Hírzárlat 88% 71 csillagozás

Nekem ebből minden újdonság volt, mert nem olvastam még a témáról, sőt még nem is hallottam róla. Nincs viszonyítási alapom más művekhez, ami erről a túszdrámáról szól, de nekem teljesen hitelesnek és alaposnak tűnt. Mindent el tudtam képzelni, ráadásul abban a korszakban sejtésem szerint tényleg így mentek a dolgok. Rengeteg az információ, amiből jól meg lehet érteni a fiúk és a rendőrség álláspontját is. Teljes képet kaptam a történtekről, sőt még az elkövető személyéről, személyiségéről is.

Egyszer régen olvastam már a témában könyvet de nem a Végh Antal-félét, viszont hiába próbáltam visszaemlékezni, az alapsztorin kívül semmi nem rémlik. Nem tudom, mennyire volt hiteles, vagy épp mennyire más, mint ez, de úgy gondolom, Hatala Csenge igazán jó dokumentumregényt hozott össze. Végig érdekes marad, hiába ismertem a végkifejletet, hiába több, mint negyven éves történéseket taglal, egy percig nem unatkoztam. Itt-ott volt ugyan hiányérzetem (Hogy élte meg mindezt a harmadik testvér? Mi volt még a rovásán Andrásnak? Miért akarták elmeorvoshoz vinni?) Vajon ha időben elviszik, akkor is megtette volna mindezt? Nagyon nehéz eldöntenem, mit is gondoljak. Olvasás közben volt, hogy utáltam, volt, hogy sajnáltam a fiúkat. Kinek a hibája mindez? A szülőké? Én nem értek ugyan hozzá, de sokszor felmerült bennem a kérdés, miért nem tesznek már a rendőrök valamit? Miért kellett ennyi ideig elhúzni? Úgy gondolom, több alkalmuk is volt közbelépni.
Tetszik, hogy több ember is meg van szólaltatva a könyvben, érdekes volt olvasni, ők hogy gondolnak vissza a történtekre. Valószínűleg soha nem fogom megtudni, de kíváncsi lennék, vajon Pintye László felesége, gyereke(i), unokái (ha vannak), vajon mennyit tud(nak), és mit gondol(nak) minderről.

A Hírzárlatcímű könyv pontosan olyan, mint maga az esemény is volt 1973-ban, a történet végére érzi az ember a súlyát mindannak, ami történt.
Európában a második, Magyarországon az első túszdráma volt a balassagyarmati, mely komoly feladat elé állította a hatóságokat.
Az már sosem fog kiderülni, hogy történhetett volna-e másképpen is a végkifejlet, bár a legtöbben azt állítják, hogy nem.

A könyv bemutatója most szombaton volt Balassagyarmaton, és elképesztően sok ember jött el rá. Megismerhettük az egyik fogvatartott hölgyet is, illetve azt az urat, aki annak a 12 fős különítménynek volt a tagja, akik parancsba kapták, hogy a célszemélyt, Pintye Andrást le kell lőni, amint a helyzet adja.

A történet érdekes és informatív, nem csak azoknak akik a város szülöttei, vagy környékbeliek. Mindenki számára érdekes és tanúságos történet a Kádár-korszakból, amikor két fiatal testvér úgy gondolja, nem akar a rendszer részese lenni, és külföldre akar távozni – akár erőszak útján is, pedig valójában egyikük sem akart igazán bántani senkit. Vagy mégis? Olvassátok el, és talán ti közelebb kerültök ehhez a válaszhoz is.

A könyv trailere pedig szerintem szuper – legalábbis rám nagy hatással volt.
https://www.youtube.com/watch…

