Halálvilág ​3. (Halálvilág 3.) 24 csillagozás

Harry Harrison: Halálvilág 3.

A bolygó neve: Boldogság. Ez a név olyan, akár valami rossz tréfa, hiszen lakóinak minden cselekedetét évezredek óta a pusztítás és a gyilkolás vezérli. Jason mindezzel tisztában volt, ám azt is tudta, hogy a bolygójukon katasztrfa fenyegeti őket. A Boldogság az egyetlen hely a galaxisban, ahol letelepedhetnek és új életet kezdhetnek. Jason azt hitte, mindent pontosan megtervezett… Ám ami ott várt rájuk, az még a legvadabb képzeletét is felülmúlta…

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Phoenix Science Fiction & Fantasy Phoenix Könyvek, Hajja & Fiai

>!
Phoenix Könyvek, Debrecen, 1993
186 oldal · puhatáblás · ISBN: 9637603832 · Fordította: Szegi György

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 7

Kívánságlistára tette 4

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

trombitang>!
Harry Harrison: Halálvilág 3.

Az előző részekre is jellemző volt az egyszerűség, de itt sajnos már némi trehánysággal is párosult az író részéről. Ettől függetlenül nem bántam meg, hogy időt szántam erre a sorozatra, mert összességében szórakoztató volt, viszont azt gondolom, hogy – némi finomítás után persze – ifjúsági regényekként jobban működtek volna.

Noro P>!
Harry Harrison: Halálvilág 3.

A pirrusziak visszatérnek, amikor Jason összegyűjti közülük mindazokat, akikben legalább szikrája megtalálható a fantáziának és az újításokra való kedvnek. Aztán elindulnak új bolygót foglalni maguknak: egy olyan pusztaságot, amelynek lakói legalább olyan kemények, mint ők maguk. Bár a lehetőség benne van a könyvben, ez a rész már nem tud sziporkázni. Úgy látszik, Harrison az első két részben ellőtte a puskaport.


Hasonló könyvek címkék alapján

Andy Weir: A Hail Mary-küldetés
James Luceno: Darth Plagueis
James S. A. Corey: Tiamat dühe
Donald F. Glut: A Birodalom visszavág
Alexander Freed: Zsivány Egyes
Becky Chambers: Hosszú út egy kicsi és dühös bolygóhoz
A. C. Crispin: A lázadás hajnala
Rebecca Roanhorse: Az Ellenállás újjászületése
John Scalzi: Pusztító tűz
John Jackson Miller: Új hajnal