Spicc/pipa 79% 74 csillagozás

Nagyon kemény világ a tánc világa. Bár én ebben a világban nem voltam benne sose, de már több filmet és könyvet olvastam a témában és bármelyik sporttal felveszi a versenyt. A történetünk főszereplője az egyetlen, akit kicsit jobban megismerünk. Nagyon szívesen olvastam volna a többi szereplőről is még többet. Talán sosem sajnáltam még ennyire, hogy nem adhatok több csillagot egy könyvre, mert nagyon fontos témák, nagyon jó alapötlet volt ebben. Sokkal többet ki lehetett volna hozni ebből. A tánc, a nyomás a gyerekeken, az anorexia, a nagymama aki az unokáján keresztül akarja újraélni a saját életét…. Szóval még vagy 200 oldal kellett volna még ehhez. Ennek ellenére is tudom ajánlani bárkinek aki a tánccal kacérkodik, illetve a szüleiknek is, mert ez nekem egy váz volt az egészről. Mintha egy könyv szinapszisát, zanzásított verzióját olvastam volna. A könyv hátoldalán az van, hogy az író 16 évesen fogott hozzá, ha ez az első kötete, azt tudom mondani, semmiképp ne hagyja abba az írást, mert egy nagyon életszagú könyv ez, valós tartalommal. Simán el tudnám képzelni, hogy a valóságban ez már megtörtént, vagy épp történik….. A hangulata ötös, de nagyon kidolgozatlan nagyon sok helyen. Még ezzel a 3,5 csillaggal is vajszívű voltam. De egyszerűen annyira látom benne a potenciált, hogy nem tudtam kevesebbet adni.
Lesz ez még sokkal jobb is, és én tuti el fogom olvasni! Várom is, mert amúgy nem írna rosszul, ami ki volt dolgozva az mind jó volt, csak nagyon kevés. Na már önismétlek, de nem tudok a könyvtől szabadulni…..
https://youtu.be/Dx4AVs38IrU

Ígéretes bemutatkozó első kötet a ma húsz éves, (ám a fülszöveg szerint ezt a regényét 16 évesen elkezdő) Haszán Mírától; nem várt módon sodró lendületű, kellő feszességű regény, amely a kívülállóknak, (mint pl. én is) meglepő hitelességgel, hihető pontossággal ábrázolja a balett belső, kulisszák mögötti, végtelen próbákkal és harcokkal a kilókért, érvényesülésért, egy-egy kinézett szerepért teli világát.
Ez volt a fő vonal, de emellett megjelentek rövid epizódok a családi hétköznapokból, snittszerű felvillanások az egykor balerina nagymamával, Irinával és még rövidebb emlékek a szerelmével spoiler Tomival. Az ikerlány-testvérekkel, Zitával és Zoéval való baráti kapcsolat ábrázolása hál istennek több terjedelmet kapott, hisz fontosabb szerepet is töltött be ebben a történetben, és a barátság több szakasza/megnyilvánulása is (barátság csúcspontjai, mélyvölgyei, csalódások, bizalom, egymásrautaltság, a számíthatsz rám) egyaránt bemutatásra kerültek.
Miközben olvastam, ott voltam a próbatermek küzdelmes óráin, a megszégyenülten zokogó Iza mellett, a dietetikus rendelőjében, a folyton dilemmás gondolatokat rejtő ebédlőben és Iza bőrébe bújva átélhettem a nehéz pillanatokat, A diótörő bemutatóját.
Megdöbbenve olvastam az önző, egymást eltipró technikákról, mesterkedésekről, összeesküvésekről, hogyan változtatja át az embereket a már-már megrögzött törekvés az álomszerepért. off
Összességében ez egy gyorsan elolvasható könyv, az érdekfeszítő témájával (a balett világa szerencsés választás, tuti népszerű lesz a lányok között), a benne ábrázolt belső konfliktusaival együtt. A regényben bemutatott jellemábrázolásaival még a végleteket képviseli (Nadja, az empátiában kimért mester, az ő végletekig érzéketlen, érzelemmentes alakjával nehéz lehet az együttes munka; Tomi, Anna, de akár Irina és a regény 2/3-áig maga Iza is, a szerepért mindenkin átgázolnak; nincs kompromisszum, inkább megalázkodnak, túllépnek a veled való kapcsolaton, apró, felszín alatt húzódó, észrevétlen dolgokban mesterkednek, vagy a körülöttük élőkről egyszerűen megfeledkeznek azzal, hogy kizárják abból őket). Az átmenetet a jó és a rossz, a lelketlen és az érzelmekkel teli, az önző és az odaadó/segítőkész, vagy akár a bántó és a törékeny között az ikrek alakján kívül nem nagyon találtam; az átmenetek használatával talán tovább lehetett volna oldani és lágyítani a balettintézetek komor, teljesítményorientált belső légkörét, a több barátság, uram-bocsá szerelem elem megjelenése pedig kissé emberibb légkört varázsolt volna az amúgy is szigorú, feszes, beosztásokkal, fegyelemmel teli mindennapokba.
Tetszett az is, hogy a szerző nem hagyja benne a főhősét a történetben, hogy az majd folytatódik valahogyan, hanem továbbrajzolja, fiatalkora ellenére egyedül hoz az életét befolyásoló (és meglehet eldöntő) fontos és felelősségteljes döntést, és spoiler. Emellett átélve az első szerelmet fontos tapasztalatot szerez: spoiler.
Tetszett a regény, hiszen nem mindennapi környezetben játszódik, de olyan fontos jelenség, mint az anorexia, is ábrázolásra kerül, amely egyre nagyobb számban jelenik meg (nemcsak a táncos/sportos) a fiatalok életében. És azt is, hogy a súlyproblémák ill. az amiatt érkező szóbeli sértések/figyelmeztetések (ezek most itt szinonimák) mennyire tudják egycsapásra a magabiztos, tehetséges, ígéretes táncost a pokol mélyére süllyeszteni és önbizalmát megnyirbálni, személyiségét „elvenni”…
Látszik, hogy felkészült a szerző a témában, a regény jól felépített, tudatos, jól átgondolt munka eredménye. Fogalmazásában tehetséges, nyelvezete nem pongyola, nincs benne felesleges fecsegés, mellébeszélés.
Kívánok további sikereket a szerzőnek, kíváncsian várom a következő könyveit hasonlóan válogatott témákban, stílusban.
Ajánlom, olvassátok!

