Három ​klasszikus rémtörténet 87% 31 csillagozás

Márpedig én azt mondom, hogy a Frankensteint az 1931-es film tette valódi klasszikussá, Mary Shelley regényén ugyanis borzasztóan meglátszik a kora. Romantika és naiv szentimentalizmus hatja át minden oldalát, szereplői pedig egytől egyig a végletekig érzékeny lelkületű, gyenge idegzetű emberek, akiket már az is az idegösszeomlásba kerget, ha csúnyán néz rájuk valaki. Persze látom a műben a potenciált: a teremtő és a teremtmény viszonya, a feltaláló felelőssége alkotása iránt, a másféle lény emberek között is örök magányossága – ezek mind benne vannak a regényben, de számomra igen gyengén kidolgozva. Inspirációnak remek, nem csoda, hogy százféle fantasztikus művet is megihletett. De az eredeti bizony csalódás.

A Drakula (gróf válogatott rémtettei) esetében azt hiszem, hogy csak egy dologról érdemes megemlékezni, hiszen magát a történetet még az is ismeri, aki egy barlangban töltötte az elmúlt évszázadot. Ez pedig nem más, mint a regény szokatlan szerkezete, amely egyidejűleg nevezhető legfőbb erényének és legnagyobb hátrányának. A naplókból, levelekből, jegyzőkönyvekből és táviratokból összeállított történet egyfelől elég nehezen követhető (lenne, ha nem ismerné mindenki a sztorit), másfelől azonban a nézőpontok kaleidoszkóp-szerű váltakozása érdekes többlet-tartalommal ruházza fel a regényt. Sajnálatos módon ez itt a rövidített változat, amelynek mind tartalma, mind magyarítása körül vannak gubancok, így ebben a formában inkább csak ízelítőt ad az eredeti műből.

A Dr. Jekyll és Mr. Hyde különös esete egyértelműen a válogatás fénypontja. A rövid – ámbár szintén kissé szokatlan szerkezetű – történet mai szemmel is izgalmas, de ami ennél talán fontosabb, metaforikus értelmezése az emberi lélekről sem veszítette el aktualitását. Még fantasztikus zsánerregényként is sokkal jobban megállja a helyét, mint elődei; Hyde eredetét, karakterének embertelen mivoltát ugyanis logikusan vezeti le a szerző, aki – Shelley-vel ellentétben – nem kever miszticizmust a tudományos kísérletbe.

Mivel már két klasszikust, Bram Stoker Drakuláját, alamint Mary Shelley Franensteinjét olvastam, már csak Dr. Jekyll és Mr. Hyde története hiányzott az olvasmányaim közül. Mondhatni még szégyelltem is magam, amiért eddig nem olvastam, tekintve, hogy a horror kedvelőinek mondhatni alapműnek számít, ráadásul a kedvenc sorozatomban is helyet kap a koncepcióban, így már nem volt tovább menekvés.
Egy sokkal hosszabb történetet vártam, ezért az 50 oldal rögtön csalódással kezdődött. A negatív meglepetések listája azonban ennél a pontnál be is zárult, mert a történet hihetetlen mód magával ragadott. Nem tudom, hogy mindebbe belszámítható-e az, hogy rettentő rég olvastam csak a saját kedvemért, vagy mert tényleg így lett felépítve, de nem is érdekelt. Még a Jókainál olyannyira irritáló, néhol terjengős megfogalmazásmód is inkább gyönyörködtetett, mintsem bosszantott volna. Noha a csattanó valamiért már az elejétől kezdve nyilvánvaló vált a számomra, rendkívüli mód élveztem a katarzis felé való utat, majd a végkifejlet levezetését. Annak ellenére, hogy tulajdonképpen a mai értelemben vett horror elemei hiányoznak a történetekből, mégis ott volt a borzongás a rejtélyesség képében. A kevesebb pedig ezúttal mégis több.

Drakulát már korábban olvastam, más kiadásban, így azt most nem olvastam újra, de emlékeim szerint kellemes olvasmány volt, de újraolvasni semmiképp nem szeretném.

Azonban a Frankenstein és a Dr. Jekyll és Mr. Hyde újdonság volt számomra. A Frankensteinnel kezdtem, gondoltam az mégis csak terjedelmesebb. Álmomban sem gondoltam volna, hogy fél évig fogok szenvedni vele és szinte minden oldala pokoli kínzással ért fel. Az okát már előttem nagyon jól összefoglalták, így nem is bosszantanám fel magam újból azzal, hogy ugyanazt ismételném. Amennyire várakozással telve kezdtem neki, pont annyira volt csalódás.

A Dr Jekyll és Mr. Hyde nehézkesen indult, de a végére kellően kárpótolt. Szokatlanul rövid, kellően tartalmas olvasmány. Mondjuk egyáltalán nem volt már csavar, amit annak szánt a könyv annyi filmes feldolgozás után. Sajnálom, hogy ez az élmény nem volt meg, hogy a könyvbéli csavar igazán üthessen.