Holtág 64 csillagozás

Hartay Csaba: Holtág

Nagyapa és unoka barátsága a halál árnyékában

Hartay Csaba harmadik prózakötete egy érzékeny kisfiú szemszögéből láttatva, álmokkal és látomásokkal kevert emlékekből építi fel a nikotinfüggő családfő agóniatörténetét. Papa egyre nehezebben kap levegőt. És ebben a záródó világban, a krónikus tüdőbetegség erősödő fojtásában mind élesebben rajzolódik ki Papa és Olivér ragaszkodása az élethez, csökönyös ragaszkodásuk egymáshoz. A kortárs magyar próza ott a legmegrázóbb, ahol a mi életünket meséli el.

A Holtág egy mai vidéki család története, erős színekkel, csodaszép történetekkel, a szeretet és az elmúlás egymás elleni harcának gyermekien tiszta ábrázolásával.

>!
Athenaeum, Budapest, 2016
222 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632935874
>!
Athenaeum, Budapest, 2016
224 oldal · ISBN: 9789632936222

Enciklopédia 6


Kedvencelte 7

Most olvassa 2

Várólistára tette 66

Kívánságlistára tette 29

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

Bea_Könyvutca P>!
Hartay Csaba: Holtág

Ide az öt csillag kevés… :)

Köszönöm Hartay Csabának, hogy a témával szembeni félelmeim ellenére én tudtam nevetni ezen a jól megkomponált, lélekemelő, ugyanakkor felkavaró és megrendítő történeten. Az iszákos, dohányos, nagy pecás nagypapa és Olivér az unoka kettőse olyan szeretettel teli páros voltak, hogy az együtt töltött idejük megmelengette a szívemet, feltöltötte erővel és ez így nagy segítség volt abban nekem, hogy a végén háborgó szívem és lelkem az Olivérével együtt csituljon el.

Mosolyokkal, vigasztalással, érzelmekkel megerősített felzaklató történet, amelyet mindenkinek csak ajánlani tudok. Kedvencem lett.

Bővebben: http://konyvutca.blogspot.hu/2017/01/hartay-csaba-holtag.html

16 hozzászólás
giggs85 P>!
Hartay Csaba: Holtág

Vannak olyan könyvek, amelyek inkább az ember szívére, lelkére hatnak, és nem a technikai virtuozitásukkal nyűgöznek le, a Holtág épp ilyen. Olyan dolgokról szól, amelyeket minden ember első kézből ismer: szeretetről, ragaszkodásról és elmúlásról. Pedig Hartay Csaba legújabb regényében maga a narráció is jóval változatosabb, mint a legtöbb kortárs regényben; van itt minden, mint a vurstliban: E/3-as, külső nézőpontból szóló narráció, énelbeszélő, a jelen és a múlt realitása, emlékek, álmok, vágyak, szárnyaló képzelet…

A Holtág végre egy olyan könyv, ami valóban vicces, és nem csak az akar lenni, ugyanakkor ezen a humoron folyton áttör a szeretett személy elmúlása miatt érzett fojtogató fájdalom. Ugyanis Olivér, a tizenegy éves kisfiú nagypapája haldoklik. Hosszan, lassan, már régóta, de ezt sokáig nem igazán veszi észre senki. Ő az a személy, aki mérhetetlen élettapasztalataira támaszkodva mesél a kisfiúnak pecázás, piálás vagy cigizés közben (bár nála ez a három dolog nehezen elválasztható egymástól); elsősorban az élet árnyoldalairól. Trágárul, viccesen és szomorúan; mert bár tagadja, de ő is érzi, hogy így, hatvanöt évesen, menthetetlenül vége az életének. Ezért ki akarja élvezni, ami még van neki (az unokája társasága, a halak, a pia és a cigi – nem mindig feltétlenül ebben a sorrendben), és átadni annyi tudást a fiatal fiúnak, amennyit csak lehetséges (és közben persze, ameddig csak lehet, fityiszt mutatni a Kaszásnak).

