Román ​megszállás Magyarországon 4 csillagozás

Napló nem diplomata módra
Harry Hill Bandholtz: Román megszállás Magyarországon

„A néhai Harry Hill Bandholtz vezérőrnagy ezt a naplóját nem publikálás céljából írta. Amikor azonban sikerült elolvasnom, felfedeztem, mint a világháború időszakának fontos történelmi dokumentuma, és abban a szerencsében lett részem, hogy Bandholtz tábornok özvegyétől, Mrs. Inez Clair Bandholtztól engedélyt kaptm arra, hogy hozzáférhetővé tegyem a napló tartalmát a történelem és a diplomácia tanulmányozói számára. Úgy érzem a napló szobrot állít egy becsületes, tisztességes és emberséges amerikainak, aki honfitársai legjobb típusát képviselte egy szerencsétlen országban…” Fritz-Konrad Krüger előszavából

>!
Magyar Világ, Budapest, 1993
246 oldal · ISBN: 9637815503 · Fordította: Baktai Erik

Enciklopédia 2


Most olvassa 1

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 8


Kiemelt értékelések

Zoltán_Bálint>!
Harry Hill Bandholtz: Román megszállás Magyarországon

Nagyon nehéz olvasmány volt, a könyv témája miatt, de ennek ellenére hasznos. Érdekes volt olvasni egy olyan ember benyomásait, akit semmi sem kötött ehhez az országhoz, mégis ide szólította a kötelesség és ha már itt volt, akkor megpróbált tisztességesen helytállni és amit tapasztalt azt le is dokumentálta. spoiler

Tiger205>!
Harry Hill Bandholtz: Román megszállás Magyarországon

A tiszt aki lovaglóostorral kergette ki a fosztogató román katonákat a Nemzeti Múzeumból – csak érdekes lehet a könyve! Kiváló kordokumentum, s még valami: tükröt tart elénk: így láttott akkor (s kicsit ma is) egy amerikai ember.
Nem véletlenül kapott szobrot.

NB14>!
Harry Hill Bandholtz: Román megszállás Magyarországon

Harry Hill Bandholtz vezérőrnagy (1864-1925) a budapesti amerikai katonai misszió parancsnoka volt (1919. augusztus – 1920. február), ő építette ki az amerikai katonai rendőrséget. Napi rendszerességgel írt naplójába, amely fontos történelmi dokumentuma a román megszállás időszakának.


Népszerű idézetek

NB14>!

Csodálatosan eufemisztikus, de abszolút nem John Bull-szerű. Milyen lenne ma India, Egyiptom vagy Dél-Afrika helyzete, ha más rossz gyerekek is úgy verekedtek és ölelkeztek volna, mint a rossz kis Románia, amelynek keze és ruhája összekoszolódott a Szövetségesei készletéből lopott mozdonyok és gépek zsírjával, arcukat pedig telekenték lopott dzsemmel, gyomrukat pedig felpuffasztotta az élelmiszer-mennyiség, amelyet a Szövetségeseiknek kell majd pótolnia? Arra lenne szükségük, hogy erőteljesen ellássák őket egy adagnyi józan ésszel.

NB14>!

A Szövetséges katonai Misszió, egy porcelántojásokon ülő kotlóstyúk türelmével, megtett minden emberileg lehetségest annak érdekében, hogy rávegye a román főhadiszállást a Legfelsőbb Tanács kifejezett kívánságainak teljesítésére és bármely ünnepélyes ígéretének betartására. Ez a jóakarat egyoldalú volt és bosszúra talált.

NB14>!

Magyarország román megszállásából ítélve, kis latin szövetségeseink egy Mississippi folyóbeli ragadozó hal kifinomult fosztogató étvágyával rendelkeznek, egy fiatal kakukkmadár lovagi ösztönével, s ugyanazzal az igazság utáni vágyakozással, mint amilyen vágyakozást egy tengeribeteg tanúsít sertéshús és bab iránt.

Kapcsolódó szócikkek: Mississippi (folyó)
NB14>!

