Fekete ​lángok 2 csillagozás

BERNARD B. DADIÉ

KÖSZÖNÖM NÉKED, URAM…
JE VOUS REMERCIE MON DIEU…

Köszönöm néked, Uram, hogy feketének teremtettél,
fölhalmozott fájdalmak
sötét summájául,
s fejemre adtad
a világot.
Kentaurnak jelmezében
őshajnaltól cipelem így a mindenséget.

Esetleges szín csupán a fehér,
míg a fekete – színe minden napnak.
Az őséj óta cipelem így a mindenséget.

Elégedetten
szemlélgetem a világ
hordására teremtett fejem
alakját.
Boldoggá tesz orrom
vonala. Szaglászom a világszelet.
Combom
formái szép teltek.
Velük járom a világegyetemet.

Köszönöm néked, Uram, hogy feketének teremtettél,
fölhalmozott fájdalmak
sötét summájául.

Harminchat kard döfte át szívemet.
Harminchat parázs üszke testemen.
Vérem vöröslik kálváriák fehér haván.
Vérem vöröslik, ha bíborban hasad a hajnal.

De elégedetten
hordozom, lám, a világot,
noha karom kurta,
    lábam nyurga,
        és az ajkamon dús a hús.

Köszönöm néked, Uram, hogy feketének teremtettél.
Esetleges szín csupán a fehér,
ám a fekete – színe minden napnak.
Idők hajnalától hordom a világot,
s ha szemem a szurok-éjben fölragyog – ez a fény.

Köszönöm néked, Uram, hogy feketének teremtettél.

Keszthelyi Tibor fordítása

153-154. oldal

JEAN-BAPTISTE TATI-LOUTARD

LEVÉL EGY NEW YORK-I LÁNYNAK
LETTRE à UNE FILLE DE NEW YORK

Messziről írok neked, Kongó partjairól,
Szemközt MBamou szigete, kis zöld rög,
Mely a vizek sodrába menekült,
Hogy a Föld forgásából kimaradjon.
Közel az utca: mint a folyam, árad
Ott, a fű mögött, mely mintha a tücskök
Lármája miatt magasabbnak tűnne.
Futnak a kocsik, de nem gázolnak el
        semmi emléket.
Sajnállak téged, ott, a beton és acél
        sivatagában,
Hol az ember legszebb álmai
Banditák zsákjába kerülnek.
Félsz, bizonnyal, az elhagyatott
        negyedekben,
Ha a hold már nincs az éj csúcsán.
Mit akarsz, a lét nem kerek, mint a Föld.
Fennakad nap mint nap egy-egy tüskén.
Itt van tollamon minden arcvonásod.
És szavaid is, zseniálisak:
„Harlem – az Éj, éjek éji helye.”
Olykor így láttalak: fa vagy,
Melyben nyugalmas szellem lakik
S egy pillanattal később a ritmus
Csepp csípése éri bokádat;
Akkor tengeri kígyó lettél újra,
Mely visszatér, hullámok csavar-ívén
        a forrásokhoz.
Majd karjaimban égtél, perzselőbben,
Mint erős évszakom napsütése.
Veled éltem, mint a fa törzse, mely
Viharos időben megtartja ágát…
Adieu! a toll nem követi vonalát, nézd,
Csillagok vázájában forr az éj.

Tandori Dezső fordítása

110-111. oldal

ROGER ASSOUAN

MAGÁNY…
SOLITUDE…

Magány,
            gyűlölet-gyötörte világegyetem.
Magány,
            boldogsággal átitatott világ
            árnyékodban nyugalmat lel szivem.

            Egy szép napon tükrömbe nézve
            két nagy sem nézett vissza rám
            és te
            régi kedves barátnőm, oh
Magány,
            magamra hagytál velük.
            Futni akartam.
            Egy árny haladt el ablakom alatt
            és én a mult szűk
            sikátorában találtam magamat.
Magány,
            mondd, a nedvesség mért nyöszörög
            reményeim sorompói mögött
            és mért nem tűzött soha egy sugarat
            ezekre a fakó falakra a nap,
            amelyekről a szenvedés csorog.
Magány,
            elhaló kiáltások menedéke.
Magány,
            boldogságom talapzata
            hová ragadsz?
            Világod testemre szabott
            hisz félek az idegentől
            meséi túlságosan tanulságosak.

