Helyet! ​Helyet! 64 csillagozás

Harry Harrison: Helyet! Helyet!

Egy párhuzamos univerzum 1999-ének New Yorkjában emberpróbáló az élet a környezetszennyezés és a túlnépesedés miatt. A vizet adagolni kell, és igazi húst csak a leggazdagabbak ehetnek, a többiek egyenízű szójakészítményeken tengődnek.
Három ember sorsa fonódik össze ebben a barátságtalan világban: Andy Rusch rendőrnyomozó, Billy Chung, a tajvani utcakölyök és Shirl, egy milliomos bűnöző kitartott szeretője járják haláltáncuk egyre szűkülő köreit a fojtogató tömegben, és csak remélhetik, hogy megérik a közelgő ezredfordulót.
Harry Harrison európai SF-nagymester világhírű regénye megrázó erejű antiutópia egy olyan lehetséges közelmúltról, amit egyelőre sikerült megúsznunk, de ez nem jelenti azt, hogy a jövőben ne kéne szembenéznünk vele.

Eredeti megjelenés éve: 1966

A következő kiadói sorozatban jelent meg: (Új) Galaktika Fantasztikus Könyvek

>!
256 oldal · ISBN: 9789639828070 · Fordította: Kamper Gergely

Kedvencelte 1

Várólistára tette 16

Kívánságlistára tette 9

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

>!
mandris
Harry Harrison: Helyet! Helyet!

Hát, bocsánat, Harry Harrison, de ez a regény az én szememben viszonylag gyenge próbálkozásnak minősül. Minden bizonnyal 1966-ban még akkut problémának érződött a nyugati világ túlnépesedése (is). Amit hiányoltam a regényből, már azon túl, hogy nem voltam teljesen elégedett a (véleményem szerint kissé egysíkú) karakterekkel, illetve főleg az Andy és Shirl közötti kapcsolat kezelésével, illetve hiányoltam valami olyan cselekményt, ami alkalmasabb lett volna a figyelmem fenntartására (ezt inkább az a remény tartott fenn, hogy most már aztán valaminek mindenképpen jönnie kell, mert az nem lehet, hogy ennyire ne legyen benne semmi fordulat), szóval, amit nagyon hiányoltam, az a túlnépesedés fenyegetésére adott spontán egyéni és társadalmi válaszok végiggondolása, a lehetőségekkel való eljátszadozás. Oké, van itt szélsőséges egyenlőtlenség, mint a szűkös erőforrásokért egyenlőtlen esélyekkel folytatott verseny szükségszerű következménye, de ez nekem kevés volt. Akire itt utalni tudnék, mint aki nagyon jól átgondolta saját disztópiájában egy fenyegetés lehetséges hatásait, az Merle a Védett férfiakban. Milyen ideológiák jelennek meg a túlnépesedésre adott válaszként? Milyen érdekcsoportok mozgósítanak. Hogyan hat mindez a demokratikus politikai berendezkedésre? Vagy, ha ezek az ideológiák nem születnek meg/nem terjednek el, a politikai változások nem következnek be, nincs mozgósítás, akkor mik azok a tényezők, amelyek ezt akadályozzák? Én szerintem Harrison egy nagyon ígéretes ötletet nem tudott kihasználni. Kár érte. Valószínűleg nem véletlen, hogy a filmben – amennyit tudok róla – továbbgondolták a regényt.

>!
csartak MP
Harry Harrison: Helyet! Helyet!

Meglehetősen nyomasztó jövőképet fest le, mégis jó volt olvasni, talán Harrison stílusa miatt.
Meg én is dögmelegben és augusztus 9-én álltam neki, ahogy a történet is kezdődik.
A szereplők jól kitaláltak, izgalmas – olvasmányos krimi, egy alternatív jövőben, (1999-re helyezve, a könyvet 1966-ban írta) ahol az emberek zsúfolásig telt városokban tengődnek, tömött, nyomorúságos, lakásnak nevezett lyukakban, mindez nagyon érzékletesen jellemezve. Nyüzsgő utcák, tömeg, tüntetések, áram és elektromosság hiány. Az ivóvíz az egyik legnagyobb érték, meghatározott mennyiséget lehet kapni. De mindenből hiány van, ételből, (a hús szinte ismeretlen fogalom) de mindennapi tárgyakból is. Egyik jellemző momentum, mikor a főszereplő rendőr a helyszíneléskor arra gondol, hogy elteszi majd magának a párnahuzatot, amibe a gyilkos szerszámot elszállítja. Na. szóval csak azt akarom mondani, jó kis könyv ez. Kikapcsolódtam rajta, még ha hülyén hangzik is, mert semmi pozitívum nincs benne…
(A rendőr nekem mindig olyan volt képzeletben, mint a Harmadik műszak Bosco-ja, nem tudom miért)

5 hozzászólás
>!
Ikarosz
Harry Harrison: Helyet! Helyet!

