Az 1970-es évektől kezdődően a nyugati színházkultúrákban egyre inkább háttérbe szorul a színház irodalmi szerepe és meghatározóvá válik esemény jellege. Ennek kapcsán átértékelődik a dráma szerepe is: a színházi esemény már nem merül ki egy dráma bemutatásában, a színházi reprezentáció csúcsán álló drámai szöveg elveszti vezető szerepét, egyenrangúvá válik a tér, a mozgás, a hangok, a világítás elemeivel. A színház egyre több érintkezési pontot alakít ki a társművészetekkel, a performansszal, a képzőművészettel, az operával és a tánccal. Ezt a folyamatot foglalja össze Lehmann a „posztdramatikus” elnevezéssel. Hangsúlyozza, hogy a fogalom nem egy új műfajt vagy kategóriát akar jelölni, hanem különféle, egymással akár szöges ellentétben álló tendenciákat, stílusjegyeket, amelyek mind az itt felvázolt mély társadalmi átalakulásokban gyökereznek és azokra reflektálnak. Egy olyan társadalomban, mely társadalmi színjátékra épül, a színháznak folytonosan újra kell gondolnia saját… (tovább)
Posztdramatikus színház 0 csillagozás
Most olvassa 1
Várólistára tette 1
Kívánságlistára tette 8
Hasonló könyvek címkék alapján
- Király Jenő: Karády mítosza és mágiája ·
Összehasonlítás - Gabnai Katalin (szerk.): A színésznevelés breviáriuma ·
Összehasonlítás - Erika Fischer-Lichte: A dráma története ·
Összehasonlítás - Balassa Péter: A másik színház ·
Összehasonlítás - Somló István – Lengyel György (szerk.): Színészek, rendezők ·
Összehasonlítás - Ablonczy László – Huszárik Zoltán (szerk.): Latinovits Zoltán ·
Összehasonlítás - Sándor János: Thália örökös jegyese, Juhász Gyula ·
Összehasonlítás - Doma Petra (szerk.): SZITU Kötet 2016 ·
Összehasonlítás - Fodor Géza: Magánszínház ·
Összehasonlítás - Szebeni András – Forgách András: Bevilágítás ·
Összehasonlítás