Végvár ​/ Júliával az út 2 csillagozás

Hász Róbert: Végvár / Júliával az út

E kötetben A künde és a Fábián Marcell pandúrdetektív… írójának két kisregényét vehetjük kézbe: a három külföldi fordításban is sikeres Végvár-t, és a Júliával az út-at. Az emlékezés működését követő történetmondás, a szubjektív és a külső idő egymás ellen ható játéka teszi feszültté és izgalmassá e művek varázslatos világát, lebontva és újrateremtve az „életút” és az „erőd” ősi toposzait.
Hász Róbert (1964) író, szerkesztő. Márai-díjas. A Vajdaságban született. Szegeden él.

Tartalomjegyzék

>!
Kortárs, Budapest, 2018
436 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789634350385

Kívánságlistára tette 5


Népszerű idézetek

guellpark>!

… hiszen csak apámra kellett néznem, hogy lássam, mit tehet az emberrel az a hamis bizonyosság, az a mások által is táplált hazug tudat, hogy az ember mindent tud, mindenek fölött áll, pusztán azért, mert diplomája van. A diploma eltakarja az ember elől a világot, tekintetét leszűkíti, keretek közé szorítja, mert mindig megmondja, éppen mit kell tenni, mit illik hinni vagy vallani.

217-218. oldalak


Hasonló könyvek címkék alapján

Ruby Saw: Lucy
Pap Éva: Mielőtt lemegy a nap
B. E. Belle: Visszatérők
Jón Kalman Stefánsson: Gondolatok a mamutfenyőkről és az időről
Karády Anna: Zserbó – A múlt tengerén
Szlavicsek Judit: Viharcsapda
Jojo Moyes: Tengernyi szerelem
Linwood Barclay: Búcsú nélkül
Tasi Zsuzsánna: Égig nyújtózik, földig hajol
Rédl Zora: Melyik kontinens?