Meglepően elfelejtett, mégis zseniális könyv 1966-ból a klímaváltozásról, az urbanizációról, a társadalmi leépülésről. Bár kissé más hangulatú, mint amit a fülszöveg sugall, de nagyon jól ráérzett a problémákra, amivel a XXI. század emberének majd szembe kell néznie.
Egyetlen kifogásom a végkifejlet, személy szerint valami katartikusabbra számítottam.
Olvassátok el!

>!
moszat
Harry Harrison: Helyet! Helyet!

Furcsa ez a regény. Furcsán, egészen nem megszokott módon rossz.
Az egyik baj vele, hogy a Galaktika adta ki. A szokásosan súlytalan borítón és a korrektúra hiányán lendüljünk is túl, de nem tudom szó nélkül hagyni a fülszöveg suttyóságát. Az alternatív valóság attól alternatív, hogy valami másként történik benne, mint a valóságban. Ha ’66-ban, az akkori valós jelenből kiindulva írnak egy regényt, ami ’99-ben játszódik és itthon ’08-ban adják ki, tudva, hogy egészen másként alakult a történelem, mint ahogy az írás feltételezte, az attól még nem lesz alternatív (pláne nem párhuzamos) univerzum, hanem csak egy szimpla sci-fi jóslat, ami nem jött be.
Node a kiadótól nem szokatlan a rossz könyv, viszont Harrisontól már egy kicsit igen. A szatirikus, parodikus ifjúsági kaland ponyva nemzetközi nagymestere megpróbálkozott a disztópiával. Az eredmény igen zavarba ejtő lett. Az írás egy Candide –i ívet jár be, sajnos a Candide minden humora és szatírája nélkül, ami a szerző egyéb műveihez képest is szokatlan. A cselekmény döcögős, helyenként kifejezetten unalmas, a karakterek elnagyoltak, motiváció nélküliek és érdektelenek. Az írás stílusa sem egységes; fókuszokban kellemesen lírai, de többségében száraz, elbeszélő ponyva, amit olykor írói kirohanások színesítenek. Kifejezetten szerkesztetlen írásról beszélhetünk. A szórakoztató irodalom kategóriában nem nagyon tudom elhelyezni (és másban sem igazán).
Viszont a fantasztikum része nem teljesen értéktelen, egyedül ezért lehet érdemes elolvasni. Ha elhagyjuk ezt az alternatív/párhuzamos baromságot és 1966-ból nézem az írást, akkor nagyon sok reálisnak tűnő, érdekes ötlettel színesíti disztópiáját Harrison. Ezzel csak annyi bajom volt, hogy olykor ad hoc jellegűek az ötletek, átgondolatlanok és leginkább összességében kevés a világteremtő szövegrész. Az összecsapott cselekménnyel együtt is ez valójában csak egy kisregény, melyet jelentősen túl kellett írni ahhoz, hogy a kötet jelenlegi szerény méretét egyáltalán elérje.
És végül, a kötet kiválóan alkalmas a sci-fi pongyolaságának illusztrálására is. Már a múlt században is trendeket és kliséket teremtett e témakör. Az egyik ilyen nagy SF lufi a túlnépesedés volt. Mindenki lelkesen kongatta a vészharangot és gyakorlatilag senki sem merte elhinni, hogy ebből nemhogy katasztrófa nem lesz, de a nyugati típusú társadalom pont az ellenkezőjével fog majd küzdeni: a népesség fogyásával. Nem látták a társadalom pár generáció alatti alkalmazkodó képességét. Ma már nem csinálunk átlagosan tíz gyereket, sőt lassan már egyet sem. (Bár szerintem ez is egy lufi és egyáltalán nem probléma a fogyás) Ez persze nem minősíti önmagában a science-fictiont, csak figyelmeztet a mai hangzatos ökothrillerek fenntartásokkal való kezelésére.

