Szent ​Iván-éji tánc 7 csillagozás

Hannu Salama: Szent Iván-éji tánc

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

" […] Mi is hát voltaképpen ez a regény, amely ilyen féktelen indulatokat váltott ki? Salama ezekkel a szavakkal ajánlotta készülő művét a kiadónak: „Következő regényem szereplői túlnyomórészt fiatal emberek, a cselekmény Szent Iván-nap estéjén egy klubházban játszódik; a mű néhány szereplője által látottakból, tapasztaltakból lazán, véletlenszerűen állnak össze az események. Kezdettől fogva a véletlenszerűség uralkodik a regényen, az események, mint láncáról elszabadult vadállatot rántják magukkal az embereket, s tartják fogva, vagy késztetik menekülésre, s akár indítóként, akár utasként akarva-akaratlanul is mindenki benne van ebben a körforgásban, amely a másnap reggeli autószerencsétlenségbe torkollik, miközben a másnaposságból kijózanodva az egyén előtt az élet könyörtelensége is megvilágosodik. […] ”

Eredeti cím: Juhannustanssit

Eredeti megjelenés éve: 1964

A következő kiadói sorozatban jelent meg: A finn irodalom könyvtára Európa

>!
Európa, Budapest, 1984
272 oldal · keménytáblás · ISBN: 9630734117 · Fordította: Pap Éva

Enciklopédia 1


Várólistára tette 8

Kívánságlistára tette 1


Kiemelt értékelések

Bla IP>!
Hannu Salama: Szent Iván-éji tánc

Hannu Salama új finn író a palettámon. Bár van néhány könyvem a Finn Irodalom könyvtárából az Európától, de még részben olvasatlanok. Mika Waltari neve már rég ismert volt előttem, s nemcsak Palmura emlékeztem, sőt gyermekkoromból rémlik egy A bajnok című könyv is – mint most kiderült Urho Karhumäki – de a fentieken és Veijo Meri Manilakötél című munkáján kívül valszeg nem olvastam finnektől, legalábbis nem emlékszem rájuk, ha voltak is.
Szóval a Szent Iván éji tánc újdonság volt, s nemcsak azért mert új író művét vehettem kézbe. Az egy napon, azaz 24 órán belül játszódó történet az ’50-es, korai ’60-as évek Finnországának életét mutatja egy olyan ünnepi pillanatban, amikor az emberek épp levetik korlátjaikat. A pogány ünnep az év legrövidebb éjszakáján leginkább egy „haláltánc”-ra emlékeztet, s sok mindent megmutat a felvillantott karakterek életéből. „Kudarcaikat, beteljesületlen vágyaikat koloncként viselő fiatalok gyűlnek itt egybe, hogy átengedve magukat a Szent Iván-éj hangulatának, kiszakadjanak a hétköznapok egyhangúságából, a megszokottságból, feledjék vélt vagy valóságos sérelmeiket. Az ősi rítus felelevenítése, a szerelemvarázslat, amely során az életigenlő fiatalok énekkel tánccal hevítették testüket és lelküket révületi állapotba” – írja Kaarle Krohn finn néprajztudós. Tehát duhajkodás, piálás, becsajozás és bepasizás, szex és tűz – egy hazájában is nagyon vitatott, s csak részben megértett könyv, amely 4 éves pereskedés után az író számára Kekkonen elnök kegyelmi ítéletével ért véget. Nagyon ajánlom, hisz ugyanolyan emberek, mint mi, ugyanolyan problémákkal – s bár nyelveinknek igen kevés köze lehet egymáshoz – ugyanolyan magányról és elidegenedésről üzennek e sorok, mint amit az emberek többsége a fejlett világban ma is átél.
A cselekmény két tüze mintegy keretbe foglalja a történetet, s egyfajta tisztítótűzként, katarzisként is felfogható módon ad lehetőséget, s halvány reményt az olvasónak és néhány túlélőnek „értékeik” megmentésére.

1 hozzászólás
Fummie>!
Hannu Salama: Szent Iván-éji tánc

A regény a finn Szent Iván-éji ünnepségen keresztül mutatja be a szereplőket. Tetszett, hogy bemutatta, valójában hogy is zajlik egy ilyen ünnep ott Finnországban. Nagyon realista volt, és ez is egy pozitívum, csak néha túlságosan belement a részletekbe. És tele volt szlenggel, ami viszont meglepett.
A finn regények is olyanok, mint a finn zene, amit én hallgatok. Ott van benne az az északi szomorúság, melankólia, amitől olyan szép lesz az egész. A regényben és a szereplőkben is megtalálható ez. Minden finn ilyen, vagy csak akiket én „ismerek”?

