A ​Little Life 65 csillagozás

Hanya Yanagihara: A Little Life Hanya Yanagihara: A Little Life Hanya Yanagihara: A Little Life Hanya Yanagihara: A Little Life Hanya Yanagihara: A Little Life Hanya Yanagihara: A Little Life

Brace ​yourself for the most astonishing, challenging, upsetting, and profoundly moving book in many a season. An epic about love and friendship in the twenty-first century that goes into some of the darkest places fiction has ever traveled and yet somehow improbably breaks through into the light. Truly an amazement—and a great gift for its publisher.

When four classmates from a small Massachusetts college move to New York to make their way, they're broke, adrift, and buoyed only by their friendship and ambition. There is kind, handsome Willem, an aspiring actor; JB, a quick-witted, sometimes cruel Brooklyn-born painter seeking entry to the art world; Malcolm, a frustrated architect at a prominent firm; and withdrawn, brilliant, enigmatic Jude, who serves as their center of gravity. Over the decades, their relationships deepen and darken, tinged by addiction, success, and pride. Yet their greatest challenge, each comes to realize, is Jude himself, by midlife a… (tovább)

Eredeti megjelenés éve: 2015

>!
Picador, London, 2022
720 oldal · puhatáblás · ISBN: 9781529077216
>!
Anchor, 2016
814 oldal · puhatáblás · ISBN: 9780804172707
>!
Anchor, New York, 2016
816 oldal · puhatáblás · ISBN: 9780804172707

7 további kiadás


Enciklopédia 4

Szereplők népszerűség szerint

Jude · Jude St. Francis · Willem · Harold Stein


Kedvencelte 34

Most olvassa 23

Várólistára tette 104

Kívánságlistára tette 125

Kölcsönkérné 1


Kiemelt értékelések

anemona P>!
Hanya Yanagihara: A Little Life

Elolvastam a könyv fülszövegét olvasás előtt, közben és után is. Úgy kezdődik, hogy Brace yourself … de kizárt … semmiképp nem lehet készen állni arra, amivel ez a könyv foglalkozik.
Az első reakcióm az olvasottakkal kapcsolatban a totális felháborodás volt. Olyan szinten zaklatott fel (nagyságrendileg a könyv 30 %-tól egészen a legvégéig), ahogy talán még egyik könyv sem. Időre van szükség (fogalmam sincs mennyire), amíg leülepednek a dolgok, és kulturáltan meg tudom fogalmazni, hogy mit is gondolok róla, hogy túl tudjak látni a borzalmon, és észrevegyem az értéket benne. De érdemes megvárni, mert van érték benne. Igenis sok fontos témát érint, fel sem tudom sorolni mennyi gondolkodni valót ad a felnőtté válás és maga a felnőttlét során megtapasztalható „jelenségekkel” kapcsolatban.
A fő téma alapvetően a barátság akar lenni. A fontosabb szereplők semmilyen rokonságban nincsenek egymással. Közben az ember azt érzi, hogy azért ez mégsem ilyen egyszerű, hogy itt valahogy jóval mélyebbre ástunk, hogy itt olyan emberi kapcsolatokról beszélünk, amelyek jóval túl mennek minden határon, olyan kötelékek, amikről csak álmodunk legtöbben. Nagyon extrém, nagyon túlzónak tűnő helyzetekkel szembesülünk az egyik karakter múltja és jelenje által, és folyton azon jár az eszem, hogy én meddig tudnék elmenni, mennyit tudnék elviselni.
Jude. Nincsenek szavaim. Egy kifacsart és félredobott felmosórongynak érzem magam. Teljesen összetört az ő sorsa, és persze rajta keresztül Willem, Malcolm, JB és Harold története is. Sokszor dühös lettem Jude dolgai miatt, de ahogy egyre mélyebbre megyünk az emberi sötétség üregébe, csak álltam tátott szájjal és könnyáztatta arccal, és azt mondtam: megadom magam. Meg sem próbálok erről többet írni.
A könyv nagyon hosszú, sokszor felmerült bennem olvasás közben, hogy biztosan szükség van-e erre a részletességre. De most, hogy végeztem, mégsem tudok megnevezni egy részt sem, amit kihagynék belőle. Néhol iszonyatos, borzalmas, máskor lebilincselően érdekes, és időnként nagyon bölcs. Terjedelmessége ellenére pörgősnek tűnik, de lehet, hogy csak azért, mert több, mint 30 évet ölel fel a szereplők életéből. A szerző nagyon jól ír. Figyelembe véve, hogy ha jól tudom a mai napig csak 2 db könyve jelent meg, szerintem professzionális munkát végzett. Lenyűgözve olvastam a leírásokat benne a jogról, a matematikáról, a művészetekről stb. Sok szempontból feszegeti, sőt át is lépi a tűrőképesség határait, és bár ezek a részek nagyon fájdalmasak voltak a számomra, most így utólag emelem kalapom az írónő bátorsága előtt.
Összefoglalva: nem bántam meg, hogy elolvastam, de teljesen össze vagyok törve miatta. Egy traumaként élem meg, biztos, hogy még sokáig el leszek foglalva vele. Megnyomja a reset gombot az ember agyán, kényszerít, hogy sok mindent átértékelj, és egy új irányba indulj, ami nem baj amúgy, csak (ahogyan az értékelésem elején is írtam) erre nem lehet felkészülni.

