Andersen ​összes meséi 20 csillagozás

Hans Christian Andersen: Andersen összes meséi Hans Christian Andersen: Andersen összes meséi

Andersen, az élet Lázárja és a mese királya: értette a virágok beszédét, a madarak nyelvét, a szél suttogását, és a vihar üvöltését. Andersen azért olyan csodálatos jelenség a világirodalomban, mert ő az a költő, aki egy kispolgári szoba négy fala között igazi tündérmeséket tudott írni. Győzödjön meg ön is erről, kedves olvasó!

Tartalomjegyzék

>!
Szukits, Szeged, 2008
>!
Videopont, Budapest, 1995
750 oldal · keménytáblás · ISBN: 9638218096 · Fordította: nem látom feltüntetve a nevet
>!
454 oldal · Fordította: Mikes Lajos

Kedvencelte 2

Most olvassa 3

Várólistára tette 14

Kívánságlistára tette 38


Kiemelt értékelések

Szilmariel>!
Hans Christian Andersen: Andersen összes meséi

Imádom, imádom, imádom Andersen meséit!
Az elején egy kissé döcögősen ment a könyv, mivel Andersen életével kezdődött, és bár nem vagyok az élettörténetek ellen, mégis kissé hosszabbította az olvasási időmet. Utána a kötetem Andersen: Életem meséje című meséjével folytatódott, amiben az író néhol kissé mintha szépített volna a valódi helyzetén.
A kedvenc meséim továbbra is:
– A kis hableány (mert szeretem amikor sírni lehet a végén, és mert mazoista hajlamaim vannak, meg mert imádom)
– A vadhattyúk
– A rút kiskacsa (mert abban, hogy belül mindenki szép, csak jobban meg kell nézni az embereket, vagy inkább a külső mögé nehéz sokszor belátni, ami nekem sem mindig sikerül)
– A fenyőfa (mert hiába szép a karácsony, az se mindig egy vidám ünnep, és arra is tanít minket ez a mese, hogy a karácsonyfa is egy élőlény, neki is története van, mindig gondolok erre a történetre és amíg igazi fenyőfánk volt, mindig megsimogattam az ágait, és szóltam hozzá pár vigasztaló szót)
– A Hókirálynő (innen ered a vörös és fehér rózsák iránti imádatom)
– A kis gyufaáruslány (mert annyira megráz mindig ez a mese, kedvem lenne átölelni a kislány és bevezetni egy jó meleg szobába és ellátni sok finom étellel és mesélni neki míg el nem alszik)
– Az öreg utcai lámpás (mert tetszett, hogy az öreg lámpás átalakult vas-gyertytartóva és szép, eleven gondolatokat adott egy költőnek)
– stb. stb.
S még sorolhatnám, hogy melyik meséje miér a kedvencem, de most beérem ennyivel.
Andersen meséi szerintem örök remekművek. Érdemes őket nekünk is olvasnunk, meg a gyerekeknek, mert ezekből megtudhatják, ők is, hogy az élet nem mindig vidám. Ugyanis szerintem nem tanácsos burokban nevelni egy gyereket, mert akkor még jobban fog szenvedni, ha nem készül fel akár ezeknek a meséknek a segítségével, hogy az élet, néha nehéz és kegyetlen, mégis ebbe a rideg világban mindig van remény, ha eléggé hiszünk magunkban és küzdünk azokért a dolgokért amiket el akarunk élni, és nem mellékesen tudunk igazán, szívből szeretni.

