Bárcsak ​elmondhatnám 84% 60 csillagozás

Egy bizonyos életkor után mindannyian titkokból, örömből és szomorúságból, szégyenből és dicsőségből, soha be nem gyógyuló sérülésekből álló testben járunk. A könyv: az életet és a szeretetet megerősítő „könnycsepp”. Érzelmileg töltött, bonyolultan gyengéd felemelő üzeneteket közvetít, ékesszólással, eleganciával. Keserédes melankólia gazdagítja egy haldokló anya történetét, aki megpróbálja meggyógyítani az elidegenedett lányai közötti, három évtizeden keresztül átívelő szakadékot. De mikor a meglepő fordulatok, a kinyilatkoztatások kibontakoznak az „út mentén”, az Audrey-féle betegség szinte eltűnik a háttérben. Nagyon női regény, hatalmas érzelmi hullámokkal, nem csak a „csendélet” egyik oldalával, hanem a veszteségek gyengéd portréjával is. Különböző nézetekből felváltva, a történet időben előre-vissza lép, és arra kényszeríti a szereplőket, hogy újra megvizsgálják emlékeiket arról a pillanatról, amikor 1988 nyarán a dolgok annyira rosszul alakultak. A történet középpontjában álló kérdések hangsúlyosak, de minden elemét érzékenyen kezel az írónő. Sok vitatott témát foglal magában, látjuk az érvelések minden oldalát, és mint minden jó könyv, az olvasót is arra készteti, hogy gondolkodjék. A világ sokféle értelmezése hogyan határozhatja meg az ösvényeket? Vajon én, hogy cselekedtem volna? Helytelennek tűnne azt mondanom, hogy élveztem, spoiler de ez egy olyan könyv, amit minden bizonnyal széles körben ajánlani fogok.

Szívszorító, elgondolkodtató történet szeretetről… családról… anyaságról… titkokról… bánatról… bűntudatról… gyűlöletről… fájdalomról… és halálról…

Nagyon szép, és szomorú történet. Nem tudtam elképzelni, hogy milyen szörnyűség történhetett, ami miatt 2 testvér 3 évtizedig gyűlölködik és nem szól egymáshoz. De az tényleg hihetetlen, amin keresztülmentek, és az ember elgondolkodik rajta, hogy ő mit gondolt, vagy hogy cselekedett volna…
Néha kapkodtam a fejem, hogy most ez megint egy visszaemlékezés vagy a jelenben vagyunk e, de alapból tetszett, hogy lassan bontakozott ki a történet és a sötét titkok. Megható történet volt, nagyon tetszett.

Ez is olyan könyv, amit már kinéztem magamnak egy ideje, de mégis halogattam az elolvasását, féltem, hogy mégsem lesz olyan jó, mint vártam. Nem lett igazam, fájóan jó könyv volt.
Visszaemlékezésekből adagolja az író az információkat, a titokról, amely végig ott húzódik a háttérben, és ami „tönkre tette” ezt a családot. Miközben oldalról oldalra, apránként közelebb jutunk a megoldáshoz, számtalan szörnyű és iszonyatos tett jut az olvasó eszébe, az enyémbe biztosan. Bár van feloldás, ez mégsem olyan, amitől megnyugszik az ember, hiszen egy nagyon is valóságos, könnyen elképzelhető, átélhető választ kapunk. Egy döntés indítja el az események láncolatát, amelynek a vége a két testvér elhidegülése egymástól. A kérdés az, hogy innen van-e visszaút, és vajon meg lehet-e bocsátani?

„ Hogy lehet az, gondolta Audray, hogy az ember elérkezik az élete végére, mégis úgy érzi, hogy szinte még el sem kezdődött?
Hannah Beckerman: Bárcsak elmondhatnám.48. oldal

„Ahogy ott áll az ágy mellett, megpróbál visszaemlékezni, milyen volt az ott fekvő arca azelőtt, hogy a hús elkezdett volna leolvadni a testéről, amikor még nem álltak ki a csontjai, és azokra a hetekre gondol, amiket a kórházi felvételek, az időleges javulások és a hazaengedések körforgása közepette éltek át.”
Hannah Beckerman: Bárcsak elmondhatnám. 85. oldal

„ Csak ezt szeretném megérteni, honnan tudtad, hogy nagyapa az a személy, akivel le akarod élni az életed, ráadásul a szülei nem igazán kedveltek téged.
Audrey megforgatta az ujján az arany jegygyűrűjét.
-Mindig lesz valaki aki, ellenezni fogja a választásaidat. De amíg te magad tisztában vagy az okával, és amíg meg vagy elégedve vele és másokat sem bántasz meg általa túlságosan, akkor elég erősnek és bátornak kell lenned, hogy meghozd a saját döntésedet.
Hannah Beckerman: Bárcsak elmondhatnám. 227. oldal

A fülszöveg és ajánlások alapján egy rendkívül izgalmas lebilincselő családi történetre gondoltam. A könyv valóban izgalmas és családi titkokat rejt magába, de szerintem rendívül szívszorító és szomorú történet.
Folyamatosan úgy éreztem, hogy több tragédiát több szenvedést már nem bír el az a család, ez a történet, ez a könyv. Egy család életét egy majdnem harminc évvel ezelőtti esemény teljesen megváltoztatta és mindenki más szempontból, de titkolta.
Valóban egy tömény szenvedés, mely igazmondással, titkolózások nélkül könnyeben feldolgozható a család számára.
Ennek ellenére úgy érezem a befejezés talán oldotta a feszültséget.

Ez az érzelmileg túlfűtött könyv több olyan üzenetet is tartalmaz, amelyek segítenek kicsit jobban megérteni az élet hullámait és mélységeit.

Ez a nőkről nőknek szóló regény különböző idősíkokban, különböző szemszögből világítja meg az élet fontosabb területeit.

Nagyon érzékeny, ugyanakkor felemelő kérdések és témák hangzanak el ebben a könyvben, de mindez nagyon érzékeny és tapintatos módokon. Ezek a témák különböző személyek, argumentumok és nézőpontok szerint kerülnek megvitatásra, ami csak még inkább megerősíti az olvasót abban, hogy saját álláspontot foglaljon.

Nincs jó vagy rossz oldal, nincs helyes vagy helytelen döntés ebben a könyvben, csak a nagybetűs élet van, ami tele van különböző eseményekkel, amelyek szüntelen formálnak és újabb döntések elé állítanak mindet.

Bővebben a blogomon: https://konyvmoly.com/hannah-beckerman-barcsak-elmondhatnam/

Megrázó történet megbocsájtásról, újrakezdésről.
Nagyon jól megírt könyv, csak ajánlani tudom mindenkinek.

Ez a könyv maga volt a vergődés. 4 nő vergődött. 3 a könyvben+én az olvasásával. Egyszerűen nem jöttek át az érzések, pedig azt hittem ismét egy könyv, amit zsepi nélkül nem fogok kibírni. Nem értem 30évig, hogy lehet egy ilyen kaliberű dolgot titokban tartani, elviselni, hogy a gyerekeim nem beszélnek egymással. Az eleje, közepe vontatott volt, a vége összecsapott. Mártírkodott itt mindenki, ahelyett, hogy támogatták volna egymást, hisz csak ők maradtak egymásnak. Szóval örüljön a könyv, h 3 csillagot adok neki :D