Márkus László 5 csillagozás

…Én csodálom Laci színházszeretetét és hivatástudatát. Mindig is csodáltam, már csak azért is, mert én még ilyen megszállott színházimádattal nem találkoztam, különösen a pályán néhány évtizedet eltöltött embereknél. Már én is érzem magamban a kopásokat, a hitnek, a lendületnek a fogyását, a lassú kiveszését; Lacinál ezt nem lehet tapasztalni. Ő még mindig olyan energiákkal képes hadakozni, érvelni, perelni, mintha tegnap óta volna a pályán. Először mindannyian úgy vagyunk, hogy hű! most aztán megváltjuk a világot. De annyi csapás, rúgás, csalódás éri az embert, hogy már nem akar meghalni a színházért; Laci még mindig, ő előadás előtt odamegy a pénztárhoz, és megkérdezi, hogy jegy kelt el. Mi ez? Mi ez a fantasztikus odaadás, áldozatkészség?… Laci minden este magára vállalja az egész színházat, és ez egy óriási dolog.

életrajz magyar magyar nyelvű

Ifjúsági, Budapest, 1985

174 oldal · keménytáblás · ISBN: 9634226922

Ifjúsági, Budapest, 1984

174 oldal · keménytáblás · ISBN: 963422623X

Fülszövegek 1Borítók 1 Új kiadás Új borító Új fülszöveg Új címke

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 1

Kiemelt értékelések

ppeva

2012. március 26., 08:25

Harangozó Márta: Márkus László

Polcrendezés közben került elő egy viseltes antikvár példány, és rácsodálkoztam: jé, ez is itt lakik?! Mindjárt ki is vittem a konyhába, és főzés, kávézgatás-teázgatás, tűnődés (minden, ami nálunk konyházás címszó alatt szerepel) közben elolvasgattam.
Szerettem Márkust, mint színészt, de színpadon nem láttam, csak tévében, rádióban láttam-hallottam. Érdekes volt, hogy az ő hangján szólaltak meg bennem az ő mondatai, olvasás közben. Maga a könyv egy kb. egy hónapig tartó beszélgetés sorozat lejegyzése, Harangozó Márta beszélgetései Márkus Lászlóval. Egy-egy alkalommal Márkus édesanyja, illetve Almási Éva is részt vesz a beszélgetésben. Előkerül minden: színház, élettörténet, gyerekkor, pályatársak, rendezők, kritikusok, barátok, család, betegség. És a kor. Le se tagadhatnák, hogy a nyolcvanas évek elején íródott.
Tetszett, hogy nincs agyonfésülgetve, kozmetikázva. Még a kis – Márkusra láthatóan jellemző – ellentmondások is benne maradtak. Márkus elég végletes, imádom-gyűlölöm, soha-mindig ember, ráadásul képes ilyeneket mondani: Hová tűnt a szipkám?! Ha elvesztettem, én öngyilkos leszek! – mindezt akkor, mikor éppen kilábalt egy hosszan tartó betegségből, és két kézzel kapaszkodik az életbe…
Érdekes volt. Egy kicsit visszavitt abba az időszakba is, amikor havonta egyszer-kétszer színházba jártunk… Rég volt.

Új hozzászólás

Népszerű idézetek

Luca_Varga_

2014. június 16., 21:34

Ezen már maga is nevetni kezd. Különben is imád nevetni. Talán mert ezerféleképpen tud. Például kárörvendően. De öniróniával is, és ez nagy szó, mert hallatlanul szereti önmagát, testén az elegáns ruhát, ujján a gyűrűt, arcán a váratlan illatú kölnivizet, a mozdulatait és természetesen a nevetését is. De sok más emberrel szemben Márkus nem mások kárára szereti önmagát, nem tolakodóan, törtetően.
Igaz, könnyen leszól bárkit, de ugyanilyen könnyen tud a végtelenségig rajongani valakiért. Most például boldogan nevet, mert poénját telitalálatnak érzi.