A Ne bántsátok a feketerigót! írónőjét feltételezhetően nem kis mértékben ihlették személyes élményei regénye megírásakor. Ezt nemcsak abból a tényből következtethetjük, hogy a regény cselekménye Alabama államban játszódik le, ahol a szerző maga is született, hanem más életrajzi adatokból is. Mint az eseményeket elbeszélő regénybeli leánykának, az írónőnek is ügyvéd volt az édesapja. Harper Lee gyermek- és ifjúkorát szülőföldjén töltötte, ahol valóban realitás mindaz, amit regényében ábrázol, és ez a valóság vérlázító. A regénybeli alabamai kisvárosban ugyanis feltűnésszámba megy az olyan megnyilvánulás, amely a négerek legelemibb jogainak elismerését célozza, különcnek számít az olyan ember, aki síkra mer szállni a színesbőrűek érdekei mellett. A regény egyik legnagyobb érdeme éppen abban van, hogy sikerül erős érzelmi hozzáállást kiváltania az emberi egyenjogúság megvalósítását célző eszme mellett. Harper Lee a középiskola elvégzése után jogtudományt tanul. Egy évig Oxfordban… (tovább)
Ne bántsátok a feketerigót! (Ne bántsátok a feketerigót! 1.) 2161 csillagozás
Eredeti megjelenés éve: 1960
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Horizont könyvek Kriterion
Enciklopédia 66
Szereplők népszerűség szerint
Atticus Finch · Jean Louise Finch (Scout/Fürkész) · Miss Maudie · Jeremy Finch (Jem) · Calpurnia · Thomas Robinson · Arthur 'Boo' Radley · Charles Baker Harris (Dill) · Mr. Dolphus Raymond · Jack Finch · Mr. Gilmer
Helyszínek népszerűség szerint
Kedvencelte 724
Most olvassa 131
Várólistára tette 1476
Kívánságlistára tette 1248
Kölcsönkérné 19
Kiemelt értékelések
”…de elsősorban nem a többi emberrel, hanem saját magammal kell együtt élnem. A lelkiismeret az egyetlen dolog, amelyet nem befolyásolhat a többség akarata.”
A Ne bántsátok a feketerigót! két gyermek felnőtté válásáról szól, miközben egy peren át fejtegeti az előítélet és az egyenlőség témáját. A lassan kibontakozó történet felkavarja az olvasót, és számtalan kérdést vet fel; egy olyan klasszikus, amely sajnos mindörökre aktuális maradhat.
Jem-et és húgát, Fürkészt ügyvéd édesapjuk egyedül neveli fel. A gyerekek saját védett világukban nőnek fel, szerepjátékaik során leginkább a titokzatos, zárkózott Radley család életét rekonstruálják. Ám a könyörtelen világ hamar felnövésre kényszeríti a testvéreket, amikor is apjuk egy színes bőrű férfi, Tom Robinson védelmét vállalja el. Egész Maycomb niggerimádónak kezdi el hívni az eddig köztiszteletben álló Finch ügyvéd urat, gyerekek és felnőttek egyaránt rajta köszörülik a nyelvüket. A regény különlegessége, hogy a nemi erőszakkal vádolt néger férfi tárgyalását és a város rá adott reakcióit a gyerekek szemszögéből mutatja be, miközben fontos kérdéseket vet fel az egyén és a közösség felelősségéről. Bár az első 100 oldal, miközben a gyerekeket és játékaikat ismerhetjük meg, ijesztően unalmasnak tűnhet, semmiképp sem érdemes emiatt félretenni ezt a megrázó, elgondolkodtató klasszikust. A feltett idézeteket nézegetve pedig úgy látom, a régi fordításban olvasók talán még nagyobb irodalmi élménnyel gazdagodhatnak.
Idilli kezdés után kiderült, hogy ez a könyv végtelenül emberi, tele van gyűlölettel, gonoszsággal, ostobasággal, gyávasággal, ugyanakkor szeretettel és ártatlansággal is, s reménnyel egy jobb világ felé.
A felnőtt, kegyetlen világ eseményeit, gyerekek szemén kísérhetjük nyomon, láthatjuk, amint halálra ítélnek egy ártatlan embert, csakis a bőrszíne miatt.
