Stuka ​pilóta 94% 10 csillagozás

Hans Ulrich Rudel, a híres-hírhedt zuhanóbombázó ász, aki több, mint 2530 bevetésen vett részt, elpusztított több, mint 500 szovjet felségjelzés alatt bevetett harckocsit, elsüllyesztette a Marat csatahajót… és végig harcolta az orosz frontot, amely közhelyes, de nem volt épp szanatórium… Rudel korabeli Siegfried, az ősi germán harcosok prototípusa, nagyszerű katona, aki szinte nem ismerte a félelmet és lehetetlent… „csak az vész el, aki saját magát veszejti el”, vallotta és élte így mindennapjait ez a nem hétköznapi fickó. Rudel kemény legény volt, nemcsak a szája járt ennek a harcos germánnak, hanem ha kellett, műlábbal, meglőtt vállal, sérült, vérző testtel is repült, ködben hóban fagyban, időjárás sem számított, ment és pusztította az ellenséget. Hihetetlen, hogy milyen eltökélt fickó volt, tényleg nem számított neki szinte semmi… Rudel több volt, mint Carius, fanatikusabb és szerintem vagányabb is, de azért nem volt egy Leon Degrelle sem, aki meggyőződéses náci létére „demokrata” címmel írt a Führerről egy könyvet…

Rudel kicsit komolyan gondolta a háborút, egyik oldalon leírja, hogy „miután elfogyott a lőszere, legszívesebben belerepült volna valamelyik orosz tankba”… Hát egy kicsit fanatikus volt. Goebbels doktorék igazi „állatokat” neveltek fel, bár a II. világháború kegyetlenségében naivitás lenne azt gondolni, hogy „üdvhadsereggel” (ahogy Dolf nyilatkozott egyszer a tervezett Barbarossa kegyetlenségéről) győzelmet lehet aratni. Ettől függetlenül ez egy brutális háború volt, brutális katonákkal- mindkét félnél, főleg az orosz és német oldalon.
Rudel amúgy kissé idegesítő módon minden kelet és közép-európai teleülést a német nevén jegyzett, azért Székesfehérvár az Székesfehérvár és nem Stuhlweißenburg… Mert mondjuk Brassó Kroonstadt vagy Nagyvárad Hermannstadt még belefér, mert valóban szász települések, de azért nem minden német még ami a Ballhausplatzon túl létezik és civilizált is… Ahogy Metternich vagy Mozart nyilatkozta, Ázsia az említett téren túl kezdődik… Rudel önmagát a 600-700 évvel azelőtti Német Lovagrend lovagjához hasonlította, és így is kezelte „Ázsia barbár hordáit”. Akiktől irtózott, és hihetetlenül frusztrálta, hogy elözönlik szeretett német földjét. Érdekes, hogy fordítva ez annyira nem zavarta. Az, hogy ki akart kit letámadni, mára csak találgatás, bár ha józanul gondolkodunk, komoly realitása volt egy orosz inváziónak is.
Szerette Führerét, róla a kb. 4-5 említett alkalommal, mikor találkoztak és megemlítette, rendkívül kedvezően nyilatkozott.
Én azon gondolkodtam, miután elolvastam ezt a könyvet, hogy egy ilyen embert, aki évek óta csak reggeltől estig bevetésre ment, páncélosokat, teherautókat lőtt szét, hogy illeszkedik vissza egy civilizált társadalomba. Például sporttal tölti ki az életét, Rudel esetében bevált ez is. Ez egy hatalmas fickó volt, bár elgondolkodtató, amikor megemlíti, hogy egy brit jogász, aki vizsgálta az egyik ügyét, csak csóválta a fejét, és ennyit mondott Rudel páratlan kitüntetéseire: „vajon ezért hány életet oltott ki”… Hát igen, hősnek hős, kiváló katona na de mégis. Persze háború az háború, de nincs mindig háború. Nehéz ezt szétválasztani.
Az egyik fejezetben leírja, hogyan menekült meg, mikor társait akarta megmenteni a Dnyeszteren túl, ám repülőgépe a sárba ragadt és gyalog kellett visszamenekülnie az egységéhez, mélyen az orosz front mögött… hát az valami elképesztő. Fenyőfákon mászott le, átúszta pár fokban a Dnyesztert, (mezítláb, egyszerű ruhában, kvázi az orosz télben), vállon lövik, de megy tovább… 20-30 km-en keresztül, éjjel és nappal. Rudel a gép, talán nem is ember volt. Sajnálom, hogy Hollywoodot nem ihleti meg egy ilyen teljesítmény, bár értem az okait. Egyébként Rudel világosan látja és érti, micsoda emberi és anyagi fölénnyel kell megbirkózniuk. Az orosz haderő amcsi teherautókon, Willys terepjárókon keresztül rohant a kontinensen, ahogy az egyébként kiváló amerikai repülőgéptípusokat is szívesen használták. Ezek (sajnos vagy nem sajnos) többnyire jobbak voltak a német típusoknál, pontosabban átlag pilóta számára, mert Rudel még az öreg és lassú Ju-87-essel, 300-400 km/h különbséggel is levadászott P-51-es Mustangokat, amik szerintem a kor csúcstípusai voltak. De hát Rudel egy gép volt, Hitler titkos fegyvereinek egyike. Hihetetlen, mennyit számít az ideológia és morál…ennél több bizonyíték nem is kell szerintem.
Jó, hogy kiadják az egykori veteránok emlékiratait, szükség van rájuk. Rudel a korabeli német katona mintapéldánya, érdemes elolvasni ezt a könyvet. Szilveszterkor nyugi lenne, ha élne még Rudel nemzedéke…
G011, larsen_B, nektek kötelező olvasmány, többieknek ajánlott, de erősen.

Hiánypótló kötet! Viszont nagyon kellett volna egy hozzáértő szerkesztő vagy szakértő bevonása! Sajnos a fordítás több ponton elég problémás, tele van rossz szakkifejezésekkel. Ki lehetett volna ebből a kiadásból többet hozni!

Nagyon érdekes, informatív könyv. Rudel az eltökéltség mintapéldánya, amit a szinte hihetetlen történetei bizonyítanak. A könyvet különlegessé teszi az is, hogy a repülős visszaemlékezések általában vadászpilótáktól származnak és más „műfajok” nemigen képviseltetik magukat a könyvespolcokon. Ezúttal egy zuhanóbombázó pilóta-zseni emlékeit volt szerencsém elolvasni és nyugodtan kijelenthetem, megérte. Mindenkinek ajánlom, akit érdelek a II. világháború.

Akinek tetszik ez a könyv, a sodró lendületűnek írná le. Akinek meg nem, az összecsapottnak. Tény, hogy Rudel nem volt irodalmár alkat. Így ez a könyv sem szépirodalmi, vagy történelmi könyv. De még csak nem is harctéri napló. Egy katona emlékei a 2. világháború vérzivatarából. És annak tökéletes. Felül kell emelkedni a rohanó stíluson, és úgy kell olvasni, hogy: Na mi maradt meg a háború poklából? Hiszen az emlékezet szelektív.

Hogy ajánlom-e a könyvet? Teljes mértékben!