Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.
Jó nap ez a halálra (Mysterious Universe: Brett Shaw) 48 csillagozás

Tizenöt évvel anyja rejtélyes eltűnését követően Anne Rutherfurd olyan dokumentumokra bukkan, amelyek új megvilágításba helyezik a történteket; a lánynak azzal kell szembesülnie, hogy Sophia Rutherfurd egy titokzatos halálszekta nyomába eredve utazott át a fél galaxison.
A Sophia titkos feljegyzéseiből kiolvasható információk alapján a dúsgazdag Rutherfurd família újult erővel lát a kutatáshoz. Anne apja expedíciót szervez, a leghíresebb parafenomén kutatókat szedi össze, a legjobb zsoldosokat béreli fel – pénz és befektetett energia nem számít. Már csak egyetlen megválaszolandó kérdés marad hátra: Sophia egykori munkatársa, az időközben kalandorrá lett és sötét titkokat takargató James W. Shackleton mellett ki legyen a kutatócsapat biztonságáért felelős zsoldosok parancsnoka?
Anne Rutherfurd ekkor hall először Brett Shaw-ról, IV. von Anstetten császár praetorianus gárdájának ezredeséről. A lány minden követ megmozgat a hírhedt testőrtiszt beszervezéséért, akinek már a… (tovább)
Eredeti megjelenés éve: 2003
Enciklopédia 3
Szereplők népszerűség szerint
Kedvencelte 4
Most olvassa 1
Várólistára tette 15
Kívánságlistára tette 6

Kiemelt értékelések


Tudtam, hogy ez a kötet időközben kikerült a kánonból, de sorra akartam keríteni, mielőtt nekifutok a Shaw-sorozatnak az elejétől sorban, ráadásul a régi sorrendben pont ez jött volna, a vonatra meg kapóra jött a vékony terjedelme miatt.
Megmondom őszintén az első fejezet kissé meglepett az igencsak horrorisztikus felütéssel, aztán a második fejezettől helyreállt a rend, Shaw felbukkant és hozta a szokott formáját, sziporkázott a humora és természetesen a méretes fegyverek is előkerültek. Úgy féltávnál aztán a regény története ismét elkezdett sötétebb irányba menni, egyre csak szaporodtak a kérdőjelek, hogy aztán pár oldal alatt kapjuk valami válaszfélét és lezárást. Az arányokkal bizony voltak itt gondok.
Mivel a teljes Shaw-szériára még nem látok rá, így pontosan nem tudom miért került ki ez a kötet a kánonból, ám tippjeim már vannak. Mindenesetre nem bántam meg a regény elolvasását, ráadásul a sztoriba foglalt történelemleckének hála végre képbe kerültem a Stockbauer-rombolókkal, amiknek a korábbi emlegetésekor – még A Korona hatalmában – csak hümmögtem egy sort.


Brett Shaw kalandjai már annyira hozzátartoznak a magyar sci-fihez, mint Jókaitól A jövő század regénye, vagy Zsoldos Pétertől A feladat. Virtuálisan megemelem a kalapom, és most jöhet a következő BS-regény… :)


A regény úgy indul,mint Valerio Evangelisti írásai,némi Clive Barker-es beütéssel.A döbbenetesen jó kezdőfejezetet aztán Leslie L.Lawrence-i ,és Raymond Chandler-i stílus váltja fel,amiért nagyon kár.A történet ugyanis elég jó,és érdekes,és sokkal többet is ki lehetett volna hozni belőle.A könyv javára szolgál az,hogy pörgős a történet,nincs benne üresjárat,tehát nagyon olvasatja magát.A történet háttérvilága érdekes,és jól kidolgozott, végre egy magyar gyártmányú space fantasy univerzum ! A kötetet a könnyű kikapcsolódásra vágyó science fiction rajongóknak ajánlom.


Tudom, hogy a Shaw sorozatnak ez egy sanyarú sorsú darabja, és ma már nem is képezi szerves részét a kánonnak, nekem mégis az egyik kedvencem mind közül. Na nem azért, mert izgalmasabb a cselekmény, vagy több a poén, mint a többiben. Viszont imádom a dzsungeles-expedíciós-kalandozós történeteket, és szeretem a nyomasztó hangulatú horrorokat is. Ebben mindezt megtaláltam, és nem is nagyon bántam, hogy a science fiction kicsit háttérbe szorult. Wittgen távolmaradása szomorú, de nem megbocsáthatatlan, az pedig, hogy a központi téma ezúttal a Katedrális (időutazásostól, Sugerestől, Stockbauerestől), az számomra dob is egy picit a pontszámon.
Szóval nem kell félni tőle, és ha hivatalos sorrendben fogyasztjuk Shaw történeteit, akkor illesszük be nyugodtan a Korona Hatalma és a Feketecsuklyások közé. Fonyódi rajongóknak kötelező, de szerintem más sem fog csalódni benne.


