A ​Wehrmacht katonái 1 csillagozás

Hans Poeppel – W.-K. Prinz von Preussen: A Wehrmacht katonái

A Wehrmacht bűneirol rendezett kiállítással Németországban elérte mélypontját az a közvélemény és számos történész által is képviselt irányzat, mely szerint a Wehrmacht a német történelem legnagyobb gyilkoló bandája volt. E kötet szerkesztői és szerzői arra a nem könnyű feladatra vállalkoztak, hogy rámutassanak az igazságra és a nyilvánosság elé tárják a Wehrmacht valódi arcát, nem leplezve a tagadhatatlan bunöket, de kiemelve azokat a mozzanatokat is, amelyek hozzájárultak ahhoz, hogy a Wehrmachtról maguk az ellenfelek is tisztelettel szóltak.A Wehrmacht katonái című könyv sok oldalról járja körül e híres-hírhedt hadsereg történetét. Aki érdeklődik a téma iránt, és emellett az összetett igazság megismeréséhez is közelebb akar kerülni, illetve kész arra, hogy elgondolkodjon olyan dolgokról, amelyekről korábban mást olvasott, a megfelelő könyvet tarja kezében.

>!
Canissa, Budapest, 2001
520 oldal · ISBN: 9639379034 · Fordította: Vitári Zsolt

Kívánságlistára tette 6


Népszerű idézetek

Tündérke P>!

A túlélésért folytatott harcban már senki sem viaskodott holmi utópista nemzetiszocialista célokért.

19. oldal


Hasonló könyvek címkék alapján

Stephen E. Ambrose: Az elit alakulat
Günther Prien: Tengerek szürke farkasa
Robert Jackson (szerk.): Kriegsmarine
Kovács Zoltán András – Számvéber Norbert: A Waffen-SS Magyarországon
Adolf Galland: 104 légigyőzelmem
Hans-Ulrich Rudel: Stuka pilóta
Theodor J. Aengner: Rommel páncélosai
Robin Cross: A sas bukása
Arthur J. Barker: Páncélosok a háborúban
Paul Herbert Freyer: Halál a tengereken