„a tánc nemcsak tökéletes technika és végeláthatatlan pozíciók tengere, hanem színészet is egyben. Nem véletlenül hívják előadó-művészetnek!” (40.old.)

„Kislányként két dologtól rettegtem a legjobban: a sötétségtől és a denevérektől. Na jó, az egerektől is. Régen a barlangjelenetnél mindig Irina ölébe temettem az arcom. Abban reménykedtem, hogy ha eltakarom a szememet, a rossz dolgok megszűnnek létezni. Pedig akkor még el sem kezdődtek igazán. Az intézetben épp elég valódi vérszívó denevérrel vagyok összezárva és előlük nincs menekvés.” (137.old)

„Irány reggelizni! (…)
Hihetetlen! Az, hogy az ember főszerepet táncol A diótörőben, senkit sem érdekel, de a reggeli elengedhetetlen! Nevetséges!
Kedvetlenül átcammogok a konyhába.
Teles a börtönőrcsapat. (…)
– Jó reggelt, Iza! Mit eszünk reggelire?” (124.old)

Nekem tetszett ez a történet. Értem, hogy előítélet van bennünk, ha meglátjuk, hogy egy gimis lány írt egy könyvet, de én ennek tudatában fogtam bele és nem okozott csalódást. Belelátunk egy balettintézet mindennapjaiba, Iza az egész életét a táncnak szenteli és mikor esélyt kap a Diótörő főszerepére, mindent beáldoz a szerepért. Tudjuk, hogy a táncosok élete nem móka és kacagás, sok fájdalommal jár és fogyókúrákkal is, ez pedig egy 17 éves lány életét gyorsan tönkreteheti.

A történet nagyon rövid, így gyors eseményekre számíthatunk, picit kidolgozatlanul jönnek a fordulatok, de engem ez sem zavart, azért ránézésre is egy kisregényről beszélhetünk. Az anorexia nagyon fontos probléma volt a történetben, és amiatt vontam le fél csillagot, mert ennek a megoldása az utolsó fejezetben egy rövid leírással le is lett zárva, viszont ez nem ilyen egyszerű, ezt egy kicsit jobban kellett volna hangsúlyozni. A nagyit meg minimum börtönbe kellett volna záratni, de azzal is elégedett voltam, hogy legalább Iza rájött, hogy mások álmait teljesíti, nem pedig a sajátjait.