A gyerekekkel együtt nekünk is megszakad a szívünk a világ kegyetlensége feletti bánatunkban.
Nem tudom, miért vártam olyan sokáig ezzel a könyvvel, miért halogattam eddig az elolvasását, ha ti is ezt teszitek már régóta, akkor ideje szépen a kezetekbe vennetek!
Bővebben: http://konyvutca.blogspot.hu/2017/05/ket-uj-kedvenc-ne-…
Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata így kezdődik :
1. cikk
Minden emberi lény szabadon születik és egyenlő méltósága és joga van. Az emberek, ésszel és lelkiismerettel bírván, egymással szemben testvéri szellemben kell, hogy viseltessenek.
Elméletben megvan a szép 30 pont.
Vajon megérjük azt a napot, amikor a gyakorlatban is mindenki igyekezni fog, hogy teljesüljön?
Kétlem! :(
Már régen terveztem a könyv elolvasását, de csak nagy vonalakban voltam tisztában azzal, miről is szól, éppen ezért meglepődtem, mikor konstatáltam, hogy a történetet egy kislány, a 6 éves Jean Louis meséli el, akit mindenki csak Scoutnak hív. Az amerikai délen vagyunk, Maycombban, ahol az ügyvéd Atticus egyedül neveli a kislányt és 4 évvel idősebb bátyját, Jemet, az ő életük 3 évébe pillantunk be.
Nincsenek hatalmas történések eleinte, ami engem általában ki szokott akasztani, de mégis valahogy olyan bájosan van megírva minden Scout szemszögéből, annyi gyermeki őszinteséggel, hogy a regény nagyon olvastatja magát. Nem csak a családjukat ismerjük meg, hanem az egész kisvárost, a szomszédokat, bepillantunk a gyerekek csínytevéseibe. Közben igazán megszerettem a mesélő, cserfes Scoutot, aki azért káromkodik, mert azt reméli, ha apja rájön, hogy az iskolában tanulja ezt, majd nem engedi oda:).
Aztán az idillbe betolakodik lassanként a rasszizmus, mikor Atticus egy fekete férfi ügyvédje lesz, akit egy fehér nő megerőszakolásával vádolnak. Az eset erősen felborzolja a kedélyeket és nem csak az apát érik támadások, amiért azt gondolja, egy feketének ugyanolyan jogai vannak, hanem a gyerekeket is az iskolában. Elszabadulnak az előítéletek, pusztít az intolerancia és bár a perben könnyen bebizonyítja Atticus a védence ártatlanságát, az esküdtek mégis követik az íratlan szabályt:
„A mi bíróságaink előtt mindig a fehér embernek van igaza egy feketével szemben."
Mire idáig jutunk a történetben, már képet kaptunk az általános vélekedésről, a közhangulatról és mindarról, amire Atticus tanítja gyermekeit. Különleges kapcsolat van közöttük, felnőttként kezeli és nagyon sok szeretettel neveli őket, komoly beszélgetésekkel, önállóságra bíztatva Jemet és Scoutot.
„Azt akartam, hogy láss meg benne valamit, azt akartam, hogy lásd meg, mi az igazi bátorság, és ne azt tartsd igazi bátorságnak, amikor valakinek fegyver van a kezében. Az a bátorság, amikor előre tudod, hogy vereség vár rád, és legyen aminek lennie kell, mégis kitartasz. Csak ritkán vár rád győzelem, de néha igen.”
Scout hihetetlen fejlődésen megy keresztül a történetben felölelt 3 év alatt, kisgyerekként ismerjük meg, aki az események hatására elindul a felnőtté válás rögös útján. A könyv igazi erőssége számomra az volt, hogy egy gyermek szemével láthatjuk az eseményeket, aki még tiszta és bebizonyítja, hogy időnként a gyerekek jobban különbséget tudnak tenni jó és rossz között, mint a felnőttek, bölcsebbek tudnak lenni, mert nem homályosítják el a látásukat előítéletek.
Nagyon tetszett a könyv, mert a drámai és helyenként tragikus történések mellett az író bele tudott még egy kis humort is csempészni, csodálatos karaktereket alkot, az olvasó látja és hallja őket. Nagyon élveztem a párbeszédes részeket is.