Az ő vicces, szomorú és igen szépen megrajzolt kapcsolatuk áll a könyv középpontjában, amely kapcsolat azonban több síkon mozog. Ott van például a realitás: eleinte a horgászat az elhagyatott holtágban, az első pár korty pia a nagypapa mellett, a trágár, disznó dalok, amiket folyton énekelnek, meg a sok régi történet, amit az öreg mesél, majd később a kórházi élmények, a nagypapa fokozatos leépülése és személyiségének elvesztése; mindenki érzi, hogy az út végén már csak a halál vár. De ott vannak az álmok, vágyak, fantáziaképek is; mert nem olyan egyszerű meghalni (hátrahagyni a szeretteinket, az emlékeinket, az általunk kedvelt dolgokat és a fizikai létezést), és nem olyan egyszerű elengedni valakit, akit szeretünk, mert mindig ott vannak a régi emlékek, a másik jól ismert személyisége, a csodás gyógyulásba vetett remény, és az el nem múló szeretet. Hartay ezen síkok között mozog egy egyszerű, ám nagyon is jól működő nyelvezetet használva, és olyan előre kiszámíthatatlan módon, ami miatt sosem tudjuk, hogy a következő fejezet az éppen (szürreális) álom lesz, vagy a szomorú valóság.

Külön kiemelném még, hogy a költőként is jegyzett író emellett képes árnyaltan ábrázolni a szereplőket: a nagypapa egyrészt vicces és mond igen bölcs dolgokat, de egy olyan ember is, aki képes megengedni egy tizenegy éves gyereknek, hogy alkoholt igyon; vagy hihetetlen konoksággal áll ki elvei, életmódja mellett, de egy percig sem kételkedünk, hogy saját magát végezte ki időnap előtt az évtizedeken átnyúló mértéktelen piálással és cigizéssel. Ilyenek a többiek is, élő, lélegző emberek, nem papírmasé figurák.

A Holtág számomra egy nagyon kellemes meglepetés, és egy olyan könyv, ami minden bizonnyal sok olvasóhoz fog eljutni, mert van szíve. Részemről erősen ajánlott kategória.

28 hozzászólás
pepege P>!
Hartay Csaba: Holtág

Nekem nem volt ilyen vagány, mocskosszájú nagyapám, mint Olivérnek, az enyém nem is beszélt ennyit, mindig csak dörmögött valamit a bajsza alatt, de olyankor dőltünk a nevetéstől, mert piszok jó humora volt. :)
Nekem a kapcsolatom sem volt ennyire közeli a nagyapámmal, mint Olivérnek. Sajnos. Ő mindig dolgozott. Ott volt viszont helyette a világ legjobb nagymamája, aki mindenért kárpótolt. Nekem inkább ő jutott eszembe a Holtágról, mert – bár én idősebb voltam, mint Olivér – tudom, milyen elveszíteni egy nagyszülőt, akiért rajongunk!! Minden eszembe jutott, míg olvastam, a kórház, az infúzió. Még emlékszem, akkor verset is írtam, hogy kiengedjem magamból a fájdalmat.

Nincs ember, aki ezt a regényt közömbösséggel venné kézbe és olvasná végig. Hartay nem kockáztatott, olyan témához nyúlt, ahol biztos a siker.

