!

Plinius ​szerint a világ (Science in Fiction) 21 csillagozás

Harald Voetmann: Plinius szerint a világ
Olvasók Boltja 1.500 Ft
Régikönyvek.hu · 2.500 Ft –15% 2.125 Ft
Bookline · 2.500 Ft –5% 2.375 Ft
Book and Walk 1.000 Ft
Publioboox · 1.250 Ft –5% 1.188 Ft
Könyvtár

Plinius ​is ember volt: folyton vérzett az orra, asztmás is volt, meg túlsúlyos, de persze többkötetes munkájában ragyogó módon térképezte fel és nevezte nevén a természeti világ minden jelenségét.

Jól meg is kapta a magáét: amikor felolvasott a virágokról, annyi virágszirmot szórtak elébe, hogy majd megfulladt a fojtogató szagorgiától.

A Római Birodalom is civilizált volt a maga módján, bár nem volt se wikipédia, se érzéstelenítőszer. Akkoriban az számított látványosságnak, ha a lehető legrövidebb idő alatt mészároltak le egy falka vadállatot, vagy ha a gyerekek Sallustius kertjében óriások hulláit nézegethették.

Voetmann a hús-vér antik világot tárja elénk, amelyben az egész római civilizáció a szellem helyett inkább az érzékeknek akart megfelelni, s Plinius könyvei helyett inkább a kiömlő belekben gyönyörködött.

Harald Voetmann (1978) klasszika-filológus, aki elvégezte a Dán Írói Kollégiumot is. 2010-ben megjelent Plinius szerint a világ című első… (tovább)

>!
Typotex, Budapest, 2012
Fordította: Soós Anita
>!
Typotex, Budapest, 2012
152 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789632796833 · Fordította: Soós Anita

Enciklopédia 5


Hirdetés

Kedvencelte 1

Most olvassa 1

Várólistára tette 18

Kívánságlistára tette 10


Kiemelt értékelések

+
>!
vargarockzsolt P
Harald Voetmann: Plinius szerint a világ

Az élőket a gondolatok különböztetik meg a holtaktól. Az élet melegben fogan, a domboldalban, a sűrű olajfák árnyékában. A halál hideg, a gondolatból születik, és a tapasztalatot jelzi. Ha másokhoz fordulunk, mondandónkat – se szóban, se írásban – ne zárjuk azzal, hogy felhívjuk a figyelmet a halálra. Hiszen eleve benne foglaltatik a mozdulatban, amikor végleg bezárjuk a szánkat. Önmagát nevezi meg.
Ezek a mondatok könyv első fejezetében, egy jelöletlen narrátor szájából hangzanak el, aki minden bizonnyal Plinius. Legalábbis a megállapítások körülményei ezt sugallják. Az ókori enciklopédista akár mondhatott is ilyeneket, az olvasó, aki nem klasszika-filológus ezt nem tudhatja.
Ki az aki olvasta Caius Plinius Secundus munkáit, amelyek közül a leghíresebb, a Historia Naturalis negyvenhét kötetre rúgott? Egyszerűbb elhinni, mint kételkedni, és aztán hosszas nyomozást folytatni, összevetni a különböző szövegkiadásokat, hogy végül bizonyosságra jussunk.
Az élet és a halál tehát összeér, egymást feltételezi, még ha egymás tagadását is jelenti, ezt el kell hinnünk, mert ez így kényelmesebb.
A könyv további részeiben aztán különböző szereplők nevei alatt olvashatunk monológokat, belső gondolatsorokat, amelyek aztán biztosan kitalációk. Hacsak valaki le nem jegyezte őket. Talán éppen Plinius, illetve az ő rabszolgája Dioklész, akinek diktált. Esetleg az unokaöccse, ifjabb Plinius, aki leveleiben megörökítette nagybátyja életét, és stílszerűen, halálát.
Tartalmaz még a könyv ezen kívül részleteket a Historia Naturalisból. Mindezt Harald Voetmann, dán klasszika-filológus írta és válogatta össze, és mi Soós Anita átfordításában olvashatjuk. A szerző és a narrátor személye talányos – és ez így a tipikus posztmodern.
Elég sokára jutottunk el ehhez a megállapításhoz – e helyett elegendő lett volna csupán a címet értelmezni. Az utalás, a párhuzam egyértelmű, John Irwing, az amerikai posztmodern emblematikus alakja Garp szerint a világ címmel írt regényt. A két könyv között a hasonlóságok számosak: mindkettőben megjelennek az enciklopédikus tartalmak, olvasható bennük mű a műben, azaz a főszereplő által írt szöveg, amely így egyszerre fiktív és reális.
További megegyezés a nyers erőszak és a durva szexualitás kendőzetlen ábrázolása.
Mindez mennyiben hiteles? – tehetjük fel a kérdést. Ha a párhuzam mesterkélt, erőltetett, akkor a szerző koncepciója az olvasó számára nem lesz érthető. Tanácstalanul lapozgatja majd, és bár találhat benne érdekes részleteket, összességében nem fogja értékelni a szöveget.
A hitelesség feltétele elvileg adott. Az ókori római birodalom kegyetlen és perverz dekadenciája épp úgy tény, mint a főszereplő és környezete valóságossága.
Valami mégis hibádzik. Garp figurája kidolgozott volt, lélektanilag hitelesen volt ábrázolva, míg itt a szereplők inkább csak egy szép képeskönyv megmozgatott figuráinak tűnnek. Igazi életük, konfliktusaik nincsenek, ezért csupán gondolati konstrukcióknak tarthatók.
Az élőket a gondolatok különböztetik meg a holtaktól. Az élet melegben fogan, a domboldalban, a sűrű olajfák árnyékában. A halál hideg, a gondolatból születik, és a tapasztalatot jelzi. Ha másokhoz fordulunk, mondandónkat – se szóban, se írásban – ne zárjuk azzal, hogy felhívjuk a figyelmet a halálra. Hiszen eleve benne foglaltatik a mozdulatban, amikor végleg bezárjuk a szánkat. Önmagát nevezi meg. – idézem újra ezeket a szép sorokat, most azért, hogy önmagával magyarázzam a könyvet: ha nincs benne valódi élet, a gondolat hideg marad, és az olvasó érzelmi átélés nélkül, kissé érdektelenül jut a történet végére.

