Aknavetővel ​a keleti fronton, 1941–1943 9 csillagozás

A moszkvai csatától a Zitadelle hadműveletig a Großdeutschland gépkocsizó gyalogezred ezred II. zászlóaljának 8. századában
Hans Heinz Rehfeldt: Aknavetővel a keleti fronton, 1941–1943

Emlékiratai ​első kötetében Hans Rehfeldt feleleveníti, ahogy az 1940-ben letett érettségi vizsgát követően önként jelentkezett a páncélos fegyvernemhez, majd nehézaknavetős és nehézgéppuskás kiképzést kapott a Großdeutschland hadosztálynál. 1941-ben, alig 18 évesen a keleti frontra került, és Moszkvától délre részt vett a Tuláért folyó harcokban. Naplóbejegyzéseiben megdöbbentő, szemléletes képet fest a nélkülözésről, amint a katonák −52 °C-ban is harcoltak téli egyenruha és álcázás nélkül, a hóban fagyoskodva.

Rehfeldt Oroszországban harcoló alakulatát 1942-ben a veszteségek miatt feloszlatták. Ő maga súlyos fagyásos sérülést szenvedett, de az esélyekre rácáfolva − és az orvos elképedésére − újra lábra tudott állni. Visszavezényelték a frontra, és a harctéren tanúsított bátorságáért szakaszvezetővé léptették elő.

A több mint 240 fényképpel és saját készítésű térképpel illusztrált, lebilincselően izgalmas olvasmány egy katonáról szól, aki többször is közelről… (tovább)

Eredeti cím: Mit dem Eliteverband des Heeres „Großdeutschland“ tief in den Weiten Russlands

Tartalomjegyzék

A következő kiadói sorozatban jelent meg: 20. századi hadtörténet Hajja & Fiai

>!
Hajja & Fiai, Debrecen, 2021
368 oldal · keménytáblás · ISBN: 9789637054921 · Fordította: Moczok Péter

Enciklopédia 14

Szereplők népszerűség szerint

Sztálin

Helyszínek népszerűség szerint

Moszkva · Ukrajna


Kedvencelte 1

Várólistára tette 4

Kívánságlistára tette 18


Kiemelt értékelések

Hanging_Moss_9102 >!
Hans Heinz Rehfeldt: Aknavetővel a keleti fronton, 1941–1943

Hans Heinz Rehfeldt: Aknavetővel a keleti fronton, 1941–1943 A moszkvai csatától a Zitadelle hadműveletig a Großdeutschland gépkocsizó gyalogezred ezred II. zászlóaljának 8. századában

Csak így tovább! Kiváló munka, remek könyv, gyönyörű kiadás, színvonalas kiadói munka. 2021ben ezt így kell.
Nagyon remélem, hogy jön majd a 2. rész is. Ez az a fajta memoár, amit tényleg érdemes elolvasni x számú világháborús könyv után is.
Dr. Hans Heinz Rehfeldt érzékletes, olvasmányos, valóban lebilincselő emlékiratot publikált. Naplószerű, napi lebontásban (!), elsőkézből (és első vonalból…) közli velünk információit. Mint aknavetős „gránátos”, más szemszög mint egy sima Landser. És a Grossdeutschland hadosztály katonája. Olvasása során, a mai ember hétköznapi problémái más értelmezést kapnak Rehfeldt keleti frontos tapasztalatai tükrében. Igen részletesen beszámol "hétköznapjai"ról a napi lebontásnak köszönhetően.

Ez a memoár kimagaslik az újra indult sorozat többi kötetétől, egyedül a „Páncélosparancsnok” nyűgözött le ennyire mint Rehfeldt beszámolója. Rengeteg jó és érdekes fényképpel van illusztrálva!

