Dermesztő ​csend (Myron Bolitar 8.) 86% 176 csillagozás

Te mit tennél meg a gyermekedért? Ha a válaszod mindent, akkor jobb, ha előbb elolvasod ezt a könyvet, hogy lásd, milyen bonyodalmakhoz vezethet ez az elkötelezettség.
A jó krimi nem csak egy bűnügy felderítésével foglakozik, de beleágyazza azt valamiféle társadalmi mondanivalóba. Ez a könyv ezzel foglalkozik, szülők-gyerekek viszonyával, felnövéssel, érvényesüléssel. Na, azért van benne krimi is. Igaz, az elején kissé nehezen lendül bele a sztori, úgy a feléig lassan csordogálnak az események, eltűnik két lány, és Myron Bolitar (aki se nem rendőr, se nem magánnyomozó, viszont az igazság bajnoka) a nyomukba ered. Azt gondoltam, hogy ez valami nagyon szimpla sztori lesz így, főleg ebben a tempóban, de aztán a regény második felére Coben rettenetesbe tette a történet váltóját. Olyannyira, hogy néha már a kerekek is kipörögnek, a végére olyan csűrcsavaros lett a történet, hogy kezdtem kételkedni némely tett és motiváció értelmében.
Végül is a szórakozás biztosított, ha nem is felhőtlenül. Mert Coben fogcsikorgatva, de ráhajt a 400 oldalra, és ennek érdekében kénytelen teljesen irreleváns elemeket is berakni a regénybe (az Ikrek nevű bérgyilkos trupp, Jessica, az exnő, vagy a mosodásgyerek pl.), amik tényleg csak az időhúzást szolgálják. Aztán valahogy pótolni kell Myron azon hiányosságát, hogy nem nyomozó, ezért, ha kell, feltűnik egy magánnyomozónő (nagyon dögös), aki rendőrségi kapcsolatai révén fontos dolgokat árul el Myronnak (egyébként is úgy tűnik, hogy itt mindenkinek rendőrségi kapcsolatai vannak, csak Myronnak nem, végül is ez már a 8. történet, igazán összekettyinthetett volna valami nyomozónővel), és hát ott van a jóbarát, Win, aki egy személyben Batman és Bane, mindent megold és elintéz, szerintem, ha dúsított urán kellene, azt is szerezne, igaz, fél órája biztos rámenne.
A szöveg megfelelő mennyiségű humorba van pácolva (há’ Myron nagyon vicces csávó ám), igaz, amolyan amerikai mirelit humor ez, többször felengedve.
No meg azt is el akartam mondani, hogy a regény a politikai korrektség látszatát is el akarja kerülni, néhány polgárjogi aktivista lélegzete valószínűleg bennszakadt olvasás közben, gondolom, ritkán hívják Cobent emberi jogi konferenciákra vendégelőadónak.
És még annyit, hogy örültem volna, ha valaki nem rezegteti a szempilláit minden tizedik oldalon. Vagy csak pollenszezon volt, lehet.

Kissé lassan csörgedezett a történet, de mégsem untam el magam. Remek szereplők, bonyodalmak, néhány ütős poén, amivel a minőségi szórakoztatás garantálva van.
Win nagy kedvencem.

Évekkel ezelőtt egyszer már olvastam, nagyjából emlékeztem a lényegre. Viszont a sok kis apróságra nem. Jó volt újra elolvasni. Mindenkinek megvan a maga kis titka, a maga hibái, rossz döntései, s ennek viselnie kell a következményeit. Egy kicsit emlékeztet a Tizenhárom okom volt c. könyvre. Mennyi minden apró kis nüansznak tűnő dolog kell egy tragédiához? Hány rossz döntés, meggondolatlanság vezet el valakinek a halálához vagy személyes tragédiájához? Mi az, amit egy szülő megtesz a gyermekéért? Meddig mer és akar elmenni azért, hogy a gyermekének jobb életet biztosítson? Nem tudom, mit fogok tenni a következő években Norbiért és Zsófiért, de abban reménykedem, hogy semmi olyat, ami miatt elveszítsem őket. Tanulságos könyv a szülői szeretet mibenlétéről.