+
>!
Chöpp P
Harald Voetmann: Plinius szerint a világ

„A természet húszezer kimagasló kegyetlenségét gyűjtöttem össze. Kedves honfitársaim, elérkezett a kacagás ideje.”
(Idősebb Plinius)

Nem – sze – ret – tem. Nagyon enyhén fogalmazva. Már a felénél azon gondolkodtam, hogyan szabadulok majd meg tőle.

2 hozzászólás
+
>!
balagesh P
Harald Voetmann: Plinius szerint a világ

Nagyon erős szöveg. Stílusában, tartalmában is.
A Pliniusról rajzolt kép egyben a természettudós prototípusáról rajzolt kép. Tanulmányozható-e a természet, vagy pedig éppen a vizsgálat a lényeget távolítja el, s csak a „hervatag batyu” marad. A regény az utóbbi felé tendál. Ennek példája a testnyílások nélküli lány tényleges megismerésének lehetetlensége (http://moly.hu/karcok/153326).
S a fikciós műfaj választása is válasz: Pliniusról, az emberről nem írható tudományos munka. Még töredékes rajz is alig vázolható fel a tudomány szigorú keretrendszerében. Ám aki sokat foglalkozott vele, fordította, ahogy Voetmann, az kialakít magában egy markáns képet róla. A lehetséges egy verzióját.
Intellektuálisan hihetetlenül izgalmas, nagyon inspiráló alkotás.

+
>!
Buzánszky_Vírus_Dávid
Harald Voetmann: Plinius szerint a világ

A könyv végéről egy idézet:
„Nincs az a csapnivaló könyv, aminek ne volna néhány tanulságos részlete”

Ez a véleményem erről a könyvről

+
>!
zamil 
Harald Voetmann: Plinius szerint a világ

Nem könnyű olvasmány, oda kell figyelni a sorokra. A Római Birodalomban történő életet jól mutatja be, a rabszolgatartással, a polgárok „unalmas” életével, és Plinius a tudós gondolkodásával. Igen jól átjön a könyvön, hogy a kor miként gondolkodott, hogy képzelték el a világot, és a tudományt.
Érdemes elolvasni, érdekes világot ismerünk meg.