Morn>!
Hans Christian Andersen: Andersen összes meséi

Szukits kiadásút olvastam, annak a borítója nem igazán tetszik. Nem rossz ez a sötétkékes szín, ez jelzi leginkább, hogy lefekvés előtt milyen jó egy kis Andersent olvasni. Én is sokszor bújtam vele ágyba. :) (Sajna nem mindig tudtam, túl vaskos ahhoz, hogy mindenhova magammal cipeljen, de hát akkor kaptam mást.) Meg kicsit furcsa nekem, ahogy néhány főbb szereplő meg van rajzolva. Összességében azért nem lett nagyon elcseszerintve a borító, és ez a lényeg.
Nagyon vastaaag. Mint fentebb már említettem, ezért nem tudtam magammal cipelni, pedig de vittem volna! *.* És fáj rá a fogam. Nagyon… Mindenképp be kell majd egyszer szereznem. ^^
Aztán a mesék… rég olvastam Andersent, utoljára talán alsóban, akkor is biztos szépítéseket vagy szép meséket (Andersen meg Grimm meséket gyönyörűen illusztrált, színes könyvekben olvastam, négy-öt mese egy kötetben. Hajj, már csak azért is szerettem akkor könyvtárba járni. =D), így engem az első mese teljesen ledöbbentett. A kishableány Ha ő, akkor nekem először mindig a Disney-mese ugrik be Ariellel. Nem nagy kedvencem, de sírós vagyok, és mindig bőgök rajta, mikor hozzámegy a herceghez, olyan boldog, szép, varázslatos, igazán mesei befejezés. Itt meg… teljesen kikészültem. Jaj, Andersen bácsi, miért kellett ezzel indítani?! =( Tehát… vannak benne bőven rosszul végződő, szemét kis történetek, de akkoris van bennük valami élvezhető. Mindegyiknek megvan a maga kis bája, amiért jólesik kézbe venni és olvasgatni. Imádom. :) Rengeteg címet felsorolhatnék most, hogy mik azok, amik tényleg nagyon-nagyon, de túl sok van belőle, ettől inkább megkímélném Molytársaim.
Fél csillag a gyengébb történetek miatt van. Mármint, nem gyengébbek, csak nem is igazán mesék, például mikor a költészetről ír, gyönyörű metaforákat és hasonlatokat használva, de akkor sem olyan történet, mint a többi. Kicsit furcsa is volt ebben a kötetben ilyeneket olvasni tőle. Ha már Andersen, Rút kiskacsa vagy valami. :) Meg még azért is vontam le, mert nagyon-nagyon vallásos. Annyiszor szerepel benne Isten… hihetetlen. Van, ami nem is igazán tetszett, túlságosan túlzónak éreztem. Például az A legszebb rózsa című mesében is, ha én anya lennék, biztosan a legszebbnek a gyermekem orcájának pirulását látnám, nem Krisztus vérét… No persze egyáltalán nem vagyok vallásos, ez igen erősen közrejátszik a dologban. Meg elviselhető mértékű volt, nem szaladtam tőle falnak, ugyanolyan élvezetet tudtak nyújtani, mint a többi, pusztán az én igen antivallásos énemnek nem tetszettek ezek a részletek.
Ami a legfontosabb: KELL!! *.*

niksi>!
Hans Christian Andersen: Andersen összes meséi

Sokat nem ismertem a mesék közül, érdemes volt elolvasni.
De az igaz, hogy ezek nem gyerekmesék, nem hiszem, hogy egy 4 éves gyerek fel tudja fogni a valódi értelműket.


Népszerű idézetek

Morn>!

