Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Vissza az Édenbe (Éden 3.) 33 csillagozás
Ha 65 millió évvel ezelőtt egy világméretű kataklizma ki nem irtja a Földön a dinoszauruszok többségét, ma ők lehetnének a bolygó uralkodó életformái. Harry Harrison Éden-trilógiája ebből az izgalmas feltételezésből indul ki, és megpróbálja megtalálni az emberek helyét a megváltozott körülmények között.
Kerrick és törzse sikerrel elmenekült az ellenséges hüllőcivilizáció, a jilanèk karmai közül, és egy csendes kis szigeten bújt meg, ahol ismét viszonylagos békében élheti életét. Persze az embereknek tudomásul kell venniük, hogy nemcsak a rivális értelmes faj vadászik rájuk, hanem a környező erdők nagyragadozói is, és hiába loptak fejlett fegyvereket, azokkal sem tarthatnak ki sokáig. És azt még csak nem is sejtik, hogy a jilanèk bosszúszomjas tudósai javában kutatnak egy olyan módszer után, amellyel mindörökre megszabadulhatnak a világukat fertőző kártékony emlősszaporulattól.
Az SF kétszeres nagymestere sosem áldozta fel a vad kalandokat a mély gondolatok oltárán,… (tovább)
Eredeti megjelenés éve: 1988
A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek Metropolis Media
Kedvencelte 2
Most olvassa 2
Várólistára tette 19
Kívánságlistára tette 28
Kiemelt értékelések
A harmadik rész is olvastatta magát, s bár újat nem igazán tett hozzá az előző kettőhöz, Harrison azért szépen elvarrta a végére a szálakat. Nem volt rossz, de nagyon lázba sem hozott már, azonban jó volt még egy kis időt eltölteni Kerrickkel és a tanakokkal, s olvasni az Élet Lányairól. Az ő száluk volt talán a legérdekesebb, a záró kötetbe ugyanis nagy eseményekből nem igazán jutott, az előző két részhez képest elég csendesre sikeredett; bár ezt nem is bántam, mert a mindennapokról is szeretek olvasni, még ha jilanékról is szólnak. Azt egy kicsit sajnáltam, hogy a paramutanok kevesebb szerepet kaptak, mint az előző részben, de összességében azért jó szórakozást nyújtott ez a kötet is.
Sajnos a második kötetre jellemző ötlettelenség itt is folytatódik, sőt. Ebben a részben újdonságot már nem kapunk, a lehetőségeket kihagyja az író, és a lezárás véletlenszerűségéhez képest túlságosan elhúzza a bevezetést. Mindezek ellenére nagyon olvasmányos a könyv, mert Harrison jól és nagyon élvezhetően ír, de nagyon rétestészta jellege van a történetnek. Ezt az egész világot és konfliktust két kötetben kényelmesen meg lehetett volna írni, és akkor nem érezné magát az olvasó sem kicsit átverve a harmadik rész végén.
Az Éden sorozat harmadik része is szerteágazóan olvasmányos volt. Tovább követhettem a Kerrick-kel, Herilak-kal, Vainté-vel, Lanefenuu-val, Ambalaszival és az Élet Lányaival történő eseményeket, döntéseiket. Az előző részekben megismert világ sok lehetőséget, bizonytalanságot mutatott, rengeteg irányban futhattak volna össze a szálak. Sokszor izgultam valamelyik általam megkedvelt csoport miatt, hogy ne mészárolják le őket. Nagyszabású csaták ebben a részben nincsenek, kisebb csetepaték fordulnak csak elő.
spoiler Sok kérdés nyitva maradt. Ez nem feltétlenül baj, de szívesen olvastam még arról, hogy mi történik később az Élet Lányaival, a szorogetszókkal, sikerül-e változtatni a jilané faj elnyomott hímjeinek körülményein.
Harrison könnyedén, gördülékenyen és jól ír. Ha az Éden sagát nézem a színvonal a nyilvánvalóan legjobb első kötet után telítésbe hajlik és a második-harmadik részben nagyjából standard közepes szinten állandósul. És sajnos állandósul az ötlettelenség is, csak néha villan meg valami. Mégsem vagyok elégedetlen, mert túl sok olyan sorozatot olvastam már, – pl. Dan Simmonds Hyperion/Endymionja, Frederic Pohl Átjáró sorozata – ahol a későbbi részekben nagyon is örültem volna egy akár gyenge közepes szinten állandósuló színvonalnak is… Szóval, a Vissza az Édenbe tényleg iparosmunka (de legalább az), bármiféle extra nélkül.
Jól indult a harmadik rész, pontosan ott indul„ ahol az előző véget ért. A befejező rész szálait azonban nem sikerült elvarrni, a történethez méltatlan befejezéssel lett lezárva a trilógia. Vagy az ötlet, vagy a kedv fogyott el Harrison részéről, de ez így sajnos nagyon gyenge lett.
Hihetetlen mennyire jó volt ez a trilógia.
Egyszerűen imádtam. Az első könyv első sorától a harmadik utolsó soráig feszült, izgalmas. Egyáltalán nem unalmas.
Sajnálom hogy az ismertető annyira szűkszavú, ezért is halogattam olyan sokáig hogy elolvassam, mostmár viszont legszívesebben elolvastatnám mindenkivel.
Egyértelmű volt a befejezés, mégis marha izgalmasak voltak az utolsó oldalak!