>!
Jávori_István I
Harry Harrison: Helyet! Helyet!

Ez a regény nem tartozik a humoros Harrison-művek sorába.
A disztópia szörnyű jövőképet fest, bár 1999-ben játszódik – és ez az év már elmúlt –, de az emberiség sorsa alakulhat még úgy, ahogyan a szerző itt lefestette. Inkább krimi, mint sci-fi. A szereplők leírása, jellemzése; a párbeszédek és a cselekményvezetés kitűnő, csak ajánlani tudom.

>!
Andru P
Harry Harrison: Helyet! Helyet!

A problémafelvetés érdekes. A népesség komoly gondokat okozhat a jövőben is a Földnek, mármint a mi szempontunkból persze. A következmények világosak és egyértelműek: fejadagok lesznek mindenből és egyre nagyobb nyomor és éhezés. A gazdagok persze más tészta, mindig vannak kivételek, nyilván.
Ami miatt nem tudom elképzelni a Harrison által megrajzolt világot: egy 35milliós New Yorkban napi 5 gyilkosság és 30 betörés? Ne már! Ez nekem annyira életszerűtlen, hogy brutálisan. Kevésbé szorult helyzetben is elveszik egymásét az emberek, nemhogy a legdurvább nyomorban. A gazdagok pedig csak élnek simán a nyomorgók mellett egy nyikk és gond nélkül a legnagyobb korlátozások idején is. Aha!
A másik, hogy maga a krimi része borzalmas volt. Tudom, hogy nem erre megy rá a történet, ez amolyan mellékszál. Na de ennyire? Erőltetett volt és lomha.
Maga az egész könyv erőltetettnek tűnt számomra és borzalmasan lassan gördülőnek.
Szóval ez most nem jött be :(

1 hozzászólás
>!
Profundus_Librum
Harry Harrison: Helyet! Helyet!

Manapság, ha nyitott szemmel járunk a világban, nem látunk mást, csak a korai jeleit, hogy ezekhez hasonló ökológiai katasztrófák idővel bizonyosan be fognak következni. A legszomorúbb, hogy a jó irányú változásokra semmiféle jel nem mutat. Lehet, hogy nem pont harminc év múlva következnek be majd az itt olvasottak – és ugye mit számít akkor, hiszen úgysem érem meg –, de már bocsánat, csak az idióták gondolkoznak így!. Igen, szeretnék egy élhető világot hátrahagyni a gyermekeimnek, ahol nem porciózzák ki nekik az életben maradáshoz minimálisan szükséges kalóriát biztosító algazúzalékból készült kekszek utolsó darabjait, vagy ahol még lehetőségük van arra, hogy ha egyik városból a másikba akarnak költözni azt megtehessék, mert van még tömegközlekedés is. Egy olyan világot, ahol nem tör ki zavargás, ha végre hússzállítmány – persze nem igazi állatból készült hús, hanem szója! – érkezik a közértbe, hogy ne a mérgező folyó vizéből kelljen inniuk vagy hogy a kolduláson és kurválkodáson kívül is legyen számukra valami munka, amivel fenn tudják tartani magukat.
Nos, Harry Harrison disztópiája távolról sem ilyen hely!

Bővebben a blogon:
http://profunduslibrum.blogspot.hu/2013/07/harry-harris…

>!
Alíz_Simon
Harry Harrison: Helyet! Helyet!

Nem is tudom… ellentétes érzések mozognak bennem a könyvvel kapcsolatban. A karakterei nem igazán tetszettek, egyiket sem találtam izgalmasnak és egyikőjük sem került közel hozzám. A személyes történeteik és a kapcsolataik sem fogtak meg túlzottan. Viszont annál izgalmasabbnak tartom az alaptéma, vagyis a túlnépesedés okozta ökológiai és társadalmi torzulások ilyen erős felvetését a 60-as években, amikor a regény íródott. Ráadásul Harris ezt az apokalipszis felé sodródó világot igen érzékletesen, sőt kreatívan építette fel a szereplői mindennapi tevékenységén keresztül… Szóval mégsem bántam meg az elolvasását:)

>!
szangi P
Harry Harrison: Helyet! Helyet!