dacecc P>!
Hartay Csaba: Holtág

Azért haragszom erre a könyvre, mert olyan érzésem van, mintha a téma miatt elkényelmesedett volna az író. Az egyszerűbb fogalmazásmód betudható lenne a gyerekperspektívának, de több könyvben látni olyan megoldásokat, ahol nem ennyire formátlan, egysíkú az ábrázolása a gyermeki világnak. Hirtelen Barnás Ferenc könyve ugrik be, ami szintén traumatikus eseményeket mutat be egy kisgyerek szempontjából, mégis teljesen más a mélysége a szövegnek. Úgy gondolom, hogy visszafogottabb, kevésbé direkt fejezetekkel és képekkel sokkal élvezhetőbb lehetett volna a könyv. Egyszerűen nem jött át semmi érzelem, mert mindenhol zavart, hogy a szöveg túl könnyű, néha egyenesen esetlen. A családtag elvesztéséről készült művekkel Dunát lehet rekeszteni, ezért nem gondolom, hogy egy nagy adag szentimentalizmus, és néhány jól sikerült álomkép elegendő egy jó könyvhöz.

1 hozzászólás
Porcsinrózsa>!
Hartay Csaba: Holtág

Amikor a tartalomjegyzéket átnéztem, azt gondoltam , novellákat fogok olvasni. Még az ajánlóját sem olvastam el. Elkezdtem, nagy kedvvel, hisz annyi jót olvastam róla,
A kerettörténet hasonlít Fredrik Backman történetéhez, itt is nagyapa – unoka kapcsolata a központi téma. De ez a mi könyvünk, a mi szomorú magyar valóságunk. Ahogy a regény szereplői, úgy az olvasók közül sokan nem tudunk mit kezdeni a veszteséggel, az elengedéssel, a halállal, gyásszal, betegséggel, függőségekkel. Fájdalom ül a kisfiú szívére a nagyapa sorsának láttán. Meggyötri őt a felfoghatatlan helyzet, a lelkére nehezedő súly alatt lassan koravén lesz.
Megmaradnak a közös élmények, a beszélgetések, a nagypapa jelleme, világlátása. Minden rosszat felülír az a szeretet, amely összeköti kettőjüket. A háttérben pedig ott a családrajz, a megmaradó hozzátartozók mondatai.
Nagyon erős, fojtó levegőjű, szomorú próza, remekmű. Nekem azt üzeni, nem élünk hiába. Nyomot hagyunk magunk után.

7 hozzászólás
Annamarie P>!
Hartay Csaba: Holtág

Hihetetlen erős az a kontraszt, amivel Hartay dolgozik. A rendkívül nyers beszéd és az emögött levő ember iránt érzett végtelen gyöngéd szeretet ütközik, és behoz egy nem mindennapi feszültséget a regénybe. A jelenségre szívesen tenném rá a „brutális” címkét.

https://annamarie-irkal.blogspot.com/2019/06/hartay-csa…

4 hozzászólás
ppeva P>!
Hartay Csaba: Holtág

Újra átélhettem azt a veszteséget, hogy nekem sosem volt nagypapám. Mennyire szerettem volna egyet!
Azon töprengtem, hogy milyen téves nézet és mennyi mindentől megfosztja a gyereket, ha a szülők nem engedik őt az olyan nagyszülő közelébe, aki „nem éppen makulátlan” (vagyis iszik, cigizik, káromkodik). De szereti az unokáját, ragaszkodnak egymáshoz, és az unoka olyasmit élhet át vele, ami csak hozzá köthető. Ami felnőtt életében is mindig elkíséri, ahányszor meghallja a szót: nagypapa.

