A ​jelenlét előállítása 5 csillagozás

Amit a jelentés nem közvetít
Hans Ulrich Gumbrecht: A jelenlét előállítása

Ez a rövid könyv kissé szokatlan módon használ néhány többé-kevésbé „filozófiai” fogalmat. De mert annyi oldalt tölt meg annak magyarázata, miért is tesz így, nem járunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, a fogalmak folyamatos magyarázata és bonyolítása a könyv fő célja. Ennek a könyvnek az érvelése nem tartozik előállítása egyetlen tudományos „iskolához” vagy „gondolatrendszerhez” sem. Bizonyosan nem sorolható a „hermeneutika” kontinentális hagyományához (épp ellenkezőleg!), a „dekonstrukciót” sem gyakorolja és a „kultúratudománytól”, vagy (Isten őrizz!) a „marxizmustól” még távolabb van. De nem tulajdonít magának olyan magasztos morális értékeket sem, mint a „függetlenség”, az „ellenállás” vagy a „tiszteletlenség”.

Hans Ulrich Gumbrecht (1948) német-amerikai irodalomtudós. Jelenleg a Stanford Egyetem Összehasonlító Irodalomtudomány Tanszékének professzora.

>!
Ráció, 2010
128 oldal · Fordította: Palkó Gábor

Várólistára tette 6

Kívánságlistára tette 11


Kiemelt értékelések

Charbogardy_Jolán>!
Hans Ulrich Gumbrecht: A jelenlét előállítása

Azt hinné az ember, hogy csak bohó gondolatkísérlet lehet nem-hermenutikában elképzelni a világ megélését, de ha elkezdesz érdemben olvasgatni, akkor kiderül, hogy egészen sokféle módon lehet kitrükközni az értelmezés látszólagos kikerülhetetlenségét, a homo interpretans muszáj-örökségét. Gumbrecht ennek a koncepciónak (azaz hogy kell még lennie valaminek a jelentéskészítésen túl is) az egyik akadémiai sztárja. Nem mondanám persze, hogy A jelenlét előállítása tudománynépszerűsítő szöveg lenne, nagyon nem, és maga a szerző sem tud megtéveszteni a helyenként joviális-vallomásos hangvételével, hiszen még akkor is bonyolult lesz a viszonyod a könyvvel, ha hivatásos olvasóként fordulsz hozzá. Hogy miért? Mert 1. nem kifejezetten intuitív dolog leállítani az értelmezést mint a világhoz való viszonyulás nálunk standard módját, és 2. Gumbrecht azért nem a semmiből ereszkedett közénk, hanem mögötte van az elmúlt 200 év filozófiai hagyománya is, amit bizony, legkésőbb menet közben kell a könyv után küldeni.

Abból a szempontból, hogy akár egyetlen mondatban is el lehet mondani Gumbrecht könyvecskéjének a lényegét, akár azt is mondhatnánk, hogy nem bonyolult a gondolatmenet (pedig de, az út rögös, de ahová megy, az tetszetős): hisz amellett érvel, hogy az esztétikai élvezetet (nemcsak az esztétika hagyományos tárgyköréhez sorolt alkotások, de focimeccsek, szép női fenekek, természeti jelenségek, és igen, szonáták és szonettek esetében is) van egy nagyon dinamikus viszony a jelentés- és jelenléteffektusok között, azaz hogy akad benne valami „kiértelmezhető”, és valami olyasmi is, amit pont nem lehet interpretációval kinyerni – erre mondja Gumbrecht Heidegger után, hogy az esztétikai élményen keresztül a Lét néha megmutatja magát (ezzel az a gond, hogy a Lét csak interpretálatlan formájában létezik, azaz ha beleértelmezel, akkor megszűnik, viszont interpretáció nélkül nem nagyon lehet érzékelni, kivéve ha olyan különleges pillanat adódik, amikor a Lét felülemelkedik, és te megadhatod magad a szépségének.
Például a Hajnali részegségben:
„Szájtátva álltam, a boldogságtól föl-fölkiabáltam”. Na ez.
Viszont nem azt mondja, hogy innentől dobjuk ki az interpretációt (főleg az akadémián az interpretációt mint intézményesült világértési gyakorlatot), csak hogy a kettő összjátéka az, ami valamilyen hatással lehet ránk.

Ilyenkor az ember egyébként elgondolkodik, hogy nem olyan vudu-e ez, mint a csakra-, és/vagy harmadik szem nyitogatás, és hogy nem lehet-e, hogy a transzcendens beszédmód, amit ünnepélyesen kihajítottunk a bejárati ajtón, most a pinceablakon keresztül próbál-e visszamászni. Maga Gumbrecht egyébként először elképedve hallgatta az ehhez hasonló vádakat, hiszen amennyire ő tudja, végig a materialitást, az anyagszerűség figyelembe vételét akarta visszaírni egy egyre inkább eltestetlenedő bölcsésztudományosságba, és aztán mire kimondta, rádöbbent: nem nagyon van másik nyelv, amivel jelenlétről lehetne beszélni egy transzcendens középpont nélküli világban. Ezért is érdekes (és valahol elkerülhetetlen), hogy a jelenlét előállításában olyan, alapvetően vallásos konnotációjú fogalmakkal operáljon, mint az epifánia, a ráhagyatkozás, vagy a többi.

Nagy segítség lett volna azonban, (és szerintem nemcsak nekem) ha a szerző mellékel egy kerek kis elemzés-mintát, ami már a jelenlét- és jelentéseffektusok dinamikájának figyelembe vételével megy neki az esztétikai élménynek. (máshol van ilyenje, nekem ebben a könyven lett volna rá szükségem)

shandy>!
Hans Ulrich Gumbrecht: A jelenlét előállítása

Számomra fontos és érdekes könyv, de azoknak, akik kívül vannak ezen az egészen nem biztos, hogy sokat ad. Már a problémafelvetése is megtalált, régóta ezeken a kérdéseken rágódom én is, szerencsére van, aki ezt meg is írja. Üdítő és inspiráló.

1 hozzászólás

Népszerű idézetek

macs>!

Az, hogy Vattimo ráadásul jelenlétellenes és antiszubsztanciális álláspontját „baloldali Heidegger-olvasatnak” nevezi, jól mutatja, mit is értek azon, hogy a hermeneutika és az értelmezés a humán tudományok diszkurzusában az intellektuális megfélemlítés gesztusaival védi magát. Mert ki engedheti meg magának a humán tudományokban, hogy egyszerre vádolják azzal: „szubsztancialista” és „nem-baloldali”?

Túl a jelentésen


Hasonló könyvek címkék alapján

Füst Milán: Látomás és indulat a művészetben
Maurice Blanchot: Az irodalmi tér
Szalay Károly: Komikum, szatíra, humor
Hermann István: A polgári dekadencia problémái
Buda Attila – Nemeskéri Luca – Pataky Adrienn (szerk.): „…mi szépség volt s csoda”
Kovács Endre – Szerdahelyi István: Irodalomelméleti alapfogalmak
René Wellek – Austin Warren: Az irodalom elmélete
Schweitzer Pál: Szépség és totalitás
S. Varga Pál: A gondviseléshittől a vitalizmusig
Morsányi Bernadett: Egyedül szembejövet