért a fejembe a gondolat, hogy valakinek így kellett eltávoznia innen, ráadásul egy majdnem velem egykorú gyerekről van szó! Nem is tudom, hogy inkább felháborodtam, dühös voltam, vagy esetleg a fájdalom beszélt belőlem, amikor az ismerőseimnek meséltem közvetlenül az olvasás befejezése után a naplóról.
„Volt egy fiú, s egy forró délután,
Eltévedt végleg az élet útján”
Miután kipanaszkodtam magam a barátaimnak, leültem az anyukámmal beszélni róla, hiszen ő keltette fel az érdeklődésemet a történet iránt, s mivel nem csak én lettem rettentően kíváncsi, mielőtt belefoghattam volna, ő már el is olvasta a könyvet. Mint utólag kiderült, eléggé eltér a véleményünk, ami a Requiemet illeti, mivel az anyukámnak valamilyen szinten hiányérzete volt a befejezés után. Annak ellenére, hogy véleménye szerint tökéletesen volt ábrázolva a hetvenes évek világa, s az akkori tinédzserek élete, ő nem érezte úgy, hogy bármilyen többletinformációhoz jutott volna a napló révén. Tegyük hozzá, hogy ő jóval többet tudott az esetről, (beleértve a felmerült sztereotípiákat is a fiú halálát illetően) és az adott korról, mint például én, aki mondhatni most hallott először a sláger mögött megbújó, valóban megtörtént esetről.
„Mi várunk rád, ha szól a dübörgés”
Ahogy Csenge mondja a naplóban: „Talán minden egészen máshogy történt. Talán éppen így.”
Úgyhogy drága könyvmolyok: ha egy olyan érzelmi hullámvasútra vágytok, amit egy ténylegesen megtörtént eset tud nyújtani nektek, a maga sajátos módján, akkor ne habozzatok. A Requiem csak rátok vár.
„Ugye eljössz még?”
http://laplaputan.blogspot.com/2017/06/ertekeles-hatala…