Brett Shaw kalandjait kedvelem, akármennyire is tűnik úgy, hogy minden túlzás, és zavaros, mert úgyis minden kiderül a végére. A történet pörög, jönnek a ellenséges és barátnak való emberek, csinos hölgyek, és egyéb szerzetek, szuperfegyverek, különleges helyszínek. Most Rutherfurd mamát kell megkeresni, egy bolygón, ahol egy halálszekta tevékenykedett. Még a katedrális is, mintha felbukkanna.


Amikor megvettem ezt a könyvet, eléggé szkeptikusan álltam a magyar sci-fi irodalomhoz. Viszonylag olcsó volt, ezért nem sajnáltam rá a pénzt, maximum eldugom valamelyik polcomon.
A kezdeti szkeptikusság pár oldal után elillant, a regény visszaállította a hitemet a magyar irodalomba.
Itt ismertem meg Brett Shaw-t, aki engem folyton a fénykorát élő Stallone/Schwarzenegger-re emlékeztetett. A regény könnyű, viszonylag könnyen értelmezhető, remek beszólásokat és karaktereket kapunk.
A vége pedig akkora pofon volt, hogy ilyet már rég nem olvastam!
Azóta az író kukázta a kánonból, amit sajnálok, mert érdekesen folytatódhatott volna.


Imádom. Újra és újra. Már lassan kívülről fújom a történetét, de még mindig van egy aprócska részlet amin az előző olvasáskor átsiklottam.
Hiába tudom mi lesz a történet vége, végig izgulok. 2 havonta egyszer biztos a kezembe akad..letehetetlen olvasmány, főleg azok számára akik nem idegenkednek egy kis jövőbeli kirándulástól..


Meg anno szülinapomra kaptam. Akkoriban is tetszet de meg túl fiatal votlam hozzá. Most felnot fejjel újra olvasva sokkal jobban merintet, fel fogtam miről ia szól. Erdekes kis történet. Úgy összeségében tetszet. A kedvenc részem amibe le írja az órás szobor kinézetét es belső felepitését. Imádom Ahogy le írta a hideg barlang falait, a közepén elhejezkedo oltárt. Szerintem valószínű meg egyszer ki fogok olvasni valamikor.
Népszerű idézetek




Az ajtó felé hátráltam, majd… Élt régen egy emlősállat a Földön, tavaszonként tojást rakott, úgy hívták nyúl – na úgy futottam, mint ez az állat!




– Ne igyál több szkaffot, Anne!
– Ez mind benne van anyám naplójában.
– Én meg olvastam egy olyan könyvet, amelyikben vízen jár egy ács fia, akit később letartóztatnak, koholt vádak alapján elítélnek, keresztre szögezve meggyilkolnak, harmadnapon mégis ott kavar a jeruzsálemi úton. Hugó-díjat a szerzőnek, de ízibe! Anne, nem kell mindent elhinni, ami le van írva.
24. oldal; 2.fejezet




Igen ám, csakhogy ezeknek a sportolóknak annyi közük van a valós emberi teljesítményekhez, mint pollenallergiásnak a virágkarneválhoz; azok a mixek, amelyeket ezekkel a szerencsétlenekkel megitatnak, egy halottat is kiugrasztanának a sírból. Még jó, hogy a teljesítményfokozó implantokat betiltották az élsportolóknál; mit ne mondjak elég hülyén nézne ki, ha az eldobott gerelyt állandóan a biztonságiak hoznák vissza a közeli űrrepülőtérről.
32. oldal




Levettem az állványról a Herden legújabb típusát, helyére löktem a külön tárolt telepet, aktivizáltam a fegyvert.
– Pardon – mondtam a hökkenten álló apámnak. Félrehúztam a hátsó teraszra nyíló ajtót, és kiléptem a kertbe.
– Hová mész azzal a hetvennyolcassal? – mordult rám az öregem.
– Lelövöm a rokonokat.
Szerintem elhitte.
40. oldal




Hogy villogtassam az intellektusomat: a „vaságy” archaikus kifejezés, amit a filológusokon (és rajtam) kívül már senki nem használ a huszonhetedik század közepén. Képzeljék, egykoron olyan primitív szinten állt az emberiség, hogy mindent vasból készített, ezt hívjuk vaskornak! Példának okáért, ebből az időből származik a vas-ágy, és a vas-út kifejezés. Egyedül azt nem értettem, hogy olyan minimális szintű tudományos ismeretek mellett hogyan lehetett mégis robotokat gyártani? Mert készültek robotok, például lovak, kizárólag erre utalhat a vas-a-ló kifejezés…
123. oldal