Mélyen elgondolkodtatott Lee regényének története.
Mélyen fájt, közben szórakoztatott is, nagyon megszerettem Atticust , Scout-ot és Jem-et.
Bárcsak minden apuka ilyen lenne.
Remélem, ma is sok gyerek gondolkodik úgy, ahogyan Scout és Jem.
Végigizgultam a tárgyalást és végig sajnáltam Boo Radley-t.
Kötelező olvasmánnyá kellene tenni az egész világon.
„ Ha minden ember egyforma, miért nem tudnak kijönni egymással?
Ha mind egyformák, miért néznek le másokat oly nagy buzgalommal?
Scout, én azt hiszem, kezdek megérteni valamit.
Azt hiszem, kezdem érteni, miért zárkózik be a házukba Boo Radley évek óta… Nem akar embereket látni. ”
Harper Lee regénye 1960-ban jelent meg az USÁ-ban és következő évben az írónő Pulizter-díjat kapott érte. A könyv természetesen fent van az 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz listán is, joggal.
Ne bántsátok a feketerigót, mert az a kismadár nem árt senkinek, csak szépen dalolászik énekével. Lelőni, bűn! …
Ritkán olvasok klasszikus műveket már egy jó ideje, de ez egy jól megírt tanulságos történet volt. Érdekes volt egy nyolc éves kislány (akit először fiúnak hittem) szemszögéből olvasni az 1930-as évek Amerikájáról. Sokat azóta sem változott arrafelé a helyzet. Előítéletes, szűklátókörű kispolgárok. Becsültem Atticus Finchet, azért, amire a gyermekeit tanította. Empátia, tisztelet, becsület, bár tényleg elég fura egy apafigura volt. A könyv második fele annyira beszippantott, hogy már csak azt vettem észre, hogy vége van.
Elévülhetetlen, megkerülhetetlen klasszikus, az amerikai Dél nagy regénye. Az álmosító forróságban elnyújtózó, harmincas évekbeli déli kisvárosé, ahol édes a mimóza illata, lágyan ringatóznak a hintaágyak a verandán a balzsamos éjszakában, a makacs és konok szomszédok a szokások rabjai, és ahol senkit sem vesznek emberszámba, aki fekete bőrszínnel születik.
Nem éreztem könnyű olvasmánynak. Az első részt azért nem, mert kifejezetten lassú a sodrása, gyermekszemszögből elmesélt apró csínytevésekből, rövid epizódokból, a környék jellegzetes karaktereinek bemutatásából áll, mégis ez a fokozatos építkezés teszi lehetővé, hogy egészen közel kerülhessen hozzánk Alabama életritmusa. A második részt pedig azért nehéz olvasni, mert itt szembesülünk igazán a rasszizmus által okozott őrült pusztítással.
Leginkább azonban a befejezés miatt érdemes kézbe venni a könyvet, ez az, ami igazán sokkoló, minden szál a helyére kerül és értelmet nyer, a végeredmény pedig fájdalmasan mellbe vág. Számomra a leginkább emlékezetes a mindig olvasó, csendes, visszafogott, végtelenül tisztességes Atticus, a korlátolt várossal szembenálló Igaz Ember alakja volt, és a végső erkölcsi dilemma, ahol az igazság és az emberség csapott össze.
Ha van könyv, amit érdemes lenne olvasni a középiskolában, akkor ez az.
Mert ez az a mű, amiről beszélni kell. Ami megérdemli a mai napig, hogy visszhangot verjen, hogy bemenjen az iskolákba is és hasson.
Mert az igazság az, hogy én nem sok mindent tudtam eddig erről történetről, csak azt, hogy a rasszizmus is érintette benne.
Így mikor Fürkész, a hat éves kislány elkezdi mesélni a Finch család mindennapjait, a környék furcsaságait és tragédiáit, akkor már megértettem, hogy nem hiába ilyen magas a százaléka a molyon ennek a könyvnek.
Bár a cselekmény lassan halad előre, de számomra az írásmód eddig nem talált párt magának a gótikus irodalomban.
Ugyanis sokat elvesz a tragédiák éléből az, hogy egy kislány meséli el a súlyos erkölcsi témákkal tarkított történetet, mégis értékteremtő ereje annál vitathatatlanul harsányabb.
