A ​Tigris és a Motyó 52 csillagozás

Harcos Bálint: A Tigris és a Motyó

„A Tigris már egy napja várt, hogy kinyíljon az ajtó. Annyit járkált föl és alá, hogy a kedve harapós lett, a lába pedig sajgó.” Mert a nagy-nagy Tigris arra vár, hogy az első kölyke megszülessen. Egyszer csak kinyílik az ajtó, és a Tigris kap egy motyót. Ámde ki van benne? A kis… tigris? Vagy valaki más?
Harcos Bálint (Szofi tüsszent) bravúros, egyszerre vicces és megható verses meséje, Dániel András (Kuflik, Kicsibácsi és Kicsinéni, Mit keresett Jakab az ágy alatt?) páratlanul humoros rajzaival igazi csemege!
Gyakorló és leendő apukáknak, és persze gyermekeiknek, közös olvasásra.

Eredeti megjelenés éve: 2015

Kiadói ajánlás: 3 éves kortól · Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?

>!
Pagony, Budapest, 2015
32 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789634100478 · Illusztrálta: Dániel András

Kedvencelte 2

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 4


Kiemelt értékelések

>!
Bea_Könyvutca P
Harcos Bálint: A Tigris és a Motyó

Ez az egyik legcukibb, legviccesebb babaváró könyv, amit olvastam. Mindezek mellett még megható is. És ez egy gyerekkönyv. Ennek ellenére nem csak gyerekeknek ajánlom.

Anyukáknak is, mert nagyon jól fognak szórakozni, gyerekeknek, mert ők is nagyokat fognak nevetgélni és imádják majd bogarászni a rajzokat. Amiket Dániel András alkotott és az apró részletekben nagyon sok plusz humor rejlik. Remek, vicces ajándék lehet babát váró apukáknak.

Bővebben: http://konyvutca.blogspot.com/2019/02/mesek-pagonybol.html

>!
Gelso P
Harcos Bálint: A Tigris és a Motyó

Meghatóan cuki. :-)
Tétován bugyuta, egymást bátorítóan várakozó, izgatott újszülött kispapák hangos gondolatai az állatkórházban…
Cuki.
Azt hiszem, megvan jövőre a szavalóversenyrevaló szövegünk

Felolvastam a gyereknek is, imádják…

@meseanyu Merítés-díj / gyermekirodalom (2015) c. kihívásához.

>!
Futóhomok P
Harcos Bálint: A Tigris és a Motyó

Főleg nagyobb gyerekek és felnőttek fogják mélységeiben élvezni. Sőt, ezt a könyvet leginkább első gyermeküket váró kispapákon keresztül tudnám beoltani egy családi könyvtárba. Mármint, hogy leendő apukáknak venném meg ajándékba lazítónak a nagy változások* előtt.

* és mellé adnék egy 48 órás bérletet bármelyik kisgyerekes családhoz. Legalábbis mi a férjemmel még egyetemistaként elvállaltunk két egész napra két egész gyereket, akiket gyakorlatilag nem ismertünk, de azt legalább pontosan tudtuk, hogy a szüleik éppen külföldön tartózkodnak. Na, azokból az élményekből merítettünk a későbbiekben;)

>!
joopsy P
Harcos Bálint: A Tigris és a Motyó

Ez nagyon cuki volt. A gyerekkönyvtáramban lesz a helye, ha egyszer lesz olyanom. :)

>!
Citrompor P
Harcos Bálint: A Tigris és a Motyó

Hohó, de jó volt! Ezt a könyvet egyenesen imádtam, olyan szórakoztató volt. (Még az sem zavart, hogy kissé döcögtek a rímek.)

A történetben atyatigrisi örömök elé néző Tigrisünk végül is csak megtanulja a vicces, mókás feliratokkal telezsúfolt kórházban, hogy: A türelem babát terem! Különösen azok az apró részletek tetszettek igazán, amelyek kiszínezték a történetet, kiegészítették, és nem szó szerint leképezték a szöveget, hanem díszletül szolgáltak, pl. az egérszülészet bejárata, Dr. Brumm, Dr. Hamm, Dr. Nyamm, Dr. Csipp, Dr. Brekk és Dr. Zümm portréi a falakon, vagy akár a hangya röntgen. Parádésan szórakoztató!