1 hozzászólás
rabbit_republic>!
Hanya Yanagihara: A Little Life

Még sosem volt rám könyv ilyen lehengerlő érzelmi hatással. Volt hogy elsírtam magam a metrón/buszon, úgyhogy inkább otthoni olvasásra ajánlom! Az írónő annyira valóságos karaktereket teremt, hogy szinte úgy éreztem régi jó barátaim. És annál jobban fájt az egész történet. Írtam is Yanagiharának és válaszolt! (Vagy legalábbis valaki válaszolt. Lehet hogy a titkárnője vagy ilyesmi. :) ) Mindenesetre nagyon örültem neki.

Zöldszoknya>!
Hanya Yanagihara: A Little Life

Nagyon fájt, és nagyon reméltem, hogy végre valami fájni fog, hogy végre egy történet akkor is velem lesz, amikor nem olvasom, hanem csak reggelizem vagy sorban állok, és nem tudom, hogy az érzelmeim az enyéim-e, vagy a Jude-é, a Willemé, a Haroldé, a többi fantasztikus szereplőé.
Számomra ez a könyv a szeretet módjairól szólt, a különböző férfi kapcsolatokról. Hogy nem föltétlen a konvenciók szerint kell élni meg szeretni, hanem csak úgy, ahogy neked jó.

hajzer_antonia>!
Hanya Yanagihara: A Little Life

„He was home, and home was Jude.”

Még így, a könyv elolvasása után egy héttel sem tudom rendesen megfogalmazni a vele kapcsolatos gondolataimat, és nagyon nem is fogom megpróbálni, hisz a végeredmény vagy egy rendkívül hiányos és értelmetlen „gondolatsor” lenne, vagy pedig egy diplomamunka hosszúságú esszé, hiszen a könyv olvasása alatt és után is folyamatosan erről beszéltem, és továbbra sem tudom befogni a számat, ha eszembe jut egy-egy momentum a könyvből. Egyszerűen annyi témával foglalkozott Hanya Yanagihara ebben a műben, és annyira jól boncolta szét és rágta meg mindegyiket, hogy akár csak 1-2 oldalról is hosszú perceken keresztül lehetne beszélni. Éppen ezért érzem úgy, hogy nem is igazán lehet, illetve nem is lenne helyes csupán egy ilyen témát (vagy akár történetet) megragadnom és csak arról beszélnem. Azt viszont elmondhatom, hogy a könyv végére sikerült (ha nem is nagy mértékben) egy lelki ronccsá válnom, viszont a szó lehető legjobb értelmében. Életem során még egy könyvnek sem sikerült belőlem ilyen, vagy ehhez hasonló hatást kiváltani: olvasás közben úgy gondolom, hogy sikerült megélnem a létező összes emberi érzelmet, ezeknek az érzelmeknek az elég erős váltakozása pedig egy elég érdekes lelki állapot megszületéséhez vezetett.

A karakterek tökéletlenségében és hibáiban rejlett a tökéletességük, és ennek köszönhetően hihetetlenül emberi karaktereket sikerült teremtenie az írónőnek, akiknek az életéről és sorsáról szívesen olvas az ember, még akkor is, ha ez néha rendkívül megerőltető lehet mentálisan. A szereplők olvasás közben nagyon közel kerültek hozzám és teljesen belopták magukat a szívembe, éppen ezért estem teljes letargiába, amikor a könyv fele környékén realizálódott bennem, hogy a spoiler, de hamar rájöttem arra is, hogy ez az élet, így ez is része annak, amiről ez a könyv szól.

Egyébként pedig imádtam az írónő stílusát, illetve a (néhol már túlságosan is) hosszú mondatait. Már előre látom, hogy ez a könyv minden évben a kezembe fog kerülni, és azt is érzem, hogy minden újraolvasás alkalmával ugyanannyira fogom élvezni, mint az első alkalommal.