+
>!
Dávidmoly
Harald Voetmann: Plinius szerint a világ

Bizonytalan vagyok az értékeléssel, mert egyrészt tetszett, az elidegenítő effektus* ellenére is (és az ókori Rómával nekem azért nagyon sok mindent el lehet adni); másrészt viszont nem vagyok meggyőződve, hogy ez tényleg egy regény, nem pedig egy közepesen elnyújtott bűvészmutatvány stílusgyakorlat.
Az elején nehézkes és töredezett. Később már csak töredezett**. Aztán úgy a felétől kezd történetszerű lenni, majd egyszer csak abba marad. Karakterekkel csak említés, és nem ábrázolás szinten találkozunk, és nagyon jellemző, hogy a legmarkánsabb karakterábrázoló jelenettel*** posztumusz, a függelékben találkozunk
A borító megint húzott fél pontot a kötet megítélésén, így lett három és fél természettörténész az ötből.

*: Bertolt Brecht megnyalná a tíz ujját, pedig nem is énekelnek benne
**: nyilván direkt, és értem én, hogy ez nagyon posztmodern és meta, meg hogy „a cselekmény a lábszagú tömegnek való, piha!”, na de azért mégis csak!
***: ami visszamenőleg más megvilágításba helyezi az egész szöveget

+
>!
lzoltán P
Harald Voetmann: Plinius szerint a világ

Milyen sokat számít a végső (az olvasást követő) értékelés elkövetésénél (is), hogy az impresszum átnézésével kezdtem az olvasást. Ha az ott megbújó információ titokban marad, akkor elképzelhető, hogy csúfos véget ért volna ez a könyv. Ami sokat számíthat az ilyen típusú könyveknél, amiben az író szerint milyen lehetett az alany szerint a valami, jelen esetben a világ. Mindenesetre érdekes kísérlet, ha a múltba vesző és csak a (fennmaradt) tudományos művei által ismert, híres ókori polihisztort, Caius Plinius Secundus-t találjuk szembe magunkkal egy olyan könyv oldalain, amiben feltételezett tulajdonságokkal, cselekményekkel ruházzák fel. Ezért nem véletlen a Science in Fiction sorozatba való bekerülése. Szépirodalmi mű, komoly háttértudománnyal.
     A könyv gerincét az Idősebb Plinius monológjai teszik ki, amiket itt-ott megszakít egy-egy részlet a Historia Naturalis-ból, valamint unokaöccse, Ifjabb Plinius közbeszólása, hogy egy kissé helyretegye a dolgokat. Egyébként általa tudunk az Idősebb Plinius írta (eltűnt)művekről, életrajzi adatokról. Folytatva a sort, minimálisan (de nem kis) szerephez jut rabszolgája, Dioklész is.
     A római kor szexualitásával, brutalitásával és mai szemmel nézve joggal(?) nevezhető barbárságával e könyvben is szembesülhetünk… talán túlságosan is. Ez a fajta kiélezettsége a műnek felesleges, hatásvadászat(nak tűnik) a maga egyszerű valóságában. Viszont egy másik szempontot megvizsgálva, ami a vágyak kielégítésének a kihangsúlyozását jelenti, nagyon is látványosan kerül megvalósításra. Milyen vágyai lehetnek egy tudósembernek a hétköznapiakon kívül? Vagyis, ami nekünk hétköznapi, az neki nem hétköznapi?
     Gyerekkori élmények, amik egyértelműen kihatnak az egyéni jövőre, olyan ingerek érik, amik talán túlságosan is felpiszkálják a kíváncsiságot, a mindent megismerni akarást; az akadályokkal történő szembesülés, ami a legnagyobb kihívás egy ilyen ember számára.
     Adott egy ókori tudós, aki éjt nappallá téve dolgozott, nem tűrt semmi időveszteséget, és adott egy mű, ami nem kisebb jelentőséggel bír, mint azzal, hogy megismerhetjük belőle az ókori, római ember enciklopédikus gondolkodását a természetről. Vagyis Plinius szerint: a rómaiak szerint a világ.

>!
Typotex, Budapest, 2012
Fordította: Soós Anita
4 hozzászólás
+
>!
Mortii 
Harald Voetmann: Plinius szerint a világ

Science in fiction függőségben szenvedek, és az sem érdekel, ha nem értem egészen a történetet, ez a Typotexnek annyira jó sorozata, hogy minden könyvét el fogom olvasni!
Kortárs európai sci-firől van itt szó, és igazából csak párhuzam Plinius és az unokája Plinius között, semmi magas metafizika vagy matematika. Egyszerű visszaemlékezős, párhuzamos történet. Nekem tetszett!

+
>!
Gabber777
Harald Voetmann: Plinius szerint a világ

Pliniusról nekem teljesen más a képem és a könyv stílusa is nagyon messze áll tőlem. Én nem ajánlom senkinek.

