Win 85% 62 csillagozás

Nem lepődtem meg azon, ahogyan a könyv végére minden összeállt – a különböző esetek zagyvasága, valamint a szereplők és motívumok összetett hálója – mert csak egy olyan tapasztalt szerző, mint Coben képes egy ennyi különböző szálból és mozgó részből álló rejtélyt, ilyen összefüggően elmesélni és ilyen aprólékosan megoldani. De figyelembe véve, hogy a Win-ről szóló leírások, az erkölcsi normákat nélkülöző antihőstől a kifejezetten pszichopatáig terjedtek, emellett, mint szégyenteljes bocsánatkérőt is megismerhettem, nehezen tudtam, olyan karakterrel kapcsolatba kerülni, aki nem érez semmit, csak az arroganciát és a büszkeséget önmagával kapcsolatban. Persze ez csak az én hibám, s ez semmit nem von le a könyv értékéből. Annak ellenére, hogy ebben az új „Win” sorozatban benne van a robbanás esélye, számomra valahogy mégsem lett „korunk új hőse”. Ettől függetlenül, ha Coben nem is egy minden szempontból újszerű olvasatot hozott létre, (elég, ha csak a Bolitar sorozatra gondolunk) a könyv következetessége, a különféle elemek összehangoltsága, ha nem is maradandó, de egy jól fogyasztható, több pontján szórakoztató élményben részesítheti az olvasót.

Ez az első Harlan Coben új sorozatában, amelyben a milliárdos III. Windsor Horne Lockwood, Myron Bolitar jó barátja áll a középpontban. Wint egy luxus társasházba viszik, egy gyilkosság színhelyére, ahol a falon egy híres Jan Vermeer van Delft festmény, valamint egy monogramos bőrönd található, mely mind vele hozható kapcsolatba. A festmény a Lockwood család tulajdonában volt, sok évvel ezelőtt elrabolták, a rablás során nagybátyját megölték, unokahúgát magukkal vitték. Mindezekhez társul a híres Jane utcai robbantás hat szabadlábon való résztvevővel. Win nekilát a nagyon összetett történet kibogozásához. Lubickolunk a sok résztvevőben, bonyodalmakban, családi titkokban, rendesen oda kell figyelni, ha lépést kívánunk tartani az újabb és újabb fejleményekkel. Igazából semmi sem az, aminek látszik, Win karaktere pedig sokat emel a történeten.

A most jobban megismert Win valóban különc milliomos, márkamániás, kőgazdag, aki lekezelő a környezetével. Egyedül azonban félkarú óriás, egy irritálóan más figura lett most, mint az eddigi olvasottakból megismertem. Win családjának drámája, sötét titkainak háttere, évekre kiható traumák bontakoznak ki.

https://gaboolvas.blogspot.com/2021/07/win.html

Kicsit csalódtam Win személyiségében. Így töményen, hogy ő volt az elbeszélő, nagyon sok volt ez a „gazdag-laza-csávó” stílus. Mikor néha elmerült egy leírásban, mi van rajta, vagy szituációt vesézett éppen ki, részletekbe menően, az már-már unalomba fulladt. Szerencse, hogy ezek csak egy oldalt tettek ki, de ez éppen több volt egy oldallal, mint amit betudok fogadni. Ennyit Win „rossz” oldaláról, mert a többi része, az hozta a jól megkomponált Coben stílust. Most Win családjának szennyese került terítékre, jobban megismerhettük a családfát is, és a sötét titkokat.

A cselekmény nagyon más volt, mint az eddig olvasott Coben könyveknél. Már nagyon érett, hogy Win, a kőgazdag, elitista nindzsa is megkapja a maga történetét, hiszen Myron továbblépett az életben. Azonban ez a történet olyan lett, mint Win maga: fennhéjázó, nagyképű, idegesítő. A leginkább az zavart, hogy Win többször is kiszólt az olvasóhoz, ami még inkább azt éreztette, hogy mennyire nagyképű és lesajnáló mindenkivel szemben. A cselekmény izgalmas is lehetett volna, mivel azonban itt mindent a pénz mozgatott, Winnek a szájtépésen és néhány jól irányzott ütésen kívül nem sokat kellett tenni, hiszen a pénz mindent megold. Annak azért örültem, hogy Coben megvillantotta azt is, hogy Win sem sebezhetetlen, ő is csak egy ember, akit, ha megütnek ugyanúgy vérzik, mint egy normális halandó. A krimi szál jól volt felépítve, bár a vége fele már sejteni lehetett, hogy mi történt azon a bizonyos napon, amikor Patriciát elrabolták. A csavar a történet végén ezért nem volt annyira meglepő, mint lehetett volna. Kár érte, mert amúgy nem volt rossz könyv, de az eddigiekhez képest visszaesés.

