Júliával ​az út 4 csillagozás

Hász Róbert: Júliával az út

„…nem hagy nyugodni a gondolat, hogy az emberi sorsok, akár az évszakok, folyton ismétlődnek a földön, ugyanazok a szerepek járnak körbe-körbe, csak a személyek váltakoznak, akik eljátsszák azokat.” – Egy bácskai magyar család legendáriuma, a ’80-as évek Jugoszláviájának egyhangú, mégis vészjósló mindennapjai, összeszövődő-szétváló sorsfonalak, Montenegró és az Adria idéződnek meg a regény lapjain.

Eredeti megjelenés éve: 2010

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kortárs próza Kortárs

>!
Kortárs, Budapest, 2010
184 oldal · ISBN: 9789639985087

Kedvencelte 1

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 3


Kiemelt értékelések

ppeva P>!
Hász Róbert: Júliával az út

Hász Róbert Fábián Marcell krimijét kerestem a könyvtárban, ezt találtam. Hazahoztam, és nem bántam meg.
Érdekes formát adott a regénynek az író, egy utazás közbeni egyoldalú monológ során ismerjük meg egy vajdasági család történetét az egykori Jugoszláviában, majd Jugoszlávia szétesése után. Szövevényes, többnemzetiségű családtörténet, a jelenig ható fájdalmakkal, bonyodalmakkal.


Hasonló könyvek címkék alapján

Ruby Saw: Lucy
B. E. Belle: Visszatérők
Pap Éva: Mielőtt lemegy a nap
Karády Anna: Zserbó – A múlt tengerén
Jojo Moyes: Tengernyi szerelem
Linwood Barclay: Búcsú nélkül
Tasi Zsuzsánna: Égig nyújtózik, földig hajol
Rédl Zora: Melyik kontinens?
Margaret Mazzantini: Újjászületés
Kristin Hannah: Szentjánosbogár lányok