A ​rabbi szombaton megéhezett (Rabbi-könyvek 2.) 76 csillagozás

Harry Kemelman: A rabbi szombaton megéhezett

Harry Kemelman krimisorozatában a hét minden napjára jut egy gyilkosság, de ha A rabbi pénteken sokáig aludt, vajon mi történhetett szombaton? Harry Kemelman díjnyertes krimisorozatának első kötete tavaly hódította meg a magyar olvasókat. A történet nem kevésbé fordulatos és kacagtató folytatásában bepillantást nyerhetünk a Talmudon alapuló nyomozásba, egy kisvárosi zsidó közösség mindennapjaiba és a páratlan David Small rabbi életébe, aki a The New York Times szerint „az utóbbi évek legszórakoztatóbb nyomozója”…

Eredeti megjelenés éve: 1966

>!
Konkrét Könyvek, Budapest, 2008
366 oldal · puhatáblás · ISBN: 9789637424373 · Fordította: Kelemen László

Enciklopédia 3


Kedvencelte 2

Várólistára tette 20

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

cicus61 P>!
Harry Kemelman: A rabbi szombaton megéhezett

Hát ez a rész most nem fogott meg annyira. Nem is történik sok minden jó ideig. Aztán kiderül, hogy ami balesetnek gondolnak, az gyilkosság, aztán nagysokára kiderül, hogy ki követte el és miért. Közben újra a rengeteg zsidó életformáról és életstílusról szóló rész, amitől egy kicsit besokalltam. Az első rész jobban tetszett, kicsit „pörgősebb” volt. David és felesége nagyon helyes kis páros, nagyon megszerettem őket, majd egy kicsit később belefogok a többi részbe is.

ziara>!
Harry Kemelman: A rabbi szombaton megéhezett

Bírom ezt a Small rabbit. Érdekes gondolkodásmódja van. Nagyon szeretem ezt a sorozatot, mindig is vonzott a zsidó kultúra, szokások, és ezekből a krimikből nagyon sok mindent le lehet szűrni ezekről is. Kellemes kikapcsolódást nyújtanak és viccesek, ami nem hátrány:)

ppeva P>!
Harry Kemelman: A rabbi szombaton megéhezett

Egyhúzásra kiolvastam a sorozat 1. és 2. részét, és így sem lett unalmas.

gyuszi64>!
Harry Kemelman: A rabbi szombaton megéhezett

2022/181, 14/71 eddigi értékelés

Ez is jó volt, de az indítókötet színvonalát nem éri el. Persze az egyik (tipikus sorozat) probléma az, hogy sok a téma/motívum átfedés a két kötetben, azaz a szerző nem tudott megújulni. De nekem inkább az a gondom, hogy az első rész környezetábrázolása jobban sikerült (erőteljesebb, hitelesebb).

Dénes_Gabriella>!
Harry Kemelman: A rabbi szombaton megéhezett

Egy kis klasszikus krimitoposz (zárt szoba rejtélye) elegyítve kulturális információkkal. Nekem picit sok volt a temető körüli huzavona, ezért is vontam le fél csillagot, illetve azért, mert a megoldás elég hümmhümm, mármint a rávezető nyom.
Egyébként tartok mindent, amit az első kötet értékelésében leírtam.

Zsofir>!
Harry Kemelman: A rabbi szombaton megéhezett

Második rabbi-könyvem, el vagyok ragadtatva. Ez a krimi nem csak kikapcsol, hanem a zsidó kultúrát is bemutatja. A rabbi észjárása csavaros, mindenkinek megfelel, de néha ráfér, hogy a felesége útba igazítsa. A temető körüli vita egy kicsit hosszú, de nem baj, mert közben több szereplőnek megismerhetjük a színét és a visszáját.
Ezt a könyvet azoknak is ajánlom, akik nem szoktak krimit olvasni vagy kerülik a véres jeleneteket.

lauranne>!
Harry Kemelman: A rabbi szombaton megéhezett

Egy újabb Small rabbi történet, talán a negyedik. Semmi extra. De szeretek belelátni a zsidó közösség mindennapjaiba, megmosolyogtató, milyen komolyan veszik a zsinagógában a címeket, rangokat; és mivel nem vagyok krimifaló, éppen nekem való: Ezekben a történetekben a bűnügyet mindig másodrangúnak érzem.