fióka P>!
Hartay Csaba: Holtág

Sosem olvastam Hartaytól semmit*, megörültem a könyvnek, szép a borítója s a címe sem rossz. Már az első pár oldalon kiderült, hogy körülbelül tényleg ennyi jó a könyvből: a borító és a cím.
Ez egy kétdimenziós történet egy három(négy)dimenziós világban. Magyarul: lapos. Sem mélysége, sem kiforrott mondanivalója, csupán hossza van (ez a legnagyobb baj, de sebaj, haha). A mondanivaló szerint ez egy nagypapa és unokája mély kapcsolatára alapuló veszteségélményről szól. Ez a mondanivaló szájbarágott, mert ezt a mély kapcsolatot semmi más nem képviseli, mint kb. 2 horgászás a súlyos alkoholista nagypapival (milyen vonzó, nem?), és egy eső miatti bezártságból következő együttivási kísérlet. És de, el tudnám képzelni, hogy volt ez még több is, de a szárnyaim lenyesődtek olvasás közben, annyira fantáziátlan, szegényes a szöveg. Ha ott három alkalmat ír, akkor sajnos csak annyi van, érthető? Erre húzunk fel egy mély szeretetre épülő, tartalmas kapcsolatot. Lássuk a szereplőket: a nagypapa tényleg súlyos alkoholista, az a típus, amelyiket a bodegában a pult támaszt meg, hogy ne essen pofával a poharába, roppant mély eszmefuttatásai szoktak lenni a világ dolgairól, amik legtöbbször nyilván nem koherensek, itt pedig még irányított pedagógiai célzatú mondatai is vannak, kb. minden tizedik sorban, miközben parttalanul káromkodik és vedel, éspedig, hogy neked (az unokának) nem szabad se káromkodni, se inni, értem? De azért kóstold csak meg ezt a deci bort, $@!%, tolja a fiúcska orra elé szíves mozdulattal a poharat. Semmi bajom a káromkodással, én is űzöm, de ez itt egyszerűen szörnyű, csak úgy van, nem épül bele a szövegbe, nem tűnik ki belőle, hogy szerves alkotóeleme lenne a nagypapinak. Ez vagy azért van, mert írónk nem látott még lepusztult alkoholistát, vagy azért, mert nem tud szöveggé transzponálni (írni). Hajlok az utóbbi felé, annak nagyobb a valószínűsége. A gyerek. Ó, hát a gyerek. Az elején azt hittem a prezentált értelmi szint alapján, hogy nem lehet több 5-6 évesnél. Később tett egy olyan kijelentést, amitől lehidaltam (épp ekkor lehetett huszonéves)**, még később kiderült, hogy szinte tizenkét éves. A gond csak azzal van, hogy értelmi szintje és képességei folyamatosan fluktuálnak a könyv folyamán, a köztük levő távolság pedig túl nagy. Van egy anya is, akinek agyonhajszolt életét kb. abból ismerhetjük meg, hogy amikor Olivér kérdez valamit, akkor azzal a rendkívül elmés kijelentéssel hallgattatja el, hogy fejezze be ezt a dedós/óvódás fontoskodást és természetesen nem válaszol semmire. Innen a reveláció, hogy a kérdezés fontoskodás. Az ember mindennap tanul valami újat. Később egyetlen nyúlfarknyi fejezet erejéig úgy viselkedik, mint egy szülő, annak kapcsán, hogy az író érzékeltetni szeretné (de megint nem sikerül): a nagypapi épp delirál. Ezt is vasvillával kell visszatuszkolni a szövegbe, annyira idegen. A legnormálisabban megformált szereplő a nagymama, talán azért, mert gyakorlatilag nem szerepel, így nem adódott alkalom/lehetőség alulírni őt is. Satöbbi, satöbbi.
Van még benne egy álmoskönyv is, ezáltal ismerhetjük meg Olivér és nagyapja küzdelmeit, kínlódásait, félelmeit, mind az elmúlással kapcsolatosan.
Ennyi a váz s mivel a váz gyengécske és instabil, a tartalom is lehullik róla. Már ha úgy tekintjük, hogy van tartalom. Én eltekintek tőle s nem is folytatom tovább, mert értelmetlen. Úgy rossz, ahogy van***.
Az most könyvtől független, hogy a Fennvaló mentsen meg mindenkit egy alkoholista nagyapától (akárkitől). Ez, a könyvbéli nagyapa nem szabadszájú, nem vagány, egyszerűen csak önző és nem törődik senkivel és semmivel, mint nagyjából minden függő. Nekem két borzasztó, képzett diktátor jutott nagyapának, de soha nem cserélném el őket egy alkoholistára, pedig amúgy elcseréltem volna/ném őket elég sok nagyapaszerű nagyapára. Az elnyomó rendszerek és képviselőjük ellen lehet hadakozni, az addikció ellen majdnem lehetetlen addig, amíg az érintett is nem gondolja hasonlóan. De ezt mind tudjuk.
*az más kérdés, hogy nem is fogok, több okból sem
**"Édesből keserűt készítünk, erre vagyunk képesek – mereng Olivér." (ez már majdnem egzisztencializmus)
***Amiért valójában nagyon rossznak tartom a könyvet, az a folyamatos szájbarágás. Mindig meg van nekünk, olvasóknak mondva, hogy most ezt kell gondolni, most a szereplőknek az játszódik le a lelkivilágában, ez az álom ezt jelenti, az meg azt, most ebből ez következik, abból meg az és így tovább. Az olvasó néha hülye, az tény, de soha nem ennyire. A kérdés már csak az, hogy miért lett ez ebben a könyvben mégis megelőlegezve neki?