Azt hiszem, a Ne bántsátok a fekete rigót azon ritka könyvek egyike, amely képes tükröt tartani a olvasóközönség elé és elérni azt a nemes célt, hogy mindenki, aki olvasta azt mondja végül: Ne bántsátok a feketerigókat, mert az bűn!
Nehéz szóhoz jutni közvetlenül a könyv befejezése után. Remekművet olvastam, amiben meg volt írva egy korabeli déli amerikai tagállam világképe, életképei. Nem tudok nagy okosságot mondani, szinte minden elhangzott már előttem, így a cselekménybe nem is folynék bele. Ami engem különösen megérintett: a könyv olvasmányos volta. Az, hogy első laptól kezdve elragadott a történet pedig nem is volt gyors, eseménydús eleinte. Tetszett az a mesélés mód, ami részint Scout másrészt meg Atticus szemszögéből mutatta be a történéseket. Nagyszerű író stílusról tesz tanúbizonyságot. Ezen kívül remek karaktereket ismerhettem meg, gyakorlatilag minden főbb szereplőt idevehetnék. Atticus alakját muszáj kiemelnem. Igazi példakép lehet vagy már az is. Nem sok ilyen karakterről, jól kimunkált szereplőről olvastam korábban. Megragad bennem az embersége, műveltsége és minden vonása. Fantasztikus regényalak. Fajgyűlölet témában korábban olvastam már A méhek titkos életét, az könyv is nagyon tetszett.. Tanmese a nehéz kérdés köré írva.
Az, hogy ötcsillagos könyv (4,8 pont), nem is lehet vitás ezzel együtt jár: új kedvencem lett.
Ui.: Szeretnék köszönetet mondani annak a két tucat molytársnak, aki csatlakozott a közös olvasáshoz és igazi élménnyé emelte a könyv olvasását, megbeszélését, értékelését. Folytatása következik a közös olvasásoknak!
Mindig félek az ilyen nagyon népszerű könyvektől, hogy majd biztos nekem meg nem fog tetszeni, ezért is halogattam ezt is sokáig, de kár volt, mert nagyon jó. Hangulatos, szép, megrázó könyv, és sajnos még ma is aktuális. Igazán egyedi és nagyon élő, ahogy a kislány szemszögéből látjuk az eseményeket, végig azt éreztem, hogy ez a történet nagyon igaz, meg is történt, pont így, és ez nagyon jó, csak kevesen tudják ezt így elérni nálam.
Tündökletesen szép, nagy nagyregény, amiről fecsegésnek tűnik minden további szó, hiszen csak újraolvasnám, és megint csak újra (teszem is). Most csak egy „kihívra” (ahogy itt egy molykánál láttam), némi túlszorgalommal kezdtem bele, mindkét fordításba, és cseppet sem bánom a molymazóságom, megéri. (Máthé Elek 1965-ös munkája után Pordán Ferenc 2015-ös újrafordítására nem érzem, hogy égető szükség lett volna, de mindenképp jót tett neki.)
Nem tudom Amerikában van-e olyan, hogy kötelező olvasmány, és hogy ott is is utálják-e ezeket, mint ahogy idehaza kezd egyenesen divat lenni, ahogy azt sem tudom, ez a regény mennyire fogyasztható gyerekek, kamaszok számára. Egy biztos, segít felnőni, szóval érdemes korán kezdeni, de segít ember(ségesnek)nek is maradni, szóval érdemes az életből már kifelé tartva is kézbe venni, ha addig elmulasztottuk volna.
Nem csak az a kérdés – vagy csak tanakodnivaló, mennyire ifjúsági és egyben klasszikusan felnőtt sztori, ott van benne a faji kérdés problematikája (Lee biztos remélte, hogy az ő gyerekkora után csaknem egy évszázaddal később ezt lábjegyzetelni kell majd – hát még nem), ott van benne (F.D.) Roosevelt Amerikájának hű tükre (a nagy válság és az óceánon túlról Hitler említésével), benne van annyi minden, hogy ezeket szétszálazva könnyen elveszíthetjük szemünk elől a világra eszmélés csodájának (a rácsodálkozások és ráborzadások) felidézését.
