Diagnózisok ​2. 0 csillagozás

Hankiss Elemér: Diagnózisok 2.

A nagy sikerű, több kiadást megért első Diagnózisok folytatása – az azóta jobban kirajzolódott vagy újonnan keletkezett problémák körüljárása – éppoly éles és kritikus s éppolyan felelős és objektív, mint elődje volt. A tematika változott, a szerzői magatartás nem. Az új diagnózisok között olvashatunk a „magyar modell”-ről, a „második társadalom”-ról, társadalmunk patológiás jelenségeiről, a „negatív modernizáció” problémaköréről, a folyamatban lévő gazdasági reformok kérdéseiről csakúgy, mint egyén és közösség viszonyának legjellegzetesebb megoldatlanságairól, a szélsőséges individualizmus s az ugyancsak szélsőséges kollektivizmus csapdáiról. Az elemzések fő szempontjait az a meggyőződés hatja át, amelyet a szerző így jellemez: „Mindent ki kell mondani, amit lehet – amit éppen lehet vagy már-már nem lehet, még akkor is, ha nem lehet mindent kimondani: az olvasók majd továbbgondolják.”

A következő kiadói sorozatban jelent meg: Gyorsuló idő Magvető

>!
Magvető, Budapest, 1986
466 oldal · ISBN: 963140899X

Várólistára tette 2

Kívánságlistára tette 1


Hasonló könyvek címkék alapján

Szécsi Noémi – Géra Eleonóra: A modern budapesti úrinő
Aczél Endre: Acélsodrony – A hetvenes évek
Csíki Tamás: Városi zsidóság Északkelet- és Kelet-Magyarországon
Máté Gábor – Máté Dániel: Normális vagy
Balázs Apor: Láthatatlan tündöklés
Szalay Zoltán – Parti Nagy Lajos: Azok a hatvanas, hetvenes évek
Verrasztó Gábor: Lövészárok Pasaréten
Annelys de Vet – Bujdosó Attila: Magyarország szubjektív atlasza
Lukács Anikó: Nemzeti divat Pesten a 19. században
Forray R. Katalin: Romológia