Nagyon jó élmény volt balettről olvasni, az előadásra készülődés és a fellépés rímelt az én mindennapjaimra, azt nem tudom megítélni, hogy mennyire hitelesen mutat be egy balettiskolát, de van szógyűjtemény is a táncmozdulatok neveivel, úgyhogy én sokat tudtam tanulni erről. Szóval ez egy szuper ifjúsági történet, főleg, ha érdekel titeket a tánc.
https://www.youtube.com/watch…

Az ember általában tizenéves korában döbben rá, hogy ki kell találnia önmagát (persze vannak, akik később, mások meg soha, de őket most hagyjuk).

Mindenki valamilyen. Mindenkinek kell valamilyennek lennie. Ezt várja tőle a családja, a barátai, az iskola, sőt, az egész társadalom. Mi több, a tizenéves is elvárja önmagától, hogy végre önálló karaktere legyen, mert addig a saját helyét sem tudja meghatározni a világmindenségben. több itt: https://librarius.hu/2021/11/06/mindenki-valamilyen-en-…

„Minden nap egy újabb megoldandó feladat, kihívás. A kérdés az, hogy le tudjuk-e győzni önmagunkat, vagy gyengék módjára a lustaság és önsajnálat karjába menekülünk.”

Az utóbbi években egyre divatosabbá váltak a művész és balett táncosokról szóló könyvek, amelyek közül a legfelkapottabb még mindig az utóbbi. Nem is csoda, hiszen ez egy rendkívül zárt világ, amiről csak néha lebben fel az élet függönye. Akinek van személyes vagy akár közeli rokona, barátja révén közvetett tapasztalata, annak nem kell mesélnem erről a kissé rideg világról. A külső szemlélő számára mindig is egy „távoli” szépség lesz, amely az előadások sikerétől függően válik igazán élettel telivé. A mostani könyv is ezt a különleges világot veszi górcső alá, egy tizenhét éves lány szemszögén keresztül.

Haszán Míra fiatalsága ellenére nagy fába vágta írói tollát, hiszen elsőkönyves szerzőként egy igen fondorlatos, sok idegen szóval ellátott kötetet kívánt átadni leendő olvasóinak. Hogy sikerült –e? Nos, ezt szubjektíven eldönti mindenki maga, ahogy teszem most éppen én is.

Spicc/Pipa című könyve 2021 – ben jelent meg a Móra Kiadó gondozásában. A regény külsőségeit tekintve figyelemfelkeltő a maga egyszerű, de elegáns képi világával. A pasztell színválasztás csak erősíti ezt az eleganciát, amely megadja a kellő hangulatot. A borítótervét és kivitelezését Müller Péter készítette.

Ezt a történetet egy fiatal lány, Iza szemszögéből ismerhetjük meg, akinek nagy álma válna valóra, ha eltáncolhatná „élete” nagy szerepét, Mária hercegnőt, A Diótörőben. Bár minden adottnak látszik életében, hiszen a budapesti Balettintézetben tanul, mégis bizonytalan lelkileg és ez elronthatja a várt felvételit. Vajon mi késztet egy ilyen fiatal növendéket arra, hogy mindent feláldozzon egy szerepért? És miért fontos az álmainkért megtenni a legtöbbet?

„[…] a balett nem egyszerűen tánc, hanem életérzés. Tánc nélkül olyan üres lenne minden.”

Bővebben a blogon: https://konyvelvono.blogspot.com/2022/05/haszan-mira-sp…

Igazán nagyra értékelem, hogy ilyen témájú könyv jelent meg az érvényesülés és a sikerre vágyakozás kegyetlen világáról, a testképzavarról és a családi elvárásokról, amely esetben sokszor a szülők meg nem valósult álmait váltatják valóra a gyermekeikkel.
De nagyon nem tetszett a következetlenség, majd a hirtelen pálfordulás. Iza hirtelen jó lesz. Hirtelen rájön, hogy miket kell feladni és mi vár rá. De előtte oldalakon keresztül átgázolt mindenkin és mindenen, csak azért, hogy az utolsó 5 oldalon legyen némi erkölcsi tanulság. Ez szép-szép, de nem elég, hamarabb el kellett volna jutnia ide. Ha nem is tetteiben, akkor legalább gondolataiban spoiler.
Szóval ötlet jó, a tartalom nem tetszett, a stílus pedig felszínes(ke). De biztos lesz ez majd még jobb is.