Tóth Éva fordítása

137-138. oldal

ANOMA KANIÉ

MIND, AMIT NÉKEM ADTÁL
TOUT CE QUE TU M'AS DONNÉ

Mind, amit nékem, Afrika, adtál,
erdők, tavak, ködsujtásos öblök,
mind, amit nékem adtál,
tánc, zene, tűz körül virrasztók történetei,
mind, amit napod bőrömbe mart,
az ősök feketesége,
mely véremből ki nem törülhető,
mind, amit nékem, Afrika, adtál,
oly lépéssel kényszerít
járni, mely semmi másra nem hasonlít,
a csípő összetört az idő súlya alatt,
a lábak szélesek a gyalogolástól,
mind, amit adtál örökömül,
s még a talpamra tapadt restséget is,
büszkén viselem homlokomon,
egészségem nem hagyhat el már,
s elindulok,
fajtámat dalolva, mely se jobb,
se rosszabb, mint a többi.
Mind, amit nékem, Afrika, adtál,
pusztákat, melyeket zenited aranyoz,
vadjaidat – perverz hirükkel,
bányákat, méhed rejtett kincseit,
ellenségeid csábitóit,
fájdalmadat a vesztett édenek felett,
mindezt könyörtelen kézzel oltalmazom,
ameddig a láthatár fénye ér,
hogy csorbítatlanul maradjon fenn örökre
a küldetés, amit rádbíztak az egek.

Hárs Ernő fordítása

155-156. oldal

HENRI LOPES

KATANGA HARANGJA…
DU CôTÉ DU KATANGA…

Katanga harangja
Vészt zengő óriás
Hullt le az éjjel
Égből zuhogó víz
Homlokról gördülő víz
Szemünkből áradó víz
Hullámozva folyó víz
Teaszínű folyam
Mind nyögdécselve siratja
Lehullt az éjjel
Halál óriás-arca

Katanga harangja
Ha mondják neked anyám
Ujjal mutatva
Íme ott a helye lám
Ott az elveszett gyermek
Ne hidd a szót anyám
Ne hidd ne hidd el
Volt itt egy óriás
Lehullt az éjjel
Ezen az éjszakán
Katanga vészharangja

Kötényes fekete nők ti
Hozzátok könnyeitek
Áradjon vele eszelősen
Házról-házra üzenet
Hallja a falu ha nem hihet
Hallja óriás halálát
Tudja meg mi történt éjjel
Ezen az éjszakán
Katanga vészharangja
Szívünk siratja
Ne szégyelljük jó társak
Mint egykor a gyásznapokon
Hajdan ádvent idején
Összegyűlünk esküszünk
Kezünk magasba emeljük
Ujjaink rettentsenek
Katanga harangja zengj csak
Esküszünk megyünk

Vonulunk rendben
Négyes sorokban
Vonulunk hadrendben
Óriás-temetésre
Elmegyünk el
– Mert a szíve nem szünik
Mert szívünkben ott dobog –
Ujjunk emeljük
Katanga harangja
Elmegyünk eltemetni

A trópusi sisakot
A zsarnok sisakot
Fekete fehér khaki
Mit számít a szín

Tandori Dezső fordítása

108-109. oldal

CHARLES NOKAN

BÖRTÖNNAPLÓ
CARNET DE PRISON

2

Néger vagyok.
Rabszolga voltam Caesar alatt.
Én építettem a piramisokat, a várakat, a felhőkarcolókat.
Fekete vagyok, mint a holdtalan éjszaka.
Az én vérem termékenyítette meg a csak magára gondoló Európa síkságait.
Én robotoltam az ültetvényeken,
a gyarmatosok meg a jenkik gyáraiban.
Néger vagyok, sohase feledem sokszoros láncaimat.
Én szenvedek Kongóban,
Mozambikban, Angolában,
a gyarmatosítás és az imperializmus golyói
szétzúzták koponyámat, széthasogatták szívemet.
Én vagyok a proletár, aki térdre bukik, mielőtt nyomorult vackára érne Santo Domingóban,
Algériában és Vietnamban…
Büszke néger vagyok, öklöm emelem
minden elnyomásra.
Én vagyok Toussaint Louverture, Lumumba, Ben Barka…

Pór Judit fordítása

133. oldal

BERNARD B. DADIÉ

HA VALAKI ÍRNI AKAR
NOIR SUR BLANC

                 Egy habozó bajtársamnak

Ha valaki írni akar,
Nem kell ahhoz nagy tudomány,
Elég, ha szeme látvánnyal van tele,
A szíve szenvedéssel.
Elég jó tárgy lehet
Az orkán tépte viskó,
A függönytelen nyomorult kalyiba,
Mert a használt függöny is fényűzés,
S egy szál szemvidító virág se előtte,
Hisz az felesleges,
Jó tárgy az is.

