Andersen immár klasszikussá vált meséjét ezúttal átdolgozott, gazdagon illusztrált formában veheti kézbe az olvasó. Gerda és Kai elválaszthatatlan barátok. Egy gonosz varázslat hatalmába keríti Kait, akinek a szíve megdermed, jéggé válik, és így a Hókirálynő magával ragadja és elviszi a kastélyába. Vajon megtalálja-e a barátját Gerda, és megmenti-e őt?
A hókirálynő 10 csillagozás

Tagok ajánlása: Hány éves kortól ajánlod?
A következő kiadói sorozatban jelent meg: Klasszikusok kisebbeknek Ciceró



Várólistára tette 2
Kívánságlistára tette 5
Kölcsönkérné 1

Kiemelt értékelések


Gyerekkori kedvencem, a mai napig. Szeretem a hangulatát, hogy a jó, legyőzi a rosszat. A szeretet minden akadályon keresztül győzedelmeskedik.


Gyerekkorom egyik kedvenc meséje. Imádtam a történetet, bár maga a Hókirálynő igen csak megrémített. Nekem ő valóban rideg volt, és hideg a szíve. Ez maradt meg bennem, ezért is adtam csak négy és fél csillagot.
Kellemes volt felidézni a történet által átélt első emlékeket gyerekkoromból. Köszönöm, hogy olvashattam. :)


Nagyon szép, megható történet az igaz, őszinte baráti szeretetről és annak erejéről :-) A cím számomra megtévesztő, mert ez igazából Gerda és Kai története, a hókirálynő inkább mellékszereplő, alig tűnik fel. Igaz, hogy ő vitte magával Kait a jég birodalmába – aki a gonosz boszorkány varázslatának köszönhetően teljesen más emberré vált –, és fagyasztotta meg a szívét, az emlékezetét, s ezután vette kezdetét Gerda küzdelme szeretett barátjáért. Kaijal ellentétben Gerda melegszívű teremtés volt, akit mindig segített valaki az útján, a holló, a rénszarvas, a lapp és a finn anyó :-) Gerdát a szíve vitte előre, ha teste fáradt is, de a szíve sosem adta fel a reményt, hogy Kaira találjon, arra a Kaira, aki szereti a rózsákat, méheket, madarakat, a fogócskát, bújócskát a kertben, nagymama meséit, de legjobban őt magát, Gerdát. S nem hiába volt a kislány évekig tartó küzdeleme, miután a Hókirálynő palotájában rátalált a fiúra, a fájdalom forró könnyei és az igaz szeretet mindent visszaadott Kainak, amit a jégbirodalom úrnője elvett tőle … mert a hit, a remény és az igaz, őszinte szeretet mindig célt ér :-)





@Tímea_Bernadett_Lőrinczn…-nak köszönhetem, hogy kézbe vettem ezt a könyvet. A klasszikus történet szövege könnyen olvasható, nagybetűs és leegyszerűsített, viszont a mondanivalója sokkal több, reménytelibb, szívet melengetőbb. Azt viszont sajnálom, hogy a címszereplő Hókirálynő kevés szerepet kapott ebben az átdolgozásban. Az illusztrációk pedig érdekesek, de nem nőttek a szívemhez.
Hasonló könyvek címkék alapján
- Lengyel Balázs (szerk.): Az ébenfa ló ·
Összehasonlítás - Tótfalusi István (szerk.): A kékfényű lámpás ·
Összehasonlítás - Tábori Piroska (szerk.): Grimm mesék ·
Összehasonlítás - Bauer Gabriella (szerk.): Gyermekirodalmi szöveggyűjtemény ·
Összehasonlítás - Jakob Grimm – Wilhelm Grimm: Grimm legszebb meséi 95% ·
Összehasonlítás - Wilhelm Hauff: A kis Mukk 94% ·
Összehasonlítás - Julia Boehme: Mesekönyv az igaz barátságról 95% ·
Összehasonlítás - Jakob Grimm – Wilhelm Grimm: Holle anyó 93% ·
Összehasonlítás - Jakob Grimm – Wilhelm Grimm: Csipkerózsika 93% ·
Összehasonlítás - Wilhelm Hauff: Hauff legszebb meséi 95% ·
Összehasonlítás