peka87>!
Harry Kemelman: A rabbi szombaton megéhezett

Első alkalommal sikerült előbb rájönnöm a titok nyitjára, mint hogy a rabbi ezt közölte volna. Azt nem mondanám, hogy hamarabb jöttem rá, mint ő, de azért ez is sikerélmény :)
Ezen kívül a történet szokás szerint teljesen elvarázsolt, nagyon szeretem ezt az amerikai kisvárosi hangulatot, ahol mindenki tud valamit a másikról, és a helyi közösségeknek fontos szerepe van a mindennapi életben, még ha ez nem is mindig pozitívum.
Az egyetlen gondom az volt, hogy ebben a részben egy kicsit vontatottnak tűnt nekem néhol a történet, de lehet, hogy csak egy rossz pillanatomban álltam neki az olvasásnak.

smetalin>!
Harry Kemelman: A rabbi szombaton megéhezett

Tényleg nem kifejezetten krimi, a 100. oldalon meghal valaki, a 200. oldalon kiderül, hogy gyilkosság, a köztes oldalak arról szólnak, milyen is a zsidó életforma, milyen hagyományok vannak. és még a fennmaradó 150 oldalon se igazán van nyomozás, csak kilogikázza a rabbi mi történhetett! Összességében aranyos kis történet, olvasható!


Népszerű idézetek

Dénes_Gabriella>!

Az életben néha választani kell, hogy Isten kedvében akarunk-e járni vagy az emberekében. Hosszú távon Istennel érdemesebb jóban lenni, mert kevésbé hajlamos a felejtésre.

10. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: Isten
ppeva P>!

Sok nagyivót ismerek, de egyetlen olyat sem, aki az alkoholizmus miatt lett volna öngyilkos. Egyszer megkérdeztem egy itt nyaraló pszichiátert, szerinte mi lehet az oka. Tudja, mit mondott? Azt, hogy ezek is öngyilkosok, csak a hosszabbik utat választották.

Kapcsolódó szócikkek: alkoholizmus
Dénes_Gabriella>!

– Maguk nem hisznek a halál utáni életben és az örökkévalóságban?
– Mi abban hiszünk, hogy az elhunyt lelke tovább él a tudatunkban, a barátok megemlékezéseiben és azokban a dolgokban, amelyeket az illető az élete során létrehozott. Ha vannak gyermekei, akkor természetesen azokban is.

11. fejezet

Kapcsolódó szócikkek: halál
ppeva P>!

Egy olyan kisvárosban, ahol nem lehet titkot tartani, a titkok valójában közismertek, csak nem beszélnek róluk nyíltan.

29. fejezet

Dénes_Gabriella>!

– Jelenleg nincsenek fájások, de ez elég gyakori jelenség. Az asszonyságok néha ellustulnak vagy szeszélyesek és meggondolják magukat. Ha nem így lenne, nem is lennének igazi nők – mondta hahotázva. – Éjszakára mindenképpen itt tartjuk.

35. fejezet

1 hozzászólás
ppeva P>!

Azért tett meg engem a temetési bizottság vezetőjének, mert kifundálta magában, hogy aki el tudja adni a biztosításokat, az majd eladja a sírhelyeket is. Ő is azt mondja, amit én: faramuci és megfoghatatlan. Ő szokta ezt mondogatni: „Marve, amikor te életbiztosítást adsz el az ügyfeleidnek, az olyan, mintha arra fogadnál velük, hogy szerinted életben maradnak, ők meg arra, hogy szerintük meghalnak. A sírhelyeladás olyan, mint egy fogadás, és ugyanolyan trükkös dolog rávenni őket.”

eeszter>!

Minden zsidó ünnephez és szertartáshoz hozzátartozik az ivás. A zsidó húsvét alkalmával mindenkinek meg kell innia legalább négy pohár bort , a gyerekeket is beleértve. Gyenge bor, de akkor is van benne alkohol. Be lehetne tőle rúgni, de egyetlen olyan húsvétra sem emlékszem, hogy bárki részeg lett volna.

130. oldal

eeszter>!

– Maguk nem hisznek a halál utáni életben és az örökkévalóságban?
– Mi abban hiszünk, hogy az elhunyt lelke tovább él a tudatunkban, a barátok megemlékezéseiben és azokban a dolgokban, amelyeket az illető az élete során létrehozott. Ha vannak gyermekei, akkor természetesen azokban is.

118. oldal


A sorozat következő kötete

Rabbi-könyvek sorozat · Összehasonlítás

Hasonló könyvek címkék alapján

J. D. Robb: Halálos testvériség
Janet Evanovich: A négy fejvadász
Julie Garwood: Kegyes halál
Elle Cosimano: Finlay Donovan mindent visz
Liliana Hart: Go-go girl és a halott örökös
Janet Evanovich – Lee Goldberg: A nagy hajsza
Lawrence Block: A betörő, akit temetni veszélyes
Julie James: A hamis partner
Lee Goldberg: Mr. Monk és a tűzoltók
Amanda Quick: Lekésett esküvő