A Stockbauer hétpecsétes titok volt, a császári titkos szolgálatok még azokat is nyilvántartották, akik tudtak, vagy rendszeresen beszéltek róla. Kettőezer-hatszázhetvenegyben mindössze négy működőképes példány létezéséről tudtunk biztosan. Ebből kettőt a Birodalombiztonsági Hivatal Nukleáris Csapásmérő Rohamosztaga, a GAMMA birtokolt, de Herites tábornok szerint az egyik évek óta döglődött, hiába „etették” folyékony hidrogénnel. Ez volt a Stockbauer egyetlen gyenge pontja: ha kapott hidrogént, működött, ha nem kapott, leállt. A harmadik példány a császári fegyvertárba lett elzárva, speciális hordkonténerének kontrolpanelje szerint működött, de a szakértők szerint huszonkilenc éve nem nyitották ki a hordozóegységét. A negyedik bizonyíthatóan az Űrtemplomos Lovagrend tulajdonában volt, de köszönhetően a von Anstetten uralkodóház és a kozmokatolikus egyház látványosan rossz kapcsolatának, jóformán semmit sem tudtunk róla.




Vakító, kék fény tört elő a konténer oldalából, átható szisszenés hallatszott, és bokamagasságig mindent elborított a jéghideg párafelhő – a láda teteje lassan felemelkedett. Nem felnyílt, hanem felemelte egy láthatatlan erő. Gravosugárra tippeltem, aztán a következő pillanattól kezdve már nem tippeltem, és nem gondoltam semmire, mert a ládából előmászott valami meghatározhatatlan…
Robbanásszerű hirtelenséggel tört rám a fejfájás.
A jeges párafelhőben megjelent egy színét változtató csáp…
Aztán a másik, egy hatalmas rovar ízelt lábai…
Shackleton gyengéden megérintette a karomat. Sejtette, hogy mondani akarok valamit, ezzel a mozdulattal figyelmeztetett, nehogy pisszenni merészeljek.
A lény – nem gépezetet láttam – mérhetetlen lassúsággal felemelkedett, aztán lecsorgott az egy méter magasan lebegő konténertető oldalain, és lefolyt a mennyezetre, ahol szétterült…




[…] Egy Stockbauert nem lehet használni, együttműködni lehet vele, ezért nyugodt szívvel számoljuk csak közénk. Ez egy mesterséges intelligencia; a harmadik generációs modelleknek már önálló személyiségük van, mi több, nemi jelleggel bírnak, a miénk például hímnemű, nyugodtan szólítsa őt Maxnek, erre a névre hallgat, ami persze nem jelenti azt, hogy engedelmeskedik is magának, hehehe…




A Stockbauer tökéletesen utánozta a zárt helyről kiengedett kutyákat; körbeugrálta Shackletonékat, vadul rázta a farkát, önfeledten rohangált, megállt, megszaglászott valamit, aztán a gazdi után szaladt. Arra gondoltam, nem lepődnék meg, ha lehugyozná valamelyik tartólábat. Max természetesen nem végezte el a dolgát, Maxnek teljesen más dolga volt…
– Menjen, vigyen neki csontot! – röhögött Braxton.
Valahogy nem volt kedvem vele röhögni. A Herdentől adatokat kértem a „kutyáról”. Mentális úton aktivizáltam a célkereső-rendszert. Abban a pillanatban Max megállt, és rám nézett, most persze nem csóválta a farkát. Hagytam a fenébe az egészet, inkább rágyújtottam.
– Sokat szív – jegyezte meg Gun.
– És még milyen sokat fogunk szívni – jegyeztem meg a vállamat vonva. Mindenki gondoljon arra, amire akar…
Max megugatott egy madarat. Fölnéztem a kéklő égre. A madár röptében lángra lobbant, és finom hamuvá hullt; játszik a kutyus, játszik!
Max Shackleton után futott.
– Ne bassz… – nyögte Braxton, aki velem együtt végignézte a jelenetet.
– Na ez a sátán igazi kutyája, apukám. Connan Doyle-nak annyi!
A sorozat következő kötete
![]() | Harrison Fawcett: Szűz infrafényben Hogyan legyünk Sherlock Holmes? |
Hasonló könyvek címkék alapján
- On Sai: Calderon, avagy felségáruláshoz bricsesz dukál 95% ·
Összehasonlítás - Raana Raas: Kiszakadtak 95% ·
Összehasonlítás - John Scalzi: A lázadás hangjai 87% ·
Összehasonlítás - Dyta Kostova: Terra Incognita ·
Összehasonlítás - Luigi Menghini: Láncreakció 86% ·
Összehasonlítás - Robert A. Heinlein: Csillagközi invázió 84% ·
Összehasonlítás - Szabó Róbert: Drift 82% ·
Összehasonlítás - Alfred Bester: Tigris! Tigris! 83% ·
Összehasonlítás - Dan Abnett: Én vagyok a Mészáros 81% ·
Összehasonlítás - Chris Roberson: A háború hajnala II. 75% ·
Összehasonlítás