        A férfi gondjai,
        Az asszony aggodalmai,
        Az anya könnyei,
        A menyasszony félelmei,
A virágzó akác árnyékában táncoló legyek,
A szitakötő a pajkos szél becézte nádon,
Egy csillag, a karámba megtérő gulya,
A munka, melyből nem lehet megélni,
Az éhség, mely asztalhoz ül, s feláll velünk hűségesen,
Az érdes nap marása hátunkban, oldalunkban, könyökünkben,
A nem ágyban szült gyerekek,
A kórházakban a gyógyszerhiány,
A békére uszuló háborúk,
A fehér galamb, mely nem tud hova szállni,
És annyi, annyi más tárgy…

De igazán az tud írni,
Aki eltelt szent haraggal,
Aki a kimarjult bokájú
Emberek álmaira gondol,
Az iskola híján megfulladt zsenikre,

        Aki tudja,
A terjengő homályt hogy gerjeszti az érdek,
Hogy röghöz kösse az embert, hogy soha
Ne nézzen az égre, a csillagokra, a tág világra,
Hogy a régi világ gépei
Soha meg ne szűnjenek forogni,
Öntsék a flották a sóvár
Európára arany-, ámbra-, fűszerrakományaikat.
Aki mindezt látja, aki mindezt tudja,
Aki a közös kincstárnak kész odaadni
        A magáét,
És fényt gyújt a sötétben.

Mert ha valaki írni akar,
Nem kell ahhoz nagy tudomány,
Elég ha a szívére hallgat,
A többi csak cikornya.

Lator László fordítása

144-145. oldal

EMMANUEL BOUNDZÉKI DONGALA

A TENGER
LA MER

I
Ujjongó tömegek, tébolyodottak.
Úgy felzaklatva, hogy tajtéksörénybe
burkolják magukat.
Elefántszerű mondai formák vízforgatagokat ontók
melyeket farkára vesz a szél.
Gigászi oszlopok, melyek összecsapnak s lerogynak
titáni harsogással.
Dobok vonulása, melyek a habok ütemére vernek
s mit a láthatár köréig továbbít a hullám.

II
Sima csend. Végtelenség. Kristályszilánkok
szemvillanásaiban felfüggesztett öröklét:
Egy tökéletesült világ végső pihenője.

Hárs Ernő fordítása

123. oldal

A krokodil könnyei meghazudtolják a bőrét –
emlékezzetek erre. És emlékezzetek Spanyolországra,
               Guernicára,
emlékezzetek álmokra, melyek megkeserednek.
               A korunk
pöcegödrein úszkáló eszmékre –
elvetélt magzatokra – emlékezzetek. És
Lidicére – és Sharpeville-re is. Emlékezzetek.
Mikor, biztos távolból, jámbor korholása
trónján, megszáll titeket a próféta hangja –
"a világ csupa zűr, kívül, belül"* et cetera,
emlékezzetek az iszonyú szépségre is a születés
               kapujában.

…
(Tornai József fordítása)
– - – - – - – - – - – -
* Yeats: Második eljövetel. (Nagy László fordítása)

314. oldal (Wole Soyinka: Szigidi (részlet) // in: Nigéria)

TCHICAYA U TAM'SI:
KÖZÖSSÉG II.

Mikor a férfi hívebb lesz a férfihez
az asszony figyelmesebb a holdra
a gyermek fogékonyabb apja cirógatására
kezem eljövő hajnalról készít rajzolatot

az élet újra megalkotja majd a testem
és váratlan kovakő emlékezetem
többé nem gyúrja majd a bűn agyagját
testvéreim közül egyiknek sem a hátán

Ó az Utolsó Vacsora kenyerének a fénye!
Ó ama kehely borának a melege!
minden egy áldott méh hasonlatosságára!
az életem már többé nem emészt el…

Nemrégiben szomorú volt embernek lenni
minden bőrszín külön gettót alkotott
a pórusokon át csak izzadva törtünk ki belőle
mindenütt ahol árnyék voltam csattogott a korbács
de már a nyelvem csattog
akár a keserédes csalán
amióta balzsamot tudtam facsarni a hangomból

(Parancs János fordítása)

102-103. oldal (in.: Kongói Népi Köztársaság)