1 hozzászólás
Anton_Gorogyeckij P>!
Hans Heinz Rehfeldt: Aknavetővel a keleti fronton, 1941–1943

Hans Heinz Rehfeldt: Aknavetővel a keleti fronton, 1941–1943 A moszkvai csatától a Zitadelle hadműveletig a Großdeutschland gépkocsizó gyalogezred ezred II. zászlóaljának 8. századában

Nagyon jóféle háborús napló. Kifejezetten a harci cselekmények kerülnek előtérbe (szerencsére, engem kevésbé szokott érdekelni, hogy milyen családban nőtt fel és hova járt iskolába az adott szerző). Rengeteg fénykép is színesíti a könyvet, komolyan, vagy 25% csak fénykép, térképvázlat, amit a szerző maga rajzolt.
Várom a második kötetet.

2 hozzászólás
Blackbeard>!
Hans Heinz Rehfeldt: Aknavetővel a keleti fronton, 1941–1943

Hans Heinz Rehfeldt: Aknavetővel a keleti fronton, 1941–1943 A moszkvai csatától a Zitadelle hadműveletig a Großdeutschland gépkocsizó gyalogezred ezred II. zászlóaljának 8. századában

+Olvasmányos
+Részletes csataleírások
+ A csaták közti rész sem unalmas (+lerövidítettek)
+ A kiadás minősége
+Képek

– Ez csupán az első felvonás :(


Népszerű idézetek

Anton_Gorogyeckij P>!

Néhányan halászni akartak kézigránáttal, mire egy bő, piros úszónadrágot viselő öregember méltatlankodni kezdett: „Ez tilos, így az összes halivadék elpusztul.” "Mit akar ez az öreg papa?" – kérdezgettük egymástól, mígnem egy hang döbbenten felkiáltott: „Ez a tábornok!” Az úszónadrágban nem lehetett ráismerni. Mégiscsak ruha teszi az embert!

242. oldal

Hans Heinz Rehfeldt: Aknavetővel a keleti fronton, 1941–1943 A moszkvai csatától a Zitadelle hadműveletig a Großdeutschland gépkocsizó gyalogezred ezred II. zászlóaljának 8. századában

Anton_Gorogyeckij P>!

Csak azt tudtuk, hogy ennek az átkozott háborúnak folytatódnia kell, míg el nem pusztítjuk a bolsevizmust. Nem az orosz népet! Ők jobbat érdemelnek.

266. oldal

Hans Heinz Rehfeldt: Aknavetővel a keleti fronton, 1941–1943 A moszkvai csatától a Zitadelle hadműveletig a Großdeutschland gépkocsizó gyalogezred ezred II. zászlóaljának 8. századában

Kapcsolódó szócikkek: bolsevizmus · háború · orosz
Anton_Gorogyeckij P>!

A napraforgó háborús időkben kiegészítő táplálékul szolgál, a helyiek „Sztálin-csokoládénak” nevezik, a kemencén megpirítva igazán finom csemege.

314-315. oldal

Hans Heinz Rehfeldt: Aknavetővel a keleti fronton, 1941–1943 A moszkvai csatától a Zitadelle hadműveletig a Großdeutschland gépkocsizó gyalogezred ezred II. zászlóaljának 8. századában

Kapcsolódó szócikkek: napraforgó
Anton_Gorogyeckij P>!

Recsica Észak-Ukrajnában található. Itt minden sokkal tisztább, az emberek barátságosak, észrevehető a különbség a Moszkva és Tula környéki erdei falvak és az itteni ukrán települések között.

157. oldal

Hans Heinz Rehfeldt: Aknavetővel a keleti fronton, 1941–1943 A moszkvai csatától a Zitadelle hadműveletig a Großdeutschland gépkocsizó gyalogezred ezred II. zászlóaljának 8. századában

Kapcsolódó szócikkek: Moszkva · Ukrajna
Anton_Gorogyeckij P>!

Amikor a lövöldözés alábbhagyott, rágyújtottam, de az első slukknál Iván rám nézett, úgyhogy őt és társát is megkínáltam egy szállal. Láthatóan megnyugodtak: a háború számukra véget ért, bár egyikünk sem tudta, túléljük-e egyáltalán az ágyúzást. Iván ezt mondta: Gitler i Sztálin kaput – a patom mir búgyet. (Ha Hitler és Sztálin meghal, béke lesz.)

