Otthon, ​a szülőföldön 1 csillagozás

A szerelmi érzésnek, mely Eustacia életében oly elevenül élt benne, utolsó szikrája is kialudt az ő halálával. Ez a szenvedély sokkal bentebb esett férfikorában, semhogy táplálékot hagyott volna egy új tűz számára, mint a hogy az ifjabbkori szerelem szokott. S ha tudna is még szerelmes lenni valamikor, az ő szerelme már lassan, küzdelemmel növekedő palánta lenne, a mely végre is törpe és csenevész maradna, mint a késő őszre kelő madárfiu.

Eustacia telt idomú, szépen megtermett alak volt; nem piros, de nem is sápadt s bőre puha, mint a bársony. Hajára nézve az a gondolat ébredt föl az emberben, hogy az egész álló télnek nincs annyi sötétsége, hogy annak árnyéka lehessen. Olyan volt az, homlokán összeborúlva, mint a nyugati ég alkonyfényét kioltó éjtszaka.

Sokan oktalanságnak tartották volna azt, hogy két asszony e helyen kísérő nélkül indúl el. De Olly és Yeobrightné jól ismerték ezeket a bozótos magányokat, s jó ismerőseink arczát nem teszi ijesztővé a sötétség.