1 hozzászólás
olvasóbarát P>!
Hartay Csaba: Holtág

Kezdem a külcsínnel, a kötet borítója csábító. A téma szintén érdeklődést felkeltő, a halál feldolgozása (feldolgozhatatlansága) minden ember számára előbb-utóbb előtérbe kerül. A kórházba kerülés, a kezelések és a környezet visszajelzései nem könnyítik meg a családtagok dolgát. Sokszor lehetetlen az otthoni ellátás, főként a gyógykezelés, a beteg hazakívánkozik, ez sokszor okoz lelkiismeretfurdalást a hozzátartozóknak. Hartay Csaba könyvében egy önsorsrontó nagyapa és tizenéves unokájának kapcsolata áll a középpontban. A nagyszülők és az unokák kapcsolata szabadabb, konfliktusoktól mentesebb lehet, nem terheli a szülők felelősségvállalásának kényszere, elég „csak” szeretni, nem kell feltétlenül nevelni. Ez persze már a szülők és a nagyszülők konfliktusának lehetőségét is magában hordozza. Ebben az esetben az unoka helyzetét nehezíti, hogy a nagyapa a férfi a családban, mert az apa már elment, (meghalt?), sőt egy testvér elvesztése is a terheket növeli. Olvasás közben eszembe jutott Darvasi László A 3 emeletes mesekönyv című kötete, amelyben a tabutémák feldolgozásával is foglalkozik. Nekem hiányzott a beszélgetés az anya és fia között, sok félreértést meg lehetett volna spórolni ezzel. Persze apa és lánya kapcsolata sem problémamentes. Szeretem egy irodalmi műben a különböző nézőpontokat, a gyermeki látásmódot is. Dragomán György és Kerékgyártó István gyermeki nézőpontból szemlélődő kötetei idéződtek fel az emlékezetemben. Vannak a regénynek olyan részei, amelyeket nagyon jól el tudtam fogadni, és vannak amelyek nem kerültek igazán közel hozzám.

mate55 P>!
Hartay Csaba: Holtág

Mindenki befolyásolható, ez alól én sem vagyok kivétel, de bevallom őszintén, engem elvarázsolt ez az erős érzelmekkel túlfűtött történet és persze a „cigarettafüst és piaszag”:) Nagyon szépen felépített mondatok, kiváló történetvezetés. Valahol titok lappang, mert nincs erőszak, nincs mesterkéltség (bár néha a pátosz átjárja a történetet), ellenben van emberség, tudás, fordulat és nagy mennyiségben múlt, valami eltűnőnek a megragadása. Ez a történet azonban nem az erősen didaktikus tartalomtól vált számomra maradandóvá, hanem attól a harmóniától, ami a könyv első sorától az utolsóig jelen van. Eltalált, szeretnivaló karakterek: a nagyapa és unoka, (az elválaszthatatlan „barátok”), ember-ember kapcsolatának bájos ábrázolása. Sajnos, én nem ismertem nagyapáimat, korai haláluk miatt. Olivér szemén át kicsit gyerekszemszögből „láthattam, megismerhettem” őket. Vigyél még el engem valahova…Köszönöm Neked, Hartay Csaba. spoiler


Népszerű idézetek

Baráth_Zsuzsanna P>!

