Csaba utján csillag porzik… 0 csillagozás
Ennek a könyvnek nincsen fülszövege.
Enciklopédia 15
Várólistára tette 1
Népszerű idézetek
Az új pokol (részlet)
Városatya, meg pap volt köztük bőven,
Kik hordtak egykor fönn kerek hasat,
Míg százezreknek nem jutott falat.
Láttam minisztert is e szenvedőkben,
Hasznot, kik lesve süketek maradtak,
Most ordítottak a süket falaknak.
101. oldal (Magánkiadás, 1925)
Hangay Sándor: Csaba utján csillag porzik… Versek 1914–1919
Antonius lovag sírköve
– A lövészárkok ásása alkalmából került felszínre. –
Lovag volt. Hős volt. Sírkő mondja róla,
Lombos fák alján csak e jel maradt
S a kőbe vésett bús latin-szavak…
Az ősz levéllel csendesen beszórja
Ezer éve, vagy több, – ki tudja már, –
Hogy minden évszak sorba idejár.
Nagy Róma küldte, Caesar úgy akarta
S Antonius ment, nem késett tovább,
Ott hagyva asszonyt, kincset, palotát,
Most rejti messzi barbár-föld avarja.
Hiába várták, haza sohse tért,
Róla csupán a szálló hír regélt.
Vagy az se tán! Új hőst hozott új torna,
Róma hálátlan. Hallgat a halott.
S a sírkövön az őszi fény ragyog.
Fejem lehajtom fáradt két karomra,
Kardom megzörren. Nézlek én, jelen,
Téged, ki múlt vagy rokon s idegen.
Antonius, kit Róma küldött erre,
Milyen az álom barbár földnek ágyán?
Szállt-e szemedre színes szép szivárvány?
Vagy bolygó lelket útját meg nem lelve
Hades sötétjén sírva tapogat?
– De sajnállak én, porladó lovag!
Szávapart, 1915.
41-42. oldal (Magánkiadás, 1925)
Hangay Sándor: Csaba utján csillag porzik… Versek 1914–1919
Szerelem
A könnyem, mért nem válik gyönggyé?
Nyakadra fűzném drága éknek,
Hogy ott csillogjon néma vágyként
Ölén a blúzod rejtekének.
A sóhajból, mért nem lesz szellő?
Mely meglebbenti szoknyád szélét
S a gondolatból forró sok szó,
Szerelmemet, mik elbeszélnék.
Vágyam borulna bár virágba,
– Sötét hajadban bíbor rózsa –
Fehér melledre kúszna lágyan
És derekadra ráfonódna.
És elborítna égő bokra,
Mert én vagyok az örök-égés,
A tűz, a láng, a vágy, az ének
A soha-soha megnemértés!
Budapest, 1917. június.
114. oldal (Magánkiadás, 1925)
Hangay Sándor: Csaba utján csillag porzik… Versek 1914–1919
Halottak éjszakája
Sötét van.
Csillag nem világít.
Lőporfüstös az ég-perem.
Csak hó ragyog. Vagy kósza fény fut
Egy-egy megdermedt emberen.
…Piros kapun aludt vér buggyan.,
Ajtót nyit a halál neki.
Messziről morgó ágyúdörgés
Az álmodót rengeti.
Gazdátlan ló fut.
Döng a parlag,
Mély sóhajtás… ott puska, kard.
Csend.
Csend.
– Az éj, a hó, az álom
Lassankint mindent eltakart.
Kár… Kár… – károgva szólt egy kánya,
Az éjjelnél is feketébb.
…Kár… kár, – felelt a másik rája
Te vájd azét, majd én ezét.
– Pajtás, de sós szem. Ize szörnyű.
Tiéd biztosan jobb falat.
– Enyém piros szív. Még vonaglik
A szétzúzott bordák alatt…
Csőrök kopognak, karmok vájnak.
Kár… Kár… károg a két madár
Valahol messze sok-sok asszony
Álmában az urára vár.
Hiába vár.
Kár… kár…
17-18. oldal (Magánkiadás, 1925)
Hangay Sándor: Csaba utján csillag porzik… Versek 1914–1919
Repülés az őszi égen
Az Isten szeme: nagy kerek kék mennyég,
Oly átlátszó, oly tiszta, – végtelen.
…Repülve szállok szárnyas gépemen.
Mintha egy más, egy szebb világban lennék
Sugár ölel és fény ragyog körül.
A ragyogó szent Mindenség örül.
Virágok nyílnak lenn a rét ölében,
Fecskék repülnek zöld erdők felett,
Az ég a földre biztatón nevet.
És úgy érzem, az Isten kék szemében
Én szárnyas ember fájó könny vagyok,
Mely bánatosan, égetőn ragyog.
Olasz front, hadi repülőtér 1916.
97. oldal (Magánkiadás, 1925)
Hangay Sándor: Csaba utján csillag porzik… Versek 1914–1919
Az új pokol (részlet)
[…] Itt láttam embert ember mellett lógva,
Lábánál fogva fejjel lefele.
Száján csüngött ki mindenik bele.
Vonagló testük ordított kínlódva
S a bőrét nyúzta mindnek egy-egy ördög.