Eleinte nagyon nem találtam a hangot Winnel. Idegesített, nem tudtam mit kezdeni ezzel az olvasónak kiszóló mesélői stílussal sem, viszont kb 100 oldal után azt vettem észre, hogy teljesen magával ragadott a történet, szurkolok Winnek, megértem az indítékokat én is ott voltam a nyomozásokban. Úgyhogy ezzel szépített Win :) Maga a cselekmény összetettségében, csavarjaiban hozza azt, amit egy pörgős krimitől elvárhat az ember. Összességében jó élmény volt az első találkozásom Cobennel és biztos, hogy olvasok mást is még tőle.

Kedveltem Wint amikor megjelent a Bolitar sorozatban, nagyon érdekesnek és titokzatosnak találtam a figuráját és barátságát Myronnal.
Vártam, hogy most Bolitar tűnjön fel, de sajnos csak említés szintjén történt ez meg.
Elmerülhettünk a családi szennyesben, Win tulajdonképpen a régmúlt titkait próbálja megfejteni. Ha ezt kezdő kötetnek szánta az író egy sorozathoz, akkor jól kezdte, de ha csak egy kikacsintásként, akkor már nem vagyok elégedett, amit hozzátett Win figurájához az szerintem nem tette őt szimpatikussá.
Szóval van hiányérzetem, de azért elégedetlen sem vagyok. Egynek jó volt.

A valóságban semmi sem fekete-fehér…

Főleg Win világában nem az, hisz az ő élete mérföldekkel távol áll egy egyszerű halandó életétől. Számára semmi sem lehetetlen, úgy éli az életét ahogy tetszik. Kicsit önelégült a pasi, de a gyenge pontja emberivé teszi, lazasága pedig menővé.
Az ügy iszonyat sokrétű, szálai a múltba vezetnek, és valószínűleg a Lockwood család is nyakig benne van. Szimpatikusok a módszerek amelyekkel Winn elősegíti a nyomozást, miközben megszólít, beavat legbelsőbb gondoltaiba és a nyomozásba.
Coben nálam már bizonyított, de ezt a történetet nem érzem kiemelkedőnek, viszont a megfelelő lökést megadta, hogy végre Myron Bolitart is megismerjem.

Ritkán nyúlok mellé ennyire, mint a Win esetében… Annyian mondták már, hogy Coben mennyire jól ír, hogy hihetetlenül kíváncsi lettem egy írására, de nem igazán találtuk meg a közös hangot.

Win karaktere nagyon idegesítő volt számomra a maga arrogáns stílusával, főként azzal, ahogyan rendkívül lekezelő módon kifelé beszél az olvasónak.

Ugyan a végkifejlet igazán fordulatos, szinte biztos vagyok benne, hogy senki nem számít majd erre a csavarra, de Win viselkedésével pont annyira küzdöttem meg, mint azzal, hogy végig tudjam olvasni a kötetet.

Ha ebből az egy könyvből kéne megmondanom, hogy fogok-e még Cobent olvasni, akkor határozott nemmel felelnék. Elképzelhető, hogy adok majd neki második esélyt, de az biztos, hogy ezt ki kell heverjem előtte. :D

Bővebben itt írtam róla:
https://booktasticboglinc.blogspot.com/2021/09/harlan-c…

Coben és Musso könyveinél érzem azt, hogy valaki vagy nagyon szereti könyveiket , vagy egyáltalán nem. ⁣⁣
⁣⁣
Én azok közé tartozom, aki imádja Coben könyveit, ezért én ezt a könyvet is nagyon szerettem. ⁣⁣
Bár Win, a könyv főszereplője elsőre kicsit ellenszenvesnek, arrogánsnak vagy nagyképűnek tűnik, de csípős humora és szarkasztikus egyénisége miatt, a könyvben lévő bűncselekmény mégis izgalmas. ⁣⁣
⁣⁣
Az az érdekes ebben a könyvben, hogy főszereplője egyes szám első személyben meséli el a történéseket. Az ahogyan Win elmeséli a történetet, nagyon megnyerő, érdekes és izgalmas, mert ő egyszerre kívülállóként tekint rá az eseményekre, viszont ugyanakkor ugyanúgy részese is. Ezáltal nagyon személyes hangvétele van a könyvnek, mert Win megszólítja olvasóit, néha kérdéseket tesz fel, máskor jól megdorgál, néha pedig véleményt kér olvasóitól.⁣⁣
⁣⁣
Bár erről a könyvről jó néhány negatív véleményt olvastam, nekem mégis nagyon tetszett, és még mindig azt mondom, ha krimi, akkor Coben az egyik legjobb választás. ⁣⁣

Bővebben a blogomon: https://konyvmoly.com/harlan-coben-win/