Disztópia, krimi, szerelmi történet… Utóbbi kettő aránylag érdektelen, de mint disztópia… Ha egy könyv annyira lehoz az életről, hogy napokig a sarokban szeretnék magzatpózban sírni, az jó disztópia, és ennek ezt sikerült elérnie.
Mikor a létminimum alatt élni a normális, és csak apró tényként beszúrja a beszélgetés közepére hogy „ott talán van pár fa”. Brrrr. És körbenézel és dejó vannak fák, de lesznek-e 50 év múlva, vagy embereket fogunk megölni pár korty vízért?

>!
Vaszilij
Harry Harrison: Helyet! Helyet!

Számomra nagy csalódás volt a könyv. Olyan érzésem volt, mintha Harrison csak el akarta volna mondani a félelmeit arról, hogy ha ilyen mértékben szaporodik az emberiség, akkor mi lesz, és ehhez alibiből rittyentett volna egy történetet.

Se eleje, se vége sztori, jelentéktelen, dróton rángatott főhősök, sablonos mellékszereplők. Kár érte, mert a probléma tényleg fontos, de ebben a formában szerintem csak tetézi a problémát, egy csomó fát feleslegesen ki kellett vágni miatta.


Népszerű idézetek

>!
moszat

(…) Szokás szerint az van, hogy ez már túl kevés és túl későn jött. A világ már a pokolra jutott. Nem arrafelé tart, odajutott. Méghozzá egy bevásárlókocsiban, amit együtt toltunk el odáig.

218. oldal

>!
Szelén 

A születésszabályozás nem azt jelenti, hogy nem születhetnek gyerekek.A lényeg az, hogy az emberke eldönthetik, hogyan akarnak élni. Üzekedő, ostoba tenyészállatokként vagy gondolkodó lényekként.

202. oldal

>!
mandarina

– Hallottad? – kérdezte Andy, és mind a ketten a piac felé fordultak. Az egyre erősödő lármát előbb csak egy, aztán több és több hang kiabálta túl. – Nézzük meg – mondta Andy, és befordult a piacon átkanyargó egyik keskeny gyalogútra.
A bódék és a kézikocsik közé szorult emberek zárták el az útjukat, és hiába fújtak a sípjukba, eszükben nem volt félreállni előlük. A botok jobban működtek, és miután kitartóan csépelték a bokák és lábszárak garmadáját, a tömeg kelletlenül utat engedett nekik. Középen három morzsát áruló stand állt; az egyiknek kitörték a lábait, és félig felfordították. A földön hínárkekszmorzsákkal teli zsákok hevertek szerteszét.
– Drágábban akarták adni – visította egy csontos képű satrafa. – Drágábban akarták adni, törvénytelenül. Dupla árat kértek a morzsákért.
– Nincs erről semmilyen törvény, annyit kérünk, amennyit akarunk – kiáltotta vissza a egyik árus, és egy rozsdás vasrúddal csapkodott maga körül, hogy senki ne férhessen a közelébe. Felkészült rá, hogy akár az élete árán is megvédje törött hínárkekszekből álló árukészletét. Hínármorzsákat, a legolcsóbb és legízetlenebb táplálékot, amit ember valaha fogyasztott.

>!
mandarina

Mert minden mostani bajunknak az az oka, hogy túl sok ember él a világon.
– Túlságosan leegyszerűsíted, Sol. A dolgok nem ilyen fekete-fehérek…
– Ó, dehogynem, csak senki nem akarja bevallani, ez minden. Nézd, tetű egy világban élünk, és minden bajunknak egyetlen egy forrása van. Túl sok az istenverte ember. Azt mondd meg, hogyan lehet, hogy amióta emberek élnek a földön, az idő kilencvenkilenc százalékában nem volt gond a túlnépesedéssel?


Hasonló könyvek címkék alapján

Ernest Cline: Ready Player One
Stephenie Meyer: A burok
Ray Bradbury: Fahrenheit 451
Philip K. Dick: Különvélemény
Aldous Huxley: Szép új világ
Philip K. Dick: Szárnyas fejvadász
Rick Yancey: Az ötödik hullám
Kurt Vonnegut: Börleszk
Lauren Oliver: Delírium
Alexandra Bracken: Sötét elmék