Átkozódott a kárhozott és hörgött.
– Kik ők? – kérdeztem lelkemben remegve.
– Gazok! – felelte Ő részvéttelen. –
Bűnük bűnhődni vannak e helyen,
Kofák, bankárok, ügynökök seregje,
Kik embertársuk nyúzták fönn, míg éltek,
Míg le nem sújtott rájuk az ítélet.
100. oldal (Magánkiadás, 1925)
Hangay Sándor: Csaba utján csillag porzik… Versek 1914–1919
Tavaszi átok
Fakadó rózsát, ha lát a szemed,
Borulj le sírva a rögre,
Tavasznak jöttét, bimbók nyílását
Átkozd örökre!
Tavasznak jötte halál-szelet hoz,
Virág fakadása szörnyű csalás.
Fekete éjnél egy feketébb csak,
A napragyogás.
Fakadó rózsa illata méreg.
Tavaszi sugár – kora-halál.
Orgonák lila kelyhe öléből
Temetők illata száll…
Sírjatok otthon, sírjatok otthon,
Tavasznak jötte kinek? minek?
– Miért némulnak éppen tavasszal
El a szívek?
Hadi repülőtér, 1918. március.
137. oldal (Magánkiadás, 1925)
Hangay Sándor: Csaba utján csillag porzik… Versek 1914–1919
A Tenger hallgatott
Tenger te mély és végtelen,
Te nyughatatlan értelem,
Te titkos, gőgös szent magány,
Ital az Isten asztalán.
Szomjat ki új szomjjal tetéz,
Ki rész vagy s mégis egy egész,
Vizedre vágyón néz szemem
És százszor: jaj! – emlékezem!
Emlékezni, az bús dolog,
Én messze vissza gondolok:
Hol voltam én? Hol éltem én?
A végtelen mely rejtekén?
S mi végre küldtek engemet?
Felelned kell Tenger, neked!
S mért szólítnak majd egy napon?
S ha testem csöndben elhagyom,
Hová és merre visz az út?
– Tenger, te nem lehetsz hazug,
Felelj! ki mindent tud, ki lát,
Minek? mivégre a világ?
Kértem, de ő csak hallgatott.
Parton halódtak a habok.
S bágyadtan szálltak vissza mind,
Majd jöttek újra fel megint,
Mindig más, folyton újra más.
Sorsuk csak egy, – az elmulás.
Olasz front, hadi repülőtér 1918. június.
157-158. oldal (Magánkiadás, 1925)
Hangay Sándor: Csaba utján csillag porzik… Versek 1914–1919
Ali basibozúk
Turbános fejed, mért hajlik a sárba?
Szkófiumos öved mitől oly sötét?
És arcod színe mitől olyan sárga?
Felöltötted a holtak köntösét
S azért nem szólsz, azért hallgatsz talán?
– De mért van, mondd, kezedben jatagán?
És mért szorítod úgy, bosszút lihegve?
Fehér szakállad vérszennytől tapad.
Handzsár metszette el inas nyakad,
De béke nem szállt most se még szívedbe,
A janicsárok kései utóda
Nem térhet másként most se nyugovóra.
– Úgy ni! Keletre fordítom az arcod
És betakarlak turbánod selymével,
Hogy Allah, majd ha rendel újabb harcot
S a nagy Arkangyal támaszt fel zenével,
Talpra kelve az ellent szembe lásd…
Jó éjt Ali! boldog feltámadást.
Szandzsák, 1916.
58. oldal (Magánkiadás, 1925)
Hangay Sándor: Csaba utján csillag porzik… Versek 1914–1919
Velence fölött (részlet)
– Vigyázz te átkos bomba! menj útadra,
Hősök közé csapj, ott méltó helyed.
Apróságot ha látsz, kerüld el messze,
Zuhanj pokolgép! Szállj! Isten veled.
Jaj! kis gyereknek vérét ki ne ontsa.
De fáj a szívem, őrült kínban ég.
A messzeségből, mintha két fiamnak
Halk zokogása felhallatszanék…
144. oldal (Magánkiadás, 1925)
Hangay Sándor: Csaba utján csillag porzik… Versek 1914–1919
Hasonló könyvek címkék alapján
- Máday Norbert: Áll a Honvéd, mint a szikla… ·
Összehasonlítás - Gyóni Géza: Lengyel mezőkön, tábortűz mellett ·
Összehasonlítás - Bíró Tímea: A pusztítás reggelei ·
Összehasonlítás - Bedécs Gyula – Trukánné Katona Zsuzsa (szerk.): A harcok könnye és vére ·
Összehasonlítás - Madarász Imre (szerk.): A Nagy Háború emlékezete ·
Összehasonlítás - Borbély Sándor (szerk.): 222 új magyar vers ·
Összehasonlítás - Sebes Katalin – Zelki János (szerk.): Már nem sajog ·
Összehasonlítás - Árvai Attila: Interjú a halállal ·
Összehasonlítás - Ady Endre: Az utolsó hajók 86% ·
Összehasonlítás - Sántha Attila: Razglednicák ·
Összehasonlítás