1926 1 csillagozás

Élet az idő peremén
Hans Ulrich Gumbrecht: 1926

Hans Ulrich Gumbrecht könyvének egyik talán legfontosabb, minden későbbi írása szempontjából is központi sajátossága, hogy a múlttal való foglalkozás célja itt a múlt megértése helyett annak megjelenítése. Ennek legszembetűnőbb jele, hogy egyetlen mű, időpont vagy esemény sem úgy kerül elő a könyvben, hogy az rögtön valamilyen történeti folyamat részét képezné, vagy elő-, illetve utótörténeteket elválasztó határként mutatkozna meg. A megjelenített dolgok megőrzik az eleve bennük rejlő sokféleséget, és az egyszerre sokféle integrálhatóság állapotában lebegnek. Ez a különleges, lebegő állapot pedig elvileg nem hozzáférhető a hagyományos történeti gondolkodás fogalmi nyelve számára.

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Figura

>!
Kijárat, Budapest, 2014
486 oldal · ISBN: 9786155160349 · Fordította: Kelemen Pál, Mezei Gábor

Most olvassa 1

Várólistára tette 3

Kívánságlistára tette 5


Népszerű idézetek

LazaRóka I>!

De néha, amint azt mindannyian tudjuk, a legjobb szándékaink sem képesek megóvni bennünket a legkínosabb indítékainktól.

17. oldal

Hans Ulrich Gumbrecht: 1926 Élet az idő peremén


Hasonló könyvek címkék alapján

Iván Katalin (szerk.): Az ókori görögök
Földényi F. László: A melankólia dicsérete
Esko Valtaoja: Mindentudó kézikönyv
Madas Edit – Monok István: A könyvkultúra Magyarországon a kezdetektől 1730-ig
Rosemary Burton – Richard Cavendish – Bernard Stonehouse: Nagy felfedezők utazásai
Paul Johnson: A zsidók története
Mihail Mihajlovics Bahtyin: François Rabelais művészete, a középkor és a reneszánsz népi kultúrája
Göran Burenhult (szerk.): Óvilági kultúrák
Isaiah Berlin: Az emberiség göcsörtös fája
Farkas Ildikó – Sági Attila (szerk.): Kortárs Japanológia I.