>!
Anchor, New York, 2016
816 oldal · puhatáblás · ISBN: 9780804172707
Moony>!
Hanya Yanagihara: A Little Life

Sok fajta könyvet olvastam már az életemben, de egyik sem hasonlítható A Little Life-hoz. Sokat hallottam róla, hogy érzelmileg nehéz könyv, hogy végig fogom sírni, hogy nem fogok belőle felépülni. Nos, ezek mind valamilyen szinten beteljesültek. Nehéz volt olvasni, sokszor feltétlenül pihenőt kellett tartanom, mert azt hittem megszakad a szívem. Az nem is kifejezés milyen fájdalmas volt. De emellett olyan karaktareket kaptunk, amik visszafizették az „árat”. Nem csak élethűek voltak, de a családommá váltak. Mindenkinek megismertük az életét, a történetét és legmélyebb érzéseiket. Imádtam és utáltam minden sorát.
Viszont szeretnék mindenkit figyelmeztetni, hogy csak abban az esetben olvassa el, ha nagy a tűrőképessége, mivel rengeteg neház téma van benne. Csak saját felelőségre!

Enca>!
Hanya Yanagihara: A Little Life

Nem tudom, hogy hívhatom-e gyönyörűnek a történetet, hiszen ennél szívfacsaróbb könyvet rég tartottam a kezemben, mégis ez a szó ugrott be a legtöbbször, amikor a könyvön járt az agyam. Ugyanis a történet úgy lett felépítve, hogy ahogy haladsz előre, úgy válnak lassan hús-vér emberekké a szereplők, egyre beljebb és beljebb lopódzva a szívedben – főként Jude – és egyszer csak arra ébredsz, hogy annyira az életed részévé váltak, hogy a munkahelyeden is azon töprengsz, hogy vajon mi lesz velük. És ez az amiért minden ocsmányság ellenére, gyönyörűnek tartom a történetet. And oh boy ocsmányságból rengeteg van. Még sosem olvastam olyan könyvet, pláne nem olyat, amit ennyire élveztem volna, ahol mind a 700 oldalon át szoros görcsben volt a gyomrom.
Bár nekem a kedvenc köteteim közé került, mégsem ajánlanám mindenkinek, ugyanis Yanagihara úgy forgatja a szavakat, mintha egy tört tartana a kezében, így minden egyes fejezet egyre mélyebb elkeseredésbe lök. Aztán amikor már szinte teljes letargiába sodort a könyv, akkor kinyújt neked egy apró kis szeretet bombát, ahol végre elhiszed, hogy igen is szép is lehet azért a négy főszereplő kis élete. Hogy aztán újra kezdődjön elölről az egész, és a végén nem marad más csak a szíved millió kis darabokban, ami úgy érzed már sosem lesz teljes.
Hívjatok mazochistának nyugodtan, hogy ezen felfedezés után is izgalommal vártam, mikor tölthetek újabb időt olvasással, még ha gyakran mondat közepén is le kellett raknom és mély levegőket vennem. Kicsit olyan érzésem volt, hogy tartozom a karaktereknek annyival, hogy elolvasom a történetüket és ezzel talán kicsivel könnyebb lesz a vállukon a teher. Badarság, tudom, hiszen ez csak fikció, de 700 oldal elég volt arra, hogy olyan mélységekbe menjünk bele a négy fiú/férfi életében, hogy ez abszolút reálisnak tűnjön.
És akkor beszéljünk a vastagságáról, ugyanis miután impulzusból megvettem, azért aggódtam, hogy mégis mit lehet ezt ennyi lapon át ragozni. Aztán egy fejezet után elkezdtem falni az oldalakat. Aztán a felénél azon kaptam magam, hogy azt kívánom bár sose érne véget. Aztán a végén szinte azonnal újrakezdtem az egészet, mert szükségem volt arra a boldog naivitásra, amit látszólag csak a 20-as éveiben él meg az ember. És bár egyrészt mohón vártam, hogy Jude-ról megtudjam a teljes igazságot, imádtam (és egyszerre nagyon frusztrált is), hogy mi olvasók is csak apránként ismerhettük meg a gyerekkorát, mint ahogy a hozzá közel állok is az életéből. Utólag meg pláne hálás vagyok az elszórt információkért, mert ha ezt egyszerre rám zúdítják, hát akkor még most is a paplanom alá bújva sírnék. És tudom, hogy utálná, de semmi mást nem akartam egész olvasás alatt, mint jó szorosan magamhoz ölelni és sosem el nem engedni.
spoiler Ennek a résznek a végétől lettem teljesen letargikus, ahol már elkerülhetetlennek tartottam a végkifejletet. De azért még így is sikerült egy utolsó kést belém szúrni az utolsó fejezetben, spoiler Ez nem csak hogy nem fair, de nem is igazságos, szóval szeretném, ha a Harold megmagyarázná, hogy hogy történhet ilyen.
A legrövidebben úgy tudnám összefoglalni, hogy miért lettem szerelmes ebbe a kötetbe, az az, hogy mert ilyen mély érzelmeket rég éltem már meg és ezért hálás vagyok.
Life is so sad, he would think in those moments, It’s so sad, and yet we all do it. We all cling to it; we all search for something to give us solace.