Nekem nagyon bejött. Végig fenntartotta az érdeklődésemet. Kicsit olyan volt, mintha egy filmet néztem volna. Ha nem lett volna sok mai cucc említve benne, akkor talán én a kilencvenes évekbe tudtam volna odaképzelni a sztorit. A vége nagyon durván meglepett, álmomban se gondoltam volna, hogy az rabolta el Aimee-t, aki, szóval le a kalappal az író előtt. (Amúgy tudja valaki, ezt hogy kell kiejteni??) Myront és a haverját, Wint megkedveltem, szerintem mindkettő jó figura, engem egy percig sem idegesítettek. Főleg Win arisztokratikus viselkedésén jókat virultam. Nagyon kellett ez, jó kis krimi volt. Azt hiszem, fogok én még Cobent olvasni, mert bejön a stílusa. Egyetlen ici pici negatívum: azért a kiadás, a fordítás és a nylvánvaló elgépeléseken időnként felszaladt a szemöldököm, de erről sem Coben, sem Myron nem tehetnek. :)

A végén az jutott eszembe meg már néhol közben is, hogy nem csodálom, hogy szeretnek sorozatot készíteni az író könyveiből. Nagyon részletesen és filmszerűen leír mindent. Ez néhol egyébként át is megy abba, hogy unalmas vagy egy kicsit soknak tűnik a könyv.
A történet viszont nagyon csavaros és szerintem krimihez képest nagyon sok szereplővel mozog. Nagyon jól ki van fejtve az, hogy ki hogyan kapcsolódik be az ügybe és milyen szerepe van. Én biztos nem tudtam volna kitalálni, hogy mi lesz a vége, a végkifejlett. A vége nekem tetszett, főleg, hogy az utolsó oldalakig izgalmas tudott lenni.

Röviden és tömören: Az első Bolitar-regény, amit olvastam. Tetszett, ismét nem csalódtam Cobenben.

A mű elég komplex. A szerző szépen lavírozik azon a határon, amikor még nem zavaró a rengeteg szereplő és mellékszál, de valahogy a végén nem áll össze egy egésszé.
A karakterábrázolások egyediek, Myron Bolitair, Win vagy az Ikrek leírásai viccesek, élettel teliek, de a klasszikus nyomozós szál teljesen kimarad a könyvből.
Nem a legjobb Harlan Coben mű, de nem is a legrosszabb.

Két lány eltűnik, azonos körülmények között. Véletlen? Ez a kérdés elég gyakran felmerül a keresésük közben, ami kissé körülményesre sikeredett. Voltak a történetben vakvágányok, amelyek csak hátráltatták a nyomozást, de értelmük nem volt. Amikor pedig azt gondoltam, itt a vége a történetnek, az író még tekert rajta kettőt, így a vége egyáltalán nem lett sablonos. Inkább kellőképpen meglepő.

Első Coben könyvem volt és határozottan tetszett. Izgalmas, fordulatos krimit kaptam. Az eleje számomra kicsit lassan indult be, de aztán pörögtek az események. Mindezek mellett tetszett az író humora, akadt néhány ütős poén benne.
A karakterek nagyon rokonszenvesek voltak, Myron és Win kedvenc lett.
A végén az a csavar elképesztő volt. Mindenre számítottam, csak erre nem.
Jöhet a szerző többi krimije!

Ünnepélyesen bejelentem, hogy Coben fel lett véve a kedvenceim közé. :)
Ez egy nagyon jól felépített történet. Sokáig azért nem vettem kézbe a könyveit, mert többen krimiként említették. Szerintem Coben könyvei messze a krimi fölött vannak. Jó történet, a szerethető szereplők valóban szerethetőek, akik pedig nem, azok valóban nem. Erőltetettség sehol. Ja és igen: humora is van, és jó is. Emellett az sem semmi, ahogy egy-egy jellemrajzot felépít. Tulajdonképpen nem is csinál ilyesmit, csak két-három mondattal eléri azt, amit sokan oldalakon keresztül nem képesek. Zseniális.