Harmónia 1 csillagozás

Színes gondolatokkal, jegyzettel
Harmónia

Ha kreatív kikapcsolódásra vágysz a mindennapok rohanása közben, vedd elő ezt a könyvecskét és csak hagyatkozz a fantáziádra. Színes gondolataidat papírra vetve megtalálod a harmóniát önmagadban is.

>!
Elektra, 2016
72 oldal · puhatáblás · ISBN: 9786155533693

Most olvassa 1

Kívánságlistára tette 2


Kiemelt értékelések

Zsufie>!
Harmónia

Harmónia Színes gondolatokkal, jegyzettel

Még régebben vettem (nem csak) ezt a felnőtt színezőt, mert szerettem volna egy kisebb A5-ös méretűt, amit könnyen magammal is tudok vinni – olyan, mintha egy könyv lenne.
A boltokban nézegettem a kínálatot és nagyon megtetszett ez, mert igencsak változatos minták (virágos képek, falevelek, hullámok, emberek, …) vannak benne, ráadásként vannak nagyon részletesen kidolgozottak, meg vannak nagyobb minták is, úgyhogy lehet benne itt-ott gyorsan haladni vagy leragadni egy-egy részletes oldalon. Vannak benne olyan oldalak, ahol szerepel valakitől egy idézet, alatta pedig üres sorok, ahova mi magunk tudunk írni, amit csak szeretnénk s legalul pedig egy még kisebb színezhető ábra szerepel.
A papír minősége jó, kicsit vastag, leginkább ceruzával és zsírkrétával színezek, de tudom használni a Stabilo tűfilceimet és filceimet is kisebb mintáknál – de azért óvatosan és csak „1 rétegben” mert különben átüt a másik oldalra!
Az első három oldalt kiszíneztem, az utolsót is és itt-ott egy-egy oldalba is belekezdtem; még egyben van a könyvecske, csak egy kicsit megpúposodott.
Árban pedig verhetetlen!


Hasonló könyvek címkék alapján

Marty Noble: Jane Austen
Virágos álmok
Pozitív megerősítések
A karácsony színei
Akovács Éva: Boldog pillanatok
Márton Melinda: Kutyák és macskák
Dávid Ildikó (szerk.): Jegyzetek
Tiszta szívből
Bűvös birodalom
Duzs Mária (szerk.): Énidő