+
>!
napmester14
Harald Voetmann: Plinius szerint a világ

Nem volt jó. Volt benne ugyan egy-két érdekesebb rész, de összességében inkább csak a művészkedés érződik rajta. Nem is értem, mi köze lehet ennek bármilyen értelemben is a sci-fihez.


Népszerű idézetek

+
>!
balagesh P

Tudom, hogy nagy tisztelője vagy nagybátyám műveinek, mert ugyanolyan tisztelettel kezeled őket, ahogy az egyiptomiak bánnak halott királyaikkal (először egy kampóval kihúzzák az agyat, aztán a testből lecsapolják a folyadékot, végül az örökkévalóságnak szentelik a megmaradó hervatag batyut).

Caius Plinius Caecilius Secundus köszönti kedves Cornelius Tacitusát. 101.o.

+
>!
Chöpp P

A sminknek és a parfümnek nincs más jelentősége, mint hogy megtanuljuk, hogy becsapnak.

40. oldal

Kapcsolódó szócikkek: parfüm · smink
+
>!
lzoltán P

Azt beszélik, hogy Caesar, a dictator, fiatalkorában azt álmodta, hogy megerőszakolta az anyját. Ez az álom ébresztette fel benne ambiciózus terveit, mert az álmot úgy magyarázta, hogy anyja maga a föld, melyet egy szép napon uralma alá fog hajtani. (…)

[Idősebb Plinius]

(Typotex, 2012)

3 hozzászólás
+
>!
Chöpp P

Érdemes megfigyelni, hogy erről a komikus állatról, az örökké kéjsóvár, mindent felfaló kecskebakról – melyet a görögök tragosznak hívnak – nevezték el azokat a drámákat, amelyek az emberek szenvedéséről és sors könyörtelenségéről szólnak.

124. oldal

Kapcsolódó szócikkek: kecske · tragédia
+
>!
Chöpp P

    Az, hogy az emberek párzási kedve olyan szorosan összefügg az öngyűlölettel, egyedülálló; rengetegen próbálnak megfeledkezni magukról a szaporodási aktusban.

33. oldal

Kapcsolódó szócikkek: önutálat
+
>!
lzoltán P

Nem nehéz elképzelni a világ végét. Azt azonban igen, hogy itt ez a világ válik egyszerre semmivé. A nagy világégést, melynek korunk siet elébe, érezni lehet a lélek önmaga és környezete iránt érzett gyűlöletében. (…)

[Idősebb Plinius]

(Typotex, 2012)

+
>!
Chöpp P

(…) csak a kor közönségét szem előtt tartva írok, és nem azért, hogy megerősítsem a makkot rágcsáló kisparasztok kifogástalan szokásainak elavult ideálját. Az idő majd megmutatja, hogy kettőnk közül ki a mesterkéltebb, Tacitus.

102. oldal, Ifjabb Plinius

+
>!
lzoltán P

(…) Nem kétséges, hogy sok minden még az én figyelmemet is elkerülte. Ember vagyok ugyanis, és lefoglalnak a kötelességek. Munkámon csak szabad óráimban dolgozhattam, azaz éjszaka, szóval senki se higgye közületek, hogy ilyenkor pihenek.

[Idézet a Historia Naturalis című műből]

(Typotex, 2012)

+
>!
lzoltán P

Ha egy gomba egy kígyó fészke közelében nő, vagy ha egy kígyó rálehel egy éppen előbújó gombára, az képes magába szívni a mérget, mivel rokonságba kerül vele. Ezért óvatosnak kell lennünk a gombákkal, amíg a kígyók el nem vonulnak téli álmot aludni.

[Idézet a Historia Naturalis című műből]

(Typotex, 2012)

+
>!
Chöpp P

    Arellius Fuscushoz jártam iskolába. Álmomból felkeltve is tudtam a tizenkét táblás törvényeket, legyenek átkozottak a varázslók, átkozott legyen az, aki megbabonázza a legelőket.

108. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Petronius Arbiter: Satyricon
Thea von Harbou: Halhatatlanok szigete
Szegfi Mór: A harmadik szomszéd I-II.
Longosz: Daphnisz és Chloé
Peter Høeg: Smilla kisasszony hóra vágyik
Jussi Adler-Olsen: Határtalanul
Iselin C. Hermann: Expressz ajánlott!
Poul Örum: Csak az igazat
A. J. Kazinski: Az utolsó igaz ember
Kim Leine: A Végtelen-fjord prófétái