Szofi ​lufija (Szofi) 79% 63 csillagozás

Próbálkozom én megkedvelni ezt a Szofi lányt, de nem igazán sikerül. A rajzok minden kötetben nagyon tetszettek, de a történetek nagyon túlgondoltak, csináltak nekem. Persze tudom, hogy ez minden gyerek- és persze felnőtt szépirodalommal így van, de ha érzem rajta az erőlködést, nem jön át belőle semmi. Hármas lenne, de a rajzok miatt négyest adtam.

Első benyomás: gyönyörű a könyv, szépek az illusztrációk, szöveg izgalmas és egyedi. (A rózsák ábrázolása kimondottan csodálatos, érdemes megnézni.)
Örülök, hogy a kezembe került, az egyetlen dolog, amiért levontam egy csillagot, az a túlzott meseszerűség. Érthető, hiszen mégiscsak mese, de a vége… Kicsit erőltetettre sikerült.
(Apró megjegyzés: kicsit félelmetes a néni a virslis résznél.)

Szofi végre méltó párjára lelt, egy lufi személyében! A legutóbbi Mikulásos kalandja kapcsán kicsit fejcsóválva konstatáltam, hogy a huncutság határát ..khm.. alaposan feszegeti. Viszont ez a lufi legalább olyan akarattal és találékonysággal van felszerelkezve, mint Szofi. Izeg-mozog, sosem arra menne, amerre kis gazdája szeretné, saját elképzelése van mindenről. Talán ezért, talán másért mindig bajba kerül, vagy legalábbis úgy tűnik. Mert különleges jószág, akin nem fog a bácsi esernyőjének szúrós vége. Ahelyett, hogy kidurantaná, a bácsi ernyője nyílik ki. Sőt, a mérges kutyafogak sem tudnak kibabrálni ezzel a sárga csodával, mert a dühös négylábú abban a pillanatban lufi módjára kezd repkedni, amint megpróbálja a lufit megcsócsálni. Szofi és lufija kalandjai ilyen hangulatban folytatódnak (a rózsabokornál már nem is izgulunk). T is csak nevetve várta az újabb fordulatokat egészen addig, míg kacskaringós kitérőkkel el nem érnek a játszótérre. A lufi pedig megmutatja igazi valóját, amit az út alatt végig sejtettünk.
Tetszett ennek a résznek a huncut hangulata, amikor végre Szofi kíséri riadt figyelemmel valaki másnak a csínytevéseit. A szöveg helyes volt (bár elbírt volna több dallamosságot), Cristina Quiles illusztrációi pedig gyönyörűek, mint mindig.

Tetszett, hogy most nem Szofi rosszalkodott, hanem neki kellett elviselnie a hiperaktív lufit. Egészen kicsiknek még mindig nagyon jó láncmesés történetek ezek a Szofi könyvek, a lezárás meg különösen tetszett.

Második könyvem Szofival. Nálam ezúttal is működött a varázslat, bár ezúttal inkább a szöveg fogott meg. Megtudhatjuk mi minden történhet egy lufival, illetve Szofi lufijával hogyan eshet meg minden másképp. Segít abban, hogy kicsit fordítva gondolkodjuk. Fogok még Szofiról olvasni.

Sajnálom, de nekem Szofi egyáltalán nem szimpatikus. Ez a történet sem tetszett, és engem az illusztráció sem fogott meg, sőt…

Úgy érzem, mintha Szofiból is kicsit sok lenne már, és nem tudná annyira elszórakoztatni az olvasót, mint eleinte. A történet sajátságos, de ez Szofinál nem meglepő. Egy lufi, ami minden viszontagságot túlél, és mindennél erősebb. Nekem kicsit unszimpatikus is lett ettől.
Talán lehetne ez a történet egy fontos mottó is. Attól, hogy valaki külsőre gyengének és törékenynek néz ki, még lehet erős, kitartó és mindent legyőző. Ahogy az előző kötetnél is, itt is inkább az illusztrációk csodálója voltam, mint sem a szöveg élvezője.

Ma a Pagonyban jártunk, mert elkezdődött a Múzeumok Éjszakáját felvezető I. PAD utcafesztivál. Míg Dóri lányom gondosan eljátszott az egyik sarokban a kisvasúttal, én addig gyorsan elolvastam Szofit.
Szofi, vagyis a lufija most sem hazudtolja meg önmagát – ismét egy jópofa kalandba keveredik. Kedves, bájos mese, nekem nagyon tetszett. Az illusztrációk pedig továbbra is varázslatosak!

Nagyon megtetszett a könyv címe és Szofi is nagyon cuki a borítón. A történet annyira nem nyűgözött le, bár látok benne fantáziát. Legközelebb egy másik Szofi könyvet hozunk el a könyvtárból. Az talán átmegy az előolvasási rostámon. Ezt egyelőre nem adtam a lányok kezébe.

Minden felolvasó szülőben egy szinkronszínész vész el (néha nagyon), és ez nagyon igaz Harcos Bálint Szofi lufijára. Most már többedjére is sikerült olyan hanghatásokkal olvasnom, hogy a kislányom pukkadozik a nevetéstől. Én személy szerint nem nagyon tudok mit kezdeni a történettel, de igényes a kiadvány, csodaszépek és különlegesek a rajzok, magamban pedig elkönyveltem, hogy ez a lufi a lufik Chuck Norrisa. Nem a villamos húzza el, hanem a lufi a villamost, nem a lufi repül el, hanem a mérges kutya, aki bele akar harapni. Ha az ember rááll az óvodás mindsetre, tényleg nagyon, nagyon vicces tud lenni.