1Q84 ​(angol) 36 csillagozás

Haruki Murakami: 1Q84 (angol) Haruki Murakami: 1Q84 (angol) Haruki Murakami: 1Q84 (angol) Haruki Murakami: 1Q84 (angol) Haruki Murakami: 1Q84 (angol) Haruki Murakami: 1Q84 (angol) Haruki Murakami: 1Q84 (angol)

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Haruki ​Murakami is an international phenomenon. When Books One and Two of his latest masterpiece, 1Q84, were published in Japan, a million copies were sold in one month, and the critical acclaim that ensued was reported all over the globe. Readers were transfixed by the mesmerising story of Aomame and Tengo and the strange parallel universe they inhabit. Then, one year later, to the surprise and delight of his readers, Murakami published an unexpected Book Three, bringing the story to a close.

In order to reflect the experience of 1Q84's first readers, Harvill Secker is publishing Books One and Two in one beautifully designed volume and Book Three in a separate edition. A long-awaited treat for his fans, 1Q84 is also a thrilling introduction to the unique world of Murakami's imagination. This hypnotically addictive novel is a work of startling originality and, as the title suggests, a mind-bending ode to George Orwell's Nineteen Eighty-Four. (The number 9 in Japanese is… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2010

>!
Vintage, London, 2022
1332 oldal · ASIN: B09TGQY46G · Fordította: Jay Rubin, Philip Gabriel
>!
388 oldal · puhatáblás · ISBN: 9780345802934 · Fordította: Jay Rubin
>!
348 oldal · puhatáblás · ISBN: 9780345802934 · Fordította: Jay Rubin

9 további kiadás


Enciklopédia 32


Kedvencelte 8

Most olvassa 8

Várólistára tette 14

Kívánságlistára tette 15

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Szentinel >!
Haruki Murakami: 1Q84 (angol)

Hónapokig tartott, de végül sikerült befejeznem. Hogy őszinte legyek, egy kicsikét csalódott vagyok. Murakamit ugyan nehéz mindenféle szabályszerűség közé besúvasztani, de ha az eddig általam olvasott könyvei alapján állítok fel egy koherens(nek tűnő) lécet, akkor itt bizony az a léc sokszor remegett. Ez hatványozottan igaz a trilógia harmadik részére.

Az 1Q84 egy érdekes regény, abból a szempontból nézve, hogyha a szettinget nézem, akkor nagyon erősen áthatja az egészet a mágikus realizmus (és minimálisan a Philip K. Dick inspirálta világkép). Adott egy alternatív 1984-es év (több Orwell utalás nem nagyon lesz, max. néhányszor említik meg a könyvet), melyben két hold látható az égen, és furcsa, szabad szemmel nem látható hatalmak nyúlkálnak bele a valóságba. Két főszereplőnk (a harmadik részben már három) van, Kawana Tengo és Masami Aomame. Előbbi egy matektanár, írói ambíciókkal, utóbbi egy személyi edző, ki mellékállásban orgyilkol. Előbbi életébe betoppan egy lehetőség, mikor egy szerkesztő cimborája kezébe akad egy ígéretes, ám igencsak rossz szövegminőségű fantasy-kisregény kézirata (Légi báb). A szerkesztő és ő titokban megegyeznek, hogy Tengo átírja a könyvet, hogy szebb legyen a szöveg, és koherensebb a sztori. Az esetet bonyolítja, hogy bár a tizenhét éves Fuka-Eri álnevet használó írónő beleegyezik a dologba, mégis érezni rajta, hogy valami nem stimmel vele. Eközben Aomame utolsó orgyilkosi megbízását kapja meg, mely szerint meg kell ölnie egy vallási csoport vezérét, amiért az sok, még felnőtté nem ért lánnyal létesített szexuális kapcsolatot.

Hogy meglegyen a Murakami hangulat, sokszor szól komolyzene a háttérben, történik megannyi utalás a klasszikus irodalomra, vallások kultúrájában merülünk el, közben szereplőinkről szinte mindent leír a szerző, és gyakran bírja őket párosodásra. De hiába minden körítés, minden felvezetés, minden csordogáló információ erről a fura valóságról, a legfontosabb szál a Tengo és Aomame közti furcsa kapcsolat, és hogy az olvasó is látja maga előtt a célt: ezeknek találkozniuk kell. Haruki nem sieti el ezt a találkát. És itt el is jutottunk ahhoz, hogy miért nem tetszett nekem ez a könyv maradéktalanul.