Hogy ez mennyire jó volt!
A Rukkolán leltem erre a kincsre. Történetét tekintve megtörtént esetet dolgoz fel, amiből még filmet is készítettek.
Szinte baba voltam még, amikor zajlik ez a történet, 1973-ban. Nevezhetnénk ezt egy terror akciónak, de szerintem nem volt az. Két elkeseredett, kétségbeesett gyerek történetét ismerjük meg, akik csupán odafigyelésre, szeretetre vágytak. Ahogy haladunk előre a történetben kiderül, hogy nem találják a helyüket a nagy szocializmusban, sőt kiutat vagy saját utat sem lelnek. Ezért gondolják ki azt, amit és teszik azt, amit tesznek. De itt jön egy nagy DE. Nem szeretnek, nem akarnak tanulni, és dolgozni sem. Csupán annyit látnak, hogy az iskolázott apjuk (két fiú testvérről van szó) – aki évekig tanult, mégha Marxista iskolában is, majd a katonai egyetemen – milyen jól elboldogul a szerintük „semmittevésben” az íróasztal mögött. Súlyos problémája volt ez a szocializmusnak. A kilátástalanság, motiválatlanság, a hétköznapok unalma. Taposómalom. Reggeltől estig ugyanaz minden és hétről, hétre, évről évre. Elég sötét korszak volt ez. Bár megjegyzem sok vonását a mai napig nem sikerült levetkőznünk. Ugyanakkor az álom, hogy egy másik országban politikai menekültként milyen megbecsült emberek lesznek majd…nos ezt nem tartom valószínűnek. Nem tudom, hogy ők hogy gondolták. El kell olvasni, mert eszméletlenül jó korképet ad az egész szocializmusról.
Tanulságos jó történet volt, remek írásmóddal. Mindenkinek ajánlom.

A fél csillag az iszonyatosan semmitmondó borítóra. Amúgy tök jó, informatív, végig tartalmasan érdekes!
http://gaboolvas.blogspot.hu/2015/06/hirzarlat.html

„Amikor az ember belenéz a másik szemébe, abból visszatükröződik, hogy jó ember vagy rossz ember.”

Tetszett, hogy a szerző nagyon alapos kutatást végzett. Az akkori fotók a könyvben még közelebb hozza az olvasóhoz a történetet. Nagyon jól átadta a fiúk családi hátterét, azt hogy hogyan is váltak azzá akik lettek.
Ahogy a túszejtés megtörtént szinte percről percre haladunk a történetben, ez olykor már nekem sok volt és volt amikor letettem a könyvet és később folytattam.
A szerző nem ítélkezik és nem mondja meg, hogy mit kellett volna vagy mit nem tenni. Nagyon tetszett, hogy a szerző több embert is megszólított, és az ő emlékeit is bele foglalta a történet folyamán.
A vége egyértelmű volt, akkor is az lett volna, ha nem ismertem volna a könyv előtt is már a történetet.

Már rég elolvastam, csak abban bíztam, még idén sikerül megírnom az interjút a szerzővel, és akkor vagánykodhatok a linkkel az értékelésben. De már látom, hogy ez nem fog menni.

Ez egy nagyszerű könyv. Tökéletes példája annak, hogy ha szenvedéllyel csinálsz valamit, akkor abból nagyon jó dolgok születnek. Hatala Csenge kislányként hallott először szülővárosa túszdrámájáról, amit sok legenda és homályos információ, féligazság övezett. Fejébe vette, hogy ő aztán tisztázza, hogy mi is történt valójában azokon a januári napokon a leánykollégiumban.
Átnyálazta az archívumokban fellelhető iratokat, felkereste az egykori túszokat, megszólaltatott rendőrt, mesterlövészt, sőt, az amolyan túsztárgyalóként bevetett pszichiátert, és eljutott az elkövetőhöz is. Ketten csinálták, az egyiküket agyonlőtték a mesterlövészek, a másik, Laci túlélte.
Hatala Csenge könyvének óriási erénye, hogy nem ítélkezik, hanem próbál minél aprólékosabb, minél részletesebb képet alkotni a történtekről, arról, hogy mi vezetett odáig, hogy a fiúk erre az eszement tettre ragadtatták magukat, hogy a szüleik hogyan bántak velük, hogy mennyire tájékozatlanok és naivak is voltak valójában.
Mi már túszos filmeken nőttünk fel, 1973-ban azonban a hatóságok sem igen tudták, hogyan kellene egy ilyen helyzetet kezelni. Ezzel pedig a túszoknak is rengeteg szenvedést okoztak (megpróbálták „kiéheztetni” a fiúkat, ételt és vizet sem adtak be, így a kollégiumi szobában már a radiátorból itták a lányok az olajos vizet…).
Az pedig tipikus, hogy miután öt nap után kiszabadították a lányokat, azonnal kihallgatásra vitték őket, és még őket hibáztatták, hogy nem bírtak el 17-en két fiúval… Nem véletlen, hogy sok lány számára traumatikusabb emlék a „felszabadítás”,mint a túszul ejtés.
Egy boldogabb világban András, aki nem jött ki az apjával, egyszerűen elmehetett volna a szülői háztól, megpróbálhatott volna új életet kezdeni Németországban, Ausztriában vagy akár Görögországban, aztán legfeljebb hazakullogott volna. Abban az időben azonban a kiutazás esélytelen volt, így András kétségbeesetten, München által inspirálva, félinformációkra támaszkodva inkább a túszszedést választotta. „Vagy kijutok külföldre, vagy meghalok.” Sajnos, látnoki mondata beigazolódott.
A Hírzárlat megmutatja, hogy egy bűntényben (főleg, ha kamaszok követik el) sokszor az elkövető is áldozat. Páratlan érzékenységgel megírt könyv, miközben nem menteget senkit. Az év egyik legjobb könyve szerintem.