A Spicc/pipa egy olyan történet, ami érdekesnek tűnt: egyrészről rengeteg konfliktushelyzet jelentkezhet a történet során, másrészről egy világról szól, ami kívülről nagyon különlegesnek, és csodásnak látszik, harmadrészről pedig, mert az író is fiatal, és kíváncsi voltam arra, ilyen fiatalon mit tart fontosnak közölni a nagyvilággal. Nos a kötet érdekes, de a magvalósítása nem a legjobb.
A történet Idáról szól, aki 17 éves, Balettintézet növendéke, és hároméves korától álma, hogy a Diótörőben Mária hercegnő szerepét eljátssza. Ez viszont nem könnyű, hiszen szembe kell szállnia kortársaival, és a legjobbat kell nyújtania minden tekintetben.
Ez a könyv elsődlegesen azzal foglalkozik, hogy a balett, mint olyan mennyi veszélyt rejt magában. Egyrészről a megfelelési kényszer, az, hogy minden esetben a legjobbat kell nyújtani, hogy koncentrálni kell, emlékezni a lépésekre, és amellett, hogy megfeszítve, erőn felül gyakorol az ember, ehhez még mosolyogni is kell. Ez a szál szerintem érdekes volt, bár sokszor túl egyértelmű, ami nem feltétlen így csapódik le az életben. Ha a főszereplőnk jól kelt fel, nincs semmi problémája, akkor tökéletesen fog szerepelni, ha valami bántja, akkor meg semmit sem fog jól csinálni. Az élet viszont nem ilyen, vagy legalábbis nem ennyire egyértelműen. Úgy éreztem, hogy Ida történetében csak két véglet van: a minden tökéletes, és a semmi sem az, és valahogy nincs átmenet.
Ez a szélsőségesség pedig több helyen is jellemzi a könyvet. Alapvetően Ida is csak így tud gondolkodni: vagy sikerül neki az, amit el akar érni, vagy tehetségtelen senki, akinek ez sem sikerült. Ehhez pedig kapcsolódnak a karakterek is, akik azért válnak szélsőségessé, mivel nincsenek bemutatva rendesen, csak Ida nézőpontja által. Emiatt vannak a barátnői, akik egyértelműen jók, míg az ellenfele, Anna, egyértelműen rossz. Tomi karaktere pedig pont úgy változik, ahogyan éppen Ida rádöbben valamire.
Ami számomra kellemetlen volt a történetben, hogy semmit sem jelez előre a könyv (maximum azt, hogy az előadás meg lesz tartva) és így minden döntés és helyzet az olvasónak meglepetés, de inkább légből kapott lufi érzését kelti. Nincs például rendesen bemutatva az anorexia-szál, egyszerűen mert nincs leírva az átmenet, amiben árnyalódhatna az, hogy megváltozik a testtel, és az étellel való viszonya. Látjuk, hogy összekoccan a térde, vagy hogy nem akar enni, de ez gyakorlatilag nincs felvezetve. Egyszer csak megkapja, hogy fogynia kellene, majd a következő fejezet ugrik két hetet, és a folyamatból semmit se látunk. Majd pedig spoiler
A másik, ami engem igazából zavart, hogy végig úgy van bemutatva Ida, mint aki törtető, aki mindent megtesz a szerepért, mert ez a nagy vágya. A végén viszont, az előadás után spoiler Emellett a végén szintén megjelenik az ellentétesség spoiler
Ha nem nézem a történetet, akkor is úgy érzem, hogy az író még fejlődhetne, és hogy egyes elemeiben a könyv nem egyértelmű. A Diótörő szerepeket sokszor keveri (ahogy látom, van a gyerekek között Marika, és az „álom” szinten Mária hercegnő, ezt a kettő pedig rendszeresen szinonimaként használták). A szereppróbánál pedig még ennyire se értettem semmit, hiszen spoiler. Sokszor egyszerűen nem a történet volt rossz, hanem a szerző nem tudta jól átadni a gondolatait, nem tudta elég információval ellátni az olvasót, és ott tartottunk, hogyha értjük is, mi történt, azt inkább kiköveztetjük, sem mint ténylegesen a történetet értjük meg.
Vannak olyan részek is, ahol a többi szereplőnek is hangot kellett volna adni, hogy láthassuk az ő karakterét, és azt, hogy amit tesz, miért, és hogyan teszi. Erre Tominál láttam a legnagyobb szükséget, akit tényleg csak Ida elmesélésiből láthatunk, és akiről valójában Ida is tévedhet. De a nagymamájával is vannak olyan helyzetek, amikor kellene egy (akár későbbi) keret, hogy megmagyarázza a tetteit spoiler
Amit én még felvetnék, hogy minden (de tényleg minden) apró részlet, ami nem arról szól, hogy a balett milyen nehéz, az arra fókuszál, hogy Ida családja mennyire gazdag. Erre egy idézetet is hoznék: „Felmarkolom a sarokba lepakolt kartonnyi laktózmentes tejet, majd a csodás tejfürdőmbe merülök. Rózsaszirmok és gyertyafény. Tisztára, mint Kleopátra” Ebből pedig az látszik, hogy Ida meg se próbál úgy tűnni az olvasónak, mintha bármilyen szempontból opció lenne számára, hogy átlagos, és hogy a szülei és a nagyija nem tudna kb. bármit elintézni neki. Emelje fel a kezét az a moly, aki saját erejéből tud annyi laktózmentes tejet venni (akár felhígítva is), hogy egy ehhez hasonló tejfürdőt vehessen és közben élvezhessen is.
A könyv gyorsan olvasható, és ez pozitív benne, viszont nagyon sok más dicséretet nem tudnék mondani rá. Haszán Míra jó író lehet a későbbiekben, de egyelőre még nem az, ez még az a kötet, ahol csak bontogatja a szárnyait. Következő kötete valószínűleg sokkal jobb lesz, és kíváncsian várom, miről fog majd írni.