Nem hiába említettem Philip K. Dick-et a karcom elején. Meg vagyok róla győződve, hogy ő ezt a sztorit képes lett volna izgalmasan és érdekesebben megírni. Az 1Q84 legnagyobb hibája ugyanis az, ami egyben valahol erény is. A karakterrajzok már Stephen Kinget megszégyenítő módon részletesek. A több mint 1300 oldal, amit elolvastam, kábé 70% áll szereplőrajzokból. Avagy, nem történik semmi izgalmas, csak Tegóék merednek a semmibe, közben filozofálnak, nosztalgiáznak, ismerkednek környezetükkel, az olvasó meg velük. De semmi érdemlegeset nem cselekszenek. Én szeretem a részletes jellemrajzokat, de ez az ötlet, ez a világ egy jóval cselekményközpontúbb, szűkebbre fogott történetet igényelt volna, amit Murakami nem igazán tudott leszállítani. Ehelyett kapunk egy hatalmas adagnyi slice of life-ot, ami ebben a mennyiségben már erőszakolta az agysejtjeimet. Nem volt kellemes. Ha csak négyszáz oldal lett volna ez az egész könyvszéria, elégedett lennék, de ez a triplájára hízott.

Végszóként, az 1Q84 egy érdekes, ám nem éppen izgalmas, posztmodern regény, mely sok irodalmi, kultúrális és zenei utalást tartalmaz, és úgy ugrál közöttük, mint a flippergépben a golyó. Ezt azonban ellensúlyozza a túlságosan is részletes, szinte semmibe nem vezető, már-már hatásvadász szereplőábrázolásával és a nyúlfarknyi cselekménnyel, meg a – számomra legalábbis – sovány expozícióval. Ennek ellenére nem bántam meg, hogy elolvastam. Csak remélni tudom, hogy ez a könyv csak a rajongók között számít magnum opusnak, és Murakami még nem írta meg a valódi főművét.

metahari P>!
Haruki Murakami: 1Q84 (angol)

a szokásos technika és stílus, már alig várom, hogy a végére érjünk a történetnek. a harmadik kötet közepén már látszik, hogy a szereplők is megfáradtak, megunták a titokzatos történéseket és mindegyik epekedve vár a Nagy Mesélőre, hogy most már aztán ugyan mondja meg már nekik végre, mikor mehetnek a dolgukra és szabadulhatnak ki a könyvből…

az utolsó pártíz lapon már könyörögtem az írónak fejben, hogy hagyja már abba a szereplők kínzását, már mindenki mindenre rájött, megvilágosodott, már azt is eltervezték szépen, hogy mit tesznek a következő órákban, még a narrátor is megnyüsszögött a történet sebességétől. Az utolsó fejezetekben párszor elkaptam egy stíluscsavart, amikor a mesélő (aki ugye maga az író szokott lenni) éppen arról beszél, hogy az aktuális szereplője mit gondol, ezek után szépen beledünnyögi a lapokba, hogy ha az a bizonyos szereplő mondjuk öt perccel korábban ment volna a dolgára, összetalálkozott volna azzal, akivel kellett volna. És teszi ezt a beledünnyögést olyan mélán, hogy már-már azt érzem, maga a mesélő is lázad az író ellen. Valódi csavar, már tényleg én sem tudom, melyik valóságban vagyunk, melyik évben, melyik 84-es macskavárosban.
Szóval ezért a stílusbravúrért kap még egy fél csillagot, a befejezés előtti történetlezáró filozófálgatás se volt túlzás, szóval maradhat a csillag. Valamint elég érdekes, hogy mennyiféle irodalmi és történelmi utalás van a könyvben. Murakami Haruki szerintem igencsak szerelmes lehet a közép-európai kultúrába és történelembe. Jó pont. Aztán arra gondoltam, hogy épp ezelőtt olvastam valahol, valamelyik gazdaságtörténeti könyvben, hogy a nyolcvanas években Japán úgy próbált a világ élvonalába kerülni, hogy egy-az-egyben lemásolta a brit és nyugat-európai viselkedésmódot, az öltözködéstől kezdve a hétköznapi szokásokon át a gazdaságszervezésig. Persze speciális japán fűszerezéssel. Ez a könyv éppen ebben a korszakban játszódik, érthető hát, hogy a szereplők ismerik a cseh zeneszerzőt :)
Sok kritika mondja, hogy nem ez a legjobb műve, de mindjárt vitatkozok is velük, az első háromban benne van, megérte a sok körmölés, háló-szövögetés. Viszont erre azért Nobel-díjat nem adnék, hiába a rajongói nyomás.