Nagyon régen ( még az előző évezredben) olvastam már a a túszdrámáról, a Könyörtelenül című könyvet. Akkor úgy emlékszem nem olvastam végig, mert sokkolt.
Ezt a könyvet régóta kívánságlistámon hagytam, mert meg akartam vásárolni, de sajnos nem lehet kapni. Könyvtárból olvastam el végül.
2022-ben olvastam az írónő egy nyilatkozatát a könyvről a NOOL oldalán:
„Annak idején az eseményeket felgöngyölítő kutatás olyan szinten meghatározta a mindennapjaimat, hogy a legtöbb gondolatomat és tettemet az uralta. Minden részletre kíváncsi voltam, ami a történethez köthető. Beleszerettem a munkámba.”
Én ugyan már éltem 1973-ban, de nagyon kicsi voltam még. 14-15 évvel később hallottam a történetet, akkor éppen kollégista voltam. Úgy gondolom azért is keltette fel a figyelmemet ez a szomorú történet. Én sajnáltam a lányokat, de a két fiút is nagyon.
A végét megsirattam, hiába tudtam arról, hogy mi lett a valóságban a vége, hiszen tájékozódtam a két fiúról.

Mindenfelé azt olvastam, hogy ez az egyetlen hiteles mű, ami csakis a hamisítatlan igazságot tartalmazza a Pintye üggyel kapcsolatban. Nagyon kíváncsian vetettem rá magam erre a könyvre, hogy milyen újdonságot tud mondani, és mitől hitelesebb, mint az eddigiek.
Egy dologban tényleg egyedülálló és különleges a regény: megszólal a túszdráma fiatalabbik elkövetője, László is. Sőt lényegében köré van építve az egész: Mi volt a motiváció a túszejtésre? Hogyan élte meg a börtönéveket, és hogyan tekint a szabadulás utáni évtizedeire? Mi történt András földi maradványaival?
Ezen kívül még visszaemlékeznek negyven év távlatából egy páran az egykori túszok közül, és a hatóságok egyes tagjai.
Amit hibául tudnék felróni az az, hogy annyira igyekezett, hogy bemutassa az elkövetők oldaláról is az eseményeket, hogy csak az érem egyik oldalát sikerült megvilágítani. Többször olvastam a könyvben, hogy szegény ártatlan fiúk (azokra a barátokra utalva, akik tudtak az akcióról, de nem szóltak senkinek róla), de arra nem emlékszem, hogy szegény ártatlan lányokat sajnálta volna a szerző, aki mégiscsak egy fiatal lány, így azt hittem, hogy a túszok helyzetébe jobban beleéli magát, együtt érez velük, de nem ő inkább az elkövetőkkel érzett együtt, és őket tartja áldozatnak. Ezt nem kicsit furcsállom.
És ami nagyon nem tetszik: csak és kizárólag a szocialista rendszer hibájának rója fel a történteket. Mintha ma nem történhetne meg ugyanez. Mintha ma nem lennének elfoglalt karrierista, sőt alkoholista szülőknek elhanyagolt, magukra hagyott gyerekeik. Régebben is voltak ilyenek és most is vannak ilyenek, de ez nem feltétlenül kellene, hogy elvezessen egy ilyen tragédiához. (Igaz, ma inkább valami valóságsóba mennek az ilyen feltűnési viszketegségben szereplő fiatalok.)
A Pintye testvérek nem a szocializmus ellen harcoltak, és nem üldözte őket a rendszer, sőt ők a rendszer kedvezményezettjei voltak. Valószínűleg nem is akartak ők igazából külföldre menni, csak zűrt akartak, felhívni magukra a figyelmet, egyszerűen túlfeszítették a húrt.

A túszdráma évfordulója miatt került a kezembe a könyv. Látszik, hogy az írónő sok időt fektetett bele a háttérmunkába, de sajnos a párbeszédek és a leíró részek számomra túl semmilyenek, sok a felesleges szófordulat, sokszor idegesítő volt olvasni, emiatt annyira nem is élveztem.