Párbeszéd ​az iszlámról 3 csillagozás

Hans Küng – Josef van Ess: Párbeszéd az iszlámról

A ​KERESZTÉNYSÉG ÉS VILÁGVALLÁSOK sorozat minden kötete a világ egy-egy nagy vallásával ismerteti meg az olvasót. A szakavatott vallástörténeti bemutatón túl megtudhatjuk, hogy a kereszténység, a keresztény hitelvek hogyan viszonyulnak az adott valláshoz, mi az, amit a keresztény hívők is hasznosíthatnak abból?
A sorozat második kötete az iszlám bemutatását kísérli meg. Egymásra válaszoló előadások formájában először mindig Josef van Ess, a tübingeni egyetem nagyhírű orientalistája fejti ki az iszlám történetét, hitelveinek alakulását, terjedését. Ere válaszol és ezt elemzi tovább a keresztény teológus: Hans Küng.
A kötetből a történelmi Mohamed alakjától, a különféle muzulmán vallási irányzatokon keresztül szent szövegek értelmezéséig beható képet kapunk az iszlámról. Kung szavai pedig e vallást eddig értetlenkedve fogadó európaiak számára is megvilágítják annak valódi tartalmát. A két kitűnő szakember lebilincselő előadásainak célja a vallások közötti párbeszéd… (tovább)

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Kereszténység és világvallások Palatinus

>!
Palatinus, Budapest, 1998
220 oldal · ISBN: 9639127434

Enciklopédia 3


Várólistára tette 1

Kívánságlistára tette 4


Népszerű idézetek

Cicu>!

A jognak az iszlámban központi jelentősége van. Ami a keresztényeknek a teológia, az a muzulmánoknak a jogtudomány. Az iszlám jog célja, hogy a valóságot az eszmei elképzeléshez igazítsa. Ezért a muzulmánok sokkal inkább súlyt helyeznek rá, mint a keresztények, hogy legyenek felettes hatóságok, amelyek érvényt szereznek a törvénynek. Az állam számukra nem lehet csupán vallásszabadságot garantáló közömbös intézmény. Ezért csaknem minden muzulmán országban az iszlám államvallás. A mai iszlám világban az állam sok mindent átvett azokból a feladatokból, ami korábban a vallási törvények és a vallás képviselőinek hatáskörébe tartozott.

69-70. oldal

Cicu>!

[…] az iszlám számára jog, állam, politika és vallás egyetlen egységet alkotnak. Vallás és jog, vallás és állam, vallás és politika, egyházi és világi szétválasztása teljesen ellentétes az iszlámmal. Ebből a gyakorlatból kiindulva kritizálja az iszlám a kereszténységet és érveit komolyan kell vennünk. Mert nem vezethető-e vissza a Nyugat minden bűne és gyalázata a szekularizációra? Szexuális szabadosság, pornográfia, prostitúció, homoszexualitás, magzatelhajtás stb. nem mind annak az eredménye, hogy a vallást politikamentessé és a politikát szentségtelenné tették?
Az elvilágiasodott civilizáció kritikája kifejezésre juttatja az újkor hatalmaiban való csalódást. Ezek: a tudomány, a technika, az ipar, a „haladás” Nyugat felől terjednek és előbb-utóbb elérik az iszlám országokat is. A nyugati egyetemeken képzett muzulmán értelmiségi elit napjainkban kiábrándultan fordul el az európai-amerikai civilizációtól és az eredeti kultúrához s az ősi valláshoz való visszatérést sürgeti. Ezt kívánja felújítani, újra élettel megtölteni abban a reményben, hogy a kikölcsönzött nyugati „identitás” helyébe a népek és nemzetek saját identitását, önazonosságát fogja visszaállítani.

78-79. oldal

Kapcsolódó szócikkek: iszlám · vallás
Cicu>!

Ha mi, keresztény oldalról, az iszlám források és a Korán alapján Mohamed alakjának, szerepének újraértékelésén fáradozunk, ezt abban a reményben tesszük, hogy idővel iszlám oldalról is megjelenik a készség a történelmi források alapján (és ezek bizony az evangéliumok) a Názáreti Jézus alakjának, szerepének újraértékelésére, ahogyan ez a zsidó vallásban már történik. Túlságosan egydimenziós, körvonal és tartalom nélküli Jézus portréja a Koránban. Nagyon különbözik a történelmi Jézustól, aki nem a törvényt erősítette meg, ahogyan a Korán állítja róla, hanem — mint azt az Evangéliumból tudjuk és mint korábbi érveléseimben kifejtettem — radikális szeretet-parancsával éppen hogy szembehelyezkedett minden formális törvényeskedéssel, ezért ölték meg. Úgy látszik azonban, hogy a Korán a történelmi tények ellenére sem akarja ezt tudomásul venni.

177. oldal

Kapcsolódó szócikkek: Korán

Hasonló könyvek címkék alapján

Helmuth von Glasenapp: Az öt világvallás
Bernard Lewis: Iszlám
William Montgomery Watt: Az iszlám rövid története
Goldziher Ignác: Az iszlám története
Malala Juszufzai – Christina Lamb: Én vagyok Malala
Jany János: Az iszlamizmus
Fedezd fel az iszlámot!
Malcolm Clark: Az iszlám
Karen Armstrong: Jeruzsálem
Carole Hillenbrand: Az Iszlám