Nyáron gyakorta röpködött a öreg tölgy körül sok-sok Ephemera, egy aprócska bogárfaj, amely csupán egyetlen napig él. A bogárkák vidáman és boldogan zümmögtek a fa terebélyes ágai között. Időről időre megpihentek valamelyik ágon egy-egy pillanatra. Ilyenkor a fa mindig megszólította őket.
– Szegény kicsi teremtmény! Az egész életed egyetlen napból áll. Milyen rövid idő! Ez bizony nagyon lehangoló!
– Lehangoló? Az meg mit jelent? – válaszolták örökké az Ephemerák. – Körülöttünk minden csodás és gyönyörű, ragyog a nap, jó meleg van, és mi ennek nagyon örülünk.
– De csak egyetlen napig, és aztán vége mindennek!
– Vége? – ismételte a bogár. – Hogy érted, hogy vége? Számodra is vége?
– Nem, én valószínűleg több ezer napig élek, és az én napom az egész évszak hosszúságú. Valójában olyan hosszú, hogy te meg sem tudod számlálni.
– Nem? Akkor nem is értelek. Lehet, hogy neked több ezer napod van, nekem viszont több ezer pillanatom, és minden egyes pillanatban boldog vagyok és jókedvű. Ha valaki meghal, akkor a világ összes szépsége megszűnik?
– Nem – felelte a fa. – Bizonyára sokkal tovább tart még, végtelen hosszú ideig, hogy még én sem tudom elképzelni.
– Hát akkor jó – zümmögte a bogárka. – Akkor ugyanennyi ideig élünk, csak éppen másképp számolunk!

354. oldal, Az öreg tölgy utolsó álma (Szukits, 2008)

Morn>!

Nem az számít, hogy mondod, hanem az, hogyan gondolod.

551. oldal, Gyertyák (Szukits, 2008)

Morn>!

Huszonkettedik éjszaka

– Sírni láttam egy kisleányt – mondta a hold. – Sírni, a világ rosszaságán. Születésnapjára a legszebb bábut kapta, olyan törékeny volt és finom, hogy biztosan nem arra volt teremtve, hogy rossz sorsa legyen. De ezzel a kisleány bátyjai nem sokat törődtek. A nyurga kamaszok feldobták a bábut a legmagasabb fára a kertben, és elszaladtak. A kicsike persze nem tudta elérni karocskáival, hát még lehozni. Ezért sírt. Valószínűleg a bábu is. Mindenesetre a zöld ágak között kidugta a kezeit, s nagyon szerencsétlen képet vágott. Ez volt tehát az élet búja, amelyről mamácska oly gyakran beszélt. Ezt kellett most a szegény bábunak elszenvednie. Már sötétedett. Hát még ha majd sötét éjszaka lesz! Egyes-egyedül kelljen ott fenn a fán ülnie? Borzasztó! Nem, ezt nem bírta volna ki a kislány.
– Itt maradok nálad – suttogta felfelé, bár egyáltalán nem érezte valami jól magát, ha erre gondolt. Már látta a törpéket a bokrok közt kuporodni, magas csúcsos sipka volt a fejükön, s hátrább, a sötét utakon szörnyen hosszú kísértetek táncoltak. Ó, Istenem, hisz egyre közelednek, s most kinyújtják a kezüket, s ujjukkal rámutatnak a bábura, és közben gúnyosan nevetnek… A kicsikének dobogott a szíve.
– De ha az ember nem követett el bűnt – mondta –, akkor semmi baja sem eshet. Követtem én már el valami bűnt? – S erősen törte a fejét. – Ó, Istenem, igen. Hisz kinevettem a kacsát, amelynek vörös rongy volt a lábán. Kinevettem, mert olyan furcsán totyogott. Ezen úgy nevettem, és az állatokat kinevetni… bűn! – Ránézett a bábura. – Te is nevettél már ki állatokat? – kérdezte. Ekkor a bábu erélyesen megrázta a fejét…

137. oldal, Amit a hold látott (Szukits, 2008)


Ezt a könyvet itt említik


Hasonló könyvek címkék alapján

Karen Blixen: Utolsó történetek
Oscar Wilde: Oscar Wilde összes művei I-III.
Oscar Wilde: A boldog herceg és más mesék
Oscar Wilde: A canterville-i kísértet
Alekszandr Szergejevics Puskin: Elbeszélő költemények / Mesék
Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe / Mesék – Elbeszélések
Leszja Ukrajinka: Erdei rege
Alekszandr Szergejevics Puskin: Elbeszélő költemények
Gyurgyák János (szerk.): Élet és Halál könyve
Szaltikov-Scsedrin: Mesék