DoraTaylor>!
Hannu Salama: Szent Iván-éji tánc

Bár a könyv 1964-es, a probléma amit megjelenít, ma is aktuális, nem csak Finnországban, hanem Magyarországon is (különösen vidéken). A szereplők nem urai a saját életüknek, mindenki csak sodródik ahova és aki mellé az élet éppen véletlenszerűen viszi. A Szent Iván éj számukra ugyanolyan „kötelező", tartalom nélküli mulatozást ír elő, mint amilyen a szilveszteri őrjöngés, amikor mindenki számára be kell bizonyítani, hogy „ma este csak azért is hatalmasat mulattunk". A karakterek egytől egyig a maguk hétköznapi módján tragikusak, kilátástalan és egyhangú vidéki életükben csak az ilyen esték nyújtanak némi reményt: ezen az estén a régi tervek, emlékek a felszínre kerülnek pár percig, hogy aztán egy korty alkohol után ismét a lelkük süllyesztőjébe kerüljenek. A szereplők felsorakoztatása és a párbeszédek kaotikusak, ebből lehet sejteni, hogy igazából teljesen mindegy melyik elhibázott életről van szó, nem fontos a szereplők identitása, végig elbeszélnek egymás mellett. Az új életet és a reményt Helsinki képviseli, ahova a szereplők vágynak, de végül sosem indulnak el, olyan önáltatással igazolva magukat, hogy az élet éppen ugyanolyan ott is, mint itt. Egyedül talán Paavo az, aki – iskolázottságának köszönhetően is – talán megtalálhatja a kiutat. Ha megpróbálja…

kovácsági>!
Hannu Salama: Szent Iván-éji tánc

Sajnos, hiába rokon nyelv a finn és a magyar, a nevek számomra megjegyezhetetlenek voltak, és ez nagyon megnehezítette a cselekmény követését.

Deenaah>!
Hannu Salama: Szent Iván-éji tánc

Először nem tetszett, úgy tűnt, obszcén, hatásvadász mű, ami csak emiatt lett híres. Az utolsó oldalaknál picit ledöbbentem és értelmet nyert az egész. Ami nem tetszett benne, pont az adta meg az ízét, a kapkodó visszaemlékezések, a hiperugrálás térben és időben, ezek miatt elég gyakran kellett visszaolvasnom, hogy most ki kivel mit miért. Megérte elolvasni.


Népszerű idézetek

Nightingale>!

– Igen, az ember egészen addig ostoba, míg egyszer móresre nem tanítják. Én is mindig a bátorságról jártattam a számat, arról, hogyan kell bátornak lenni, és a következményeknek fittyet hányva élni. És most itt vagyok, reggelente rábámulok a tuskóimra, és azon elmélkedem, vajon ebből a hülyéskedésből kinek volt valami haszna. Mindkét lábam odalett.
– De te legalább meg merted tenni – mondta ő kötelességszerűen.
– De hiszen ehhez igazán semmi nem kell. Tényleg nem féltem, soha, korábban sem. Az egyetlen dolog, ami már máskor is visszatartott, az éppen az a gondolat, hogy esetleg életem végéig nyomorék leszek. Most már ez a félelem sincs meg bennem, bár ugyanakkor mocskosul kívánnám, bárcsak annyira féltem volna, hogy sohase szálltam volna be a kocsiba. Most már tényleg semmitől sem félek. Most már csak a saját mélységesen ostobaságomat sajnálom. De talán még azt sem.

Kapcsolódó szócikkek: Szent Iván-éj

Hasonló könyvek címkék alapján

Sofi Oksanen: Tisztogatás
Tommi Kinnunen: Négyesút
Juhani Aho: Juha
Arto Paasilinna: Az üvöltő molnár
Timo K. Mukka: Bűnről dalol a föld
Yrjö Kokko: A négy szél útja
Martti Larni: A negyedik csigolya
Auni Nuolivaara: Az örök asszony
Väinö Linna: A Sarkcsillag alatt III.
Orvokki Autio: Családi fészek