1919. augusztus 16-án nyújtottak át Mandarescunak egy dokumentumtervezetet, melynek pontjai:

1. (a) Azonnal szüntessék be bármilyen készlet vagy tulajdon rekvirálását vagy eltulajdonítását, akármilyen természetű is legyen az, kivéve az ezen Misszió által erre a célra engedélyezett övezeteket, és akkor is csak olyan készleteket, amelyek a román hadsereg számára szükségesek és a Misszió kapjon tájékoztatást azokról a készletekről, amelyeket szükségesnek tekintenek.
(b) A román főparancsnok késedelem nélkül adjon át egy térképet, amelyen világosan kimutatja a rekvirálási övezeteket, és amely csapatai elhelyezését is mutatja.
(c) Azonnal szolgáltassék vissza tulajdonosának az összes, jelenleg román kézben lévő magántulajdon, mint például személygépkocsik, lovak, hintók, amelyek magánszemélyek tulajdonában vannak.
(d) Szervezzék meg a vasúti, postai és távíróvonalak fokozatos visszaszolgáltatását a magyar kormánynak.
(e) Ne rekviráljanak további épületeket, raktárakat és ingatlanokat és a lehető leggyorsabban evakuáljanak minden iskolát, kollégiumot és más hasonló jellegű épületet.
(f) Azonnal hagyjanak fel gördülőeszközök, vagy bármilyen magyar tulajdon hajón Romániába vagy arrafelé történő szállításával, állítsanak meg és vigyenek vissza Budapestre minden úton lévő vagy külső állomásokon hagyott gördülőeszközt vagy magyar tulajdont.
(g) Korlátozzák a köz- és magánügyek felügyeletét a városban arra a szintre, amelyet ez a Misszió hagyott jóvá.

2. A román kormány legkésőbb augusztus 23-áig bezárólag szolgáltasson teljes listát valamennyi hadi-, vasúti és mezőgazdasági anyagról, élőállat-állományról vagy bármiféle tulajdonról, amelyet román erők tulajdonítottak el Magyarországon.

Kapcsolódó szócikkek: 1919
NB14>!

A Magyar Leszámítoló és Váltóbank raktárában kiderítettük, hogy a románok mindeddig 2400 vagonrakományt foglaltak le és távolítottak el, amelyek főleg élelmiszert és takarmányt tartalmaztak, és naponta szállítanak el nagy mennyiségeket. A Magyar Posta-és Távírászati Hivatal raktárában hét, immár megrakott kocsit találtunk, kettőt cipővel, ötöt szőnyeggel és takaróval telítve. […] A Ganz Danubius Vállalat üzemében láttuk, ahogyan a románok szorgosan megraknak öt tehervonatot. […] Következőként a Magyar Központi Egészségügyi Raktárat látogattuk meg, és azt tapasztaltuk meg, hogy […] teljesen kifosztják ezt a létesítményt. […] a román főparancsnok kijelentette: sosem vettek el semmit, ami ne lett volna abszolút szükséges katonáinak harctéri felhasználása szempontjából. […] Az I. számú Magyar Katonai kórházban a románok kiparancsolták az összes pácienst és 57-en maradtak a kórházban, amelynek befogadóképessége 800 fő. Ezt az ötvenhetet súlyos sebeik miatt nem lehetett eltávolítani.[…] Az összes látogatott helyszínen magyar katonák végzik a munkát román őrök felügyeletével.


Hasonló könyvek címkék alapján

Susan Faludi: Előhívás
Kádár Lynn Katalin (szerk.): Magyarország 1938
Vasváry Ödön: Magyar Amerika
Andor László: Amerikai politika a XX. században
David Faber: München 1938
John Holt: Iskolai kudarcok
Rick Atkinson: Ágyúdörgés alkonyatkor
Alex Haley: Malcolm X önéletrajz
Amy Wills: Stranger Things rajongói kézikönyv
Pentelényi László – Zentay Nóra Fanni (szerk.): JLG / JLG