357. oldal

Hans Heinz Rehfeldt: Aknavetővel a keleti fronton, 1941–1943 A moszkvai csatától a Zitadelle hadműveletig a Großdeutschland gépkocsizó gyalogezred ezred II. zászlóaljának 8. századában

Kapcsolódó szócikkek: Adolf Hitler · béke · Sztálin
Anton_Gorogyeckij P>!

A ruházatom és az altestem leírhatatlanul mocskos volt, de Maruszja nem volt szégyenlős. Megfogta a vállam, és ezt mondta: „Fritz, háború nem jó, a béke jó. Odahaza mama, papa, lány? Sztálin nem jó, Hitler sem jó.” Őszinte rokonszenvvel volt irántam. Talán van egy fia, aki a fronton harcol?

65. oldal

Hans Heinz Rehfeldt: Aknavetővel a keleti fronton, 1941–1943 A moszkvai csatától a Zitadelle hadműveletig a Großdeutschland gépkocsizó gyalogezred ezred II. zászlóaljának 8. századában

Anton_Gorogyeckij P>!

A visszavonulás komoly megpróbáltatást jelentett, mindenki lehangolt volt és átkozta „ezt a szar háborút”.

67. oldal

Hans Heinz Rehfeldt: Aknavetővel a keleti fronton, 1941–1943 A moszkvai csatától a Zitadelle hadműveletig a Großdeutschland gépkocsizó gyalogezred ezred II. zászlóaljának 8. századában

Anton_Gorogyeckij P>!

Néhány méterre tőlem egy kisebb csoport gyalogos állt, a falut kémlelték távcsővel. Egy mesterlövész eltalálta egyiküket, széttárt karokkal összeesett. Társai lehozták a vízmosásba, kigombolták a kabátját és a zubbonyát, hogy megkeressék a sebet, de nem volt vér, csak levegő után kapkodott. Hű! A golyó a gyalogsági rohamjelvényét találta el és eltérült, mindössze jelentéktelen zúzódást hagyott maga után.

131. oldal

Hans Heinz Rehfeldt: Aknavetővel a keleti fronton, 1941–1943 A moszkvai csatától a Zitadelle hadműveletig a Großdeutschland gépkocsizó gyalogezred ezred II. zászlóaljának 8. századában

Anton_Gorogyeckij P>!

Mintha Ukrajna maga lenne a tejjel-mézzel folyó Kánaán! Mivé válhatna ez az ország jó kezekben! A termékeny feketefölddel!

159. oldal

Hans Heinz Rehfeldt: Aknavetővel a keleti fronton, 1941–1943 A moszkvai csatától a Zitadelle hadműveletig a Großdeutschland gépkocsizó gyalogezred ezred II. zászlóaljának 8. századában

Kapcsolódó szócikkek: Ukrajna
Anton_Gorogyeckij P>!

A „Zitadelle-harcmező” elhagyása óta nem érkezett posta, cigaretta viszont van bőven, majdhogynem láncdohányos lettem! Mivel az öngyújtóm kiürült, a gyufám pedig elázott, a csikkel gyújtok rá a következőre.

361. oldal

Hans Heinz Rehfeldt: Aknavetővel a keleti fronton, 1941–1943 A moszkvai csatától a Zitadelle hadműveletig a Großdeutschland gépkocsizó gyalogezred ezred II. zászlóaljának 8. századában

Kapcsolódó szócikkek: cigaretta

Hasonló könyvek címkék alapján

John Keegan: A parancsnoklás álarca
Walter Lord: Hihetetlen győzelem
Antony Beevor: Sztálingrád
Erwin Rommel: Háború gyűlölet nélkül
Nemeskürty István: Requiem egy hadseregért
Deák János: Az Orosz Birodalom katonai stratégiái, háborúi és hadereje a 18. századtól napjainkig
Somogyi Győző: Hungarian Soldiers in the World Wars 1914–1918, 1939–1945 / A világháborúk magyar katonái 1914–1918, 1939–1945
Szvetlana Alekszijevics: Utolsó tanúk
Robert Kershaw: Harckocsizók
Adam Makos – Larry Alexander: Felettünk a csillagos ég