Sweetmint>!
Hanya Yanagihara: A Little Life

Eltelt egy év azóta, hogy olvastam, de még mindig heti rendszerességgel eszembe jut, nem tudom, hogy mikor fogom rajta túltenni magam.

verestitanilla>!
Hanya Yanagihara: A Little Life

Ez a könyv engem teljesen lenyűgözött!! Semmihez sem tudom hasonlítani, soha nem olvastam még ehhez foghatót. Totálisan letaglózott, csak ámulok és bámulok, szerintem ez életem könyve. Nem tudom, hogy lesz-e bármi, ami megközelíti ezt. Sok könyv csalt már könnyeket a szemembe, de ilyen érzéseket, amit ez a könyv kiváltott belőlem, még soha nem tapasztaltam olvasás közben. Óriási elismerés az írónőnek, hogy ezt megalkotta!
A történetről nem is szeretnék írni, mert az nagyon hosszú lenne, az érzéseimről szeretnék csak…
Ez a könyv fél éven keresztül velem volt, szándékosan lassan olvastam, meg kellett emésztenem minden részletét és ez így volt tökéletes. Ma hajnal 3-kor fejeztem be és az utolsó oldalakat szó szerint zokogva olvastam, konkrétan nem láttam a könnyeimtől. Annyira valódi volt a fájdalom és a szomorúság, amit éreztem, mintha igazából megtörtént volna minden, mintha az én barátaimról, az én ismerőseimről vagy rólam lett volna szó.
A könyv befejezése után pedig legalább egy órán keresztül csak bámultam magam elé, nagyon durva élmény volt!
Ez a történet és ezek a szereplők szerintem örökre belém égtek és rengetegszer fog eszembe jutni még életem során!


Népszerű idézetek

Annie_Cresta>!

And so I try to be kind to everything I see, and in everything I see, I see him.

pjudi>!

You won’t understand what I mean now, but someday you will: the only trick of friendship, I think, is to find people who are better than you are—not smarter, not cooler, but kinder, and more generous, and more forgiving—and then to appreciate them for what they can teach you, and to try to listen to them when they tell you something about yourself, no matter how bad—or good—it might be, and to trust them, which is the hardest thing of all. But the best, as well.

anemona P>!

“But he was sick,” Willem said, at last.
“Not then,” Jude reminded him. “Not actively, at least.”
“No, maybe not,” he said. “But he was dying.”
Jude had smiled at him. “Oh, dying,” he said dismissively. “We’re all dying. He just knew his death would come sooner than he had planned. But that doesn’t mean they weren’t happy years, that it wasn’t a happy life.”

V. The Happy Years - Chapter 3

pjudi>!

As you got older, you realized that the qualities you valued in the people you slept with or dated weren't necessarily the ones you wanted to live with, or be with, or plod through your days with. If you were smart, and if you were lucky, you learned this and accepted this. You figured out what was most important to you and you looked for it, and you learned to be realistic.

pjudi>!

What he knew, he knew from books, and books lied, they made things prettier…

Annie_Cresta>!

But mostly, I missed watching you two together; I missed watching you watch him, and him watch you; I missed how thoughtful you were with each other, missed how thoughtlessly, sincerely affectionate you were with him; missed watching you listen to each other, the way you both did so intently.

lutza>!

We don't get the families we deserve

15. oldal - Lispenard Street, chapter 1

anemona P>!

Life is so sad, he would think in those moments. It’s so sad, and yet we all do it. We all cling to it; we all search for something to give us solace.

V. The Happy Years - Chapter 3

anemona P>!

It was impossible to explain to the healthy the logic of the sick, and he didn’t have the energy to try.

III. Vanities - Chapter 2

anemona P>!

What must it feel like to be an adult and still discovering the world’s pleasures?

III. Vanities - Chapter 3


Hasonló könyvek címkék alapján

Colleen Hoover: Too Late
Nora Sakavic: The Raven King
Gillian Flynn: Sharp Objects
Taylor Jenkins Reid: The Seven Husbands of Evelyn Hugo
Ker Dukey – K. Webster: Pretty Lost Dolls
T. M. Frazier: King (angol)
Madeline Miller: The Song of Achilles
M. L. Rio: If We Were Villains
Riley Nash: Hold Me Under
Colleen Hoover: Confess