A trilógia harmadik befejező része. Minden sztorit igyekszik lezárni a szerző, illetve szépen tovább vinni. A gonosznak kikiáltott szereplő és többen meghalnak a történet végén, de valahogy mégis olyan érzetem van, mint ha nem lenne megfelelően lezárva a történet folyam. Nem kapunk egy boldog vagy boldogtalan befejezést.
Az emberiség és a jilanék nyugodnak tűnő viszonyába belepiszkál az ember újra. Az az érzésem, hogy a történet nincs teljesen lezárva, nem kap egy kerek egész értelmes lezárást annak dacára, hogy a záró jelenet meglehetősen drámai. Nincs igazi feloldozás és nincs kerek lezárás.
A szerző lehet, hogy azért hagyta így, mert bízott benne, hogy a történet folyamot megfilmesítik és folytatják.
Kerrick karaktere minimális jellem fejlődésen megy át és sokan semmit sem alakulnak át, ami szeritem szemet szúró hiányosság egy iyen hosszú trilógiánál. A történet folyamban van valami ami, valahogy tovább viszi az olvasót mindig a vastag könyvek átrágásán.
Nagy hátrányból indult most ez a kötet nálam, tekintve, hogy nemrég végeztem Dan Simmons Hyperion-sorozatának minden kérdést megválaszoló záró regényével, az Endymion felemelkedésével. Ahhoz a könyvhöz képest Harry Harrison Éden-trilógiájának záró kötete nemhogy nem kielégítő lezárás, még csak szükséges folytatásnak sem igazán nevezhető. Mindenesetre próbálom félretenni a csalódottságomat, és valamelyest kiegyensúlyozott értékelést adni az irományról.
Szóval kezdjük a pozitívumokkal. Az irány, a téma még mindig jó, az ötletben (mi lett volna, ha a dinoszauruszok nem pusztulnak ki, és a hüllők értelmessé fejlődőtt példányai egyszer szembetalálják magukat az emberiség őseivel) még mindig van, azazhogy lett volna potenciál. Kerrick két világ között vívódó karaktere még mindig hálás téma, és az öntörvényű jilané tudós, Ambalaszi alakja is telitalálat. Még a jilané renegát vallás (az Élet Lányainak hite) tanainak kibontása és gyakorlati alkalmazása is többé-kevésbé élvezetes…
DE akkor jöjjön az a bizonyos fekete leves: ezúttal Harry Harrison pofátlanul „riszájklingol”. Ebben a kötetben nincsenek újabb ősember törzsek, nincsenek újabb jilané találmányok, a szerző a már leosztott lapokkal játszik, az általa alkotott világhoz nem tesz hozzá. Olyan szereplők sem igazán bukkannak fel, akik komolyabban felkavarnák az állóvizet. Mindez nem is lenne olyan nagy baj, ha az író úr jól keverné a meglévő kártyákat és valami fergetegesen fordulatos végjátékot kerekítene a két faj háborújáról. Ez azonban nem történik meg, a korábbi részek mozgalmas csatározásai most elmaradnak, az akciók ezúttal mikroméretűek, a cselekmény mondhatni „alibi szinten” zötyög. A történet folyását jókora kihagyott ziccerek szegélyezik (pl. a kereskedelem, mint kézenfekvő békelehetőség negligálása; az érdekes berendezkedésű szorogetszók egyszerű „deportálása” a cselekményből; a halálosztó botok kiváltására készült megoldás gyakorlati alkalmazása, stb.), amíg el nem érkezünk a kissé suta, de már régóta áhított fináléig.
A kötetet a második bekezdésemben említett pozitívumok mellett Harrison lendületes írásmódja és az előző részekben felépítgetett világ menti meg. Nem azt mondom, hogy rossz könyv ez, de nem lett egy olyan patent befejezés, mint amit vártam. Lehetett volna más irányba is vinni ennek a folytatásnak a szekerét, ebben a formában kissé olyan „két és feledik” kötet érzetét keltette bennem. Szomorú vagyok, mert az előző két rész viszont instant kedvenc volt…
Népszerű idézetek
Még mindig évente találkozunk a paramutanokkal, hogy csereberéljünk. Ez a többiek dolga, én csak azért megyek, hogy találkozhassak azokkal a furcsa, barátságos emberekkel. Bár porrót nem adunk nekik azóta, hogy először – és utoljára – kaptak. A törött karok és lábak meggyógyultak. De egy kinyomott szem nem tud visszanőni.
358. oldal, Ajánlás
Hasonló könyvek címkék alapján
- J. D. Robb: Halálos születés 91% ·
Összehasonlítás - Margaret Atwood: A szolgálólány meséje 85% ·
Összehasonlítás - Timothy Zahn: Az utolsó parancs 86% ·
Összehasonlítás - Joanne Ramos: A Farm 80% ·
Összehasonlítás - S. K. Vaughn: Közöttünk a végtelen 73% ·
Összehasonlítás - Sophie Mackintosh: Kék sorsjegy 67% ·
Összehasonlítás - Octavia E. Butler: A talentumok példázata 86% ·
Összehasonlítás - Frank Herbert: Frank Herbert teljes science fiction univerzuma 1. 90% ·
Összehasonlítás - Robert Sheckley: Kozmikus főnyeremény 85% ·
Összehasonlítás - Ian McDonald: A dervisház 85% ·
Összehasonlítás