I liked motorways, no full moon. After this story, I like full moon but no motorways.

angelacsapo22>!
Haruki Murakami: 1Q84 (angol)

Csak csalódás, valószínűleg, mert túl sokat vártam tőle. Azt a szintet, amit nekem a Kafka, meg A keményrefőtt csodaország jelentett valószínűleg nem lehet tartani, mert rájövök, h milyen szerkezeti elemekkel éri el a hatást és akkor már nem éri el.
Ettől független azért volt egy időszak, amikor lassan voltam kénytelen olvasni, keveset egyszerre, s azok a részek, amiken így jutottam át, jobban hatottak, hülyén hangzik, bár aki olvasta, annak talán kevésbé: ezek a részek jobban életre keltek bennem. Talán mert úgy kellett volna olvasnom inkább, mint Aomame Az eltűnt idő nyomában-t, nem fúrni magam előre, h megtudjam, mi lesz. Bár talán így van ez minden könyvvel. A többel csak veszítek.
Ha meggondolom, igazából a vége okozott csalódást, vmi mást vártam, valami többet. Még szerencse, h ott az utolsó mondat. Bár Esso tigris legyek, ha értem.

judkacag>!
Haruki Murakami: 1Q84 (angol)

Kap négy és fél csillagot, mert a 900 oldalnyi izgalmakhoz képest elég langyira sikeredett a vége. Ráadásul mindenkitől megkaptam, hogy szegény kakamaki most nem alkotott akkorát a 'Kaffka on the shore'-hoz vagy a 'Hard-boiled wonderland and the end of the world'-höz képest. Én azért nagyon drukkolok a Nobel-díjért… és hát – Read all the kakamaki books! 8)

ap_small>!
Haruki Murakami: 1Q84 (angol)

Mint mindig, Murakami most is lenyűgöző.

Ezt sem tudtam letenni, annyira jó.

Jeraldine>!
Haruki Murakami: 1Q84 (angol)

Magával ragadó, hosszú, egy percig sem unalmas történet. Néhány nappal a könyv befejezése után még mindig él bennem tovább. És rájöttem, hogy bizonyos kérdésekre nem kapok már választ, mert a könyvnek sajnos vége, már nem sodródhatok tovább a szereplőkkel. (Néhány elvarratlan szál kapcsán azért hiányérzetem van.)

Nagyon tetszett a párhuzamos történetfonás tökélyre fejlesztése, és az állandó áthallások és egymásra hatások révén gerjesztett feszültség. Könnyen olvasható, de érdemes figyelni a részletekre, mint egy nagy porcelánboltban, ahol minden ponton valami új díszített tárgyat, érdekes motívumot lehet találni, mind-mind saját történettel.

Két angol nyelvű kritika (vigyázat spoiler):
http://io9.com/5895465/how-does-1q84-stack-up-to-haruki…
http://www.michaeljohngrist.com/2012/02/1q84-book-revie…

ujhelyiz P>!
Haruki Murakami: 1Q84 (angol)

Látszólag egy kalandregény egy különös 1984-ben, mágikus dolgokkal. Két személy kapcsolatáról, életéről, és arról, hogy ezek hogyan változtatják a világot. Ugyanakkor sokkal több is…

Őszintén, nem értettem meg a könyvet (sem nem éreztem át egészen). Nagyrészt roppant érdekes volt, de valahogy nem egészen világos a mögöttes tartalma számomra. Látom, hogy van, de nem értem. Valószínűleg valamikor újra kell majd olvasnom… Akkor talán világosabb lesz.

malenca>!
Haruki Murakami: 1Q84 (angol)

Most ez a legtökéletesebb regény, amit csak el tudok képzelni magamnak. Mindene megvan, ami kell… néha több is annál. A vége kerekebb, lezártabb, mint általában a Murakami történetek…( És hihetetlen, hogy minden nyelv jól áll a könyveinek…)
http://www.youtube.com/watch…


Népszerű idézetek

hunny>!

„Probably no one knows for sure who or what the little people are,” the man said. „All that people are able to learn is that they exist. Have you read Frazer's The Golden Bough?”
„No, I haven't.”
„It is a very interesting book that has much to teach us. In certain periods of history in several parts of the world – in ancient times, of course – the king was often killed at the end of his reign, usually after a fixed period of ten to twelve years. When the term ended, the people would gather together and slaughter him. This was deemed necessary for the community, and the kings themselves willingly accepted it. The killing had to be cruel and bloody, and it was considered a great honor bestowed upon the one who was king. Now, why did the king have to be killed? It was because in those days the king was the one who listened to the voices, as the representative of the people. Such a person would take it upon himself to become the circuit connecting 'us' with 'them.' And slaughtering the one who listened to the voices was the indispensable task of the community in order to maintain a balance between the minds of those who lived on the earth and the power manifested by the Little People. In the ancient world, 'to rule' was synonymous with 'listening to the voices of the gods.' Such a system was at some point abandoned, of course. Kings were no longer killed, and kingship became secular and hereditary. In this way, people stopped hearing the voices.”