Dehogyis volt hős a fater. Áldozat volt. Egy olyan áldozat, akinek a teste túlélte a harcokat, de a lelkét szitává lőtték.

48. oldal

Baráth_Zsuzsanna P>!

Olivér, maholnap felnőtt ember vagy, olvass. Ha nem olvasol, bunkó maradsz. Mindegy, hogy mit, csak olvass, Illetve nem mindegy, mit.

43. oldal

1 hozzászólás
mate55 P>!

Olyan ez, kisfiam, mintha a fütyiversenyt egy punci nyerné – mondja a nagypapa, majd beránt.

(első mondat)

4 hozzászólás
robinson P>!

– Nekem is az kéne. Valami jó könyv vagy film, ami kikapcsol végre, és nem gondolnék nagyapádra. Ilyenkor érzem, amikor nincs itt, hogy mennyire hiányzik. Akármilyen is tud néha lenni, nem jó nélküle.

101. oldal

A_Shara>!

Senkik vagyunk, csupán apróhalak mind, alig
marad utánunk valami, csak a gyorsan csituló
hullámok, majd apadás, és végül a kiszáradás.

210. oldal

robinson P>!

– Osztán mi van az iskolában?
– Semmi különös – vágja rá Olivér.
– Mindig ez van. Az iskolában nincs semmi, de mindennap odamész. Csak van ott valami. Valaminek lennie kell – mérgelődik az öreg.

9. oldal

ppeva P>!

– Mondhatok neked erre egy verset, papa?
– Mondj. Úgyis elmondod, ha akarom, ha nem.
– Jó. Akkor kezdem, nem lesz hosszú, nyugi.
– Nyugodt vagyok, eleget idegeskedtem én az életemben.
– Így szól:

    Nemes Nagy Ágnes: LÁZÁR

     Amint lassan felült, balválla-tájt
     egy teljes élet minden izma fájt.
     Halála úgy letépve, mint a géz.
     Mert feltámadni éppolyan nehéz.

– Aktuálisnak tűnik – hümmög nagypapa.

213. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Nemes Nagy Ágnes
2 hozzászólás
Wiggin77 P>!

HIDEG

Hideg volt a kórház kertjében.
És a kezed is, amikor megfogtam.
Azt álmodtam, horgászok nélküled.
De halakat nem fogtam.

Te is biztos álmodsz.
Mély vízbe merültél.
Kihúználak onnan,
de nagyobb bajba kerültél.

Adnék neked levegőt,
mert magadtól nem veszel.
Öntsél a borodból,
akkor is, ha nem leszel.

122. oldal

utazó>!

Nincs szeretet, lelécelés van. Elhagyás. Elhagysz mindenkit, aki kicsit is idegesített.
– Unalmas ez a Föld?
Fú, nagyon. Mert be vagy zárva a megrögződéseidbe. El kell dobni a testedet ahhoz, hogy igazi útlevélhez juthass.

215. oldal

1 hozzászólás

Hasonló könyvek címkék alapján

Varga Katalin: Barátom, Bonca
Aglaja Veteranyi: A gyermek a forró puliszkába esett
Holden Rose: Az ellopott karácsony
Dragomán György: Máglya
Vámos Miklós: Zenga zének
Berg Judit – Polgár Judit: Alma
Dragomán György: A fehér király
Timár Krisztina: Mese a keselyűspusztai Kincses-házról
Vámos Miklós: Sánta kutya
Kornis Mihály: Nekem az ég