Meddig tart a mestermunka élvezete, és hol kezdődik a megszállottság?
Létezik, hogy egy tizenéves valóban „kilásson” a helyzetéből?
Mire vagyunk képesek, meddig megyünk el az álmainkért?
Vajon meglátjuk-e idejében a tátongó szakadékot a kiüresedett vágy – ami talán végig más vágya volt – és a saját valódi vágyaink beteljesítésére hívó önvalónk között?

Nagyon szépen dolgozott a történettel Haszán Míra. A végére minden szépen a helyére került, és a felmerülő kérdésekre minden gondolkodó olvasó megadhatja a saját válaszait. Fiatal olvasói számára ez mindenképpen hasznos tanulságokkal szolgál majd.

Kezdetnek nem rossz, hajrá, hajrá, hajrá :)

Én is balettoztam. Nekem is volt „szerencsém” megtapasztalni, hogy milyen kegyetlen a balett, illetve a táncművészet világa. Kell az ilyen témájú könyv, és nagyon örülök, hogy olvashattam ilyet.
Nekem viszont valahogy túl drámai volt, én ezt a fajta mázat annyira nem szeretem.

Ha nem nézném, hogy az írónő első könyve (és fiatalon írta), úgy három csillagot kapna, így viszont megérdemli a négyet, mert jó kezdés szerintem. Egyetértek azokkal, akik azt írták, ezt a könyvet hosszabban is meg lehetett volna írni. Kicsit kevésbé klisésre (iskola szépfiújába beleszerelmesedés, igazi barátokkal való összeveszés és még sorolhatnánk), jobb karakterábrázolás, több „betömött lyuk” (Anna igazi jelleme, tabletta, anorexia stb.). Az anorexia vonal szerintem nagyon jó lett volna, de elsikkadt, nem lett kibontva és a szülők felelőssége teljesen kimaradt spoiler. A végén túl hirtelen jött a váltás, addig se volt nekem szimpatikus Iza spoiler, de a legvége tényleg betett spoiler. Ráadásul az egész balettelőadás, most komolyan spoiler. A cselekmény viszont nagyon pörög, a Tomi-szálat szerintem simán ki lehetett volna hagyni (mármint a „romantikus” részét) és az anorexiás szálra jobban rádolgozni spoiler. „Fiatal szemmel” nézve viszont egy tényleg pörgős, izgalmas kis kötet, szerintem a fiatal lányoknak tanulságos lehet elolvasni.