445. oldal

1 hozzászólás
hunny>!

„…I think I have everything I need.”
„How about books and videos and the like?”
„I can't think of anything I particulary want.”
„How about Proust's In Search of Lost Time?” Tamaru asked. „If you've never read it this would be a good opportunity to read the whole thing.”
„Have you read it?”
„No, I've never been in jail, or had to hide out for a long time. Someone once said unless you have those kinds of opportunities, you can't read the whole of Proust.”
„Do you know anybody who has read the whole thing?”
„I've known some people who have spent a long period in jail, but none were the type to be interested in Proust.”
„I'd like to give it a try,” Aomame asked. „If you can get ahold of those books, bring them the next time you bring supplies.”
„Actually, I already got them for you,” Tamaru said.

613-614. oldal

Jeraldine>!

If you can’t understand it without an explanation, you can’t understand it with an explanation.

Book Two, Chapter 10

hunny>!

„Well, take this words, for example,” Komatsu said. „ 'Every art and every inquiry, and similarly every action and pursuit, is thought to aim at some good; and for this reason the good has rightly been declared to be that at which all things aim.' ”
„What is that?”
„Aristotle. Nicomachian Ethics. Have you ever read Aristotle?”
„Almost nothing.”
„You ought to. I'm sure you'd like it. Whenever I run out of things to read, I read Greek philosophy. I never get tired of the stuff. There's always something new to learn.”
„So what's the point of the quotation?”
„The conclusion of things is the good. The good is, in other words, the conclusion at which all things arrive. Let's leave doubt for tomorrow,” Komatsu said. „That's the point.”
„What does Aristotle have to say about the Holocaust?”
Komatsu's crescent-moon smile further deepened. Here, Aristotle is mainly talking about things like art and scholarship and crafts."

172. oldal

hunny>!

Tengo prefaced his reading with a brief explanation of the book – that Chekhov was only thirty years old when he traveled to Sakhalin Island in 1890; that no one really knew why the urbane Chekhov, who had been praised as one of the most promising young writers of the generation after Tolstoy and Dostoevsky, and who was living a cosmopolitan life in Moscow, would have made up his mind to go off to live on Sakhalin Island, which was like the end of the world. Sakhalin had been developed primarily as a penal colony, and to most people it symbolized only bad luck and misery. Furthermore, the Trans-Siberian Railroad had not yet been built, which meant that Chekhov had to make more than 2,500 miles of his trip in a horse-drawn cart across frozen earth, an act of self-denial that subjected the young man in poor health to merciless suffering. And finally, when he ended his eight-month long journey to the Far East and published Sakhalin as the fruit of his labor, the work did little more than bewilder most readers, who found that it more closely resembled a dry investigative report or gazetteer than a work of literature. People whispered amongst themselves, „Why did Chekhov do such a wasteful, pointless thing at such an important stage in his literary career?” One critic answered scathingly, „It was just a publicity stunt.” Another view was that Chekhov had gone there looking for a new subject because he had run out of things to write about.

258. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Anton Pavlovics Csehov · Szahalin
judkacag>!

He had never been interested in high places. He wondered why not. Maybe it was because he had lived his whole life looking at the ground.

hunny>!

She pulled a book from her shoulder bag and started reading. It was a history of the South Manchurian Railway Company of the 1930s. The line and right-of-way had been ceded to Japan by Russia after the Russo-Japanese War of 1904–1905, after which the company had rapidly expanded its operations, becoming fundamental in Japan's invasion of China. It was broken up by the Soviet army in 1945. Until the outbreak of the Russo-German War in 1941, one could travel between Shimonoseki and Paris in thirteen days via this line and the Trans-Siberian Railway.

53. oldal

Kapcsolódó szócikkek: 1941 · 1945 · Mandzsúria
BarbieB P>!

That hope would be a small, yet vital flame that warmed them to their core – a tiny flame to cup one's hands around and protect from the wind, a flame that the violent winds of reality might easily extinguish.

Róka>!

Such wounds to the heart will probably never heal. But we cannot simply sit and stare at our wounds forever.

Doresz>!

What Tengo would have to do, it seemed, was take a hard, honest look at the past while standing at the crossroads of the present. Then he could create a future, as though he were rewriting the past.

320.


Említett könyvek


Hasonló könyvek címkék alapján

Margaret Atwood: The Testaments
J. D. Robb: Naked in Death
Guillermo del Toro – Chuck Hogan: The Strain
Kazuo Ishiguro: Never Let Me Go
Audrey Niffenegger: The Time Traveler's Wife
Blake Crouch: Recursion
David Mitchell: Cloud Atlas
John Marrs: The One
Emery Robin: The Stars Undying
Ben H. Winters: Countdown City