Aki már legelső olvasásra felfigyel a regény rejtett párhuzamaira, mint pl. a „négerezésre” és a sárból tapasztott, hóval csak halványan összetapicskolt hóemberre, vagy a magát társadalmon kívülre helyező vademberre és a lelőtt veszett kutya esetére, az bizony figyelmes olvasó. (Nem tudom, magamat ideszámíthatom-e, első olvasásom évekkel ezelőtt volt, nagyrészt elfeledtem már a részleteket, így a 2. olvasásom újra első lett… és most gyönyörködöm benne harmadszorra, immár az új fordításban, és egyáltalán nem unom.) Egy másik keretes dologra csak most figyeltem fel: az egész történet egy ponyvával – egy tini kalandregénnyel – kezdődik és végződik: „Az első portyánkra csak azért került sor, mert Dill fogadást kötött Jemmel, >A szürke kísértet< egy példányát téve fel két Tom Swift-kötet ellenében. Dill azt állította, hogy a bátyám nem meri a kertkapunál jobban megközelíteni a Radley-házat, Jem pedig soha életében nem mondott nemet a bátorságát megkérdőjelező kihívásokra. (…) – Elég, ha csak megérinted a házat, akkor is megkapod A szürke kísértetet, és úgy veszem, teljesítetted a fogadást – jelentette ki.” Majd a legvégén Atticus ezt olvasgatja lefekvés előtt: legszívesebben ideidézném az egész 31. fejezetet, annyira szép (nyugi, csak a felét), és most tessék ideklikkelni: https://moly.hu/idezetek/1215590
("A szürke kísértet" tényleg valós könyv, szerzője Seckatary Hawkins a molyon eddig még nem szerepelt, ld. https://en.wikipedia.org/wiki/Seckatary_Hawkins Talán Lee kedvenc gyerekkori olvasmánya volt? )
Lehetne még arról is fecsegni, hogy az apafigura, Atticus olyan személy, „hogyolyannincsis”, hiszen ilyen tiszta embert jó ha egyet ismerünk egész életünkben. Vagy vegyük Alabamát: e jellegzetes déli állam hívószavai közt talán első a gyapot (mely mint a regény, ezerfelé szálazható tovább), a feketejogi harcok és a „Bibliaövezet”, meg persze Capote, de maga Lee össze is foglalja nekünk – nem bírom ki idézetek nélkül, pedig már megvan itt a plecsnimhez szükséges pár mondat: „Észak-Alabama az alkoholipar főhadiszállásának számított, tele volt érdekszövetségekkel, acélipari vállalatokkal, republikánusokkal, professzorokkal és egyéb semmirekellő alakokkal.”
És még valami rejtőzik ott, mert arrafelé „terem” a Sült zöld paradicsom is (szintén egy keserédes gyönyörű történet – és film), de Alabama sokunknak talán mégis Maycomb County miatt a leghíresebb – amit ugyan Lee talált ki, de mit számít az. Legalább nem tapossák szét a megyét sznob turistahordák a szereplők nyomai után kajtatva. (Most látom, Alabama irodalmi díjat is oszt Lee-re emlékezve, idén pl. ez a mű nyert – talán egyszer hozzánk is elér a híre, a díjnak és a szerzőknek egyaránt: https://www.goodreads.com/award/show/14368-harper-lee-prize, https://www.thomasnelson.com/9780785224501/becoming-mrs-lewis/)
„Nem, Jem, én azt hiszem, csak egyféle emberek vannak. Emberek.”
Különleges élmény volt egy nyolcéves kislány mindennapjai által megtapasztalni a kiszolgáltatottság, az igazságtalanság, társadalmi kirekesztettség fájdalmas szakaszait. Egy kislány szemén keresztül, aki nemcsak megfigyelője, de aktív részese is volt az eseményeknek. Az iskolában saját bőrén tapasztalta meg mit is jelent a méltatlan bánásmód, jogász édesapja hivatása révén pedig azt, hogy a többségé lesz mindig is a döntő szó. Azonban a többség akaratát megdöntheti csupán egyetlen hang, ha elég bátor ahhoz, hogy szót emeljen a kegyetlenség ellen.