Gyerekeknek feltehetően mulatságos, de felnőttek is legalább olyan jól szórakozhatnak rajta. Különösen a tigrisatyai örömök elé néző leendő kispapák, akik izgatottan a Motyójukra várnak! :)

1 hozzászólás
>!
meseanyu MP
Harcos Bálint: A Tigris és a Motyó

A nagy fordulatig úgy éreztem, jó, jó, aranyos meg minden, de nem különösebben ötletes. Így viszont az ötletet már nem tudom eltagadni tőle, a rajzok cukik, de kicsit több viccet és kicsit jobb ritmust meg rímeket vártam volna.

>!
Uzsonna
Harcos Bálint: A Tigris és a Motyó

Mi születik abból, ha a szülőszoba előtt izguló tigris apukának kezébe nyomnak egy „motyót” – erről szól a tanulságos verses mese, melyet vidám pólyaként ölelik körbe Dániel András bűbájos, szellemes rajzai. Ez utóbbiakon van is mit böngészni ismét, kicsi – nagy is jól szórakozhat a szülészeti váróban. ;-)

>!
worsi ASP
Harcos Bálint: A Tigris és a Motyó

Dániel András mesélte, mikor az I. Molyfesztiválon beszélgettünk, hogy Harcos Bálint szabad kezet adott neki, úgyhogy ő ebbe aztán mindenfélét rajzolt. Tényleg: van benne például hangyaröntgen!
A történet ötletes (állatapukák várakoznak a szülőszoba előtt), a rajzok meg nagyon jól illenek hozzá. Csak azt nem tudom eldönteni, hogy hány éves gyerkőcöknek való.

3 hozzászólás
>!
Boglárka_Madar P
Harcos Bálint: A Tigris és a Motyó

Én sem tudok mást mondani, minthogy ez roppant aranyos olvasmány volt! :) Nagyon tetszett a kissé félénk Tigris apuka és a kis motyójának története, bár lehet az is közrejátszott ebben, hogy nem olyan rég volt aktuális ez a téma nálunk is. Szabi is kb ilyen tétován fogta meg a mi kis motyónkat először. :D
Az illusztrációk pedig szuperek, rengeteg böngésznivaló apróság van rajta, imádtam nézegetni!

>!
bonnie9 +SP
Harcos Bálint: A Tigris és a Motyó

Arról sejtelmem sincs, hogy milyen korú gyerekeket kötne le, de a fülszövegben is említett „gyakorló és leendő apukáknak” bátran, jó szívvel ajánlom!
A verselés kicsit bicegős, de Dániel András remek bogarászós illusztrációkat alkotott.
A történet miatt pedig az az érzésem támadt, hogy családunk legifjabb tagját most egy ideig ingerenciám lesz Motyónak szólítani :)


Népszerű idézetek

>!
Bea_Könyvutca P

Hogy hívjalak? Bajszod még nincs,
a szemed csak két kis bogyó…
Egy csomagban kaptalak meg,
legyen hát a neved: Motyó!

>!
Citrompor P

Türelem babát terem!

2. oldal (illusztráció - szülőszoba ajtajára függesztett felirat)

>!
nagara

A Tigris már egy napja várt,
hogy kinyíljon az ajtó.
Annyit járkált föl és alá,
hogy a kedve harapós lett,
a lába pedig sajgó.


Hasonló könyvek címkék alapján

Nagy Bandó András: A hangyabanda nagy kalandja
Várszegi Adél: Raptormese
Kolozsi László: Apufa
Weöres Sándor: Kutyatár
Nagy Natália: A Nap születésnapja
Varró Dániel: Diótörő
Szabó T. Anna: Tükörcicák
Erdős Virág: Pimpáré és Vakvarjúcska
Kőrösi Zoltán: Ami a szívedet brummja…
Kéry Anna Lilla: Gombusmesék