Ahogy Arany János is írja, az egyik legfontosabb feladatunk az életben: „Ember lenni mindég, minden körülményben.”
Népszerű idézetek
Az a bátorság, amikor előre tudod, hogy vereség vár rád, és legyen, aminek lennie kell, mégis kitartasz.
141. oldal - I. rész, 11. fejezet
Vannak, akiket annyira gyötör, mi lesz velük a másvilágon, hogy nem tanulnak meg a földön élni…
62. oldal - I. rész, 5. fejezet
A lelkiismeret az egyetlen dolog, amelyet nem befolyásolhat a többség akarata.
Az, hogy száz évvel előbb vereséget szenvedtünk, mielőtt még a harcot elkezdtük volna, még nem ok arra, hogy ne próbáljunk győzni.
111. oldal - I. rész, 9. fejezet (Geopen, 2012)
A dolgok soha nem olyan rosszak, mint amilyennek látszanak.
329. oldal (Geopen, 2015)
– Azt hiszem, én bohóc leszek, ha felnövök – szólt Dill. Jem és én azon nyomban megálltunk.
– Úgy ahogy mondom, bohóc – szólt. – Az emberekkel csak egy dolgot lehet csinálni, nevetni kell rajtuk. Ezért állok be egy cirkuszba, és halálra nevetem magamat.
– Tévedsz, Dill – szólt Jem. – A bohócok szomorú emberek, és mások nevetnek rajtuk.
– Akkor belőlem újfajta bohóc lesz. Megállok a cirkusz porondján, és nevetek az embereken.
313. oldal - II. rész, 22. fejezet (Geopen, 2012)
A sorozat következő kötete
Ne bántsátok a feketerigót! sorozat · Összehasonlítás |
Ezt a könyvet itt említik
- Abbi Waxman: Egy könyvmoly élete
- Alice Sebold: Komfortos mennyország
- Bryan Stevenson: A kegyelem ára
- Cat Clarke: Entangled – Összekuszálva
- Cynthia Swanson: Az üvegerdő
- David Baldacci: Kiút
- Elizabeth Gilbert: Big Magic
- Garrard Conley: Eltörölt fiú
- Gayle Forman: Ha maradnék
- Graeme Simsion: The Rosie Effect
- Graham Moore: Bűnösök
- Harlan Coben: Senki fia
- Joanne Harris: A St. Oswald fiúiskola
- Jodi Picoult: Tizenkilenc perc
- John Sandford: Aljas préda
- Jojo Moyes: Mióta megszerettelek
- Kami Garcia – Margaret Stohl: Beautiful Darkness – Lenyűgöző sötétség
- Kathryn Stockett: A Segítség
- Kevin Hearne: Tricked – Átverve
- Margaret Wilkerson Sexton: Az újraálmodók
- Mészáros Dorka: Felelsz vagy mersz?
- Mónica Gutiérrez: A Holdsugár könyvesbolt rejtélyei
- Nick Hornby: Hosszú út lefelé
- Nina George: Déli fények
- Paul Griffin: Ahol a barátom, ott az otthonom
- Rose Christo: Gives Light
- Sara Nisha Adams: A könyvlista
- Shelley Read: Akár a folyó
- Stephen Chbosky: Egy különc srác feljegyzései
- Stephen Chbosky: The Perks of Being a Wallflower
- Stephen King: A kívülálló
- Stephen King: Agykontroll
- Stephen King: Aki kapja, marja
- Szegő András: Csillagvizsgáló
Hasonló könyvek címkék alapján
- Alice Walker: Kedves Jóisten 92% ·
Összehasonlítás - Alice Walker: Bíborszín 91% ·
Összehasonlítás - Fannie Flagg: Sült zöld paradicsom 90% ·
Összehasonlítás - Fanny Flagg: Érdemes élni 88% ·
Összehasonlítás - Jack Ketchum: A szomszéd lány 89% ·
Összehasonlítás - Vladimir Nabokov: Lolita 83% ·
Összehasonlítás - Margaret Mitchell: Elfújta a szél 94% ·
Összehasonlítás - Stephen King: Kedvencek temetője 90% ·
Összehasonlítás - Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő / Édes Anna 89% ·
Összehasonlítás - Mario Puzo: A Keresztapa 94% ·
Összehasonlítás